A Semmelweis Terv elfogadásával rendkívüli horderejű döntések születtek – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban, amelyben újólag leszögezte: egészségügyi intézmény nem szűnik meg, de funkciót válthat.
Több milliónyi nemeshal-ivadékot és több száz mázsa fogható méretű, illetve növendék pontyot telepített a Közép-Tiszába és annak több holtágába a szajoli székhelyű Halász Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Lengyelországban 12,2 százalékra csökkent a májusi munkanélküliség az áprilisi 12,6 százalékról. A várt csökkenést szezonális munkaerő-kereslettel indokolta a minisztérium, illetve azzal, hogy Németország megnyitotta munkaerőpiacát a lengyel munkavállalók előtt május 1-jével.
Szerdán írják alá a Nabucco földgázvezeték projektet támogató megállapodásokat a törökországi Kayseri városában az érintett kormányok illetékes miniszterei, köztük Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a Nabucco konzorcium vezetőivel.
Az ország egyik leggazdagabb emberének tulajdonában lévő péti Nitrogénművek Zrt. állami támogatását is vizsgálja Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos – írja a Magyar Nemzet. A cég az előző kormány idején csaknem 24 milliárd forintnyi, javarészt államilag garantált beruházási és forgóeszközhitelhez jutott.
Enyhén gyengült szerda reggelre a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Szerda reggel nem sokkal hét óra után 265,18 forinton jegyezték az eurót, valamivel drágábban a kedd kor...
Az amerikai gazdaság gyengült az utóbbi hetekben, de a második félévben a növekedés üteme erősödhet - jegyezte meg a Fed elnöke, Ben Bernanke. A Fed elnöke szerint a lassulás hátterében a magas üzemanyagár és a japán természeti katasztrófa hatásai állnak.
Csökkenéssel kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek miután az amerikai gazdasági növekedés ütemének lassulása miatti aggodalmak óvatosságra intik a befektetőket.
A Nemzeti Eszközkezelő Társaság még az idén megkezdi a működését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rogán Antal. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes elnöke Magyarország pénzügyi függetlenségének visszaszerzését nevezte az elmúlt egy év legjelentősebb változásának. Most már tudja a működését finanszírozni az állam, nem kell csődhelyzetre számítani, és megteremtettük a gazdasági…
Líbia lesz a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a NATO-tagországok védelmi minisztereinek szerdai és csütörtöki brüsszeli találkozóján, és előzetes közlések szerint ezen a szövetség már a Moammer el-Kadhafi jelenlegi vezető távozása utáni helyzetre is igyekszik felkészülni.
Meghalt egy középkorú férfi, amikor kisteherautójával szerda hajnalban belerohant egy nyerges vontatóba az M70-es autóúton, Tornyiszentmiklósnál - erősítette meg az MTI helyszíni értesülését a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A keddi napot emelkedéssel kezdték az amerikai részvénypiacok, és a részvényindexekben mutatkozó 0,5-0,6%-os pluszok egészen Ben Bernanke beszédéig megmaradtak. A beszéd kereskedéssel egybeeső...
Hatáskör- és létszámhiányra panaszkodtak a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség vezetői az iszapkatasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság ülésén. A képviselők arról kérdezték a jelenlegi és volt igazgatókat és helyetteseiket, hogy miért szakadt át a gát, és hogy mi volt a tározóban, esetleg túltölthették-e azt.
Sikersztoriként értékelhető az E-Star vállalati kötvényeinek kibocsátása, mely sok más vállalat számára is reális alternatívát jelenthet a forrásgyűjtéshez Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési...
Az elmúlt évtized legnagyobb fejlesztését indította el az Állami Nyomda, tette közzé ma reggel a vállalat. A 800 millió Ft-os innováció lehetővé teszi, hogy a jövőben a mobiltelefonokat...
A tagállamok által tett felajánlások összességében több területen is elmaradnak azoktól a kiemelt céloktól, amelyeket az EU2020 gazdasági stratégia keretében tűzött maga elé az Unió. José Manuel...
Enyhén gyengült szerda reggelre a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Szerda reggel nem sokkal hét óra után 265,18 forinton jegyezték az eurót, valamivel drágábban a kedd kor...
A külföldi szakértőkkel való szorosabb együttműködésre szólította fel a német hatóságokat a hasmenésjárvány elleni harcban az Európai Unió egészségügyi biztosa.
