A Pénzcentrum.hu birtokába jutott rendészeti életpályamodell szerint átlagosan 30 százalékkal emelkedne 2014-re a rendőrök, valamint az egyéb fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak illetménye. A rendfokozatok szimbólikussá válnak, a kapott fizetés összege nagyban függne a teljesítménytől, illetve az elvégzett munkatehertől....
A magyar strandlabdarúgó-válogatott ellenfele a kontinens egyik legjobb csapata, a 2009-es dubai FIFA Strandlabdarúgó Világbajnokság ezüstérmese, Svájc lesz.
Ahogy azt már megszokhattuk a mostani újdonságok kapcsán, a frissítésen áteső Audi A5 is elsősorban a hatékonyság jegyében újul meg – de sok más változást is tapasztalhatunk a lemezeken és alattuk egyaránt.
A jegybank kedvező képet festett az idei költségvetés alakulásáról. Az MNB szerint elérhető az idei hiánycél, azonban a 2012-es évet már sokkal kockázatosabbnak látják. A kormány 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycéljának eléréséhez ugyanis több feltételnek is mindenképpen teljesülnie kell
A Juventus csatárát Amaurit szóba hozták a dagesztáni "pénzeszsák" Anzsi Mahacskalával, így ha nem jön össze a Neymar-üzlet, akkor is lesz neves csatár a csapatban.
Pénteken indul a bajnokság. A nyáron mindegyik csapatnál jelentős változások voltak, a legerősebbnek azonban továbbra is a címvédő Videoton tűnik. Meg tudja állítani valaki a fehérváriakat?
Pénz hiányában fel kellett függeszteni a Bűnügyi szakértői Kutatóintézet egyik projektjét; azt amelyben már két éve vizsgálták a kritikus hatóanyag tartalmú kábítószereket. A szakértők jelezni tudták, ha veszélyesen magas hatóanyag-tartalmú drog jelent meg a feketepiacon, és ezzel a munkával akár életeket is meg lehetett menteni.
Várhatóan szeptembertől kérhetik a rögzített árfolyamot a bajba jutott devizahitelesek - az egy hónapja elfogadott törvény szerint. A pénzügyi felügyelet adatai alapján március végéig a hitelesek 11 százaléka legalább 90 napja nem törlesztette a részletét. Az adósok egy részének sikerült megegyezni a bankokkal. Marcaliban egy család megmenekült a kilakoltatástól, miután a családfő egy hétig…
A Nézőpont Intézet szerint minimálisnak látszik az MSZP, a Jobbik és az LMP együttműködésének esélye, mert a három ellenzéki párt támogatottsága közel azonos, így az összefogásnak nem lenne vezető ereje.
Folytatódnak a tárgyalások a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint az érdekképviseletek között az elbocsátásban érintett szakszervezeti vezetők leépítéséről, valamint a 25 millió forintos segélyalap összegének felemeléséről - tájékoztatta az MTVA szerdán az MTI-t.
Az Országgyűlés a törvénykezési nyári szünet előtti utolsó nap fogadta el a közfoglalkoztatásról és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot. Indulhatnak a kormány által tervezett,...
A cégek szerény pályázati aktivitása miatt a GKI úgy véli, hogy veszélybe került az EU források elköltése, a rendelkezésre álló pénz maradéktalan felhasználásához ugyanis naponta legalább 1,6 milliárd forintot kellene kiosztani a vállalkozásoknak.
Egy ismeretlen calicivírus-típus okozta a múlt heti káptalanfüredi megbetegedéseket. A balatonfüredi megbízott tiszti főorvos közlése szerint ez a ritka vírusfaj az alkalmazott tesztekben nem is szerepelt.
A Jobbik elnöke és frakcióvezetője szerint a Fidesz-kormány felháborodott országot vett át egy évvel ezelőtt és az ország most ugyanúgy felháborodott, de már csalódott is, mert az emberek döntő többsége rosszabbul él, mint egy éve. Erről Vona Gábor beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Jelentősen élénkült az idei első félévben a külföldi tőkebeáramlás a felzárkózó térség, ezen belül Közép-Európa és Magyarország hazai adósságpiacaira - állapítják meg új kimutatásukban londoni pénzügyi elemzők.
A Paksi FC vezetőedzője tiszában van azzal, hogy a norvég Tromsö az Európa Liga-selejtező esélyese, de fegyelmezett játékkal meg lehet nehezíteni skandináv ellenfelük dolgát. A paksifc.hu-nak adott videóinterjúban a mester az ellenfél erősségeiről is beszélt.
A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt elemző tudósítást a Berliner Zeitung szerdán. A lap szerint nem csak a közszolgálati média újságíróinak feje felett lebeg Damoklész kardja. Közben
Folytatódnak a tárgyalások a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint az érdekképviseletek között az elbocsátásban érintett szakszervezeti vezetők leépítéséről, valamint a 25 millió forintos segélyalap összegének felemeléséről - tájékoztatta az MTVA szerdán az MTI-t.
A gyászszertartást, amelyen részt vett az afgán elnök is, szigorú biztonsági intézkedések kísérték; afgán és amerikai katonákat vezényeltek Kandahárba.
Minden korábbinál mélyebbre zuhant Angela Merkel kancellár támogatottsága. A Forsa Intézet felmérése szerint ha most lennének választások Németországban, Merkel kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Párt a szavazatok 31 százalékát kapná.
Lassuló ütemben, de az egy évvel korábbihoz képest így is 18%-kal nőtt június végére a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KRH), közkeletű nevén a BAR-listán élő mulasztással rendelkező...
Magyarország szeretné Kínát erős szövetségesének tudni, és a két főváros elősegítheti ezt a törekvést - erről beszélt Tarlós István, Budapest főpolgármestere pekingi vendéglátójával, akinek a kapcsolatok új alapokra helyezését ajánlotta szerdán, a pekingi városházán.
Calicivírus-fertőzés okozta a múlt heti megbetegedéseket két káptalanfüredi táborban - tájékoztatta a balatonfüredi kistérségi megbízott tiszti főorvos szerdán az MTI-t.
A közös európai pénzt használó országok növekedési üteme ugyan a válságból való kilábalásra utal, de továbbra is lassú és kétsebességű lehet - derül ki az Európai Bizottság negyedéves gazdasági jelentéséből.
Az olasz parlament pénteken fogadhatja el azt a négyéves megszorítási csomagot, amely a korábban bejelentett intézkedéseken túl további lépéseket is tartalmaz majd - mondta Giulio Tremonti, Olaszorszá...
Gyönyörű gólt szerzett sarokkal Yossi Benayoun a Chelsea első felkészülési mérkőzésén. A Wycombe Wanderers elleni 3-0-val mutatkozott be Andre Villas Boas vezetőedző.
Dakó Andrea tizenhét évet dolgozott a legnagyobb hazai és nemzetközi bankoknál, az utóbbi két évben pedig a WWF természetvédelmi szervezet fundraising tevékenységét építette, és a Föld Órája projektet vezette. Idén júniustól a MagNet Bank értékesítési igazgatója, derül ki a sajtóanyagból.
Új vezetőket nevezett ki a Holcim konszern három, magyarországi érdekeltségének élére, ugyanakkor a lábatlani cementgyár működési engedélyét 2016-ig a szakhatóság meghosszabbította - tájékoztatta a társaság kommunikációs partnere az MTI-t szerdán.
A válság ígéretes és dinamikus felzárkózási trendeket szakított meg az Európai Unióhoz (EU-hoz) 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamokban, de egyben lehetőséget nyújt arra, hogy egy egészségesebb szerkezetű gazdasági növekedés induljon el a térségben - mondta Vida Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (MTA-VKI) tudományos főmunkatársa szerdán Budapesten…
Áll a bál a Tankcsapda házatáján. A zenekar néhány órával a kitűzött időpont előtt volt kénytelen lemondani a saját koncertjét. Rengeteg rajongó csak a helyszínen szembesült azzal, hogy elmarad a buli.