A 20 éves játékos hétfőn csatlakozik a KTE-hez, és a kerettel együtt elutazik a mezőkövesdi edzőtáborba. A kölcsönszerződés időtartama még egyeztetés alatt áll.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete továbbra is értelmetlennek és a célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartja a homoszexuálisok felvonulását, véleményük szerint a házassághoz két igen kell és két nem.
Hat órát kényszerülnek várakozni az Ukrajnába tartó kamionok a záhony-csapi határállomásnál szombat délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A spanyol szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero Asztanában, Kazahsztán székhelyén járt az elnök, Nurszultán Nazarbajev meghívására. Azonnal feltűnt a legtöbb spanyolországi médiumnak, hogy a tolmács a valóságostól igencsak eltérő címnek fordította az egyik esemény alkalmából felavatott cirill betűs emléktábla szövegét: Rodríguez Zapatero, Spanyolország királya.
Vannak, akik nagyon ijesztőnek érzik a szívritmuszavart (arrhythmia), mások nem is érzékelik. A tünetek ugyanis nagyon változatosak és eltérőek lehetnek.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete továbbra is értelmetlennek és a célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartja a homoszexuálisok felvonulását, véleményük szerint a házassághoz két igen kell és két nem.
A továbbra is magas munkanélküliség, valamint a konjunktúra lassulásáról számot adó makroadatok következtében lefelé módosította a második negyedéves amerikai GDP-növekedésre vonatkozó várakozását a...
Világszerte mind több ország statisztikái igazolják, hogy a dohányzás tiltása minden olyan helyen, ahol sokan megfordulnak - akár hivatalban, akár vendéglátóipari létesítményben -, jelentősen javítja a közegészségügyi helyzetet. Legutóbb Nevada amerikai állam adatai is bizonyítják, hogy a dohányzást gátló törvény bevezetése óta kevesebb ember kerül kórházba és sokkal kevesebbet kell költeni az…
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa a jövő héten hallgathatja meg a vezérigazgatói székre pályázó két jelöltet - közölte az ügyet jól ismerő forrás a Dow Jones üzleti hírügynökséggel.
Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison szombaton
A Fukusima-1 atomerőműben valószínűleg el kell halasztani a természeti katasztrófában károsodott reaktorok hosszú távon fenntartható hűtésének a kezdetét, mert az új víztisztító berendezést üzembe helyezése után alig öt órával - gyors telítődése miatt - le kellett állítani - jelentette be szombaton az erőművet üzemeltető TEPCO vállalat
Egy erős és egységes baloldal fontosságáról szólt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt szombati kongresszusa elején elmondott beszédében - közölte Török Zsolt, a párt szóvivője újságírókkal az eseménynek helyt adó SYMA csarnokban.
Négynapos programsorozat keretében mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Képzőművészet-elmélet Tanszéke (KET); a KET-Hét során többek között kiállításmegnyitó, projektbemutatók, filmvetítések, beszélgetések várják a szakmai és szélesebb közönséget június 20. és 23. között a budapesti Labor Galériában.
Az offshore-amnesztia eredményeként április végéig 4,4 milliárd forint tért haza külföldről, amelyből 440 millió került az államkasszához - írja szombati számában a Nemzeti Adó - és Vámhivataltól...
Orbán Viktor leváltásához egységes és erős baloldalra van szükség - mondta az MSZP rendkívüli kongresszusán Mesterházy Attila. A pártelnök nyitóbeszédéről és a többi felszólalásról csak közvetve, Török Zsolt szóvivő utólagos tájékoztatása alapján tudósíthat a sajtó, hiszen a kongresszus zárt ajtók mögött ülésezik.
Szombaton az időnkénti felhősödés mellett az ország nagy részén sok napsütés várható, estig csak északnyugaton, illetve az Északi-középhegység vidékén alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A kora esti óráktól viszont a Dunántúlon nagyobb területen lehet rájuk számítani, és ekkor heves zivatarokra is van esély jégesővel, károkozó szélviharral.
A rendőrség térfigyelő kamerákat szerel az oszlopokra, és szalagokkal zárja le a szombat délutáni melegfelvonulás teljes útvonalán a parkolóhelyeket; az útkereszteződéseknél motoros rendőrök és járőrautók állnak, kordonokat késő délelőttig nem állítottak sehol - jelentette az MTI tudósítója.
BUDAPEST — Jogásznak készült, és csak a véletlennek köszönheti, hogy végül híres modell lett belőle. Sütő Enikő (51), pontosabban dr. Sütő Enikő diákmunkaként kezdett el fotózásokra, bemutatókra járni, azonban fontosabbnak érezte tanulmányait, mint a modellkedést.
Puhatolózó tárgyalások folynak az afganisztáni tálib lázadók és az Egyesült Államok, valamint más nyugati országok között a csaknem egy évtizede tartó háború lehetséges befejezéséről - közölte szombati sajtóértekezletén Hamid Karzai afgán elnök.
Erősödött forint péntek estére, a héten rekordközeli magasságba erősödött svájci frankot 220 forint körül, az eurót pedig 268 forint alatt jegyezték 18 óra után.
A magyar munkaadók óvatosak a következő negyedévi létszámnövelést illetően, derül ki egy a nemrégiben közzétett munkaerő-piaci elemzésből. A 751 megkérdezett munkáltató közül 11 százalék bővítené alkalmazottai létszámát, 10 százalék pedig leépítésre készül. Négy munkaadó közül három nem tervez változást....
Kigyulladt egy 10 emeletes ház második szintjén egy lakás, szombat délelőtt a főváros VIII. kerületében, a Szigony utcában. A tűzben személyi sérülés nem történt.
Kigyulladt egy lakás egy tízemeletes ház második szintjén szombat délelőtt a főváros VIII. kerületében, a Szigony utcában; a kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
Három aranyérmet szereztek a magyarok az 1000 méteres futamokban a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Női kajak egyesben Kovács Katalin, kajak párosban a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kettős győzött, és szintén első lett a férfi kenunégyes.
Három település, amely a hírekben szerepelt. Olaszliszkán felejtenék a lincselést, mostanában csak strandpapucsot lopnak. Gyöngyöspatán a véderős jelölt ökölharccal győzte le jobbikos ellenfelét. Hajdúhadházon postás hordja a járandóságot a cigánysorra. Célpontban Északkelet-Magyarország groteszk nyomora.
Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison szombaton.
A "kajakkirálynő" végig fölényesen vezetve nyerte a női 1000 métert, és 23. Európa-bajnoki aranyérmet szerezte. Az olimpiai címvédő Vajda Attila csak a 8. lett C-1 1000 méteren.
A jelenlegi és az új alkotmány is ugyanazt mondja: a terheltet az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem – erről Hack Péter büntetőjogász beszélt az Egyenes Beszédben.
A német Porsche idén december közepére hív össze egy rendkívüli közgyűlést, mellyel a Volkswagennel történő egyesülés elől szeretné a meglévő akadályokat elgörgetni az autógyártó. A Porsche...
Igazi, mély érzelmeket keltő promóciós filmmel rukkolt elő a Budweiser sörgyártó cég, amely a következő szezonban névadóként támogatja Anglia legpatinásabb kupaküzdelmét.
Kovács Katalin megszerezte a magyar csapat első érmét a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Kovács 1000 méteren magabiztosan nyert, ugyanakkor az első két döntőben csúnyán lemaradtak a magyarok.
Éles vita alakult ki az MSZP-ben az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban a szocialisták szombati rendkívüli kongresszusán. Gyurcsány Ferenc zárt ajtók mögött több képviselőtársát is élesen bírálta és személyeskedő megjegyzéseket tett rájuk.