Elhagyná a kereszténydemokrata Rubovszky György a büntetőeljárási törvény módosításából a kiemelt jelentőségű ügyben fogva tartott gyanúsítottaknál a védő nélküli fogva tartási időt
Hamarosan ismét Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés motorja – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken montenegrói hivatalos látogatásán.
Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség a fővárosban a szombati Budapest Pride 2011 elnevezésű rendezvénnyel összefüggésben. A Hősök teréről induló melegfelvonulás ellen több ellen-demonstrációt is tartanak.
Mesterséges kómában tartják az egyik legjobb jelenlegi kolumbiai kerékpárost, Juan Mauricio Solert, aki csütörtökön a svájci körversenyen szenvedett súlyos balesetet.
A mind lenyűgözőbb sportteljesítmények érdekében a sportolók gyakran semmitől sem riadnak vissza, egyre gyakoribbak a doppingbotrányok. Az ügy azonban már az élsportot is kinőtte: sok fiatal csak azért szed szteroidokat, hogy férfiasabbnak látsszon.
Június 18-án, azaz holnap kerül immár hetedik alkalommal megrendezésre a Budapest Classic Grand Prix névre hallgató, oldtimerek illetve youngtimerek számára megrendezett márkafüggetlen futam. Az eseményt a Mercedes-Benz Classic Magyarország Egyesület szervezi.
Egy év alatt 47 ezer fővel nőtt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak január-áprilisi átlagos létszáma, a 2,6 százalékos emelkedéssel létszámuk 1 millió 833 ezer főt tett ki - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A gyorstájékoztató szerint a költségvetési szférában dolgozók létszáma az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatására 4,6 százalékkal 720…
Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök az eddigi védelmi minisztert, Evangélosz Venizeloszt nevezte ki pénzügyminiszterré és kormányfőhelyettessé új kormányában. Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel péntek berlini találkozójukon a görög válság gyors megoldása mellett szólaltak fel és egyetértettek abban, hogy a magánbefektetőket kizárólag önkéntes alapon lehet bevonni a görög…
Súlyos égési sérülésekkel mentőhelikopter szállított kórházba egy nőt, aki kiskőrösi házának udvarán egy gázzal működő hússütőt tisztogatott, miközben a gáz egy szikrától belobbant - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Hamarosan ismét Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés motorja – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken montenegrói hivatalos látogatásán
A kormányzat néhány tízmilliárdból is megteszi azokat a lépéseket, amivel jelezhet az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak: érdemes a pályán maradniuk
Hamarosan ismét Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés motorja - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken montenegrói hivatalos látogatásán.
Bojan Djordjics és a Videoton közös megegyezéssel szerződést bontott. A 29 éves középpályás tavaly nyáron érkezett Fehérvárra a svéd Aiktól, de mindössze ötször lépett pályára a Vidi színeiben.
Emel az euróban lekötött betétek kamatain a KDB Bank Magyarország Zrt hétfőtől. A június 6-a óta érvényben levő lakossági kamatokhoz képest legnagyobb mértékben (0,86-ról 1,05%-ra) a két hétre szóló ...
A számok azt mutatják, hogy a töredékrésze folyt be a várt különadónak, az arra kötelezettek 40 százaléka nem nyújtotta be az adóhatóságnak a 98 százalékos különadóra vonatkozó bevallását - közölte a Pénzcentrum.hu pénteken.
E hónapban 77 végzős szakmunkás tanuló tett sikeres vizsgát a cégnél, közülük nyáron 65-en állnak munkába az Audi Hungariánál, míg 12-en továbbtanulnak; így mintegy 900-ra nőtt a végzettek száma - áll...
Oroszországban véget ért a fejlődésnek az a szakasza, amely az állam gazdasági szerepének megerősödését kívánta meg - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő, amikor megnyitotta az idei Szentpétervári Gazdasági Fórumot.
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az...
Paulo Sousa tovább folytatja a Videoton FC-nél megkezdetett tisztogató munkáját. A keret átalakításán, szerinte megerősítésén dolgozó portugál szakember több játékostól is megvált már a felkészülés során.
Hat, 100 százalékos fővárosi tulajdonú céget apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt.-be, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadja György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes javaslatát.
Tüntető diákok csaptak össze a rendőrökkel Chilében. A békésnek indult megmozdulás résztvevői kövekkel dobálták meg az egyenruhásokat, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
A kormányzat néhány tízmilliárdból is megteszi azokat a lépéseket, amivel jelezhet az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak: érdemes a pályán maradniuk
Kiegészítené a Fidesz a büntetőeljárási törvényben az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyek körét a bűnszervezetben részvétellel, a bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekménnyel, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével - derül ki Cser-Palkovics András pénteken a Ház elé terjesztett módosító javaslatainak egyikéből.
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén.
A pénteki előfutamok után hét magyar egység már döntős 500 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A fél kilométeres táv fináléit vasárnap rendezik.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2011. június 15-én lehívta a Budapest Airport Zrt.-ben meglévő állami tulajdonú kisebbségi részesedés értékesítésére vonatkozó eladási opciót - tette közzé az MNV. Az...
A pénteki előfutamok után hét magyar egység már döntős 500 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A fél kilométeres táv fináléit vasárnap rendezik.
Kiegészítené a Fidesz a büntetőeljárási törvényben az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyek körét a bűnszervezetben részvétellel, a bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekménnyel, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével - derül ki Cser-Palkovics András pénteken a Ház elé terjesztett módosító javaslatainak egyikéből
Az EGT (Európai Gazdasági Térség) Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 1,17 milliárd eurós keretéből Magyarország 135 millió eurót használhatott fel, de már folynak a tárgyalások a folytatásról, és az első kiírások a jövő év második felében megjelenhetnek – mondta Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója, a két program első fázisának lezárása alk...
Az LMP újra Lehoczkyné Kollonay Csillát, a Közép Európai Egyetem és az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetőjét és Bándi Gyulát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, a párt frakcióvezetője
A pártosodási folyamat még mindig nem zárult le, s újabb változások várhatóak. Az eddigi átalakulások során mindig új pártok jöttek létre a régiek mellett.
A görög kormányátalakítás hírét óvatosan fogadta a piac, a banki papírok azonban erőteljes növekedésnek indultak, és a devizapiacon is elült a vihar - egyelőre
Mesterséges kómában tartják az egyik legjobb jelenlegi kolumbiai kerékpárost, Juan Mauricio Solert, aki csütörtökön a svájci körversenyen szenvedett súlyos balesetet.
Nyíregyháza - Együtt trükközik és egymástól tanul Rudolf Gergely (26) és Kovács Péter (24). Az olasz Genoa magyar válogatott futballistája és a freestylefoci világbajnoka hamar összebarátkozott.
Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasított kilenc, általuk benyújtott népszavazási kérdést – mondta újságírók előtt pénteken Karácsony Gergely. Hozzátette, egyúttal újra beadják az átfogalmazott kérdéseket is.
Nem mindennapi felvezetéssel kezdődött a Libertadores-kupa döntőjének első felvonása. A Penarol-Santos találkozó előtt a drukkerek őrületes tűzijátékot rendeztek az egész stadionban, a pályát gyakorlatilag nem is lehetett látni. A látvány önmagáért beszél, kérdés, egy ilyen show után a Fradit, vagy az Újpestet mekkora büntetéssel sújtaná az MLSZ?