Több mint 20 500 kárt jelentett be a lakosság a biztosító társaságokhoz az elmúlt két hétben, a károk becsült értéke meghaladja az 1,7 milliárd forintot - közölte a MABISZ
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget - közölte Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök összesen 1.900 milliárd forint többletkiadást talált és bizottsági meghallgatásán az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormányt nevezte meg felelősként
A francia AMF pénzügyi felügyelet elnöke Jean-Pierre Jouyet szerint nem zárható ki, hogy a görög adósság átütemezése az euróövezet végének kezdetét jelentené, de az sem, hogy akár új korszakot nyitna...
Kizárólag önkéntes jellegű lehet a magánbefektetők részvétele a görög adósságterhek enyhítésében azért, hogy a folyamat ne váltson ki csőd eseményt - hangsúlyozta a francia köztársasági elnökkel...
Olvasatlanul ledarálta Gyurcsány Ferenc levelét Mesterházy Attila az újságírók előtt. A volt kormányfő és pártelnök három szocialista politikust nevezett meg a levélben; szerinte 2006-ban ők szivárogtatták ki az őszödi beszédet, de erre nincs bizonyítéka, ezért az erről szóló Facebook-bejegyzésében sem nevezte meg őket.
Önálló, a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű intézetekbe fog szerveződni a magyar nyelvű oktatás a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Magyari Tivadar, az egyetem rektorhelyettese, aki egyben a magyar tagozat felelőse.
A leggyakoribb allergén, a parlagfű virágzásának csúcsideje augusztus vége és szeptember eleje, az általa okozott allergiás tünetek megelőzését azonban már most érdemes megkezdeni.
Megőrzi a titkot Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke bontatlanul ledarálta az iratmegsemmisítőn Gyurcsány Ferenc levelét az őszödi beszéd kiszivárogtatóinak nevéről. Ezzel párhuzamosan viszont a politikus kéri a kiszivárogtatásról készült nemzetbiztonsági jelentés titkosításának feloldását.
Az állományt érintő ügyekben egyáltalán nincs egyetértés az érdekképviselet és a minisztérium között - mondta Mészáros Melinda, a Honvédszakszervezet (Hosz) alelnöke pénteken.
Ismét nő az érdeklődés az adriai apartmanok iránt - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint nemcsak saját használatra, hanem befektetési szándékkal is vásárolnának a magyarok vízparti ingatlant.
Az Európai Bizottság hivatalosan felszólította Magyarországot a hozzáadottérték-adóra vonatkozó jogszabályainak módosítására, azok ugyanis nem teszik lehetővé a lízingbe vevők számára adólevonás érvényesítését személygépkocsik nyílt végű lízingje esetén.
Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén.
Szélesi úrnál reggel 6-kor felcsusszan a vasredőny, és minden betérő vevő után egy kis adag – mondhatni: parány – ostyaillat szökik ki az ajtón. Az újpesti Mátyás tér hajnaltájban az ostyakészítő mesterhez igazítja az óráját.
Pozitív fordulat bontakozott ki a délelőtt folyamán a pesti parketten és a világban is, mely a kezdeti fél százalékos mínuszait ledolgozva 0,2%-os emelkedésben áll. A délután során több fontos...
Az árfolyamrögzítési kérelmeket a legkorábban késő nyártól fogadhatják a finanszírozók, köztük a pénzügyi vállalkozások, s legkésőbb október 1-jétől a Nemzeti Eszközkezelő is működni fog, az ehhez szükséges törvényi rendelkezések várhatóan július közepéig megszületnek. A hitelezés bővülése a növekedési cél elérésének is fontos feltétele, ezen a kormány folyamatosan dolgozik - nyilatkozta Nátrán…
Nyáridőben az ember könnyű, világos színű ruhákat visel el magán – ha tesz-vesz egész délután, ha babakocsival felszerelkezve a városba indul vagy ha csak kiül a kertbe.
