Debreczeni Zita elismerte, hogy zátonyra futott a kapcsolata Kedves Ferenccel. A modell ezzel megerősítette a Bors korábbi értesülését, hiszen lapunk elsőként írta meg, hogy szakított a pár. Zita ezzel kapcsolatban az RTL Klub Fókuszának adott interjút, amelyben betekintést engedett a szétválás okaiba.
A nyárral elérkezik a szabadságok és az üdülések ideje. Sokaknak azonban merő gyomorgörcs az otthontól távol töltött időszak. Ennek oka, hogy attól tartanak, mire hazaérnek, ellopják felügyelet nélkül hagyott értékeiket. Pedig ez a félelem néhány alapszabály betartásával jelentősen csökkenthető, és a rendőrség is speciális programmal segít.
Kiugróan jól alakult májusban a cseh ipari termelés. Az egy évvel korábbihoz képest 15,2%-kal volt magasabb, miközben 8% körüli termelés-bővülésre lehetett számítani. Ahhoz képest még inkább...
A titkosszolgálatokat is bevonhatják a génmódosított vetőmagügy nyomozásába. Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke szerint azt kell kideríteni, hogy véletlenül vagy szándékosan okoztak-e kárt azok a multinacionális cégek, amelyek a szennyezett vetőmagot eladták a gyanútlan magyar gazdáknak.
Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a News of the World brit magazin korábbi vezetőjét, akit a lehallgatási botrány miatt vettek őrizetbe. A vasárnapi brit bulvárlapról a héten kiderült, hogy éveken át magánszemélyek mobiltelefonjainak üzenetrögzítőit feltörve próbált értesülésekhez jutni. A lap a botrány miatt megszűnik a hétvégén.
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és társintézménye, a Dél- és Kelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) küldöttsége pénteken Magyarországon járt, hogy újságírókkal, valamint Koltay Andrással, a Médiatanács tagjával találkozzon - tudatta a SEEMO bécsi keltezésű közleményében.
Drapérián üzentek Manuel Neuernek a Bayern München szurkolói. A bajor drukkerek egy olaszországi edzőmeccsen üzentek a Schalke 04-től érkező kapusnak: "Mindegy, hány labdát hárítasz, akkor sem fogadunk el a mezünkben!"
A sztárok is emberek, csemetéik meg aztán végképp azok. Tom Cruise Suri lánya pénisz alakú gumicukorral hozta anyját zavarba, Laurence Fishburne lánya durván alázza apját: pornósnak állt.
Peru legyőzte a néhány túlkorossal megerősített mexikói utánpótlás-válogatottat, Uruguay és Chile pedig döntetlenre játszott a Copa Américán. Emberemlékezet óta nem fordult elő a dél-amerikai kontinens-bajnokságon, hogy még nem is teljes két csoportkör után már egyik csapat sem százszázalékos.
Múlt hét óta jelentős emelkedést produkáltak a tőzsdék, a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az S&P 500 6%-kal került feljebb. Mindezek hatására a fontosabb, a piaci szereplők körében...
Mintha csak egy amerikai krimiből lépett volna elő, érzelmektől mentes, kimért és profi az a két ügyész, aki előzetes letartóztatásba helyeztette a magyar bundamaffiaként emlegetett banda hét tagját.
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője a Brit Nagydíj pénteki edzésnapját követően elmondta, csupán egy szett intermediate abroncsot használtak el az első két szabadedzésen, ugyanis benne van a pakliban, hogy a hétvége további részére is hatással lesz a kedvezőtlen időjárás.
Elodázhatatlannak nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője a közmédia megújítását. Cserháti Ágnes közleményében leszögezte, hogy a megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megvalósítani.
Még tart a vizsgálat, azonban hatáskör hiányában, „érdemi vizsgálat nélkül" részben elutasította azt a panaszt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), amelyet egy diszkriminatív, romák jelentkezését kizáró álláshirdetés miatt tettek.
A Red Bull Racing magyarázatot kér az FIA-tól, miután a szövetség szombati döntése értelmében mégsem kapnak engedményt a Renault motort használó csapatok.
