Szívroham következtében Havannában elhunyt Manuel Galbán kubai zeneszerző és gitáros, aki a Buena Vista Social Club együttes tagjaként tett szert egy nemzetközi ismertségre - közölte a kubai sajtó pénteken.
Az épületek többsége jó állapotban van a Fővárosi Állat- és Növénykertben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a főigazgató. Persányi Miklós közölte azt is, hogy az értékes műemléki épületek rekonstrukcióját elvégezték.
Száraz időmérő edzésre számít a Red Bull Racing alakulata azt követően, hogy a versenyzők a pénteki edzésnapon nem igazán tudtak autóik beállításaival foglalkozni.
A hőmérséklet globális emelkedésével évente évről-évre fokozódik a bőrrák kockázata is. A megfelelő napvédelemmel, napvédő szerek használatával elkerülhető a napégés és az UV-sugárzás káros következményei. De melyik termék a legjobb?
Néhány héten belül elkészül a teljes környezeti hatástanulmánya annak a 920 megawatt kapacitású kombinált ciklusú gázturbinás erőműnek, melynek megépítését 600 millió eurós beruházással a svájci...
Az Európai Bizottság jelentése szerint mérséklődtek a barangolásos telefonhívások és SMS-ek díjai, de nem oldódott meg a verseny problémája a közösségen belül
Folytatódott a MasterCard bankközi jutalékokkal kapcsolatos ügye az Európai Unió Bírósága előtt. A MasterCard még 2008-ban megfellebbezte az Európai Bizottság azon döntését, hogy a kártyatársaság szü...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Közép-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön és az Észak-Alföldön is meghaladja a 27 fokot a napi középhőmérséklet.
Több tízezren tüntettek az egyiptomi fővárosban pénteken a Hoszni Mubarak elnököt elűző január-februári forradalom célkitűzéseinek teljesítését követelve. Azzal vádolják a jelenleg kormányzó katonai vezetőket, hogy túl lassan hajtják végre a reformokat.
Júniusban rekordszámú, több mint 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a teljes nyári forgalom is rekordot dönthet, mert a légitársaságok minden eddiginél több résidőt foglaltak - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
A CIA egyik ügynöke szervezte meg az Oszama bin Laden elleni májusi akciót. A katonai szakértő neve nem ismert, ám ábrázata már igen. A hírekben Johnként emlegetett férfiról tíz év alatt csupán egy fénykép készült, ám az az egy felkerült a netre is.
Két új, az extrém szén-dioxid-kibocsátáson alapuló klímamodellt dolgoztak ki svájci és amerikai kutatók. Eredményeik szerint Dél-Európában pusztító szárazság, Skandináviában pedig akár hét Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés várható.
Ártatlannak vallja magát Galambos Lajos. A Nemzetbiztonsági Hivatal kémkedéssel meggyanúsított volt főigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta: nem jutott hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek összefüggésben vannak a meggyanúsításával.
A péntek esti utolsó futam kiváló taktikájának köszönhetően a címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős aranyérmes lett az olaszországi vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon.
Elodázhatatlannak nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője a közmédia megújítását. Cserháti Ágnes közleményében leszögezte, hogy a megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megvalósítani.
A volt szocialista országok között Magyarországon és Romániában a legelégedetlenebbek az emberek az életükkel, de nem csak a jelenünket ítéljük meg negatívan, a jövőnkkel kapcsolatban is extrém borúlátóak vagyunk. Az EBRD felmérésében szinte minden listán a sereghajtók között kullogunk
Első alkalommal teszik közszemlére azt az aktfestményt, amely Sean Connery színészről készült még 1951-ben, amikor a későbbi filmcsillag aktmodellként kereste kenyerét Skóciában.
Elodázhatatlannak nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője a közmédia megújítását. Cserháti Ágnes közleményében leszögezte, hogy a megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megvalósítani.
Azt követően, hogy pénteken újabb érdekes fordulatot vett a diffúzor-ügy a Forma-1-ben, az FIA technikai delegátusának vezetője, Charlie Whiting hosszas megbeszélést folytatott a motorgyártó cégek képviselőivel, hogy egy mindenki számára fair döntés születhessen.