Gyurcsány Ferenc „bicskanyitogató stílusban” válaszolgat az államadósság 2002 és 2010 közötti növekedését vizsgáló parlamenti albizottságában, vélekedtek a kormánypárti politikusok. A bukott miniszterelnök szerint a regnálása előtti kormányok felelősek az ország helyzetéért. Elmondása szerint ő a felemelkedés útjára állította Magyarországot.
Szanyi Tibor kitart korábbi nyilatkozata mellett. Bár az MSZP elnökségi tagjának bizonyítékai nincsenek, úgy véli, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc és szűk köre juttatta el a sajtónak.
José Luque honfitársa jelenti a DVTK első nyári erősítését: Francisco Gallardo 126 alkalommal lépett pályára a Primera Divisionban és korábban tagja volt a spanyol U17-es, U18-as és U21-es korosztályos válogatottnak is – írja a dvtk.eu.
Több mint 20 500 kárt jelentett be a lakosság a biztosító társaságokhoz az elmúlt két hétben, a károk becsült értéke meghaladja az 1,7 milliárd forintot - közölte a MABISZ
Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
Megélénkült a kereslet a személyautók iránt májusban az Európai Unióban az áprilisi visszaesés után az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint
"Beszéltem Orbán Viktor magyar kormányfővel, és közöltem vele, hogy elvből elutasítom a magyar politika legfelsőbb vezetőinek nyilatkozatait" - közölte Iveta Radičová miniszterelnök.
A GE magyarországi fényforrás üzletága, a jelenleg 6.600 munkavállalót foglalkoztató GE Lighting az eredetileg bejelentett ütemezésnél egy évvel később, 2012 végéig fejezné be a másfél éve bejelentett...
Tankokkal, páncélozott csapatszállító járművekkel és autóbuszokkal vonultak be a szíriai hadsereg csapatai több északi városba. Ban Kimun ENSZ főtitkár arra sürgette a közel-keleti országot, hogy „szüntesse be a gyilkosságokat”. Az ENSZ szerint legalább 1100 ember életét vesztette a kormányellenes tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak következtében.
Az állami szektorban dolgozók átlagjövedelme Csehországban a legmagasabb, bruttó 257 ezer forint. Magyarországon bruttó 232 ezer forintot, Szlovákiában 216 ezer forintot keresnek az állami alkalmazottak - derül ki a Workania.hu összehasonlító felméréséből, amelyet Ficza János, a portál szóvivője ismertetett az InfoRádióban.
Kizárólag önkéntes jellegű lehet a magánbefektetők részvétele a görög adósságterhek enyhítésében azért, hogy a folyamat ne váltson ki csőd eseményt - hangsúlyozta a francia köztársasági elnökkel...
A görög káosz Európa jövőjét veszélyezteti - jelentette ki a francia elnök németországi látogatása előtt. Nicolas Sarkozy szerint a görög válság már az euró létét veszélyezteti és a történtek meghatározhatják a közös Európa sorsát.
Az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) csütörtökön közzétett figyelmeztetése szerint egy dohányzásról való leszokást segítő szer, a Chantix gyártójának a betegtájékoztatóban fel kell tüntetnie, hogy az alkalmazott hatóanyag némiképp növeli a szívproblémák kockázatát azoknál a pácienseknél, akiknek meglévő kardiovaszkuláris betegségük van.
Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
Meglepte az elemzőket az 5,9 százalékos áprilisi bruttó bérnövekedés, hiszen átlagosan csak 4 százalékot vártak, ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő hónapokban lassul a növekedés üteme, s az év végére az infláció is mérséklődhet.
Mesterséges kómában tartják az egyik legjobb jelenlegi kolumbiai kerékpárost, Juan Mauricio Solert, aki csütörtökön a svájci körversenyen szenvedett súlyos balesetet.
A jövő héten hallgatja meg a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa a vezérigazgatói székre pályázókat. A Dow Jones hírügynökség értesülése szerint leghamarabb június 24-én tarthatnak nem hivatalos szavazást az utódról.