2011. augusztus 1. hétfő

aug. 1
6:35
Meggyilkoltak egy magyar származású férfit Angliában (Infostart)
Nagy-Britanniában megöltek egy magyar származású férfit.
aug. 1
6:36
Új intézményt hozna létre a munka törvénykönyve (hirado.hu)
Új intézményként szerepel az Mt. nyilvánosságra hozott tervezetében a független munkaügyi vizsgálat és a munkaügyi tanácsadók intézménye.
aug. 1
6:39
Obama: megszületett a megállapodás az adósságplafon emeléséről (ATV)
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről - jelentette be hétfőn este a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
aug. 1
6:41
Róna Pétert akarják miniszterelnöknek (ATV)
Az LMP országgyűlési képviselői közül többen is csatlakoztak a Facebookon a "Róna Péter - a következő miniszterelnök" elnevezésű csoporthoz - ismerteti a hétfői Népszabadság. A közgazdász közölte: nem kíván miniszterelnök lenni.
aug. 1
6:45
Milyen eljárások folynak Magyarország ellen? (Adózóna)
Minden EU tagállam köteles a nemzeti jogát harmonizálni a Közösségi joggal. A Bizottság feladatai között pedig szerepel, hogy a közösségi jognak való megfelelést ellenőrizze, és ha szükséges, kikényszerítse. Nézzük meg, Magyarország hogyan is áll ebben a kérdésben, milyen területeken folynak jelenleg eljárások ellene, és hogyan végződhetnek ezek az eljárások.
aug. 1
6:51
Stohl: velem akarnak példát statuálni (BorsOnline)
Velem akarnak példát statuálni – mondta a hét végén egy erdélyi ifjúsági táborban Stohl András, aki élete legnehezebb időszakáról, az ittasan okozott balesetéről és az azóta történtekről mesélt.
aug. 1
6:51
Veszélyes személytelen játékok (Spa Trend Online)
Fullajtár Andrea eddig több szerepben is dolgozott a nyáron. Színésztábort vezetett Balatonföldváron és szintén a Balaton mellett mutatták be Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című, egy internetes szerelemről szóló darabját, melynek az egyik főszereplője, a produkciót még a hétvégén is játsszák az Óbudai Társaskörben. A színésznőt többek között arról kérdeztük mivel járhat az internet…
aug. 1
6:51
Megkezdődik a ramadán (Kripto Akadémia)
Hétfőn megkezdődik a muzulmán böjti hónap, a ramadán az arab országok többségében.
aug. 1
6:53
Prince súlyos betegséggel küzdött gyerekként (BorsOnline)
A Budapestre készülő Prince hétévesen írta első dalát, és egy percre sem állt le, a legnagyobbakkal zenélt, ám őt magát senki nem múlta felül. Sorozatunk első részében gyermekkoráról olvashatnak.
aug. 1
6:53
Porszívószerelő szakmák (Spa Trend Online)
Évekkel ezelőtt járhattam Németországban a Siemens porszívógyárában, ahol sok diákot láttam a futószalag mellett. - Igen, mert ide járnak a városi szakmunkásképző diákjai szakmai gyakorlatra - magyarázták. - Csak az a baj velük, hogy ha végeznek, akkor se tudnak majd egy nem Siemens, hanem mondjuk Bosch porszívót összeszerelni - mondták. Hát ennyit a közoktatásban sokat emlegetett "duális"…
aug. 1
6:54
Róna Péter lehetne az LMP miniszterelnök-jelöltje? (hirado.hu)
Több LMP-s képviselő is csatlakozott a "Róna Péter - a következő miniszterelnök" elnevezésű csoporthoz a Facebookon.
aug. 1
6:55
Cirkusz és vurstli az idei Szigeten (Spa Trend Online)
Számos új helyszínnel jelentkezik a jövő hét elején kezdődő Sziget fesztivál. A fesztivál fókuszában idén régiónk van, mivel az Európai Unión belül ebben az évben történt meg először, hogy két közép-kelet-európai tagállam adta át egymásnak az uniós elnökséget.
