A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok létrehozásáról (szit) szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek Rogán Antal (Fidesz). Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy Magyarország a Közép-Kelet európai régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.
A vártnál jobb májusi inflációs adatokból az elemzőket az élelmiszerek drágulásának lassulása lepte meg leginkább, és bár a megkérdezettek az infláció további csökkenésére számítnak, korainak tartanák megjósolni egy következő jegybanki alapkamat csökkentés idejét.
Fiatal férfit gázolt el egy személyautó Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton szerda délelőtt, a férfi a fején sérült meg - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat az MTI-vel.
Sopron végzett az élen a Vendégváró.hu által szervezett, Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson, a három héten át tartó voksoláson több mint 25 ezren szavaztak mintegy 2.500 hazai településre.
Összesen két színész mondhatja el magáról, hogy két egymást követő évben Oscar-díjat nyert: egyikük Spencer Tracy, akit még a harmincas években díjaztak, a másik pedig Tom Hanks, akinek kiugó alakításait 1994-ben és 1995-ben is díjazta az amerikai filmakadémia. Ki ne emlékezne az igazáért harcoló homoszexuális ügyvédre a Philadelphiában, vagy a Forrest Gumpra, a XX. századi amerikai történelem…
A Győri ETO összes hazai meccsét élőben közvetíti jövőre a Sport TV, mivel az ETO nyerte a Sport TV által kezdeményezett családbarát versenyt. Ezt ma sajtótájékoztatón jelentették be a az MLSZ, a Nemzeti Sport és a Sport TV képviselői.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki állon ütötte Putnoki Zsoltot, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz fideszes polgármesterét - adja hírül a Magyar Nemzet.
A Bank of America Merrill Lynch az egy éves periódus lejártával eltávolította EMEA vételi listájáról a MOL papírjait, bár a befektetési bank részvényekre vonatkozó ajánlása így is maradt vétel. ...
Elsősorban kis- és középvállalatok kisebb volumenű projektjeinek finanszírozására biztosít újabb 100 millió eurós hitelkeretet az Európai Beruházási Bank (EIB) az MKB Banknak. A konstrukció az...
Unalmas a szex az ágyban? Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint igen. Voksán Virág is úgy gondolja, megöli a vágyat, ha mindig a párnák közt történik az együttlét.
A svájci frank napokban felállított új történelmi csúcsa lehet az a tényező, amiért a svájci jegybankárok holnapi kamatdöntő ülésükön az irányadó ráta szinten tartása mellett döntenek. Az elemzők...
Sopron végzett az élen a Vendégváró.hu által szervezett, Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson, a három héten át tartó voksoláson több mint 25 ezren szavaztak mintegy 2.500 hazai településre.
A mára meghirdetett államkötvény visszavásárlási aukciókon egyetlen ajánlatot sem fogadott el az Államadósság Kezelő Központ, azaz nem vásárolt vissza kötvényeket. A 2011/B jelű, eredetileg 10 éves...
Az elmúlt évek gondjai és betegségei után a szakértők is valóságos csodaként értékelték Overdose negyedik helyét a világhírű Royal Ascoton - mondta az InfoRádiónak Mikóczy Zoltán. A csodaló résztulajdonosa bízik abban, hogy találnak a megoldást arra, hogy Overdose továbbra is magyar tulajdonban versenyezzen.
A vasárnap befejeződött 2010/2011-es idény után korántsem biztos, hogy csak négy és fél hónapot kell várniuk a szurkolóknak az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatására, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy elmarad a következő szezon. Ez azonban azt is magával vonhatja, hogy a legnagyobb sztárok európai klubcsapatoknál kötnek ki.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidáris minden - a törvényesség kereteit betartó - érdekérvényesítő megmozdulással, elutasít mindenfajta erőszakot, és felszólítja a kormányt, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.
Sokat tehetne a cégek átlátható, kiszámítható működésének megteremtéséért, a gazdaság kifehérítéséért a könyvvizsgálói szakma. A magyarországi kormányzati tervek szerint ugyanakkor jövő évtől magasabb lesz a kötelező könyvvizsgálati értékhatár, ami a szürkegazdaság erősödéséhez vezethet. – többek között ez hangzott el a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által a hétvégén szervezett EU27 Könyvvizsgálói…
Az áprilisban a részletes adatok szerint az ipar ugyan jobban teljesített, mint az előzetes jelentés mutatta, az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélték, az eltérés nem számottevő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt emelte ki, hogy ezzel a teljesítménnyel a magyar ipar volt a legjobb a régióban ebben a hónapban.
Vegyes képet mutatott májusban a tőkepiac: míg a hazai állampapírpiac stabil hozamokat biztosított, addig a részvénypiacok világszerte negatívba fordultak és a forint is gyengült
Az országban elsőként a Baranya Megyei Bíróság bíráinak, titkárainak és fogalmazóinak tartottak több hónapos továbbképzést a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet orvosszakértői.
A csökkenést jelző elemzői jóslatokkal szemben nőtt az ipari termelés áprilisban az eurózónában. Az Eurostat uniós statisztikai hivatal becsült adatai szerint a 17 országból álló övezet ipari teljesít...
Mesés fődíj, tízmillió forint vár a tegnap indult játékunk nyertesére. S aki a Borssal próbál szerencsét, sokkal nagyobb sansza van a diadalra, mint az ötös lottón.
A brit versenyző elmondta, amíg csapata versenyképes autót biztosít számára, nincs oka arra, hogy elhagyja az alakulatot – noha nemrégiben a Red Bull-lal hozták összefüggésbe.
Magyarország első angyal-befektetői tőkealapját indítja el a Day One Capital. A Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba nevével fémjelzett alap elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván fektetni
Az ING Nyugdíjpénztár nem károsította meg a tagjait, és a pénztár pert indított az ennek ellenkezőjét állító PSZÁF ellen - erősítette meg Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnök...
Bár továbbra sincs megállapodás a görög segélycsomagról, ez nem akadályozta meg a piacok abban, hogy nagy lendülettel törjenek felfelé. A Nasdaq 100 a korábban fontos támasznak számító 2560-as szintjét tesztelte vissza, amelyet az elmúlt héten sikerült letörnie. (Solar Capital)
Az ING Nyugdíjpénztár nem károsította meg a tagjait, és a pénztár pert indított az ennek ellenkezőjét állító PSZÁF ellen - erősítette meg Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.
A Ferencváros ma kifizeti labdarúgóinak az elmaradt járandóságokat - tájékoztat lapértesülésekre hivatkozva a Magyar Távirati Iroda. Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója szerint ígéretükhöz híven június közepéig mindent kifizetnek a játékosoknak.
Hihetetlen műsort vágott le Jimmy Fontana, a Novara kapusa, miután csapata kiharcolta a Serie A-ba való feljutást a Padova elleni osztályozón. A hálóőr poroltóval őrjöngött, majd össze-vissza csókolgatta egyik nyilatkozó társát, ahol éppen érte.
Szerdán szinte teljesen megbénult az élet Görögországban, miután a szakszervezetek huszonnégy órás sztrájkot tartanak a kormány újabb megszorító intézkedései elleni tiltakozásul.
Ötből négyen egyetértenek azzal, hogy a tartósan munkanélkülieket a kormány közmunkára kötelezi - derült ki a Nézőpont Intézet 2011. június 6-9. között készült, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából. A miniszterelnök által meghirdetett munkaalapú gazdaság egyik fontos pillére mellett szintén támogatják a rendőröket, a bírákat és az orvosokat érintő változásokat. Ezek tovagyűrűző…
A Sárga-tengeren csónakon szökött át Dél-Koreába kilenc észak-koreai állampolgár - közölte szerdán meg nem nevezett kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A Fidesz szerint állampolgári elvárás és társadalmi érdek, hogy a kiemelt korrupciós ügyekben minél előbb ítélet szülessen. A kormánypárt ezért a büntetőeljárási törvény módosításakor azokat az ellenzéki javaslatokat tudja támogatni, amelyek a javaslat eredeti célját, az eljárások gyorsítását nem akadályozzák. Minderről Cser-Palkovics András, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes…