2011. július 4. hétfő

júl. 4
10:42
Recept: Milánói makaróni sok zöldséggel (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma 2 nagy sárgarépa 1 közepes zellergumó 50 dkg darált hús 5 dl paradicsompüré 2 kis pohár tejföl 1 evőkanál mustár só oregano babérlevél cukor olaj 20 dkg sajt 50 dkg makaróni tészta
júl. 4
10:42
Részt vesz a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülésén (Infostart)
Részt vesznek a fideszes tagok a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfőn 11 órakor kezdődő zárt ülésén, ahol a tervek szerint a nemzetbiztonsági szakszolgálatok volt vezetői és az egykori titokminiszter őrizetbe vételével kapcsolatos kérdéseket tárgyalja meg a testület.
júl. 4
10:42
Megjelent hágai bírái előtt Ratko Mladic (Infostart)
Hétfőn sem nyilatkozott bűnösségéről a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnoka.
júl. 4
10:42
Atlétáink jók - a harmadik vonalban (Infostart)
A magyar férfi válogatott megnyerte az atlétikai összetett csapat Európa Kupa harmadik vonalának számító II. osztály küzdelmeit.
júl. 4
10:42
49 centis bozótvágóval mészárolt – életfogytig tartó fegyház az ítélet (+videó) (HírTV)
Életfogytig tartó fegyházra ítélte a bozótvágóval gyilkoló férfit első fokon a Nógrád Megyei Bíróság. A vád szerint a 29 éves férfi volt élettársát és annak új barátját 2009 decemberében ölte meg Salgótarján belvárosában.
júl. 4
10:42
Huszonhárom halott egy kínai balesetben (Blikk)
júl. 4
10:42
Súlyos közlekedési baleset Kínában, többtucatnyi halott (Metropol)
Huszonhat halottja és 31 sérültje van egy közép-kínai közlekedési balesetnek, amelynek során egy távolsági autóbusz és egy teherautó ütközött össze hétfőn hajnalban - jelentette a helyi rendőrség.
júl. 4
10:42
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a büntetőeljárási törvény miatt (Alternatív Energia)
"A Lehet Más a Politika szerint a Fidesz elfogadásra váró törvényjavaslatának egyes elemei a jelenlegi és a jövőre hatályba lépő alkotmányt is sértik, és szembe mennek nemzetközi kötelezettségeinkkel. A párt képviselői a jogsértő rendelkezések megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól" - tudatta az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.
júl. 4
10:42
Nem virgonckodnak a befektetők Európában (Portfolio)
A múlt heti dinamikus emelkedést követően minimális megtorpanást mutatnak az irányadó európai piacok, ahol a lassan érő kisebb korrekció ellenére is kedvező maradna az indexek technikai képe. A...
júl. 4
10:44
Recept: Tőkehal tejszínes rókagombával (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db tőkehalfilé 40 dkg rókagomba 2 dl tejszín 1 hagyma só bors pirospaprika halfűszer olaj olívaolaj
júl. 4
10:44
Nincs megállapodás a szakszervezetekkel (Infostart)
A Munka Törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról egyeztetett öt szakszervezet és a kormány delegációja hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
júl. 4
10:44
„Pszichopata Deme Gábor” (+videók) (HírTV)
Pszichopatának nevezte Nádasi Gábor, az iskola pszichológusa Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság hétfői tárgyalási napján, ahol a tanúk meghallgatásával folytatódott a per. Nádasi Gábor vallomásában elmondta, hogy a tantestületben felfigyeltek arra, hogy Deme és Kun Tamás feltűnően sokszor egyeztet egymással. A tanúmeghallgatás után egyébként a két vádlott elutasította a szélsőséges jelzőket.
júl. 4
10:44
HTC: feltörekvő csillag a mobilpiacon (Portfolio)
A negatívra forduló befektetői hangulat közepette a május eleji csúcsokhoz képest közel 30%-ot zuhant az okostelefon piac egyik feltörekvő szereplője, a HTC részvényeinek árfolyama. A papírok árazása...
júl. 4
10:46
Recept: Olajos-ecetes sült paprika (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db fehérhúsú paprika 1 dl extra szűz olívaolaj 1 csokor petrezselyemzöld 2-3 szál újhagyma zöldje só cukor ecet víz
júl. 4
10:46
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul (Infostart)
Alkotmánybírósághoz fordul a Lehet Más a Politika a büntetőeljárási törvényjavaslattal kapcsolatban.
júl. 4
10:48
Tiger Woods újra reklámban szerepelt - videó (Agroinform)
Közel másfél év után szerepelt ismét reklámfilmben Tiger Woods, aki magánéleti botránya után már nem annyira keresett a hirdetők között.
júl. 4
10:51
Részt vesz a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülésén (hirado.hu)
Részt vesznek a fideszes tagok a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfőn 11 órakor kezdődő zárt ülésén.
