Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át az amerikai Jabil Circuit raktározó és könnyűipari műszergyártó üzemcsarnokát pénteken Polgáron, a város ipari parkjában. Az üzemmel a cég tiszaújvárosi és ukrajnai gyárait fogják kiszolgálni.
Edie Britt karakterét meggyilkolták a nagy sikerű szappanopera ötödik évadában, így Sheridannek mennie kellett. A színésznő nem hagyta magát, jogi útra vitte a dolgot, és 38,4 milliárdot követel fájdalomdíjként a rendezőtől.
Továbbra is zajlik a régi Budaörsi úton az újabb buszsáv kialakítása. A munkálatok első üteme szombaton ér véget, de jövő héten folytatják, emiatt fennakadások lehetnek. A 40-es és 240-es buszok gyorsabb haladását szeretnék elérni.
Jelentős kárt okozó csalás miatt folytat nyomozást a rendőrség az ellen az enyingi pár ellen, melynek nő tagja előzetes letartóztatásban, élettársa, Rafael Attila azonban jelenleg is szökésben van. A pár idős embereket fosztott meg lakásuktól, majd embertelen körülmények között tartották őket egy disznóólból kialakított helyiségben.
Javítja a magyar piac megítélését, tőkebevonást tesz lehetővé, felpezsdíti az ingatlanpiacot, azonban piaci keresletet önmagában nem fog generálni. Megkérdeztük a legnagyobb hazai...
Megtekinthetővé vált a tagi kifizetések mértéke az OTP Magánnyugdíjpénztár honlapján, így mind a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert választó átlépők, mind a jelenlegi pénztári tagok megismerhetik ...
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján 2011. július 1-jétől fél éven át Both Zoltán, az állami tulajdonú Kopint-Datorg Zrt. elnöke koordinálja miniszteri biztosként a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával és az új hálózati modell kidolgozásával kapcsolatos feladatokat - közölte a fejlesztési tárca pénteken.
Az amerikai gazdaság egy relatíve rövid időszakon belül ismét recessziót élhet át állítja a Gluskin Sheff stratégája, David Rosenberg. Ez a recesszió azonban nem egy második visszaesés (double-dip)...
Az úszók, vízilabdázók, műugrók, szinkronúszók versenyeit, döntőit az m1, az m2, a Kossuth és Petőfi Rádió, valamint a regionális rádióadók is közvetítik.
A kánikulában a hűtőberendezések használata miatt nő a villamosenergia-fogyasztás, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. honlapján megtalálható adatok szerint a hét első négy napján a fogyasztás túllépte a 6.000 megawattot, pénteken a déli órákban már csak közel járt hozzá.
A vártnál gyengébben bővült az ipari termelés az Egyesült Államokban. Júniusban mindössze 0,2% volt a termelés növekedése az előző hónaphoz képest, a várakozás 0,4% volt. A márciusi japán...
Az arab országok kezdeményezték, hogy az ENSZ oldjon fel 3 milliárd dollárt a zárolt líbiai számlákon. A növekvő élelmiszer- és gyógyszerhiány enyhítése miatt szeretnék ezt elérni, hogy a lakosság fel tudjon készülni a Ramadán szent hónapjára. A líbiai helyzetről Isztambulban egyeztetnek a NATO tagjai, arab országok és nemzetközi szervezetek.
Legkésőbb november végéig szeretnénk befejezni az új jegybanktörvény megalkotásával kapcsolatos munkát, a jogszabály pedig a várakozásokkal ellentétben erősíteni, nem pedig gyengíteni fogja a Magyar...
Philadelphia - Közeleg az igazság pillanata! Emberölés gyanúja miatt vádat emelt az amerikai ügyészség az egy évvel ezelőtti, két magyar diák halálát okozó philadelphiai hajószerencsétlenség ügyében Matthew R. Devlin (35) ellen, aki nekivezette az uszályt a Delaware folyó kellős közepén meghibásodott turistahajónak.
A Liverpool ázsiai túráján az egyik szurkoló egy Rooney feliratú Manchester United mezben jelent meg a Vörösök szurkolói között, akik azonban rövid távon megszabadították a felsőjétől az "árulót".
A torinói klub vezetői szeretnék csapatukba szerződtetni a Manchester United korábbi kiválóságát, Carlos Tevezt. Lapértesülések szerint a Juventus 45 millió fontos ajánlatot tett a támadóért.
Az előzetesen várt 0,5 százalékkal szemben mindössze 0,2 százalékkal emelkedett az Egyesült Államok ipari termelése június folyamán a májusban mért 0,1 százalékos csökkenés után. Az egész második negyedévet tekintve az ipari termelés 0,8 százalékos bővülést mutatott.
