Megkezdődött annak a nyíregyházi férfinak a büntetőpere hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, aki a gyanú szerint tavaly megpróbálta megvesztegetni az őt igazoltató rendőrjárőrt.
Csökkentette a Richter részvényekre vonatkozó célárfolyamát a neves amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs, a korábbi 48 300 forintról 43 500 forintra. Jelentősebb, mintegy 5 000 forintos...
Tammy Nagy-Stellini 2002 óta dolgozik a Hays-nél, korábban a cég prágai irodájában tevékenykedett, 2007-től pedig a Hays Hungary cégvezetője. A szakember öt nyelven beszél, dolgozott már Máltán és Kanadában is.
A Munka törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról tárgyalt öt szakszervezet és a kormány delegációja hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Egyelőre csak a töredéke valósult meg azoknak az ígéreteknek, amelyek márciusban hangzottak el a BKV helyzetének rendezése érdekében - mutat rá a Világgazdaság. A lap úgy tudja, hogy egyrészt egy 9...
A gazdag nagybácsi Kínából címmel kommentárban foglalkozott Ven Csia-pao kínai miniszterelnök európai körútjával vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre és a feltételes szabadság lehetőségéből való kizárásra ítélte hétfőn a Nógrád Megyei Bíróság a salgótarjáni Fekete Lászlót, aki 2009 decemberében bozótvágó késsel kaszabolta halálra volt élettársát és annak új barátját.
Három évre szóló, közel 25 millió euró értékű megállapodást kötött a világ egyik, meg nem nevezett vezető járműipari vállalatával a Rába Futómű Kft. futómű komponensek szállításáról - közölte a Rába a BÉT honlapján hétfőn.
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz, a zárószavazás előtt olyan módosító indítványt nyújtott be a fideszes L.Simon László, amellyel jelentősen csökkentené a bioetanol jövedéki adóját a javaslatban szereplőhöz képest....
Hétfőn választja meg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság (AB) új elnökét. A kormánypártok meghosszabbítanák a testület jelenlegi vezetőjének mandátumát. Paczolay Péter jelölését az ellenzéki pártok sem kifogásolták.
Az amerikai sportszergyártó multi, a Nike is rehabilitálta Michael Vicket, aki börtönbüntetése után parádés szezont teljesített a Philadelphia Eaglesszel.
Az államnak, a munkavállalóknak és munkáltatóknak együtt kell megoldani a nyugdíjrendszer problémáit - véli John M. Herhalt, a KPMG kormányzati tanácsadási üzletágának globális vezetője.
Ezernégyszázhat nevező közt a felnőttek mezőnyében a 2009-es bajnok Buruczki Szilárd győzelmével, Dósa Eszter címvédésével zárult július 3-án a tizenkettedik alkalommal kiírt Intersport Duna Maraton hegyikerékpár-verseny, egyben a maratoni szakág országos bajnoksága. A Top Maraton sorozat második állomásán nyolc ország részvételével nemzetközi mezőny gyűlt össze.
Január elsejétől szuperbruttósítják a szlovák béreket, azaz megnövelik a munkáltatói járulékokkal. A cégek maguk döntik el, a felbruttósítás melyik módját választják - értesült a Világgazdaság.
3 éves megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft., melynek értelmében a vállalat közel 25 millió euró értékben szállít futómű komponenseket a világ egyik vezető járműipari vállalatának. A jelentős tehergépjármű gyártóval kötött szerződés a cég stratégiai törekvéseivel összhangban tovább erősíti a Rába beszállítói pozícióit az európai piacon. Az új együttműködésnek köszönhetően Európában…
A jegybank nem nyereségérdekelt szervezet, nem az eredménye mutatja meg a sikeres működést - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén, ahol az MNB 2010. évi gazdálkodásának vesztesége volt a téma.
A jegybank nem nyereségérdekelt szervezet, nem az eredménye mutatja meg a sikeres működést - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottság...
Nem okozott fennakadást Esztergom közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a városban, a Vértes Volánnak a tartalékban lévő buszait sem kellett bevetnie.
Nem okozott fennakadást Esztergom közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a városban, a Vértes Volánnak a tartalékban lévő buszait sem kellett bevetnie - közölte a társaság kommunikációs munkatársa az MTI-vel.
Megkezdődött hétfőn 11 órakor a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése, ahol a tervek szerint a nemzetbiztonsági szakszolgálatok volt vezetői és az egykori titokminiszter őrizetbe vételével kapcsolatos kérdéseket tárgyalják meg a képviselők.
„Amikor megtudtam, hogy ki a fehérváriak edzője nem volt kérdés, hogy elfogadom-e az ajánlatot. Sousa nagyon jó edző, minden játékos komoly fejlődésen mehet át a keze alatt” – mondta Walter Fernandez, a Videoton új igazolása.