Keresztes Ildikó a nyáron megújította magát. Haját meghosszabbíttatta, bőrét, ajkát különböző kozmetikumok segítségével felfrissítette. Az énekesnő változása kísérletező kedvének köszönhető.
A pánerurópai optimizmus hatására a "határon túli" jelzőt nevéből elhagyó Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján júniusban Kisvárda város díjával jutalmazták a Vajdasági Tanyaszínház tavalyi előadását, A falu rosszát. A produkciót azóta a hazai színikritikusok a legjobb zenés/szórakoztató előadás díjára jelölték. A vajdasági társulat idén nyáron Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című…
Egy fokozattal, a korábbi Aa2 kategóriából Aa3 kategóriába vágta vissza Japán államadósságának besorolását a Moody's Investors Service szerda hajnalban. Az új besoroláshoz stabil kilátást rendelt a...
Sokkal könnyebb élete lett volna, ha szülei időben elfogadják másságát – állítja az a nő, akit férfivá operáltak át. A Szilviből lett Dávid korábban háromszor kísérelt meg öngyilkosságot.
Nemcsák Károly ügyvezető igazgató tegnap ismét találkozott a József Attila Színház színészeivel, akiknek várhatóan szeptember közepén felmond ugyan, de ajánlatot tett arra, hogy a korábbi repertoárból négy, vagy öt darabot továbbra is műsoron tartsanak - mondta lapunknak Vándor Éva színésznő.
Negyven euró napidíj illet meg külföldi kiküldetésbe induló politikust egy kormányrendelet szerint. Szőcs Géza államtitkár, Kőrösi Csoma késői utóda, nagy utazó, aki mandátumának első nyolc hónapja alatt kerek nyolcvan napot töltött külföldön. Így 1,2 millió forintot vehetett fel ilyen címen.
Annak idején, réges-rég, amikor még Pulszky Károly igazgatta a Szépművészeti Múzeumot, az igazgató úr itt is lakott, a múzeumban. Volt egy lakrésze, a lakrészében nagy konyhája, étkezője, megérkeztünk. Az egykori konyhában és étkezőben ma óriás asztalok, óriás mosogatók, óriás fekete gépek és vegyszeres szekrények találhatók. Mintha egy alkimista vegykonyhájában járnánk, ahol a főalkimista a…
Krisztián 29 éves fiatalember, és pornófüggő. A ritka szenvedélybetegségről beszélni tabu, gyógyítani nem tudják. Krisztián megosztotta a Borssal, hogyan vált a felnőttfilmek rabjává.
A kormány előzetes várakozásaival szemben nem költötték fogyasztásra az egykulcsos szja-rendszer nyertesei a könnyítés révén náluk maradt 300-400 milliárd forint pluszjövedelmet - írja a Népszabadság.
December 5-én kezdődik Verók István volt terézvárosi polgármester és 13 társa büntetőpere – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a tárgyalás kitűzéséről Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette Ponczók Csaba játékjogát az ellene vesztegetés gyanújával indult büntetőeljárás miatt.
Tizenhat év után Várszegi Gábor üzletember új tulajdonosi körnek adta el az MTK futballklubot. Az új struktúrában a többségi tulajdonos az MTK SE lesz, melynek elnöke Deutsch Tamás.
Komolyabb károkat nem okozott a kedden az Egyesült Államok keleti partvidékén bekövetkezett földrengés. Néhány épület kisebb mértékben megrongálódott, több kormányzati épületet és irodaházat is evakuáltak, például az a bíróságot is, ahol a szexuális zaklatás ügyében vádolt Strauss-Kahn, volt IMF vezér ügyét tárgyalták. A földrengés miatt nem kapta vissza az útlevelét, így elutazni sem…
Egy rendeletmódosítás az eddigi 10 év helyett 13 évben maximálta a mentésben használható gépkocsik korát. A szakszervezet szerint azonban csak akkor lehetne megengedni, hogy ilyen öreg autókkal vonuljanak ki a mentők a sérültekért és a betegekért, ha ezzel egyidejűleg szigorítják a gépkocsik műszaki ellenőrzését - írja a Magyar Nemzet.
Nem ritka, hogy az elvált szülők felváltva nevelik gyermeküket. Esetükben a családi kedvezmény érvényesítése komplikáltabb, mint az egy háztartásban élő pároknál. Magyarázat és példa az Adózóna cikkében.
Megválaszolta egy hétfőn megjelent kormányrendelet az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos, devizahiteleseket érintő kérdések többségét. Mivel a jogszabály a Portfolio.hu korábbi feltételezéseihez képest...
