A tartós hőség miatt szerdára az ország 14 megyéjére és a főváros területére piros, a többi megyére narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egymillió forint értékű adomány gyűlt össze annak az egyéves kisfiúnak, akit még júliusban vertek eszméletlenre Magyarkeszin. A gyanú szerint szülei, vagy a szülők egyik barátja bántalmazta úgy, hogy eltört a karja és bevérzett a szeme.
Az egy éve összeállított ütemtervnek megfelelően zajlanak az október 1-31. között rendezendő népszámlálás előkészületei - mondta az MTI-nek Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese, hozzátéve, hogy erőteljesen kampányolnak majd az internetes válaszadás mellett.
A Váci úton bérelt ú irodát a debreceni központú online és nyomtatott médiumokkal foglalkozó cég. Az Inform Média Kft. mintegy 612 nm-es területre írt alá bérleti szerződést a Madarász Irodapark első...
Az adósságfinanszírozás szempontjából jobban járnak a kórházak, ha állami tulajdonba kerülnek – a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint. Velkey György a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: korábban a konszolidációra fordított összegek nem az ellátórendszerbe kerültek, hanem az eladósodott önkormányzatok saját deficitjüket fedezték belőle. (lm)hírTV
Augusztusban jelentősen romlott a gazdasági hangulat Németországban - derül ki a ZEW felméréséből. A főindex értéke -15,1 pontról -37,6 pontra (2008 decembere óta nem látott szintre) csökkent. A...
A tegnapi megnyugvást követõen ma ismét felfelé indult a BUX. Az index 1,3%-os emelkedéssel indította a keddi napot, mely fõként az OTP lendületes megugrásának köszönhetõ, mely őrzi...
A fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által folyósított kölcsönt az MNV apportálja a Malév Zrt.-be és további, mintegy 8,5 milliárdos pénzbeli hozzájárulást teljesít.
Gordon Yang a ZyXEL Communication Co. új elnöke, így a jövőben ő lesz felelős a vállalat fejlődéséért, lendületes növekedéséért. Gordon Yang határozza majd meg az üzleti irányvonalakat, a megvalósításhoz szükséges stratégiákat, valamint az üzleti tervek végrehajtásáért is ő felel a következő években. Kinevezéséről az igazgatói tanács júliusi ülésén döntött.
Mindössze két héttel azután távozik a Standard & Poor's elnöke, hogy a hitelminősítő augusztus 5-én lerontotta az USA korábbi AAA osztályzatát, ami komoly vitákhoz vezetett az amerikai pénzügyminisztériummal - tudta meg a Napi Gazdaság.
Ma este 7 órától Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés többek között a nemzeti...
Ismét meredeken csökkent gazdasági hangulat Németországban augusztus folyamán a - derül ki a ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdasági kutató intézet kedden közzétett jelentéséből.
Tovább folytatódtak a harcok éjszaka, Kadhafi erői rakétákkal támadták Miszrátát és állítólag a főváros legnagyobb részét felügyeletük alatt tartják. Az ezredes állítólag taktikai lépésből adta fel bunkerét, közben szóvivője bejelentette, hogy képesek lennének évekig elhúzni a küzdelmeket. Líbia percről percre.
Megvált az MTK labdarúgócsapatát működtető zrt. tulajdonjogától Várszegi Gábor: negyven százalékban az anyaegyesület, azaz az MTK SE, harminc százalékban az MTK Hungária FC, húsz százalékban Domonyai László, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, tíz százalékban pedig Tamási Zsolt, a Sándor Károly Akadémia igazgatója lett tulajdonos. A jövőben igazgatótanács felel a futballklub ügyeiért,…
A tartós hőség miatt szerdára az ország 14 megyéjére és a főváros területére piros, a többi megyére narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nagy sztárklubok nem sajnálják a pénzt az ígéretes futballistákért, ám olykor előfordul, hogy a játékos nem szolgálja meg vételárát. A Premier League és a La Liga néhány mellényúlását veszük górcső alá.
A keddi rendkívüli közgyűlésen döntöttek a Malév második ütem keretében történő, 18,5 milliárd forintos ázsiós tőkeemeléséről – közölte a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden az MTI-vel.
A Magyar Vöröskereszt égisze alatt gyűjtött használt ruhát egy Fejér megyei cég, a több mint ezer tonna ruha nagy részét azonban eladta, a bevételből pedig kilónként csak jelképes összeget adott a segélyszervezetnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.
A hőségriadó miatt ma délutántól vizet osztanak a főváros több pontján, megnyitják a parkok kútjait és locsolják az utakat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Az Ekszpressz-AM4 nagy teljesítményű távközlési műhold nem a kiszámított pályán van - jelentette be kedden hivatalosan is a Roszkoszmosz orosz űrügynökség. Az Ekszpressz-AM4-et csütörtökön bocsátották fel.
Az elmúlt időszakra jellemzőnél lényegesen visszafogottabb vételi érdeklődés láttán a meghirdetett 40 milliárd forint helyett 35 milliárd forintnyi 3 hónapos (D111130) diszkontkincstárjegyet...
Gyakran találkozunk bevásárlóközpontok parkolóiban olyanokkal, akik elkérik tőlünk bevásárlókocsinkat, hogy megtarthassák a benne lévő pénzt. Érdemes azonban óvatosnak lennünk....
Ha válság van, esnek a piacok és recesszió fenyeget, vagy ha magas infláció és államcsőd borzolja a kedélyeket, az arany gyakran ideális befektetési eszközként szolgál, amely nehéz helyzetben is jól...
2011 első félévében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma 4, illetve 3%-kal haladta meg az előző évi szintet, ez derül ki a Colliers International legújabb budapesti...
A keddi rendkívüli közgyűlésen döntöttek a Malév második ütem keretében történő 18,5 milliárd forintos ázsiós tőkeemeléséről - közölte a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Az up! decembertől elsőként Európában kerül piacra, háromféle változatban: a „take up!" a belépő-modell, a „move up!" a kényelemes verzió, a „high up!" pedig a csúcsváltozat lesz a Volkswagen legújabb négyszemélyes kisautójából
Több ezren ünnepelték Madridban Falcaót, az Atletico új csatárát. A kolumbiai játékos 40 millió euróért igazolt Spanyolországba. A 25 esztendős labdarúgó az elmúlt szezonban Európa-liga-győzelemre vezette a Portót, 17 találatával megdöntötte a sorozat korábbi gólcsúcsát.
A gazdasági tárca levette a napirendről az élelmiszerek adócsökkentését, így középtávon biztosan nem csökken az élelmiszerek áfája – írja a keddi Népszabadság a birtokába került minisztériumi értékelés alapján.
Több mint egymillió forint gyűlt össze az augusztus 20-án kisütött és eladott cipókból Pécsett. Az első nemzet kenyere ünnepén a rászoruló gyermekeknek gyűjtöttek adományokat.
"Az igazságtalan, egykulcsos adórendszer megváltoztatása létkérdés a gazdasági-társadalmi válságból vezető kiút szempontjából" - olvasható az MSZP hétfői közleményében. A szocialisták remélik, hogy az LMP is támogatni fogja az erre vonatkozó, már többször benyújtott javaslatukat.
A mai visszavágók pikáns mérkőzéseket hozhatnak a Bajnokok Ligája play-off körében. Az egyik nagy kérdés, vajon tud-e a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót foglalkoztató Genk fordítani a Maccabi Haifa ellen és be tud-e jutni a csoportkörbe?