Javier Faus, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona alelnöke kijelentette: 45 millió eurót költhet új futballistákra a klub az átigazolási időszakban.
A kormányőrség védi Polt Péter legfőbb ügyészt - tudta meg a Népszava, A Köztársasági Őrezred a lapnak megerősítette a kiemelt biztonsági intézkedés tényét, de annak okáról nem adott felvilágosítást.
Befejezéséhez közeledik az árvízvédelmi művek helyreállítása, megerősítése és új gátak építése a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén, valamint a folyók mederkotrása. A három folyó egy évvel ezelőtt, 2010 júniusában okozott óriási károkat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Hollandiában tesz egynapos látogatást csütörtökön Orbán Viktor hágai bejelentés szerint. A magyar kormányfő több kétoldalú tárgyalást folytat holland politikusokkal, köztük Mark Rutte miniszterelnökkel.
Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd forint friss, likvid tőkét vonnak be a társaságba, amelyet az E-Star elsődlegesen a nemzetközi terjeszkedése finanszírozására fordít - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján…
Bankoknál, adószakembereknél érdeklődnek azok az üzletemberek, akik kihasználnák a tavaly elfogadott offshore-amnesztiáról szóló szabályt, s kedvezményes közteher mellett hazahoznák korábban offshore cégekben tartott vagyonukat - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
A magánnyugdíjpénztárak működési vesztesége - a tagdíjak állami tb-rendszerbe irányítása miatt - közel 2,6 milliárd forint volt az első negyedévben. A kezelt vagyonon 64 milliárd forintos hozamot értek el
A Moody´s nemzetközi hitelminősítőnél nincs felülvizsgálat alatt Magyarország szuverén adósságának a besorolása - válaszolta a Reutersnek emailben szerdán a hitelminősítő szóvivője. "A Moody´s Baa3 k...
Javier Faus, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona alelnöke kijelentette: 45 millió eurót költhet új futballistákra a klub az átigazolási időszakban.
A Wolverhamton Wanderes játékosmegfigyelőjeként dolgozó Sallói Istvánt arra kértük, összegezze a touloni tapasztalatait a magyar válogatottal kapcsolatban, illetve, hogy volt-e olyan játékos, akire esetleg teljesítménye okán felfigyelhettek a külföldi megfigyelők.
Jubilál a Mesterségek Ünnepe - az idén huszonöt éves budavári fesztivál pályázatot hirdet a születésnap tiszteletére: a felhívás a népművészet és a népviselet modern formában való alkalmazására vár újító megoldásokat.
A Magyar Nemzet mai számában a "hazatartó" offshore-vagyonokról lehet olvasni, a Népszabadság pedig arról ír, hogy az MSZP milyen választási rendszert szeretne.
Hogyan kezeljük a hazánkkal kapcsolatos sztereotípiákat? Milyen stratégia lehet sikeres a turizmusban? Miként kell alkalmazkodnia a technikai lehetőségekhez egy turisztikai szolgáltató cégnek? Ezen kérdéseket boncolgatták a Direkt Marketing Szövetség konferenciáján, ahol az is elhangzott: a válság szele a turizmust sem kerülte el, ám arra is rávilágított, hogy újabb megoldások kellenek, ha…
A Hankook rácalmási gyárának bővítéseként felépített, 56 ezer négyzetméter alapterületű új üzemcsarnokban megkezdődött a termelés; a teljes kapacitást a nyár végére éri el az üzem - mondta az MTI-nek a cég kommunikációs menedzsere.
A magyar miniszterelnök a Világgazdasági Fórum bécsi regionális tanácskozásán hangsúlyozta: tíz év alatt legkevesebb tíz százalékkal kell növelni Magyarországon a foglalkoztatási rátát.
A zsibbadásnak számos oka lehet, vannak köztük teljesen ártalmatlanok is. Zsibbadás az idegek átmeneti, gyulladás okozta ingerlése miatt is kialakulhat, de a háttérben súlyos neurológiai betegségek is állhatnak.
Hollandiában tesz egynapos látogatást csütörtökön Orbán Viktor hágai bejelentés szerint. A magyar kormányfő több kétoldalú tárgyalást folytat holland politikusokkal, köztük Mark Rutte miniszterelnökkel.
A tagdíjbevételek átirányítása miatt az állami tb rendszerbe a magánnyugdíjpénztárak működési vesztesége közel 2,6 milliárd forint volt az első negyedévben a PSZÁF adatai szerint, míg a kezelt vagyonon 64 milliárd forintos hozamot értek el.
Nem döntött a versailles-i másodfokú francia bíróság a metrószerződés bankgaranciájának lehívása ügyében, az Alstom vezetője június 21-én tárgyal majd a magyar féllel - nyilatkozta Tarlós István
A szakágazati stratégiák alapján az idén mintegy 650 milliárd forint keretre jelennek meg humánfejlesztési pályázatok az Új Széchenyi Tervben - mondta Palicz Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Humán Erőforrás Programok (HEP) irányító hatósága főigazgatója az MTI-nek.
Meglátogatták VV Béci egykori középiskoláját a Rácz testvérek, hogy beszélgessenek a diákokkal. A tiniket elsősorban a villabeli szex érdekelte, és a két valósághős nem kerülte a témát.
Tűz ütött ki csütörtök reggel Tripoliban abban a szállodában, ahol a külföldi újságírókat elszállásolták; a lángokat sikerült megfékezni, senki sem sérült meg.
Egynapos látogatásra Hollandiába utazik Orbán Viktor. A miniszterelnök Hágában több kétoldalú tárgyalást folytat holland politikusokkal, köztük Mark Rutte miniszterelnökkel.
Már csak egy hét van hátra az idei tanévből, jövő csütörtökön kezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákoknak sok tábor és színes programok ígérnek kikapcsolódást.
Zártkörű tőkeemelésről döntött az E-Star, emiatt volt szükség a részvények kereskedésének keddi felfüggesztésére. Mától újra lehet adni-venni a papírokat. A társaság 240 000 darab (10%-nyi) részvényt...
Tegnap is folytatódott a lejtmenet az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek közül a Dow 0,2, az S&P 500 0,4, a Nasdaq 1%-ot csökkent. A Fed Bézs Könyv sem segített a hangulaton, sőt, inkább csak...
Ugyan a szezon első hat versenyéből ötöt megnyert, a McLaren szerint közel sem utolérhetetlen a Red Bull Racing alakulata. Paddy Lowe szerint a wokingi gárda megfoghatja Vetteléket a következő versenyeken.
A részvénypiac tegnapi forgalma 12,452 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A zárásban az enyhe nemzetközi optimizmus fordította a pozitív tartományba a BÉT-en az árakat. Így a budapesti börze azon kevés piacok egyike volt a világban, ahol a kereskedés végére nem csökkentek a részvényárak az előző napi alá. Az árak a kereskedés…
A tegnapi napot is figyelembe véve már egyhuzamban hatodik napja csökkennek az amerikai részvénypiacok, a tegnapi lejtmenetben hátterében ismét gazdasági adatok állnak, ugyanakkor a veszteségeket mérsékelni tudták az energetikai vállalatok árfolyamai, miután az olaj árfolyama a meglepő OPEC döntésnek köszönhetően emelkedett.