júl. 4
10:51
Kivezették a bíróságról Ratko Mladicot (ATV)
Megjelent hágai bírái előtt hétfői tárgyalásán, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt főparancsnoka.
júl. 4
10:53
A kőkorszakban nem volt fontos a családi kötelék? (hirado.hu)
A törökországi Çatalhöyüknál úgy tűnik, a vérségi kapcsolat nem volt olyan fontos a kőkorszakban
júl. 4
10:55
Mladic mosolygott, kiabált, de nem nyilatkozott bűnösségéről (hirado.hu)
Ratko Mladicot, a boszniai szerbek volt főparancsnokát népirtással és más bűnökkel vádolják.
júl. 4
11:00
Kislánya előtt fejezte le feleségét (Blikk)
Szörnyű gyilkosság helyszíne lett szombaton a Buzău megyei Smeeni település: egy férj a gyermeke szeme láttára mellkason szúrta feleségét, majd levágta a fejét.
júl. 4
11:00
Recept: Házi meggylikőr (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 kg meggy 2 kg kristálycukor 2 liter 96 fokos alkohol
júl. 4
11:00
Iskolákat és óvodákat mentenek meg az egyházak (HírTV)
83 óvodát és iskolát mentenek meg a bezárástól az egyházak - a Magyar Nemzet az oktatási államtitkárság anyagára hivatkozva azt írja: az új tanévtől a legtöbb intézményt, összesen 53-at a katolikus egyház vesz át. A reformátusok 12-t, a baptisták 6-ot, az evangélikusok 5-öt, míg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szintén 5 intézmény fenntartását vállalja.
júl. 4
11:00
Frontsebész és asztalos (Gondola)
Gyorsan amputálni. Egy egy percnél kevesebb idő alatt levágott lábbal már dobogóra lehetett kerülni. Így volt ez jó.
júl. 4
11:00
Megjelent hágai bírái előtt Ratko Mladic (Blikk)
júl. 4
11:00
Változik a világ, de a frank mentsvár-szerepe megmaradt (Portfolio)
A hajnai kereskedés során 265 alatt zajlott a kereskedés, az európai piacnyitáskor viszont már a 264-es szintet támadta az EUR/HUF árfolyama. A mai kereskedés az amerikai ünnepnap miatt csendesnek...
júl. 4
11:00
Nyugdíjügy: elkaszálta az Alkotmánybíróság a népszavazást (Pénzcentrum)
Nem lehet népszavazást tartani abban a kérdésben, hogy 40 évnyi munka után bárki nyugdíjba mehessen - döntött az Alkotmánybíróság. A taláros testület indoklása szerint nem lehet úgy szavazni, hogy az állampolgárok nincsenek tisztában a voksolás pénzügyi következményeivel....
júl. 4
11:02
Recept: Erdélyi leveles almás (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg liszt 10 dkg disznózsír kevés só 1 egész tojás tejföl 1-1,5 kg reszelt alma kristálycukor, fahéj
júl. 4
11:02
Copa America – „Többé nincsenek gyenge csapatok” (HírTV)
A címvédő Brazília Venezuela elleni mérkőzéséhez hasonlóan a B-csoport másik találkozóján, a Paraguay–Ecuador összecsapáson sem született gól a 43. labdarúgó Copa America vasárnapi játéknapján.
júl. 4
11:02
Csökkentette Richter-célárát a Goldman (Portfolio)
Csökkentette a Richter részvényekre vonatkozó célárfolyamát a neves amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs, a korábbi 48 300 forintról 43 500 forintra. Ez azonban a pénteki záróárral számolva még...
júl. 4
11:04
Mladicot ki kellett vezettetni a teremből (HírTV)
Első alkalommal jelent meg a hágai Nemzetközi Törvényszék bírái előtt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregtábornok. A tárgyalás gyorsan félbeszakadt, mert Mladic folyamatosan kiabált így kivezettették a teremből. A volt boszniai hadseregtábornokot emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.
júl. 4
11:04
Újabb jelentős megállapodás a Rábánál (Portfolio)
3 éves megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft., melynek értelmében a vállalat közel 25 millió euró értékben szállít futómű komponenseket a világ egyik vezető járműipari vállalatának. A jelentős...
júl. 4
11:06
Játékosai után Wenger is a távozásról beszélt (Agroinform)
Az Arsenal francia menedzserét kifejezetten érdekli a PSG újraépítése, és azt sem tagadta, hogy kapcsolatban áll a francia klubbal.
júl. 4
11:09
Felfüggesztették a szociális földprogram pályázati kiírását (hirado.hu)
Addig amíg a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium között a közfoglalkoztatási programok átadás-átvétele megtörténik.
júl. 4
11:09
Gyakori vizelési inger (WebBeteg)
Nem csak egy egyszerű felfázás okozhat gyakori vizelési ingert, egyéb alapbetegségek és azok kezelése, illetve valamilyen szervi elváltozás is kiválthatja a panaszt.
júl. 4
11:09
Szakszervezetekkel tárgyalt a kormány (ATV)
A tárgyalás a Munka Törvénykönyvének módosításáról és a korkedvezményes nyugdíjról szólt.
júl. 4
11:09
M csomagot, dízelmotort és összkerékhajtást kap a 6-os BMW (Auto Pult)
A vadonatúj 6-os sorozat finomabb vonalaival már meghódította a márka rajongóit, ám bizonyos rétegek számára még nem volt elég vonzó a bajorok kupéja. A 6-os BMW épp ezért sportos M-csomaggal, 640d-nek becézett dízelváltozattal és összkerekes xDrive verzióval vesz lendületet az ősz folyamán.
júl. 4
11:11
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul (hirado.hu)
Alkotmánybírósághoz fordul a Lehet Más a Politika a büntetőeljárási törvényjavaslattal kapcsolatban.
júl. 4
11:11
25 millió eurós megállapodást kötött a Rába (ATV)
Három évre szóló, közel 25 millió euró értékű megállapodást kötött a világ egyik, meg nem nevezett vezető járműipari vállalatával a Rába Futómű Kft. futómű komponensek szállításáról - közölte a Rába a BÉT honlapján hétfőn.
júl. 4
11:12
"Az érdekképviseletek megosztására készül a hatalom" (HR Portál)
Nem tűrjük, hogy a fejünk felett döntsenek - jelentette ki Kónya Péter - aki szerint az érdekképviseletek megosztására készül a hatalom. A szakszervezeti szövetség elnöke szerint ha a kormány célja a valódi megegyezés lenne, akkor az egyeztetésen bizonyosan a többi szakszervezetet is szívesen látták volna - írja a Népszabadság.
júl. 4
11:12
S&P; 500 - van még tere az emelkedésnek (ProfitLine)
Öt napja száguld a tengerentúli S&P500 index. A 200 napos mozgóátlagról fordult múlt héten pozitív irányba az árfolyam, és ezt követően kezdődött a száguldás. Az 1.295 pontos ellenállást gond nélkül törte át az index, majd pénteken már 1.340 pontot súrolta a kurzus - olvasható az Erste elemzésében.
júl. 4
11:13
Kerítőket fogtak el az NNI munkatársai (hirado.hu)
Üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három magyar állampolgárt, akik a közel-keleti térség gazdag méltóságainak megrendeléseit teljesítették.
júl. 4
11:14
Késéssel kezdődnek a közmunkaprogramok (HR Portál)
Nem minden településen folytatódhat zökkenőmentesen a közmunkaprogram július elsejétől. Az ok: „tárcaközi átállás” - cikkezi a Népszabadság.
júl. 4
11:14
Nem okozott fennakadást a helyi járatok leállítása Esztergomban (ProfitLine)
Nem okozott fennakadást Esztergom közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a városban, a Vértes Volánnak a tartalékban lévő buszait sem kellett bevetnie - közölte a társaság kommunikációs munkatársa az MTI-vel.
júl. 4
11:16
Emelkedő fizetést ígért Orbán a fiatal rendőröknek (HR Portál)
Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért - írja a Népszabadság.
júl. 4
11:16
Kevésbé emelné a bioetanol adóját egy fideszes módosító (ProfitLine)
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz, a zárószavazás előtt olyan módosító indítványt nyújtott be a fideszes L.Simon László, amellyel jelentősen csökkentené a bioetanol jövedéki adóját a javaslatban szereplőhöz képest.
júl. 4
11:18
Korkedvezményes nyugdíj: minden ország szigorít (HR Portál)
Magyarországon jelenleg is folyik a vita a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásáról, annak feltételeiről. Az alábbi összeállítás betekintést nyújt abba, hogy milyen feltételekkel mehetnek nyugállományba több európai országban és az Egyesült Államokban a rendvédelmi alkalmazottak, illetve a katonák.
júl. 4
11:18
Saját halálát filmezte le - videóval (BorsOnline)
Lefilmezte a saját halálát egy férfi. A videóst egy orvlövész ölte meg, a lövés előtt néhány másodperccel a kamera pont ráközelített a gyilkosra. Az eset Szíriában történt, ahol hónapok óta zajlanak a tüntetések a kormány ellen.
júl. 4
11:18
Tőkehal tejszínes rókagombával (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db tőkehalfilé 40 dkg rókagomba 2 dl tejszín 1 hagyma só bors pirospaprika halfűszer olaj olívaolaj
júl. 4
11:18
Elhiszi, hogy a hétvégén jó idő lesz? (Infostart)
A következő napokban sokat javul az idő, a hét második felében akár már kánikula is lehet, ami azonban nem tart sokáig.

Keresés