Az elmúlt évtized legnagyobb fejlesztését indította el az Állami Nyomda, tette közzé ma reggel a vállalat. A 800 millió Ft-os innováció lehetővé teszi, hogy a jövőben a mobiltelefonokat...
Négy magánnyugdíjpénztár túlzott költségelvonással sújtotta tagjait - állapította meg a napokban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A négy érintett magánnyugdíjpénztárból három vitatja, hogy indokolatlan költségekkel terhelte volna meg tagjait. Közülük kettő pedig perben támadta meg a határozatot....
Az alacsony kereslet miatt az elmúlt években nem emelték lakásbiztosítási díjaikat a biztosítók, ezúttal azonban a tetemes viharkárok rászoríthatják erre őket - írja a Napi Gazdaság. A viharoknak...
A Semmelweis Terv elfogadásával rendkívüli horderejű döntések születtek - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban, amelyben újólag leszögezte:...
Ahogy arra számítani lehetett, az ázsiai befektetőket sem nyugtatta meg a Fed első emberének tegnap elhangzott beszéde, sőt a világgazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak talán tovább is erősödtek
Miközben az amerikai részvénypiacok zárásra újabb esésbe kapcsoltak az amerikai jegybankelnök tegnap késő esti beszédének hatására (amelyben nem utalt a monetáris élénkítés egyre többek által várt...
Az elmúlt évtized legnagyobb fejlesztését indította el az Állami Nyomda. A 800 millió Ft-os innováció lehetővé teszi, hogy a jövőben a mobiltelefonokat bankkártyaként, közlekedési bérletként vagy akár törzsvásárlói kártyaként is lehessen használni - olvasható a BÉT honlapján.
Hullámzó teljesítményt nyújtottak ma reggel az ázsiai parkettek, miután tegnap a FED elnök szavaira a tengerentúli indexek bekanyarodtak a nap végén. A főbb indexek közül a japán Nikkei 0,1%-kal...
A kormány keddi ülésén ismét napirenden voltak a bajba jutott lakáshitelesek részére kidolgozott ötpontos akcióterv végrehajtásához szükséges intézkedések, különös tekintettel a nemzeti eszközkezel...
A Hybridbox Nyrt. tájékoztatása szerint a 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft. a tegnapi napon – hivatkozással a HybridBox Nyrt. 2011. március 2-án közzétett hirdetményére – végleges filmforgalmazási együttműködési megállapodást kötött a Best Hollywood Kft.-vel a Best Hollywood Kft. által forgalmazott filmek felhasználására - olvasható a BÉT honlapján.
A külföldi szakértőkkel való szorosabb együttműködésre szólította fel a német hatóságokat a hasmenésjárvány elleni harcban az Európai Unió egészségügyi biztosa.
Líbia lesz a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a NATO-tagországok védelmi minisztereinek szerdai és csütörtöki brüsszeli találkozóján, és előzetes közlések szerint ezen a szövetség már a Moammer el-Kadhafi jelenlegi vezető távozása utáni helyzetre is igyekszik felkészülni.
A kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről elindult az űrbe az új típusú Szojuz. Az űrhajó egy orosz, egy amerikai és egy japán űrhajóssal a fedélzetén csütörtök este érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra.
Valaha, a sötét középkorban az eladósodott uralkodók időnként - nem is ritkán - úgy rendezték adósságukat, hogy hitelezőiket kardélre hányták vagy örökre száműzték, közben persze a vagyonukat is elkobozták. Efféle módszerek ma már nem alkalmazhatók teljes egészében, de a kormányoknak még mindig rendelkezésükre áll a hitelezők adóztatása mint adósságcsökkentő eszköz, feltéve, ha az államadósság…
A házigazda amerikai válogatott 2-0-ra győzte le Kanadát, míg Panama 3-2-re nyert Guadeloupe ellen az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Arany Kupa C csoportjának nyitófordulójában, magyar idő szerint szerda hajnalban.
Lemondásközeli állapotba került Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, de közben már Orbán Viktor miniszterelnök is két hete keresi a humán csúcstárca vezetőjének utódját - értesült a...
Karbantartási munkálatok miatt lezárták az egyik vágányt Százhalombatta és Dunai-finomító között, ezért a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon késnek a vonatok – értesült a HavariaPress.