aug. 1
7:09
Kolumbiában pasizott be Horváth Éva (BorsOnline)
Egy évig teljes titokban tudta tartani szerelme kilétét Horváth Éva. A Viasat3 műsorvezetője az Éden Hotel forgatásain, Kolumbiában melegedett össze a produkció egyik munkatársával. Azóta is tart a lamúr.
aug. 1
7:09
Megegyeztek az adósságplafon emeléséről a Kongresszusban (HírTV)
Megszületett az egyezség a demokraták és a republikánusok között a költségvetési adósságplafon emeléséről – jelentette be Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében vasárnap este. A kormányzati kiadásokat két tételben, összesen 2400 milliárd dollárral csökkentik. E mellett kétpárti kongresszusi bizottság alakul, amelynek november végéig javaslatot kell tenni...
aug. 1
7:09
West-Balkán: letöltendő büntetés a szervezőkre? (Metropol)
A Blikk értesülése szerint az ügyészség fogházba küldené a halálos kimenetelű januári West-Balkán-rendezvény szervezőit; a most elkészült vádiratból kiderül, hogy a vádhatóság négy embert tart felelősnek a tragédiáért.
aug. 1
7:09
Fontos adatok miatt izgulhatunk még a héten (Portfolio)
Az előttünk álló hét minden szempontból mozgalmasnak ígérkezik. Több fontos esemény is érkezik a héten, az adathalmazból az amerikai munkaerőpiaci és a hazai költségvetési számokat érdemes kiemelni,...
aug. 1
7:11
Bors-horoszkóp: megnő a versenykedv a következő napokban (BorsOnline)
Egyre inkább erősödik az Oroszlán harciassága ezen a héten. Bármilyen csillagjegyben születtünk is, növekszik a harci kedvünk, ez jellemző lesz a munkahelyen és a magánéletben is. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa mutatja be, mire számíthatunk a következő napokban.
aug. 1
7:11
Megállapodtak Amerikában! - Nem lesz csőd? (Portfolio)
Barack Obama amerikai elnök amerikai idő szerint vasárnap éjszaka jelentette be, hogy a Fehér Ház és a Kongresszus vezetői megállapodtak az adósságplafon emelésének és a költségvetési hiány...
aug. 1
7:12
West-Balkán ügy: letöltendőt kért az ügyészség (hirado.hu)
A Blikk értesülése szerint az ügyészség fogházba küldené a halálos kimenetelű januári West-Balkán-rendezvény szervezőit.
aug. 1
7:14
Apai örömök elé néz a magyar zenész (hirado.hu)
Emilio és kedvese még nem tudják, hogy milyen nemű lesz a pici.
aug. 1
7:15
Ma megkezdődik a ramadán (ATV)
Hétfőn megkezdődik a muzulmán böjti hónap, a ramadán az arab országok többségében.
aug. 1
7:27
Amerikai adósságplafon: végre megállapodtak (Privátbankár)
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről
aug. 1
7:27
Még nem költözik Európába a sztárpalánta (Infostart)
Brazil médiaértesülés szerint Neymar, a Santos és a brazil labdarúgó-válogatott ifjú csillaga az idén biztosan nem szerződik más csapathoz.
aug. 1
7:27
Egyenruhások helyett ünneplő tömeg Gyöngyöspatán (HírTV)
A hét végén fekete ruhás polgárőrök és egyenruhás rendőrök helyett népviseletbe öltözött fiatal lányok, asszonyok és férfiak ünneplő tömege tarkította a gyöngyöspatai utcákat – írja a Magyar Nemzet.
aug. 1
7:27
Rosszkedvű nyarunk van (Metropol)
Egy nemzetközi felmérés keretében 25 ország 37 ezer polgárát kérdezték nemrégiben, mit gondolnak, jobban élnek-e jövőre, mint az idén – mi, magyarok lettünk a legborúlátóbbak.
aug. 1
7:27
Szíria - Elborzasztotta a nemzetek közösségét a hamai "mészárlás" (Kripto Akadémia)
Megdöbbentette és elborzasztotta a nemzetközi közösség vezető politikusait a szíriai hadsereg vasárnap végrehajtott támadása, amelynek következtében mintegy száz civil vesztette életét, sokan pedig megsebesültek Hama városban.
aug. 1
7:29
A gyalogátkelőhelyen ütötte el a motoros (HírTV)
Súlyos sérülést szenvedett egy nő, akit a gyalogátkelőhelyen ütött el egy motorkerékpárt vezető, 24 éves férfi hétfőn Kiskunhalason - közölte a rendőrség az MTI-vel.
aug. 1
7:31
Nem mindegy, hol fogyasztja el a süteményt vagy a pizzát (HírTV)
Drágább a sütemény, a pizza és a pékáru helyben fogyasztva, mint elvitelre vagy házhoz szállítás esetén egy július elsejétől életbe lépett európai uniós rendelet miatt. A szabályozás minden lisztet, keményítőt vagy tejet tartalmazó ételre vonatkozik. Azt azonban nem tudni, mekkora forgalmi adó terheli azt az ételt, amit a vendég kikér, de végül becsomagoltat.
aug. 1
7:33
Közmunkában foglalkoztatnának a kisebbségi önkormányzatok (HR Portál)
Kisebbségi önkormányzatok feladat alapú működési támogatási rendszerének átstrukturálását kezdeményezik a nyírbátori kistérségbe tömörült cigány érdekképviseletei szervezetek, hogy - kapcsolódva a kormány közmunkaprogramjához - éves költségvetésük egy részéből legalább két embert napi nyolc órában foglakoztathassanak.
aug. 1
7:33
Orbán erős kezet kér a tárcavezetőktől, és a kommunikáción erősít (ATV)
A miniszterelnök augusztusban elkezdi a négyszemközti értékelést a miniszterekkel - írja a nol.hu.
aug. 1
7:35
A befolyása és a fizetése is nő a kommunikációs szakértőknek (HR Portál)
Növekszik a kommunikációs szakértők befolyása és jövedelme, a kommunikációs tevékenység egyre nagyobb befolyást szerez Európában, mi több, a vezető kommunikációs szakemberek rendszeres közvetlen kapcsolatban állnak a vállalatok felső vezetésével - derül ki a Grayling által támogatott "European Communication Monitor"-ból.
aug. 1
7:35
A magyar faluval ismerkedtek a fukusimai diákok + videó (ATV)
A 17 fős japán diákcsoport vasárnap Székkutas vendége volt.
aug. 1
7:37
Fidesz: meg kell teremteni a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet (HR Portál)
A Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Kara Ákos.
aug. 1
7:37
Fizetési fegyelem: egyre több pénzzel tartozik az embereknek a büdzsé (ATV)
A központi költségvetés intézményeim majdnem 40 milliárd forinttal adósak beszállítóiknak, szolgáltatóiknak, a tartozások harmada 60 napon túli.
aug. 1
7:45
Új intézményt hozna létre a munka törvénykönyve - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet azt írja, új intézményként szerepel a munka törvénykönyve nemrégiben nyilvánosságra hozott tervezetében a független munkaügyi vizsgálat és a munkaügyi tanácsadók intézménye.
aug. 1
7:45
Ki kell vágni a híres platánfákat (Infostart)
Gombafertőzés miatt ki kell vágni a dél-franciaországi Canal du Midit szegélyező platánfákat. A kórokozó valószínűleg amerikai katonák fertőzött fügefából készült lőszeresládáikkal érkezett az országba. A betegség csaknem 10 ezer fát érint.
aug. 1
7:45
Számos civil megsérült a kormányerők támadásakor (HírTV)
A szír fővárosban, Damaszkuszban 42-en megsebesültek szemtanúk szerint, amikor a kormányerők csőbombákkal támadtak az ellenzéki tüntetőkre.
