Az amerikai gyorsétterem lánc történetének legnagyobb üzletét nyitja meg a londoni olimpiára a McDonald’s – az ötlet több sportoló szerint nem hordoz jó üzenetet.
Képzeljünk el egy napos, üde tavaszi délutánt, hozzá pedig egy teljesen üres, jól belátható és széles szerpentint, vagy éppen egy üres, sebességkorlátozás nélküli német autópálya-szakaszt. Hozzá már csak autónk kell és mehetne is az örömszerzés – de párunk a bal 1-ből határozottan közbeszól: „drágám, ne hajts ilyen gyorsan!”
Júliusban az eurózóna magánszektorának bővülése a vártnál nagyobb mértékben csökkent, stagnálás közeli állapotba került - derült ki a Markit Economics ma közzétett adataiból.
A multknak beszállító hazai kkv-k számára egyes iparágakban már konjunktúra van, de tőkeinjekcióra van szükségük ahhoz, hogy végrehajtsák a megnőtt rendelésekhez szükséges beruházásokat
Felettébb kritikus hangvételű nyílt levél kering az interneten, amelyben Lionel Messi keményen kritizálja hazáját. Az argentin aranylabdás többek között azon akadt ki, hogy a Copa Américán a szurkolók kifütyülték Kolumbia ellen.
Sokan csábítják egyéjszakás kalandra Pachmann Pétert, a TV2 híradósát. Péter szingli egy ideje. Ő és más magányos hírességek a szingliségről beszéltek az Aktívban. Kiderült: fontos a nő.
Fejlesztési pénzek nem múlhatnak egy polgármester pártállásán - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában csütörtökön a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az elmúlt napok Gyöngyöspatát érintő ügyeivel kapcsolatban.
Az olasz D’Appolonia S.p.A. céget nevezték ki a Nabucco gázvezeték projekt új környezeti és társadalmi hatástanulmányokért (ESIA) felelős tanácsadójának 2011. június 1-i hatállyal - olvasható a...
Csehországban csődbe ment az olcsóbb férfi és női divatot áruló Jeans Club magyar kereskedelmi társaság. Magyarországon április végén kértek csődeljárást....
Az elmúlt két év legnagyobb zuhanását szenvedték el a mai kereskedésben az Ericsson részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A cég részvényei közel...
A Charlotte Bobcats társtulajdonosa, Michael Jordan még mindig a régi, amit a csapat nyári felkészülési táborában is bizonyított. A levegő ura 48 évesen is könnyedén szárnyal.
A szerda reggeli 271,50-es magasságokból ma reggelre az EUR/HUF árfolyama a 268-as szint áttörésével küszködik lefelé. Úgy tűnik, hogy a kereskedők megelőlegezik a bizalmat, és arra számítanak, hogy...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a piaci szereplőket arra kell kényszeríteni, hogy csak az indokolt költségeket építsék be a lakossági energiaárba, és ne törekedjenek “tisztességtelen profit szerzésére".
Leginkább érdektelenség áll a hátterében annak, hogy a munkavállalók miért nem ajánlják fel adójuk egy százalékát valamilyen civil szervezet illetve egyház számára. A Világgazdaság által közölt TÁRKI felmérésből kiderült, sokan nem élnek a lehetőséggel.
Csődbe ment Csehországban az olcsóbb férfi és női divatot áruló Jeans Club magyar kereskedelmi társaság. Az E15 prágai gazdasági lap csütörtöki kiadása szerint a Jeans Club a héten bezárta utolsó...
1,6 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében.
Ötven-hatvanezer altató- vagy nyugtatófüggő lehet Magyarországon - mondta Zacher Gábor toxikológus, aki beszélt arról is, hogy mit tegyünk akkor szülőként, ha a gyerekünk kipróbálja a kábítószert.
A tokiói bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Lindsay Ann Hawker 22 éves angoltanár gyilkosát, a 32 éves Icsihasi Tacuját, aki megerőszakolta és meggyilkolta az őt tanító fiatal lányt.
Megérzi a halottat, vagy éppen megeszi a pókot, a mesék szerint a fülbe mászik, vagy éppen fertőzést terjeszt, sőt időt jósol. A hívatlan látogatók némelyike sikításra ingerel, de mindenképpen tűzzel-vassal irtjuk őket. Arról, hogy melyiktől kell tartani, Dr. Szél Győző entomológust kérdeztük.
Hozzávalók: 1,5 kg marhahátszín vagy fehérpecsenye bors piros arany 8 szelet gépsonka 15 dkg emmentáli sajt húsos szalonna kevés olaj 2-3 szár zellerzöld 2 nagy fej hagyma 2 dl száraz vörösbor A mártáshoz: 6 közepes ecetes uborka 1 evőkanál enyhén csípős mustár kevés liszt 2 dl tejszín Worchestershire szósz só bors
Folytatódik a viharkárok felszámolása csütörtökön országszerte; a viharos időjárás a napokban elsősorban Pest, Bács-Kiskun, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyét sújtotta, ebben a négy megyében a vihar következtében összesen 69 ezer fogyasztó maradt áram nélkül és számos ház lakhatatlanná vált.
A Team Lotus csütörtökön délelőtt hivatalos közleményében jelentette be, hogy a hétvégi Német Nagydíjon Jarno Trulli helyett Karun Chandhokot ülteti egyik autójába.
Könnyen elképzelhető, hogy újabb esős hétvégének néz elébe a Forma-1 mezőnye, az Eifel-hegység lábánál ugyanis már csütörtökön megérkezett az eső az F1-es pálya fölé.
Négy ember sérült meg, mikor két személyautó frontálisan karambolozott a 66-os úton, Pécsnél. A szerdán este történt baleset két sérültjének állapota súlyos.
Senkit nem fogunk erőszakkal közmunkára kényszeríteni; a közfoglalkoztatásban nemcsak volt rendőröket és más hivatásosokat fogunk alkalmazni szervezőkként, hanem civil köztisztviselőket is - nyilatkozta a Népszabadságnak Pintér Sándor belügyminiszter.
A bankszektorra kivetett adó mégsem lesz része a második görög mentőcsomagnak - jelentette az euróövezeti csúcsértekezlet előkészítésében közreműködő meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters....
Visszafogott kereslet jelentkezett a csütörtök délelőtti 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120627), melynek következtében a kibocsátó a tervezett 50 milliárd forint helyett 40 milliárd...
Spanyolország csütörtökön összesen 2,6 milliárd euró értékben adott el tíz-, illetve tizenöt éves lejáratú államkötvényeket. A hozamok tovább emelkedtek - adta hírül a MarketWatch. A spanyol...