Halálos áldozatot szedett az Egyesült Államokban is az európai hasmenésjárványt előidéző kólibaktérium. A 65 éves arizonai férfi a múlt hónapban halt meg, s megbetegedése előtt Németországban járt.
Júniusban rekordszámú, több mint 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a teljes nyári forgalom is rekordot dönthet, mert a légitársaságok minden eddiginél több résidőt foglaltak – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
129 forint. Pontosan ennyit kell fizetnie annak, aki szeretné megszerezni Király L. Norbi új dalait. Az interneten ugyanis ennyi pénzért bárki letöltheti az x-faktorosok szerzeményeit.
Brentwood — Alig több mint egy hete lett hivatalos: elválik Arnold Schwarzenegger (63) színész, exkormányzó és felesége, Maria Shriver (55), akinek az egykori Terminátor hosszú éveken keresztül hazudott.
Nyüzsgő, öntörvényű, csábító, lázadó – ezek a szavak gyakran hangzanak el, amikor Montrealt kell jellemezni. A város az öröm és a szórakozás központja Kanadában, egy hamisítatlan kulturális kaméleon egyedi stílusérzékével, pezsgő éjszakai életével és különleges gasztronómiájával. Íme, néhány kihagyhatatlan helyszín az észak-amerikai ország fővárosában.
Rafael Nadal nélkül is nagyon meggyőzően játszik eddig a spanyol csapat, mely a két pénteki egyes után 2-0-ra vezet a házigazda amerikaiak ellen a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának negyeddöntőjében.
A francia kulturális élet egyik rejtélyének számít, hogy míg a 37 országos múzeumra különböző címeken elköltött közpénzek nagysága a számvevőszék megállapítása szerint egy évtized alatt legalább 70 százalékkal nőtt, virágoznak és sokasodnak a magánkézben lévő múzeumok, amelyek egy garast sem kapnak az államtól.
Francis Bacon brit festőről (1909-1992) írt balettet Wayne McGregor brit koreográfus: a táncköltemény július 15-ig szerepel a párizsi Bastille Opera műsorán.
Közel másfélezer bambusztekercset tártak fel Kína észak-nyugati részén Kanszu (Gansu) tartományban. A tartományban három éve folynak gázvezeték építéséhez kapcsolódó leletmentő ásatások. Eddig rengeteg cserépedény, rézből és vasból készült használati tárgyak, valamint pénzérmék sokasága került elő.
Tomiszlav Szivics, a Kecskemét vezetőedzője és Németh Gábor, a lila-fehérek kapusa a Videoton ellen 1-0-ra elveszített Szuperkupa-döntő utáni sajtótájékoztatón és a hathárom.hu kamerája előtt értékelték a találkozót.
A Bundestag után a Bundesrat is áldását adta a németországi atomerőművek bezárásához. A parlament felsőháza pénteken szavazta meg az új "atomtörvényt", amely gyökeres energiapolitikai fordulatot irányoz elő Németországban.
Nagyon erős UV sugárzás várható hétfőig az ország egész területén, vagyis alig több mint tíz perc alatt leég a bőr. Az országos tiszti főorvos hőségriadót rendelt el.
Megteltek a fővárosi strandok szombat délelőtt, a négynapos hőségriadó második napján - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője az MTI-vel. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a strandjain meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket.
A doppingdílerek ellen egyelőre nem lehet fellépni, mert nincs olyan törvény, amely a tevékenységüket szankcionálná, pedig erre szükség lenne rá - mondta a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója. Tiszeker Ágnes szerint nem elsősorban az élsportolókért kell aggódni, az "amatőrök" tudnak sokszor keveset arról, hogy mit szednek be.
Meghalt Betty Ford, a néhai Gerald Ford amerikai elnök felesége. Betty Fordot 93 éves korában érte a halál pénteken - közölte Elaine Didier, a Gerald Ford nevét viselő elnöki könyvtár igazgatója.
A francia kulturális tájkép egyik rejtélyének számít, hogy míg a 37 országos múzeumra különböző címeken elköltött közpénzek nagysága a számvevőszék megállapítása szerint egy évtized alatt legalább 70 százalékkal nőtt, virágoznak és sokasodnak a magánkézben lévő múzeumok, amelyek egy garast sem kapnak az államtól.