Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai alapján.
Negyven embernek ad munkát a katolikus egyház által a Vas megyei Kemenespálfán létesített, Szent Pálról elnevezett szociális központ, amelyet szerdán avatott fel V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Veres András szombathelyi megyés püspök.
A májusi felülvizsgált 14,1 százalékról 14,2 százalékra nőtt júniusban a munkanélküliségi ráta Írországban - az ír központi statisztikai hivatal által szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint.
Lezárultak szerdán a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a munkavállalók képviselői között a csoportos létszámleépítésről szóló háromhetes tárgyalások; az elbocsátások hatásait enyhítő megállapodás született, de nem sikerült csökkenteni az elbocsátandók számát - közölték a felek az MTI-vel.
A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete tiltakozik a fővárosi taxidrosztdíj emelése ellen, és azt kérik, hogy Budapest függessze fel a rendelet bevezetését.
Több tucat járat késett szerdán a New York-i Kennedy repülőtéren, miután körülbelül 150 gyémántteknős bemászott az egyik kifutópályára, hogy tojásai lerakásához megfelelő helyet keressen - közölték a reptéri hatóságok.
A nyugdíjjogosultság megállapításánál csak a munkavállalók által befizetett – és egyben megnövelt – járulékot vennék figyelembe a jövőben – írta szerdán egy internetes lap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által a kormány részére készített Nemzeti nyugdíj-politikai koncepcióról szóló előterjesztésre hivatkozva. Így a felbruttósítás után is mindenki a pénzénél marad –...
Lamperth Mónika és a helyi szakszervezet segítségével került 2008-ban a Kapos Volán vezérigazgatói székébe Gál Zoltán – ezt maga az ügyben érintett Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke állítja – írja a Magyar Nemzet.
Dagad a bundabotrány. Vesztegetőket és vesztegetetteket, három futballistát, köztük Kenesei Krisztián testvérét és négy focibírót is őrizetbe vettek tegnap a rendőrök.
Miután már tavasszal is a lassulás jelei mutatkoztak a magyar gazdaságban, júniusra teljesen megállt a bővülés, a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) stagnált az előző hónaphoz viszonyítva, miután az elmúlt hónapokban 0,2 százalék körüli havi növekedést mutatott.
A svájci frank május óta ismét rekordot rekordra halmoz az euróval és a dollárral szemben. Az előző rekordsorozat tavaly tavasszal kezdődött és szinte az év végéig tartott.
Magyarország - Hetek óta semmi hír Győzikéről (36), pedig korábban nem azt szokhattuk meg a showmantől, hogy csak úgy a háttérbe húzódik. Nyomozni kezdtünk, s egy olvasó-riporter segítségével kiderítettük: egy vidéki pszichiátrián fekszik!
A Népszabadság egy bolti szuperhatóság lehetséges létrejöttéről ír, a Magyar Nemzet pedig arról cikkezik, hogy a Tesco peren kívüli egyezséget ajánl egy családnak.
Csütörtökön észak felől gyakran megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon eleinte még lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok. Északkelet felől egyre többfelé várható zápor, zivatar, a középső országrészben felhőszakadás is lehet. Az északi, északnyugati szél délutántól megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. Zivatarok környékén is lehetnek viharos széllökések.
A hitelintézetek egy része júliustól is növeli a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó díjtételeket, az áremelések egyes bankoknál érintik a befektetési szolgáltatásokat is - írja a csütörtöki Világgazdaság a bankok nyilatkozatai alapján.
Precedensértékű lehet a Legfelsőbb Bíróság június elején született ítélete, amely semmisnek nyilvánított egy, az állam számára előnytelen földbérleti szerződést – írja a Magyar Nemzet.
Drogcsempész nagymamát szimatolt ki egy makacs rendőrkutya Ausztráliában, jóllehet emberi kollégái megpróbálták „visszavonulásra” bírni az ebet a 74 éves nőtől.
A szuperbruttó jövő évi felezésével ugyan kevesebb szja-t kéne fizetni, de nem ugyanannyival csökkenne a minimálbéresek adója, mint a másfélszer annyit keresőké. Van megoldás, hogy ne járjanak rosszul a minimálbéresek.
Tavaly tízből hét gépjárművet cégautóként helyeztek üzembe Magyarországon, a legnagyobb vesztes a Suzuki volt. A vállalati kocsik aránya az eladott Fordok között a legmagasabb
Harmadik napja emelkedtek az amerikai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, miután Görögországban elhárult az akadály a csőd elkerüléséhez szükséges hitelrészlet lehívása elől. Legnagyobb mértékben a pénzügyi papírok emelkedtek a Bank of America vezetésével, miután a bank egyezségre jutott befektetőkkel a jelzálogfedezetű értékpapírokon elszenvedett veszteségek kártalanításában.
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint 2011. június 29-én az MFB Invest Zrt. 1.273.271 db „A” sorozatú MOL törzsrészvényt transzferált a MOL Nyrt. részére, a MOL Nyrt. és az MFB Invest Zrt. közötti MOL részvények kölcsönadásáról szóló megállapodás alapján - olvasható a BÉT honlapján.
Az E-Star Alternatív Nyrt. tájékoztatása szerint a 2011. június 27-én intézményi befektetők számára - a vállalati kötvényprogram ötödik lépéseként - indított kötvényjegyzését 2011. június 29-én lezárta. Az intézményi befektetők 772 millió forint értékben jegyeztek E-Star 2012/A elnevezésű, fix 8,9250% (EHM: 8,9946%) kamatozású 2012. október 24-i lejáratú kötvényből. A Táraság a jegyzésből befolyt…
A védőbeszéddel folytatódik csütörtökön a Képíró-per. Az ügyészség háborús bűnösnek tekinti Képíró Sándort, és letöltendő fegyházbüntetést kért a 97 éves férfira.
Szinte hihetetlen, de tény, hogy míg Bécsben több mint kétszer, addig Prágában másfélszer annyiba kerül ugyanaz a hotelszoba 2011-ben, mint Budapesten. A verseny régóta tart a régiós hotelpiacon,...
Első alkalommal rendeznek a borászok számára labdarúgó Európa-bajnokságot. A csütörtöktől vasárnapig tartó magyarországi esemény nemzetközi védnöke Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke lesz.
A becsült inflációval növekedne csak 2013-hoz képest az Európai Unió költségvetése a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslat értelmében, amit szerdán fogadott el az Európai Bizottság....
A görög megszorítások megszavazása mellett egy vártnál jobb lakáspiaci adat is támaszt jelentett tegnap az amerikai indexeknek, melyek a nap folyamán ugyan többször is meginogtak, a kereskedést végül...
Csütörtökön két magyar csapat is megmérettetik a labdarúgó Európa-ligában: a Ferencváros hazai gyepen fogadja az örmény Ulissest, a Paksi FC pedig Andorrába utazik az UE Santa Coloma elleni összecsapásra.
A JP Morgan a tervek szerint 70%-kal növelné 2012 végéig a privát banki dolgozók számát, látva a térség vezető országainak vagyonosodását - írja a Bloomberg. A mérlegfőösszeg alapján a második...
A görög megszorítások megszavazása mellett egy vártnál jobb lakáspiaci adat is támaszt jelentett tegnap az amerikai indexeknek, melyek a nap folyamán ugyan többször is meginogtak, a kereskedést végül...
Jelentős mennyiségben, 772 millió forint értékben jegyeztek az intézményi befektetők az E-Star június 27-én indított, rövid futamidejű kötvényéből. A 2012. október 24-i lejáratú kötvény...
A csatát megnyerték, a háborút még nem - értékelte a tegnapi görög parlamenti szavazás eredményét Samu János, a Concorde makroelemzője. A szakértő szerint a görög gazdaság sokáig fog szenvedni, az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,13 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 22.701,75 ponton zárt szerdán. A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot. A döntéssel lehetővé válik, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek júliusi 3-i ülésén jóváhagyják a korábban elfogadott 110 milliárd eurós…
Komoly demonstrációk lesznek a szolgálati nyugdíjak miatt, ám ez a kérdés, csak a negyedik a Policy Agenda Politikai Hatás Indexén, az adóügy visz mindent, miközben a kormány csendben átírja a választójogi törvényt.
A kis- és közepes tőzsdei cégekkel szembeni előítéletek ellenére megfontolt és körültekintő választás mellett, hosszabb távon szép hozamokra is számíthatnak a befektetők ezektől a részvényektől, ha a kisebb, dinamikus vállalatok kiemelkedő növekedési potenciálja az árfolyamban is érvényesül.
Az Egis nem esik az egészségügyi törvény kedvezőbb kategóriájába, így júliustól jelentősen növekednek terhei, csak az idei befizetések felét tarthatja vissza
Június 29-én tartotta éves rendes közgyűlését a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés elfogadta a 2010-2011-es üzleti évről és a 2011-2012-es tervekről szóló beszámolót, az igazgatóság, a felügyelő bizottság...