aug. 1
7:45
USA - Megszületett a megállapodás az adósságplafon emeléséről (ProfitLine)
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről - jelentette be hétfőn este a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
aug. 1
7:47
2500 milliárd eurónyi befektetés van veszélyben (HírTV)
A legrosszabb forgatókönyv, az államadósság-válság tovagyűrűzése esetén a közös európai mentőcsomag értékénél sokkal többet, akár 2500 milliárd eurónyi befektetést veszélyeztethetnek az uniós bankok, mert korábban alaposan bevásároltak az akkoriban csekély kockázatúnak minősített görög, portugál, ír, spanyol és olasz államkötvényekből és értékpapírokból – számol be a Magyar Nemzet.
aug. 1
7:47
Emelkedik az olaj árfolyama (ProfitLine)
Az amerikai elnök bejelentése után - amely szerint megállapodás született a demokraták és a republikánusok vezetői között az adósságplafon emelésének kereteiről - erősödésnek indult az olaj árfolyama az ázsiai kereskedés során.
aug. 1
7:51
Az ügyvédek aggódnak a készülő munka törvénykönyve miatt (ATV)
Független munkaügyi tanácsadó intézmény létrehozására adna lehetőséget egy, a kormány által még nem tárgyalt, a munkaügyi törvénykönyvben szereplő javaslat - írja a hétfői Magyar Nemzet. A javaslat értelmében, ha a cégek megfogadják a független ellenőr javaslatait, akkor az állami hatóság nem büntetheti meg őket az adott ügyben. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke szerint a jogszabálytervezet…
aug. 1
7:51
Tizenhat magyar érem az ifjúsági kajak-kenu vb-n (Sport365)
Tizenhat éremmel, közte öt arannyal zártak a magyarok a németországi Brandenburg an der Havelben rendezett ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 1
7:53
Elborzasztotta a nemzetek közösségét a hamai mészárlás (ATV)
Megdöbbentette és elborzasztotta a nemzetközi közösség vezető politikusait a szíriai hadsereg vasárnap végrehajtott támadása, amelynek következtében mintegy száz civil vesztette életét, sokan pedig megsebesültek Hama városban.
aug. 1
7:53
Videó: A Man City letarolta az Intert (Sport365)
Julio César bravúrjai sem segítettek az olasz Internazionalén Dublinban, ahol felkészülési mérkőzésen az angol Manchester City alaposan elverte az olaszokat.
aug. 1
7:55
Független tanácsadókkal fésültetné át a kormány a munkahelyeket (ATV)
A belső szabályzatokat, a munkaszerződéseket, a bérrendszert, vizsgálhatnák, illetve a munkavállalók náluk emelhetnének kifogást a munkáltatóval szemben.
aug. 1
8:03
Rossz adósok a költségvetési szervek (Privátbankár)
Újabb 2,2 milliárd forinttal nőtt a költségvetési szervek tartozása a beszállítók, szolgáltatók felé, így adósságuk már 38,8 milliárd forintot tesz ki.
aug. 1
8:03
Baby Gabi kivégzi a zsírt (BorsOnline)
Nemcsak a kalóriák megvonásán és a kitartó edzésen múlik a fogyókúra sikere. Legalább ennyit számít, hogy valaki mennyire képes elfogadni a testét.
aug. 1
8:03
Botrány Vastag Csaba koncertjén (Blikk)
Budapest ‒ Egy vállalhatatlan módon viselkedő fiatal lány zavarta meg Vastag Csaba (29) csütörtöki budapesti koncertjét.
aug. 1
8:03
A közigazgatási térképhez igazíthatják a választójogi törvényt (Infostart)
A Magyar Hírlap szerint az új választókerületeket az újra felálló járásoknak megfeleltetve alakíthatják ki.
aug. 1
8:03
Rezidens orvos vizsgálta meg a tatárszentgyörgyi áldozatokat (HírTV)
Rezidens orvos vizsgálta meg a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi állomásán az elhunyt Csorba Róbertet és fiát 2009 februárjában – írja a Magyar Nemzet. A kettős emberölés helyszínén a hatóság először balesetre gyanakodott.

Keresés