Kígyóval játszadozott a kamerák előtt egy szőke, szilikonmellű izraeli modell. Ám nem sejthette előre, milyen heves reakciót válthatnak ki hatalmas idomai még egy hidegvérű hüllőből is.
A bajnai erdészet területén 9 vaddisznó és két szarvas tetemét találta meg az erdész, a szakember azt gyanítja agancsgyűjtők terelték rá az állatokat egy tóra, aminek a jege beszakadt alattuk.
Uniós pénzből tizennyolc milliárd forint többlet juthat a fogyatékkal élők ellátására. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta az önkéntes munkavállalás fontosságát a tapasztalatszerzésben - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Az idén csökkennie kell Kína külkereskedelmi többletének, a pekingi kormányzat belső fogyasztást és importot ösztönző intézkedései nyomán - közölte a kínai kereskedelmi miniszter.
Az üzleti analitikai megoldások vezető szállítója, a SAS már második alkalommal végzett a FORTUNE magazin "100 legjobb munkahely" listájának első helyén - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
A februári mélypontot követően a korábbi ellenállásszint 122.32 közelébe húzott vissza a 30 éves amerikai állampapír, a T-Bond határidős jegyzése. (Solar Capital)
Tovább bővült az internetpiac a tavalyi negyedik negyedévben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint december végén a szolgáltatók száma 393 volt, 36-tal több mint egy évvel korábban, míg az internet-előfizetések száma meghaladta a 3,3 milliót, ami majdnem ötödével volt több mint 2009 végén.
Egészen új szabályokat vezetnének be a britek a cigarettás dobozokkal kapcsolatban. Egy új javaslat szerint a dobozok teljesen fehérek lennének, csupán az egészségkárosító hatásra figyelmeztető jelzés lenne rajtuk.
A hétvégi Lakásvásár eredményeit összegezve óvatosan optimisták a szakemberek: úgy tűnik, újra vannak, akik költöznének, hitelt vennének fel, de semmiképp sem deviza alapút - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
Március elsejétől a Direkt Marketing Szövetségnél folytatja pályafutását Benkő Lívia, aki ügynökségi oldalról érkezett a szakmai szervezethez - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
A holland pénzintézet ING májusig 7 milliárd eurónyit fizethet vissza a holland államtól kapott 10 milliárd eurós mentőcsomagból - közölte a vállalat hétfőn.
A gyógyszerészkamara elnöke szerint a kormány által tervezett 350 milliárd forintnak csak mintegy negyedét lehetne megspórolni a gyógyszerkasszában a támogatások csökkentésével.
Az idén február végén 33,816 milliárd eurót tettek ki a nemzetközi tartalékok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint, ami 200 millió euróval több a januárinál, illetve 912 millió euróval ...
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki még január 27-én Orosházán, az utcán mutogatta férfiasságát egy hölgynek. Pár nappal korábban, január 24-én is történt hasonló eset a városban, annak a szeméremsértésnek a gyanúsítottját, egy 22 éves fiatalembert már február első napjaiban elkapták - írja a beol.hu.
Surányi György mellett újabb egykori jegybankelnököt üdvözölhet igazgatóságában a CIB Bank. Ivan Sramko, a Szlovák Nemzeti Bank korábbi elnöke a közép-kelet és délkelet-európai régiókért felelős...
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
A várakozásoknak megfelelően Andrus Ansip miniszterelnök jobbközép kormánykoalíciója győzött a vasárnap rendezett észtországi parlamenti választásokon - derül ki a választási bizottság hétfő reggeli közleményéből.
Az RFV egy széleskörű sajtó és befektetői tájékoztató keretében mutatta be új cégnevét és öt éves stratégiáját. Az új nevén E-Star a 2011-15-ös években 215 millió eurós CAPEX-szel, és 2015-re éves...
Ez év márciusától vezette be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a vállalkozások pozitív listáját. Az NFH megyékre bontott felsorolásában megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz…
Hozzávalók: 2 darab egész combcsont 4 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa 1/4 zellergumó 1 csokor petrezselyem 1 babérlevél 6-7 szem egész bors 1 mokkáskanál őrölt bors ízlés szerint só
Húszméteres lávaoszlopot lövellt ki magából a Hawaii szigetén található Kilauea-vulkán - közölte az amerikai földtani intézet. A huszonnyolc éve folyamatosan aktív tűzhányó keleti oldalán 490 méter hosszú hasadék keletkezett, ebből tört elő a magma; a jelenséget kutatók tanulmányozzák.
Négy helyett egyelőre csak két új tagot jelöl a monetáris tanácsba az Országgyűlés gazdasági bizottsága. Mindkét jelöltnek, Gerhardt Ferencnek és Bártfai-Mager Andreának is van jegybanki tapasztalata. Jelölésüket a gazdasági bizottság 22 tagja szavazta meg, az MSZP-sek tartózkodtak, a testület LMP-s tagja nem vett részt a voksolásban.
Az országban tovább folytatódnak a harcok, a felkelők Kadhafi szülővárosa felé tartanak. A polgárháború sújtotta Líbiában mindkét fél a saját győzelmét ünnepelte a hétvégi összecsapások után. Az ENSZ humanitárius csapatokat küld az észak-afrikai országba, a külföldi katonai beavatkozás azonban még várat magára.
Hétfőn csak két tagot jelöl a jegybank Monetáris Tanácsába a parlament - a piac megnyugodott, de bizonytalanságot szül, hogy csak két jelöltről szavaznak ma
Kapcsolódó módosító javaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztette azt a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását érintő indítványt a fideszes Hollósi Antal Gábor, amely megtiltaná a dohányzást a 18 évesnél fiatalabb utast szállító gépkocsik utasterében.
A Fidesz-KDNP szociális kérdésekre adott válaszait hiányolja Nyakó István szocialistaországgyűlési képviselő a hétvégi gyöngyöspatai jobbikos rendezvénnyel kapcsolatban.
Lehetséges, hogy az amerikai kormány biztonsági tartalékokat fog felszabadítani annak érdekében, hogy megállítsa az üzemanyagárak további rohamos emelkedését, amely veszélyt jelent a gazdaság...
Legalább 9-13%-kal kellene emelni a bruttó béreket ahhoz, hogy a gyermektelen keresők reálbére ne csökkenjen a 2011-től érvényes 16%-os egykulcsos szja-val, az OÉT által javasolt 4-6%-os béremelés...
Az idén csökkennie kell Kína külkereskedelmi többletének, a pekingi kormányzat belső fogyasztást és importot ösztönző intézkedései nyomán - közölte a kínai kereskedelmi miniszter. Csen Tö-ming (Chen D...
A CompLex Kiadó a korábbi képzések sikerére és ügyfelei pozitív visszajelzésére, igényére tekintettel ismét Munkajogi képzéseket szervez elsődlegesen HR és munkaügyi szakembereknek. A képzések két napja alatt igyekszik mélyreható ismereteket nyújtani a Munka Törvénykönyvének alkalmazásához.