Több mint nyolcezer kurd vonult fel a pénteki imádság után három észak-szíriai kurd településen, a szabadság és a hadsereg által ostromlott városok védelmét követelve – közölte egy emberjogi aktivista.
Határidőre átadta átlépő tagjainak vagyonát az Államadósság Kezelő Központnak az OTP Magánnyugdíjpénztár - írja a pénztár közleményében. Az átadott vagyon 685 milliárd forintnyi eszközt tett ki. ...
Májusban az áprilisinál kissé alacsonyabb, 4,3% lehetett az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértői vélemények konszenzusa alapján. Az alacsonyabb éves index mögött azonban inkább...
Egy autó megfelelőségét sokféleképpen lehet vizsgálni. Németországi szaklapok például olvasóik véleményét kérték ki több kategóriában is, melyek közül a kisáruszállítók között a Volkswagen Caddy lett...
Felavatták pénteken Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület által létrehozott Erdélyi Digitális Adattárat, melynek révén elérhetővé válik a világhálón keresztül az erdélyi kulturális és tudományos örökség.
A pünkösdi ünnepek előtt némelyest fellégezhet Németország: a hatóságok péntek délelőtt hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.
Akár kétmilliárd forinthoz is juthatnak a magánnyugdíjpénztárak amiatt, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pontosította az állami nyugdíjrendszerbe átlépők követeléseinek átadásáról szóló határidőt - írta pénteken a Világgazdaság.
A félresiklott hamburgi születésnapi ünnepség után újabb Facebook-bulitól retteg Németország: egy fiatal fiú 20 ezer embert hívott meg a közösségi portálon keresztül 18. születésnapjának ünneplésére.
Egy évtizeddel a „csaknem” vízbe fulladást követően a túlélő gyerekek nagy többsége jól van, életminősége hasonló, mint a halálközeli élményt át nem élt kortársaiké - állapították meg finn kutatók.
Magyarország – Az Ahmini Idegen, Sziamon Jahmesz, Anepthet, Geru vagy Neszmin – ezen nevek egyikét viselheti a Szépművészeti Múzeum 2000 éves férfi múmiája.
A helyszínen nem tudták hatástalanítani, ezért kiemelték és elszállították a tűzszerészek a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Szakképző Intézetben parképítés közben előkerült második világháborús robbanótestet. A 7-es főút iskola előtti szakaszán megindult a forgalom, a diákok visszatérhettek az intézménybe - közölte a rendőrség péntek délután az MTI-vel.
Üdvözölte az Európai Unió magyar elnöksége pénteken az Európai Bizottság aznapi bejelentését arról, hogy az uniós végrehajtó testület az utolsó négy fejezet lezárását javasolja a Horvátországgal folyó csatlakozási tárgyalásokon.
A biztonságos hazai, illetve somogyi zöldség és gyümölcs fogyasztását szorgalmazta a Somogy Megyei Kormányhivatal és annak irányítása alá tartozó több szakigazgatási szervezet vezetője pénteken a kaposvári piacon. Az akcióval a németországi kólibaktérium fertőzés miatt megrendült fogyasztói bizalmat igyekeztek helyreállítani, ami a magyar termelőket is sújtja.
Amerikai kutatók rájöttek, hogyan fejti ki az agyban étvágycsökkentő hatását a nikotin; a felfedezés majdan az elhízás elleni küzdelmet is segítheti – közölték a Science tudományos magazin legfrissebb számában.
A búza ősi betegsége, a Puccinia graminis nevű gomba okozta feketerozsda, vagy szárrozsda amerikai kutatók szerint ismét fenyegeti világszerte a vetéseket.
A Wigan menedzsere visszautasította a Villa állásajánlatát. A birminghami egyesülettől szívbetegsége miatt közös megegyezéssel távozott Gerard Houllier, lázasan keresik utódját.
A német parlament pénteken elfogadta azt a tervet, hogy újabb pénzügyi segélyt kapjon Görögország az euróövezettől. A határozattervezetet a német kormánypártok, a konzervatívok és a liberálisok nyújt...
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a RÁBA Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében 2011. június 6-án a társaság volt munkavállalója által a társaság saját részvényeiből 8.577 db Rába törzsrészvény került lehívásra. Az opció lehívás a CIB Bank Zrt. lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a pünkösdi ünnep miatt, a vonatok és az autóbuszok jövő hétfőn általában a vasárnapi menetrend szerint járnak. Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, a vo...
A brit kormány tegnap bejelentette, hogy egy új felülvizsgálati rendszer bevezetésével akár 800 ezer rokkantnyugdíjas is visszatérhet az aktív állományba.
Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A jogerős döntéssel megváltoztatták a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely három hónappal - de legfeljebb augusztus 23-ig - meghosszabbította a házi őrizetet.
Manchester -- Megveszi családtagjai hallgatását Ryan Giggs (37). A Manchester United futballistájának egyre dagadó szexbotránya újabb fejezettel gazdagodott.
Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A jogerős döntéssel megváltoztatták a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely három hónappal - de legfeljebb augusztus 23-ig - meghosszabbította a házi őrizetet.
Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A jogerős döntéssel megváltoztatták a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely három hónappal – de legfeljebb augusztus 23-ig – meghosszabbította a házi őrizetet.
Alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon: pénteken délután az eurót 264,65 forinton jegyezték, előző nap délután 264,45 forint, reggel 264,12 forint volt. Kereskedők szerint csendes nap vo...
Három globális befektetési bankot választott ki az Európai Pénzügyi Stabilitási Lehetőség (ESFS), mint intézmény arra, hogy egy 10 éves futamidejű, 5 milliárd eurós keretösszegű kötvénykibocsátást...
A pünkösd hétfői ünnepnapra várható utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok június 12-én és 13-án....
Határidőre átadta átlépő tagjainak vagyonát az Államadósság Kezelő Központnak az OTP Magánnyugdíjpénztár - írja a pénztár közleményében. Az átadott vagyon 685 milliárd forintnyi eszközt tett ki. Végső határidő jövőhét kedd lett volna....