Megtalálták Oszama bin Laden futárjának a telefonját – a készülékre a terrorvezért likvidáló kommandósok bukkantak rá a május elején végrehajtott akcióban, amelyben mind az al-Kaida vezetője, mind pedig a futár életét vesztette. A New York Times (Times) szerint a mobiltelefonon található információk arra engednek következtetni, hogy a terrorszervezetnek kapcsolata lehetett egy másik militáns…
Összesen 53 riasztást kaptak a tűzoltók a Magyarországon átvonuló vihar miatt. Homokmégyen egy ház tetőszerkezetébe csapott villám; a tető teljesen leégett.
Szabó Zoltánt, az MSZP volt országyűlési képviselőjét hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Hunvald ingyenes és korlátlan telefonhasználatot biztosított számára.
Nem akarunk több felelősséggel járó munkát végezni, de ez elsősorban az alulfizetettség és a képzések hiányának következménye derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,87 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 22.391,27 ponton nyitott pénteken. A pluszos nyitás leginkább annak köszönhető, hogy Görögország csütörtökön késő este megállapodott az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a megszorító csomagról .
A görög megállapodásnak köszönhetően erősödő indexekkel indult a kereskedés pénteken az európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 1,28 százalékos, a frankfurti Xetra DAX 0,94 százalékos, a párizsi CAC-40 1,29 százalékos nyereséget mutatott a kereskedés kezdetén.
Ha a magán-nyugdíjpénztári vagyon csak bizonyos részéből finanszírozza a kormány az államadósság-csökkentést, az veszélyeztetheti a hosszú távú fenntarthatóságot, és ez hatással van Magyarország kockázati megítélésére is. Ugyanakkor a tervezett reformok olyan fiskális pályára állíthatják az országot, amely elnyeri a külföldi befektetők tetszését. Ezt Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank…
Négy pokolgép robbant csütörtök este Bagdad délnyugati, síiták lakta részén; iraki illetékesek szerint a merényletekben legalább 40 ember vesztette életét.
Két tizenhét éves fiatalt őrizetbe vettek egy Szekszárd környéki gyermekotthonból, mert a gyanú szerint fajtalanságra kényszerítettek egy fiatalkorú fiút - közölte a rendőrség.
A nagy hedge fund menedzserek attól tartanak, hogy a nyersanyagpiaci rali véget ért, emiatt többségük kerüli most ezt a területet. Még azok között is nagy a megosztottság, akik a nyersanyagárak...
Több tízezren tankolnak Magyarországon 85 százalékos bioetanol-tartalmú üzemagyagot. AZ E85-ös benzint legtöbbször nem is kifejezetten erre a célra átalakított kocsiba töltik, hanem különböző arányban a hagyományos benzinnel keverve használják a legszegényebb autósok....
Negatív hangulatban kezdődött a kereskedés csütörtökön. Európában a DAX másfél százalékot meghaladó mértékben veszített az értékéből, míg a hazai index relatíve jobban teljesített, hiszen csak egy százalék körüli volt az esés. A magyar blue-chipek közül a MOL(-1.4%) húzta lefelé a BUX-ot, de a másik három nagy papír is mínuszban zárt. (Solar Capital)
Tegnap a kereskedés végére pozitív fordulat bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon, mely hatására a tegnap erős formát mutató BUX is emelkedéssel kezdte a napot. Az első fél óra alapján az igazi...
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének csütörtöki ülésén bejelentették, hogy az első osztályú bajnokság névadó szponzora ezentúl az OTP Bank lesz, az NB I neve pedig OTP Bank Ligára változik. A szp...
Az elemzői várakozásoknak megfelelő negyedéves bevételről számolt be az Oracle tegnap közzétett gyorsjelentésében, a vállalat egy részvényre jutó nyeresége viszont meghaladta a konszenzust. Ennek...
A szlovák oktatásügyi minisztérium azt szeretné, ha a magyar tanulók továbbra is a szlovák iskolák számára készített történelemtankönyvek magyar fordításait használnák - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
A magyar férfi vízilabda-válogatott jövő csütörtöki edzésén illusztris vendég száll vízbe: a Forma-1 2009-es világbajnoka fogja a Kemény-legényeket erősíteni.
Az elmúlt egy hétben borúsabb volt a hangulat a kereskedőknél, ennek ellenére az EUR/HUF árfolyama nem tudta áttörni a 269,50-es ellenállást, onnan mindig kisebb-nagyobb korrekció következett - írja...
Egymillió jüanért - több mint 28 millió forintnyi összegért - kelt el egy másfél literes, 2008-as évjáratú cahors-i bor csütörtök este Pekingben - közölte a Henrik hercegnek, II. Margit dán királynő férjének tulajdonában lévő szőlészet igazgatója.
A magán-nyugdíjpénztári befizetések elvonása és az abból finanszírozott államadósság-csökkentés veszélyeztetheti a hosszú távú fenntarthatóságot, és ez hatással van Magyarország kockázati...
Tanúmeghallgatásokkal és szembesítéssel folytatódik a sukorói telekcsere ügy tárgyalása a Fejér megyei bíróságon. Az ingatlanpanamában az ügyészség eddig hat személyt gyanúsított meg, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett kísérletének elkövetésével.
A forint mutatta a tegnapi igen negatív nemzetközi befektetői hangulatban az egyik leggyengébb teljesítményt a térségben és az, hogy a svájci frankkal szemben történelmi mélypontra esett, különösen...
Az Európai Unió és Magyarország is az agrárpiacok stabilitásában, a kiszámítható árakban érdekelt - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön a G20...
A magyar bajnok MTK-t a portugál selejtezőcsoportba sorsolták, a házigazda Dezembrón kívül az izraeli bajnok Tel-Aviv és a lett bajnok Metalurg lesz a mieink ellenfele augusztusban.
Los Angeles - Három évvel a hírhedt Crips megalakulása után, 1972-ben jött létre Los Angelesben a Bloods nevű, elsősorban szintén feketékből álló utcai banda, és a két csoport azonnal ádáz ellensége lett a másiknak.
A várakozásokhoz képest tavaly csaknem 10 százalékkal több szervezet hajtott végre egyszeri béremelést munkavállalói körében - derül ki a 2010-es Országos HR Benchmark Felmérésből, amelynek eredményeit tegnap ismertették a DGS Global által szervezett konferencián. Kiderült, az elmúlt évben a HR szerepe különösebben nem változott, viszont miközben a létszámtervezésben, teljesítményértékelésben a…
A tegnapi kereskedésben ismét a kockázatkerülő hangulat dominált a nap nagy részében és ezzel összhangban a befektetők a biztonságosnak ítélt eszközökbe csoportosítottak át. Ilyen eszköz jelenleg például a svájci frank. Az alpesi deviza új csúcsra tudott érni az euróval szemben, azaz az EUR/CHF jegyzése történelmi mélypontra esett. (Solar Capital)
Módosul a pedagógusok túlóra-elszámolása, az eddigi két hónap helyett a jövőben havonta kaphatják meg az időkereten felüli többlettanításért járó óradíjat - közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön az MTI-vel, utalva a közelmúltban elfogadott törvénymódosításra. A változtatások eredményeként csökkennek az adminisztrációs terhek is.
Csütörtökön negatív hangulatban kezdték a kereskedést a tengerentúli részvénypiacokon. A Nasdaq 100-as index is réssel nyitott lefelé és a nyitás utáni két órában a 2200-as szint jelentette a támaszt az index számára. Utána viszont nagy lendületet kapott a piaci mutató és meredek emelkedéssel előbb betöltötte a nyitási rést, majd a kereskedés végén még tovább nyújtózva megközelítette az elmúlt…