Csupán erkölcsi felelősei lehetnek annak, hogy az emberek devizában adósodtak el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palócz Éva. A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója beszélt arról is, hogy az...
A tegnapi veszteségek után ma már emelkedő indexek mutatkoznak az ázsiai részvénypiacokon, legjobban a nyersanyagipari és a gépjárműgyártó vállalatok szerepelnek. A piacok hangulatát javította a HSBC kíni feldolgozóipari beszerzőmenedzser indexének augusztusi alakulása is.
Ma bejelentette a UBS: közel 3500 állást szüntet meg annak érdekében, hogy 2013 végére évi 2 milliárd svájci frankkal csökkentse éves működési költségeit - számolt be a Wall Street Jorunal. A...
A svájci UBS AG keddi bejelentése szerint közel 3500 munkahelyet kíván megszüntetni annak érdekében, hogy az éves költségét 2013 végére közel 2 milliárd frankkal csökkenteni tudja.
Tombolnak a hormonok az Aranyparton. A Viasat3 legújabb realityjében nem sokáig kellett várni, hogy olyan jelenetet láthassunk a képernyőn, amihez szinte tizennyolcas karika illik, két szereplő már az első éjszaka szexelt.
Négy rakétát lőttek ki hétfő éjjel a Hamász palesztin iszlamista mozgalom ellenőrzése alatt álló Gázai övezetből Dél-Izraelre; a támadásban senki sem sebesült meg - közölte az izraeli rendőrség.
Az egy éve összeállított ütemtervnek megfelelően zajlanak az október 1-31. között rendezendő népszámlálás előkészületei – mondta az MTI-nek Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese, hozzátéve, hogy erőteljesen kampányolnak majd az internetes válaszadás mellett.
Négy rakétát lőttek ki hétfő éjjel a Hamász palesztin iszlamista mozgalom ellenőrzése alatt álló Gázai övezetből Dél-Izraelre; a támadásban senki sem sebesült meg - közölte az izraeli rendőrség.
– A közlekedési balesetek száma minden évben augusztusban-szeptemberben éri el a csúcsot, a januári relatíve alacsony érték szinte folyamatosan növekszik – mondta Pausz Ferenc közlekedésrendészeti szakértő, a GRSP Magyarország Egyesület vezetője.
Új csúcsra, 1900 dollár fölé emelkedett ma reggel az arany unciánkénti árfolyama. Az aranyat, mint az egyik legfőbb "biztonságos menedékként" számon tartott eszközt július óta még gyorsabb ütemben...
Mindenkinek célja a megbékélés, de ennek feltétele az igazság teljes feltárása - emelte ki Rétvári Bence a totalitárius diktatúrák áldozatainak első európai emléknapján kedden a fővárosban, a Terror Háza Múzeum előtt.
Eleinte békésen iszogatott három horvát állapolgárságú útitársával az a szerb férfi, aki később valamiért mégis megorrolt a többiekre, és úgy döntött, hogy túszul ejti őket.
A Rába részvényopciós programjának keretében a társaság volt munkavállalója Rába törzsrészvényeket hívott le, áll a társaság közleményében. A Rába Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program...
A Magna Cum Laude június végén a MüPában adott különleges koncertet Csak ülünk és zenélünk címmel, amelyen a fiúk szmokingban álltak a színpadra, és egy 25 fős díszegyenruhás katonazenekarral kiegészülve szving stílusban adták elő néhány dalukat.
Arn Gréta búcsúzott a 220 ezer dollár összdíjazású női tenisztornától: a magyar teniszezőnőt az első körben az ukrán Katyerina Bondarenkótól verte 6:2, 6:3-ra.
A tegnap látott kisebb megnyugvást követően ma ismét a vevők túlsúlyba kerülése várható a hazai parketten - véli Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A bróker szerint ha valamilyen rossz...
A manhattani körzeti ügyészi hivatal kérte az illetékes bírót, hogy minden vádat ejtsen a volt IMF-vezér ellen, mivel komoly kétségei vannak a szobalány szavahihetőségét illetően. DSK-t még ellenfelei is visszavárják a francia politikai életbe.
