Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
Az új alaptörvény elfogadása állt az Országgyűlés tavaszi-nyári ülésszakának középpontjában; a hozzá kapcsolódó mintegy harminc sarkalatos jogszabály közül eddig ötöt alkotott meg a Ház. Más fontos ügyekben is döntöttek a képviselők: megteremtették a lehetőséget a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére, jövő év január elsejétől lényegében minden zárt helyen megtiltották a dohányzást,…
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
Módosítani kellett a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi elszámolásokról szóló rendeletét, hogy megelőzzék a magányugdíj-pénztári reálhozamok kifizetésekor a postai tumultust.
Égi rendőrként, juhászok segítségével fogott el sárkányrepülőjével három bűnözőt a kiskőrösi Szabó József, aki a kukoricásba bújt tolvajokat a rendőrök karjaiba terelte járgányával.
Kövér László szerint meg kell fordítani a negatív demográfiai trendeket, de ehhez a kormányzat, az önkormányzatok és a családok közös gondolkodására és közös munkájára van szükség. Az Országgyűlés elnöke erről pénteken beszélt a parlamentben, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett konferencián.
A legtöbben Angyalföldre költöznének, a legtöbbet pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alkudhatjuk a kínálati árból, legalábbis azok közül akik a Duna House-nál keresik új otthonukat. A dobogón...
Eddig augusztusról szóltak a hírek, most októberre csúszott az Amazon tabletjének a megjelenése. A Wall Street Journal informátorai szerint ekkor dobják piacra az iPad riválisát, merthogy a világ legnagyobb online kereskedelmi cége annak szánja a saját márkás tabletet - írja az Index....
A Real Madrid játékosait amerikai túrájuk keretében a Los Angeles-i egyetemen vitték körbe golfkocsikkal, amikor egy szurkoló hölgy szinte nekifutott az egyik járműnek. A madridi játékosokat szállító golfkocsi egy pillanatra megállt, majd simán továbbhajtott a futballistákkal.
Szakított korábbi barátnőjével, a német Anna Maria Lewével Mesut Özil. A Real Madrid török származású futballistája most Venezuela korábbi szépségkirálynőjével, Aída Yéspicával él együtt.
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1966. július 15-én világraszóló bravúrt ért el a magyar labdarúgó-válogatott. Az angliai világbajnokság csoportmérkőzései során 3:1-re legyőzte a világbajnok brazil válogatottat. A Pelé nélkül felálló dél-amerikai virtuózok akkor már 13 világbajnoki mérkőzésükön veretlenek voltak, azt megelőzően legutóbb 1954-ben kaptak ki. Akkor is a magyar válogatottól.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a rendőrség a korábban Borovszky Tímea vezette, a volt oktatási tárcán belül működő Esélyegyenlőségi Főigazgatóság szerződéskötéseinek ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - ugyancsak Budai Gyula feljelentése nyomán - a vidékfejlesztési intézet korábbi szerződéseinek ügyében…
A 24 órás akciót - amelynek már péntek délelőtt érezhető hatása volt a brit közszolgálati médiatársaság hírszolgáltatására - a brit újságíró-szakszervezet (NUJ) a BBC Világszolgálatánál tervezett jelentős mértékű leépítés miatt hirdette meg.
A CNBC gazdasági hírcsatorna péntek déli beszámolója szerint 250 nyugdíjas tüntet az olasz parlament előtt a tervezett megszorítások elfogadása ellen. Emlékezetes, az olasz parlament felsőháza, a...
Lecserélték az Eclipse-ügy nyomozását korábban felügyelő ügyészt, és gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben eljáró nyomozócsoport munkatársát - írja a Népszabadság.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt, adja hírül az MTI-re hivatkozva a Magyar Nemzet.
Sorsoltak a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a magyar bajnok a Zestafoni (grúz) vagy Dacia Chisinau (moldáv) együttesével találkozna a következő körben.
Sajtóinformációk szerint valamilyen megállapodás már meg is született. Úgy tudni: az MVM 800 millió eurót kínált a gázüzletágáért, de az eladó 1,2 milliárdot kért.
Kövér László szerint meg kell fordítani a negatív demográfiai trendeket, de ehhez a kormányzat, az önkormányzatok és a családok közös gondolkodására és közös munkájára van szükség. Az Országgyűlés elnöke erről pénteken beszélt a Parlamentben, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett konferencián.
A Videoton együttese a grúz Zestafonival vagy a moldáv Dacia Chisinau-val csaphat össze a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében, amennyiben búcsúztatja a Sturm Grazot.
Csaknem kétszázmillió forintot osztott szét az oktatási államtitkárság finanszírozási gondokkal küszködő kisiskolák között - mondta Hoffmann Rózsa pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ha a Videoton FC a jövő szerdai visszavágón ledolgozza kétgólos hátrányát az osztrák Sturm Grazzal szemben, és továbbjut, a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében a grúz Zestafoni és a moldovai Dacia Chisinau párharcának győztesével találkozik.
A reggeli ideges kereskedést követően valamelyest megnyugodtak a kedélyek a pesti parketten habár a börze nem tudott talpraállni 1% körüli csökkenéséből. A BÉT-en délig 5 milliárd forint értékben...
Közigazgatási eljárást indított a Life Network, az Ozone Network, a 4!-es csatorna, a Spektrum TV, valamint a Magyar Televízió m1-es csatornájával szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a műsorkvóta-kötelezettségek megsértése miatt - közölte a testület.
Csaknem kétszázmillió forintot osztott szét az oktatási államtitkárság finanszírozási gondokkal küszködő kisiskolák között - mondta Hoffmann Rózsa pénteken.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Nabuo Tanaka, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) főigazgatója mutatta be ma az ügynökség által az elmúlt évben készített Magyarország...
Továbbra is vannak változások a zalaiak keretében, de hosszú tárgyalások után Roguy Meyé immár hivatalosan is visszatért a klubhoz, melynek célja az első öt közé kerülés a bajnokságban.
Nemcsak a svájci frank ér napról-napra új történelmi csúcsra a forinttal szemben, hanem a külföldi befektetők magyar állampapír állománya is és az is közös jellemző, hogy mindkét folyamat jelentős...