A vártnál jobb második negyedéves vállalati (Google, Citigroup) eredményeknek köszönhetően emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok pénteken, miután azok háttérbe tudták szorítani az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat.
Texas — Lélegzetelállító egyedi gyűrűvel rukkolt elő Sir Zoltán Dávid, a Texasban élő, de magyar származású sztárékszerész egy Dubai magánkiállítás kedvéért.
A pénzügyőrök a vendéglátó helyeken péntektől nem vizsgálják a standolást, mivel ez a kötelezettség a jövedéki törvény módosításával megszűnt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtó- és kommunikációs főosztálya.
Hajdúszoboszlón tartja szeptember 7-től 9-ig az őszi parlamenti ülésszak előtti kihelyezett „évadnyitó” frakcióülését a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja – tudta meg az MTI pénteken.
Júliusban tovább csökkent az amerikai fogyasztók bizalma - a Michigan Egyetem és a Reuters közös felméréséből adódó index a júniusi 71,8 pont után júliusban 63,8 pontra csökkent, miközben 71,3 pontot...
A napszúrást többnyire közvetlen napsugárzás okozza, ami az agyhártya ingerléséhez vezet. Ez gyakran együtt jár az agy megduzzadásával és az agyi nyomás emelkedésével. Különösen nagy veszélyt jelent a napszúrás a csecsemőkre, főleg akkor, ha a kis fejük vagy nyakuk fedetlenül ki van téve a napsugaraknak.
A szociális támogatáshoz képest jobb anyagi körülményeket ígér a belügyminiszter a közmunkásoknak: havonta 57 ezer forintot kereshetnek. A kormány által tervezett új beruházásokban is foglalkoztatnák őket, és katasztrófavédelmi feladatokat is osztanának rájuk....
A tervek szerint jövő szombaton, július 23-án rendezik a Balaton-átúszást. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es versenyt eredetileg július 2-án rendezték volna, ám a rossz időjárási körülmények miatt későbbre halasztották.
Az egészségügyi államtitkárság 15 perccel a kihirdetés előtt ismertette a rezidensekkel érdekképviseletével a számukra kialakított ösztöndíjrendszert - állítja a Magyar Rezidens Szövetség, amely nem enged a korábbi követeléseiből. A vita aligha jutott nyugvópontra - miközben évente több mint ezer orvos távozik Magyarországról.
A Gallup legfrissebb felmérése szerint a regisztrált amerikai szavazók 47 százaléka választana republikánus jelöltet, míg Barack Obamának csupán 39 százalék szavazna bizalmat egy újabb ciklusra. Június óta csak nőtt a különbség.
Határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyát egy ideig "pihentetnék". Mit tehet? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
A júniusi zárónapon több mint 553 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, ami az előző hónaphoz képest jelentős csökkenés, azonban éves szinten emelkedést jelez
Budapest — Liban Abdi (22) Norvégiában született, ott is nőtt fel, de a ferencvárosiak nagy örömére nem okozott neki gondot, hogy norvég futballcsapat ellen rúgjon gólt.
Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre korábbi alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - erősítette meg a Magyar Nemzet információta főügyészség szóvivője.
Többször panaszolta, rajta akarták elverni a port évszázadokra visszamenőleg mindazért, amit dinasztiája valaha is elkövetett. Tízévesen vált "családfővé", aztán szinte mindenkivel összehozta a sors, aki számított a 20. században. Ötven éve mondott le trónigényéről az utolsó magyar király és osztrák császár, IV. Károly legidősebb fia, Habsburg Ottó aki élete 99. évében, július 4-én aludt el örökre…
Júniusban az előző hónaphoz képest 18 700 fővel kevesebb, 553 300 fő volt regisztrált álláskereső a munkaügyi kirendeltségekben - derül ki a Foglalkoztatási Szolgálat friss adataiból. Az álláskeresők...
Rendszeresen edzel, de mégsem fejlődsz? Valamit egészen biztosan rosszul csinálsz! Tatarek Rezsőt, a Blikk Fitt edzőjét, a Gold Center fitneszrészlegének szakmai vezetőjét kértük, vegye sorba, mit hibázhat el egy amatőr sportoló.
A Vidékfejlesztési Minisztérium rekordgyorsasággal módosította a vetőmagokról szóló rendeletét, hogy a növénytermesztési hatóság még hatékonyabban léphessen fel a GMO-val szennyezett területek mentesítése érdekében.