Bár a kormány tavasszal még azt tervezte, hogy bizonyos alapélelmiszerek áfa-kulcsát jelentősen csökkenti, a Népszabadság információi szerint ezt a terv közép távon biztosan nem valósul meg,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,71 pontos emelkedéssel, 18.348,50 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,34 százalékos erősödést jelent.
Elkészült az MSZP gazdálkodásának megújítására vonatkozó javaslataival az a munkacsoport, amelyet a június végi pártszavazás után kért fel Mesterházy Attila pártelnök. A Tukacs István vezette testület szigorítana a tagdíjfizetési szabályokon, és azt kezdeményezi, hogy a párttagoknak - egy kisebb, a tagdíjból leírható összeg befizetésével - minden év elején regisztrálniuk kelljen.
A korábbi negyedévben már vélhetően Kína volt a világ legnagyobb PC-piaca, az USA 30 évig tartó dominanciáját követően. A személyi számítógép szállítások 14%-kal, 18,5 millió darabra emelkedtek a...
Középtávon biztosan nem csökken az élelmiszerek áfája, az ügy lekerült a kormányzati napirendről. A Nemzetgazdasági Minisztérium sem az idei büdzsé előkészítésekor, sem a jövő évi tervek között nem számol a vidékfejlesztési tárca áfamérséklési elképzeléseivel....
Az osztrák másodosztályú FC Lustenau labdarúgócsapatának játékosa lesz Etienne Eto'o, akinek bátyja, a kameruni válogatott Samuel rövidesen csúcsfizetésért az orosz Anzsi Mahacskala futballistája lehet.
A Magyar Agrárkamara hangjának, véleménynyilvánításának erősítését szorgalmazta Wiktor Szmulewicz, a Lengyel Agrárkamarák Országos Tanácsának elnöke a COPA, azaz az Európai Gazdaszervezet alelnöke...
Egyre nagyobb számban hagyják el Portugáliát a képzett fiatalok, akik nem látnak jövőt a hitelválságtól sújtott, gazdasági recessziótól szenvedő országban. Immár nem annyira Európa, mint inkább a nyelvi azonosság és a közös kultúra miatt Brazília a célpont - cikkezi a Népszabadság.
Augusztus 23. és 28. között rendezik meg az idei cselgáncs világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb, legtöbb pontot adó eseményét.
Több mint 100 milliárd dollár készpénzre van szükségük az európai bankoknak év végéig, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek, ennek begyűjtésére azonban nem sok lehetőségük maradt - derül ki a...
A csökkenő export ellenére is nőtt Svájc külkereskedelmi többlete július folyamán. A kereskedelmi egyenleg 2,82 milliárd frankos aktívumot mutatott, amely jelentősen meghaladja a júniusban mért 1,77 milliárd frankot.
A hétfői optimista fordulat után és az ázsiai tőzsdéken megindult emelkedést követően Európában 1 százalék körüli emelkedéssel nyitottak a vezető részvénypiacok.
BUDAPEST - Tévhit, hogy a kísérleti állatok csak kiontott vérük árán szolgálhatják a tudományt! A Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában hétfőn bemutatták: a vizsgált kis fehér patkánynak nem görbült meg egyetlen szőrszála sem, mialatt hatalmas szívességet tett az emberiségnek, békésen szunyókálva az intézmény NanoSPECT/CT készülékében.
Nem veszítette el a humorérzékét a világranglista-vezető Novak Djokovics, aki egy teniszütő-reklámban nemcsak sporttársa, Marija Sarapova gesztusait és arcjátékát imitálja, hanem az illúzió kedvéért még szőke parókát is húzott.
Nagy várakozás előzi meg a rajongók körében az olasz filmdíva, Monica Bellucci új filmjének bemutatóját a jövő héten kezdődő velencei filmfesztiválon, főként azért, mert a 46 éves színésznő ruhátlanul is látható Philippe Garrel francia rendező alkotásában.