Az ING Nyugdíjpénztár nem károsította meg a tagjait, és a pénztár pert indított az ennek ellenkezőjét állító PSZÁF ellen - erősítette meg Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnök...
Az elmúlt évet 35,83 milliárd forint nem konszolidált veszteséggel zárta a Magyar Államvasutak (MÁV), ami a tervezettnél közel kétmilliárd forinttal kisebb és jócskán elmarad a 2009. évi 53,88 milli...
Majd féléves kihagyás után győzelemmel tért vissza Serena Williams. Az egykori világelső teniszező az eastbourne-i füves pályás tornán készül a wimbledoni bajnokságra, amelyet hatodszor is meg akar nyerni.
A rendszerellenes retorika a válság miatt Európa valamennyi társadalmában népszerű, és a helyi hagyományoknak megfelelően csomagolják. Romániában az erős ortodox hatás és a konzervatív tradíció komoly esélyt ad egy neo-vasgárdista csoportosulás megjelenésének.
Tízmillió forintos bírságot róttak ki a szórakozóhelyek vizsgálata után a munkaügyi ellenőrök. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség tíz szórakozó-, illetve vendéglátóhelyből négynél talált szabálytalanságot.
A szocialisták szerint az "első kereszténydemokrata irányítású nemzeti tanévről" a legjellemzőbb bizonyítványt a június elején tartott, eddigi legnagyobb pedagógustüntetés állította ki.
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága egyhangúlag támogatta szerdán a közúti közlekedési törvényhez - a bizottság által - készített módosító javaslatot, amely minimálisra szorítja a külföldi rendszámú járművek magyarországi használatát.
A fogyasztói árak májusban 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A délelőtt során tovább veszített értékéből a BUX, az indexe a gyenge kezdést követően 1%-kal került keddi záróértéke alá. A vezető részvények közül a MOL jelenti a nehezéket, az olajpapírok közel...
A csapadékszegény időjárás miatt az idén a szokásosnál később, június második felében, a tervek szerint szerda délután kezdődik a balatoni szúnyogirtás - tájékoztatta Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői csoport vezetője az MTI-t....
Az elmúlt évet 35,83 milliárd forint nem konszolidált veszteséggel zárta a Magyar Államvasutak (MÁV), ami a tervezettnél közel kétmilliárd forinttal kisebb és jócskán elmarad a 2009. évi 53,88 milliárd forintos veszteségtől - ismertette a társaság auditált, nem konszolidált, de még el nem fogadott éves beszámolóját Petrilla György, a MÁV pénzügyi igazgatója a szerdán Budapesten tartott…
Az Új Széchenyi Terv minden szegletét ismernie kell annak a pályázónak, aki a későbbiekben nem kívánja kockáztatni nyertes projektjének zökkenőmentes megvalósítását.
Az OTP csoport az oroszországi és a bulgáriai leánybankjával a legelégedettebb, s érdeklődést tanúsít kazahsztáni és türkmenisztáni bankok iránt - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Vedomosztyi című orosz üzleti lapban szerdán megjelent interjúban.
A LIGA Szakszervezetek 2011. június 29-ére országos, ágazatokra kiterjedő sztrájkot hirdet. A sztrájkban részt venni nem tudó szervezetek a Független Rendőr Szakszervezet koordinálásában országszerte forgalomlassító félpályás útlezárásokat tartanak - közölte a LIGA.
A címvédő franciákkal, a spanyolokkal és az oroszokkal került egy csoportba a magyar férfi kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon. A sorsolást Belgrádban tartották.
Mikóczy Zoltán, Overdose társtulajdonosa szerint a keddi angliai futás után nem lehet probléma a jövőben a ló Group I-es viadalokon való versenyeztetése.
A kormánypártok egyik legfontosabb törekvése a korrupcióellenes küzdelem, ehhez pedig elengedhetetlen az eljárások felgyorsítása - mondta az alkotmányügyi bizottság alelnöke.
A délelőtt során tovább veszített értékéből a BUX, az indexe a gyenge kezdést követően 1%-kal került keddi záróértéke alá. A vezető részvények közül a MOL jelenti a nehezéket, az olajpapírok közel...
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 és 10 éves futamidejű államkötvényekre hirdetett visszavásárlási aukciót szerdán. A 2011/B jelű 10 éves állampapírra 8,938 milliárd forint értékben nyújtottak be...
A Portfolio.hu információi szerint 2011. szeptember 1-jén nyílik az első, járművek tankolását szolgáló CNG, azaz földgáz gyorstöltő állomás a budapesti Kőbányai úton. Az engedélyezési procedúra...
Az Újpest házirendje és Mészöly Géza vezetőedző tartja majd kordában Kabát Pétert, aki visszatért a lila-fehérekhez. A csatár mellett Fehér Csaba is a Megyeri úton folytatja karrierjét.
A romániai magyar sajtó azt írta: műemlékértékű sírokat rongáltak meg ismeretlen tettesek a temetőben; az őrzésért felelős kolozsvári polgármesteri hivatal továbbra sem hajlandó intézkedéseket hozni a sírgyalázások megakadályozásáért.
2010 a kilábalás éve volt a világgazdaság számára, legalábbis a világ energia-felhasználásának alakulása egyértelműen erre enged következtetni. A globális primerenergia-felhasználás 2008-at követően...
Naponta számos hölgy fordul hozzánk orvosi tanácsért a fogamzásgátlással kapcsolatosan. Nézzük, mik azok a kérdések, amiket legtöbbször feltesznek olvasóink.
Fordulatokban gazdag volt a Véderő nevű szervezet verekedős vezetőjének tárgyalása a Gyöngyösi Városi Bíróságon. Eszes Tamást bűnösnek találták hivatalos személy elleni erőszakban, egy év hat hónap börtönre ítélték, négy évre felfüggesztve. Majd jött a nem várt fordulat, ugyanis elvileg szabadon távozhatott volna a bíróságról, de amint lekerült a bilincs kezéről, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Jövő csütörtöktől vasárnapig Zánkán a Gyermek és Ifjúsági Centrumban rendezik meg a fogathajtó Magyar Derbyt, amely után Fintha Gábor szövetségi kapitány vélhetően keretet hirdet az augusztusi kettesfogathajtó-világbajnokságra.
A magyarországi általános ombudsmant B fokozatba sorolta az ENSZ emberi jogi főbiztossága, mert jelenleg még nem a teljes emberi jogi spektrumban vizsgálódik, a kisebbségi jogok védelmére ugyanis külön intézménynek van felhatalmazása - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán az MTI-vel.
A forró délutánokat szinte lehetetlen elviselni az irodában. A magazinból megtudhatod, hogyan teheted könnyebbé ez életed, ha a tengerpart helyett az íróasztal mellett kell töltened a nyár nagy részét. Ha még az sem elég, itt pár irodai tréfaötletet ajánlunk, hogy egy kis vidámságot csempészhess a dolgos hétköznapokba.
Az Arnold Schwarzenegger házasságát megrázó botrány kitörése után először szólalt meg a színész-politikus egykori szeretője, törvénytelen fiának anyja, aki közölte: gyereke csak egy évvel ezelőtt tudta meg, hogy ki az igazi apja.
2010 a kilábalás éve volt a világgazdaság számára, legalábbis a világ energia-felhasználásának alakulása egyértelműen erre enged következtetni. A globális primerenergia-felhasználás 2008-at követően...