Megvalósult a Phylaxia 1912. Holding Nyrt. zártkörű tőkeemelése, amelyre új részvények forgalomba hozatalával került sor - jelentette be a társaság kedden a BÉT honlapján.
A bankszektor az első félévben 161,7 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 433 millió forinttal (0,3 százalékkal) marad alatta a tavalyi első félévinek. Az első félévi adózott nyereség 140,9 milliárd forint. A lejárt hitelek állománya a második negyedévben tovább emelkedett - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján kedden közzétett adatokból.
Még nem tudni, hogy ki rendelte meg az oknyomozó újságírónő 2006-os megölését, de Oroszországban letartóztattak egy korábbi rendőrt, aki a gyanú szerint megszervezte Anna Politkovszkaja megölését.
A bankszektor az első félévben 161,7 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 433 millió forinttal (0,3 százalékkal) marad alatta a tavalyi első félévinek. Az első félévi adózott nyereség 140,9 milliárd forint. A lejárt hitelek állománya a második negyedévben tovább emelkedett - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján kedden közzétett adatokból.
A világ lakosságának harmada él olyan országokban, ahol a vallási hovatartozáson alapuló társadalmi ellenségesség, illetve a vallásgyakorlást korlátozó kormányzati intézkedések erősödtek az elmúlt években - derült ki a Pew Research Center vallási kutatóintézetének vizsgálatából.
Két vadászgéppel vettünk részt egy légiharc-kiképzésen, amikor vészjelzést kaptam, hogy a hajtóművel baj van. Azonnal befejeztük a gyakorlatot, és változtatott manőverrel a kecskeméti bázis felé fordultunk – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Molnár Tibor őrnagy, aki nemrég vészhelyzetből mentett meg egy Gripent.
Nincs szükség az új munka törvénykönyvére. Ebben egyezett meg az MSZP elnöke és a szakszervezeti vezetők. Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Mile Lajos, az LMP képviselője is egyeztetett a szakszervezetekkel - értesült a Magyar Rádió.
A klinikám, a laborom és a tudományos kutatásaim megszerzése lehet a célja az ellenem zajló eljárásnak – így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Seffer István plasztikai sebész, az őssejtbotrányként elhíresült ügy egyik szereplője.
Magyarország számára az egyik legnagyobb gondot a magas munkanélküliség okozza. Az elmúlt nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája, valamint a régi munka törvénykönyve miatt évről évre csökkent a dolgozó emberek száma - áll Szijjártó Péter sajtóközleményében.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerdán a magas költségvetési hiányra és adósságállományra hivatkozva lerontotta Japán adósbesorolását stabil kilátás mellett Aa3-ról Aa2-re. Az új minősítés három fokozattal marad el a Moody's vezető Aaa besorolásától.
Új autókat szerzett be a Magyar Posta - írja a Blikk. A napilap szerdai számában megjelentek szerint a Posta VW Passatot, Skoda Octáviát, Skoda Fabiát bérel, összesen 176 darabot. A flottába Fiat Scudo kisbuszok is bekerültek
A tartós hőség miatt az egész országban piros szintű figyelmeztetés van érvényben szerdán, a legmagasabb szintű figyelmeztetést csütörtökre is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Két erőteljes robbanást és szórványos lövöldözést lehetett hallani szerdán kora reggel a líbiai fővárosban - jelentették hírügynökségi tudósítók a helyszínről.
Leminősítette Japán devizában és hazai valutában kibocsátott kormánykötvényeit a Moody's Investors Service a hatalmas költségvetési hiányra és az ország növekvő eladósodására hivatkozva.
A Médiaunió idei kampánya arra biztatja a szülőket, hogy minden nap meséljenek gyermekeiknek – erre pedig nem csak a meseolvasó és az azt hallgató kisgyermek közti kapcsolat elmélyülésének szempontjából van nagy szükség.
Miután az E-Star az ESTAR 2014/A valamint E-STAR 2015/A jelű kötvények visszavásárlása mellett döntött annak érdekében, hogy a jövőbeli CAPEX programnak megfelelően később értékesítse majd azokat. ...
Őrizetbe vettek egy magyar állampolgárságú csepeli férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai tegnap, ezzel hétre emelkedett a csepeli mészárlás gyanúsítottainak száma.
A Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval felálló belga Genk büntetőkkel 3-1-re legyőzte az izraeli Maccabi Haifát kedden a Bajnokok Ligája-selejtező 4. fordulójának visszavágóján, ezzel bejutott a csoportkörbe.
Hamarosan teljes pompájában látható Jeruzsálem óvárosának legnagyobb kapuja, a Damaszkuszi kapu, amelyet több évi munkával korabeli fotók segítségével állítottak helyre az izraeli örökségvédelmi hatóságok.