Továbbra sem volt még iratismertetés a Fenyő János médiavállalkozó tizenhárom évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác ügyében, a nyomozók ugyanakkor újabb, kiegészítő szakértői véleményeket kértek az általuk eddig bemutatott bizonyítékokról, így vélhetőleg az elkövető ruhájában talált, és a Roháctól vett DNS-minta egyezőségéről is – tudta meg a Magyar Nemzet.
Liszt Ferenc egyetlen operáját játszották péntek este Bayreuthban, ahol a zeneszerző nyugszik. A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című fiatalkori alkotás bayreuthi előadása egyik fontos eseménye volt annak a 180 különböző rendezvénynek, amellyel a bajor város megemlékezik a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójáról. A darabot a Bartók+... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál közönsége…
A görög válság miatti félelem csökkenésével az euró mellett erősödött a forint is, így az Equilor Befektetési Zrt. szakértője szerint a következő napokban érdemes lehet eurót, vagy horvát kunát venni...
A közszolgálati életpályamodellek összehangolásának időbeli menetrendje után most a Magyar Nemzet birtokába jutott az a kormány számára készült előterjesztés, amely a csaknem 140 ezer köztisztviselő, rendvédelmi és fegyveres dolgozó, illetve hivatásos és szerződéses állományú katona életútjának egységesítéséhez szükséges konkrét kapcsolódási pontokat tartalmazza.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta az újabb hitelrészlet folyósítását Görögországnak. Az IMF ügyvezető igazgatósága pénteken éjjel tartott ülésén bólintott rá a 3,2 milliárd euró folyósítására.
Különös módon, az Internet segítségével szeretne új klubot találni magának a Bayern München és a Manchester United egykori profi labdarúgója, Owen Hargreaves.
Megvalósíthatatlan a megújuló energia hasznosításának cselekvési tervben vállalt 14,6 százalékos megújuló részarány teljesítése biomassza nélkül - állítja a Biomassza Erőművek Egyesülése (BEE) az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Ma is hőség várható, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország nagy részére kiadta a legmagasabb, vagyis harmadfokú, a többi területre pedig a másodfokú figyelmeztető előrejelzést. Reggel 15-22, napközben 32-37 Celsius-fokra kell számítani, és nagyon erős lesz az UV-B sugárzás.
A péntek esti utolsó futam kiváló taktikájának köszönhetően a címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős aranyérmes lett az olaszországi vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
ORRBÍRÁLÓ - A legjobb borszakértőket is megszégyenítő magabiztossággal ítéli meg a borok minőségét Michelle Edwards és Daniel Fischl hétéves kutyája, Louisa Belle.
Az eddigi hatról hét órára emelkedett a kilépésre váró kamionok várakozási ideje a záhonyi határátkelőhelyen szombat délutánra - olvasható a rendőrség honlapján.
A nyugdíjpénztárak ügyében készült határozattervezet tárgyalását még a nyári szünet előtt megkezdjük – mondta a Magyar Nemzetnek az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn megválasztott elnöke. Paczolay Péter közölte: a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kérdése az alaptörvény januári hatálybalépése után is felvetődhet, mégpedig az új jogintézmény, a bírói döntések felülvizsgálatát kezdeménye...
Alig várható hűsítő eső. Intézkedések a hőségriadó miatt. Tovább tart nyitva néhány strand. Közzétették a klimatizált épületek listáját. A Balaton Soundon nincs vízkorlátozás.
Sokan a hagyományos televízió-nézés csökkenését prognosztizálták. A tények azonban mást mondanak. 2010-ben szinte mindenhol a televízió-nézési idő növekedését regisztrálták: az EU országaiban 6 perces, míg az Amerikai Egyesült Államokban 4 perces volt a bővülés. A magyarországi tendencia is azonos irányú....
Szombaton is hőség várható, az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére kiadta a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztető előrejelzést. Az UV-B sugárzás nagyon erős lesz, átlaga várhatóan a 7,9-es értéket is eléri.
Az adóhatóság az idei vizsgálatai során minden második őrző-védő cégnél talált szabálytalanságokat. Nem fizetnek adót és közterheket alkalmazottaik után, alvállalkozói láncolatok útvesztőin, s fiktív számlákkal igyekeznek kibújni az adófizetési kötelezettség alól.
A péntek esti utolsó futam kiváló taktikájának köszönhetően a címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős aranyérmes lett az olaszországi vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon.