Az olasz parlament pénteken fogadhatja el azt a négyéves megszorítási csomagot, amely a korábban bejelentett intézkedéseken túl további lépéseket is tartalmaz majd - mondta Giulio Tremonti, Olaszország pénzügyminisztere egy bankárkonferencián szerdán.
Leszakadt szerda délelőtt a felsővezeték Kemecse és Nyírbogdány között, a Nyíregyháza és Kék megálló közötti szakaszon pedig 40 percig nem volt feszültség a felsővezeték-rendszerben. A felmerült problémák miatt a Budapest-Debrecen-Záhony vonalon késnek a vonatok.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy függessze fel a Budapest Airport (BA) Zrt. még állami tulajdonban lévő 25 százalékának privatizációját - jelentette ki szerdán sajtótájékoztatón Bertha Szilvia és Szilágyi György országgyűlési képviselők.
A Széchenyi Pihenő Kártya legyen felhasználható jövő év elejétől - a béren kívüli juttatás keretében - a vendéglátó helyek forgalmának a növelésére is - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a kormányhatározat-javaslat, amely a kormány honlapján jelent meg.
Sok fiatal csupán az esküvője után döbben rá, hogy az az ünnep, ami róla szólt volna, élete legstresszesebb és legfárasztóbb napja volt. Milliókat költenek – sokszor hitelből – a szertartásra és a lagzira, de élvezni nem tudják.
Precedensértékű döntés született a Legfelsőbb Bíróság (LB) végzésével abban az ügyben, amely mintegy 4-5 ezer hektárnyi, döntően termőföld haszonbérletét érinti egy dél-borsodi területen. A bíróság ugyanis semmisnek nyilvánította az állam számára előnytelen, a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést - mondta az elszámoltatási kormánybiztos szerdán az…
Megegyeznek az elemzők abban, a Fidesz elnöksége által vázolt új választási szisztémában csak akkor van esély a mai kormánypárt leváltására és a korábbi alkotmányos rendszer visszaállítására, ha az összes ellenzéki párt összefog - ahogy ezt az LMP-s Karácsony Gergely javasolta. Szerinte nemcsak az Orbán-kormányt kell leváltani, hanem a kétharmaddal bebetonozott rendszert is.
Sokat kell dolgozni, ez a MOKÉP sikerének a titka - vallja az igazgató, aki közösségi térré alakított mozikat akar, és úgy véli, a magyar film elveszítette a realitását.
Közel nyolc év szünet után visszakerülnek a Magyar Televízió képernyőjére a labdarúgó NB I mérkőzései. Az m1 minden vasárnap egy találkozót élőben sugároz.
Mit tehet a felügyelő bizottság elnöke, ha nem értesítették a cég ellen folyó felszámolás elrendeléséről? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
A romák ügye súlyosabb annál, hogy kihagyják őket a róluk szóló kormányzati döntésekből, és súlyosabb annál, hogy azok végrehajtását kizárólag a romákra bízzák - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Házkutatást tartott szerdán a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy bukaresti lakásban, amely bukaresti hírforrások szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter egyik rokonának a tulajdonában van - írták romániai hírforrások.
Jelentősen élénkült az idei első félévben a külföldi tőkebeáramlás a felzárkózó térség, ezen belül Közép-Európa és Magyarország hazai adósságpiacaira - állapítják meg új kimutatásukban londoni pénzügyi elemzők.
"Egy karmester legyen forró szívű és hideg fejű" - vallja a 70. születésnapját július 15-én ünneplő Medveczky Ádám. A Magyar Állami Operaház karmestere hetvenévesen hetvenedik operáját dirigálhatja, s pályafutása ötvenedik évfordulóján, idén kapta meg a Kossuth-díjat. Három éve az alternatív Kossuth-díjat vehette át, a két kitüntetést egymást kiegészítő elismerésnek tartja.
Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában a rendszerváltás óta példátlan egyértelműséggel mondott lesújtó véleményt a kormánytöbbség jogalkotási gyakorlatáról.
Több száz kultúrház állaga romlik Romániában országszerte, miközben a kulturális tárca pályázatokat is kiír a felújításokra. Az idén 413 épület újulhat meg - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján.
Az egyre fokozódó európai adósságválság és egy esetleges további amerikai likviditásbővítés a legfőbb biztonságos menedéknek számító arany drágulását idézték elő, amely ma új csúcsra (1578 dollárra)...
Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap a Veszprém megyei Nagyvázsonyban - közölte Henn Ferencné, a település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
Házkutatást tartott a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy bukaresti lakásban, amely román hírforrások szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter egyik rokonának a tulajdonában van.
Miután a BMW a múlt héten bejelentette, hogy június hónapban eladási rekordot döntött, a Volkswagen újabb, és egyúttal még komolyabb örömteli hírt jelentett be, bizakodásra okot adva a gazdasági helyzet alakulásával kapcsolatban – reméljük, hogy lassan végre tényleg elkezd felfele törni az autóipar.
A Tour de France tizedik szakaszán diadalmaskodó André Greipel mellett mások is elmondták véleményüket a pihenőnap utáni szakaszról. A 33 öltéssel "összevarrt" Hoogerland úgy érezte, jobb ha bringázik, mintha feküdne.
Az Európai Bizottság felháborodással, míg ír pénzügyi szakemberek értetlenül fogadták az amerikai hitelminősítő cég jelentését, hiszen eddig csupán Görögország és Portugália kapott ilyen alacsony besorolást.
A gazdasági válság ellenére csökkent a migráció az OECD országaiban egy friss jelentés szerint. A 24 tagországba 2009-ben 4,3 millió bevándorló érkezett, amely az előző évhez viszonyítva 7 százalékos csökkenést jelent, írja a Világgazdaság.
A magyar háztartások csupán 17,5 százaléka képes megtakarítani, emiatt nehezen tudják kivédeni a negatív külső körülményeket, mint például a mostani frankerősödést - áll a Raiffeisen Bank és a GFK közös felmérésében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Sanziana Buruiana, a románok kedvelt celeblánya nem a szégyenlős modellek közé tartozik. Bevállalóságát (vagy pimaszságát) az is jól tükrözi, hogy a minap alsónemű nélkül ment el egy divatbemutatóra.
A két 26 éves férfi feltáró jellegű beismerő vallomást tett; célpontjuk, egy 40 éves helybeli lakos a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett.