Miközben az amerikai részvénypiacok zárásra újabb esésbe kapcsoltak az amerikai jegybankelnök tegnap késő esti beszédének hatására (amelyben nem utalt a monetáris élénkítés egyre többek által várt...
Országos demonstrációt, tüntetést és autós felvonulást szervez június 16-án négy együttműködő konföderáció, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - tájékoztatták az érdekképviseletek az MTI-t.
Nem zárható ki, hogy a németországi megbetegedéseket okozó baktériumtörzset ember alkotta, a biológiai fegyvernek azonban kicsi a valószínűsége – közölte nagy Béla, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Állatorvos-tudományi Kutatóintézetének professzora a hírTV Rájátszás című műsorában.
Ambiciózus várakozásokat fogalmazott meg a Ford tegnapi befektetői konferenciáján, a társaság ugyanis közölte, hogy a fejlődő piacok felől érkező kereslet és a kisautó értékesítések felfutásának...
A keddi tárgyaláson sem sikerült megegyezniük a rendészeti szakszervezeteknek a kormánnyal. A rendőrség, és a rendvédelmi szervek nem sztrájkolhatnak, de a "civil társadalom" szakszervezeteivel közösen gyakorolnak majd nyomást. Orbán bejelentette, elvárja a rendvédelmi dolgozóktól, hogy minden körülmények között a rend oldalán álljanak.
A Nemzeti Eszközkezelő Társaság még az idén megkezdi a működését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rogán Antal. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes elnöke Magyarország pénzügyi...
Még egy év sem telt el, és az AXA Private Equity újabb akvizíciót hajtott végre, most a Citigroup magántőke üzletágát vásárolták fel. A 25 milliárd dolláros vagyont kezelő társaság nem akar megállni...
Idén 750 millió eurós hitelt nyújt a Világbank Lengyelországnak, a következő két évben pedig újabb egy-egy milliárd eurót folyósíthat. Varsó cserébe reformokat ígért.
A következő hetekben indulnak a Tesco új márkái, melyeket az áruházlánc világszerte forgalmaz majd. A hírek szerint a termékek a közép-európai boltokba érkeznek majd először....
Kedvező makrohírek érkezése esetén a hét második felében akár egy emelkedésnek is szemtanúi lehetünk, addig viszont maradhat a szűk sávozás - véli Pap Attila a Quaestor pénzügyi tanácsadója. ...
Patthelyzet van kialakulóban a második görög mentőcsomag körül. Az eurózóna tagállamok, és az EKB a 110 milliárd eurós hitelkeret helyébe lépő új elem (amelynek mérete szintén 100 milliárd euró körül...
A svájci szövetségi gazdasági minisztérium alá tartozó SECO gazdasági államtitkárság ma közzétett adatai alapján a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta májusban 3 százalékra csökkent az áprilisban mért 3,1 százalékról.
Németországban a külkereskedelmi egyenleg a kiigazítatlan adatok alapján 10,9 milliárd euróra csökkent áprilisban a márciusban mért 18,8 milliárd euróról - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
Összeérnek-e a társadalmi konfliktusok? Tiltakoznak a fegyveresek, forronganak a pedagógusok, csatlakozhatnak az egészségügyiek – a kormány pedig nem épített válságkezelési taktikát, de már kettőt hibázott, és még hónapokig nem tudja lezárni az ügyet.
Úgy tűnik, hogy a Frankfurti Autószalon idén kissé korán kezdődő hajrájából a Mercedes sem szeretne kimaradni, így már most lerántotta a leplet a nagyközönség számára a jeles eseményen bemutatkozó új ML-generációról.
Eddig félszáznál több, összesen mintegy 1500 hektáron cukorrépát termesztő gazda jelezte érdeklődését a rábaközi cukoripari szövetkezés iránt - írja szerdai számában a Kisalföld. A cikk szerint...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,68 pontos csökkenéssel, 23.069,25 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,4 százalékos gyengülést jelent.
Áprilisban 11,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva, a vendégek száma pedig 11,6 százalékkal haladta meg a 2010 azonos időszakit, január-áprilisban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt csaknem 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a…
Újra visszaestek Barack Obama Oszama bin Laden terrorista vezér likvidálása nyomán megnövekedett népszerűségi mutatói és az amerikai elnök holtversenyben áll a republikánus elnökjelöltségért a múlt héten versenybe szállt Mitt Romneyval - derült ki a The Washington Post és az ABC News kedden nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatásából
A második világháborús Dinamo-hadművelet titkos parancsnoki központját is megtekinthetik a látogatók a doveri kastély pénteken nyíló új kiállításán, amely a brit és a francia erők dunkerque-i kimenekítésének történetét mutatja be páratlan részletességgel az érdeklődőknek.
A texasiak német sztárja magas lázzal lépett pályára, ám a hajrában szerzett 10 pontjával így is döntő szerepet játszott a 86-83-as győzelem kiharcolásában.
Huszonhárom közoktatási intézmény vezetői pályázatáról, a budaörsi buszsávról és a budapesti közösségi közlekedés állami normatív támogatásáról is dönthetnek a képviselők a közgyűlés szerdai, rendkívüli közgyűlésén. Az Alstom-ügyben a versailles-i bíróság a közgyűlés ülése közben hozza meg határozatát a bankgaranciáról.
A terveknek megfelelően 5,3 milliárd eurót sikerült gyűjtenie a Commerzbanknak legfrissebb részvénykibocsátása során, így lehetővé vált, hogy a 18,2 milliárd eurós állami mentőcsomagból 14,2 milliárd...
Az Európai Unió közös költségvetéséből a kieső árbevétel legalább 30 százalékát közvetlenül megtérítik azon zöldségtermelő gazdák, cégek számára, amelyek piaci veszteségeket szenvedtek el a...
Az az állítás, miszerint a feltörekvő piacok lehetnek az új fejlett piacok a jövőben helytálló lehet, hiszen számos tényező ezt támasztja alá. A feltörekvő piacok gyorsabb növekedése, kedvezőbb...
Jelentős mértékben, az előző hónaphoz képest 5,5 százalékkal 85,9 milliárd euróra esett áprilisban Németország - szezonális és naptári hatásokkal kiigazított - kivitele - derül ki a német szövetség...
Általános iskolákban 183, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában pedig 182 napon kell a diákoknak beülniük az iskolapadba a következő tanév rendje szerint. A tanítás a hagyományoknak megfelelően szeptember 1-én kezdődik.
Általános iskolákban 183, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában pedig 182 napon kell a diákoknak beülniük az iskolapadba a következő tanév rendje szerint
Eltörölnék a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben - áll a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvénymódosító javaslatcsomagban - írja a Magyar Nemzet. A javaslat módosítana az iskolaszövetkezetekről szóló törvényen is.
Meghalt egy középkorú férfi, amikor kisteherautójával szerda hajnalban belerohant egy nyerges vontatóba az M70-es autóúton, Tornyiszentmiklósnál - erősítette meg az MTI helyszíni értesülését a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az agydaganat tünetei gyakran hosszú ideig nem jelentkeznek, így a betegség rejtve marad, mivel semmilyen panaszt sem okoz. A tünetek alapján az agydaganat nehezen diagnosztizálható, gyanú esetén keressen fel szakorvost!
Alacsonyabban kezdte a BUX a szerdai kereskedési napot a vezető részvények vegyes teljesítménye mellett. Emelkedni csak az elmúlt napokban alulteljesítő Richter tud, míg a csökkenők táborát a MOL és...
A százezer bajbajutott lakáshiteles mellett százezrével vannak, akiknek kölcsönből vett autóikról kell lemondaniuk, méghozzá úgy, hogy járműveiket elvesztik, ám a hitel egy része a nyakukban marad....
Sarah Carlson, a Moody's elemzője szerint az Egyesült Királyság elveszítheti az AAA hitelbesorolását, amennyiben a gazdaság bővülése továbbra is gyenge marad és a koalíciónak nem sikerül a fiskális kiigazításokat végrehajtani.
Töretlen siker övezi a csaló vállalatokra specializálódott tanácsadó céget, a Muddy Waterst, amely csalást, vagy hamis elszámolásokat folytató cégek után nyomoz. A tanácsadó eddigi működése során öt...