Emelkedéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán egy kedvező amerikai havi foglalkoztatási adatra, ami az ország gazdaságának további erősödésére utal.
A múlt hétvégén rendezték meg az Alexander Dimitrenko – Albert Sosnowskit nehézsúlyú Európa-bajnoki címmérkőzést, ahol az ukrán tehetség a 12. menetben kivégezte ellenfelét.
Flavio Briatore egy futam után megállapította, hogy a Ferrari idei autója semmit sem ér és jobban tennék a maranellóiak, ha már most a 2012-es autóra koncentrálnának.
Nem az alkotmányban, hanem a sarkalatos, kétharmados törvényekben kellene meghatározni a bírák nyugdíjba vonulási korhatárát - mondta újságírói kérdésre a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Tatabányán.
Bangkokban tárgyal a magyar elnökség a klímaváltozásról, a thai fővárosban rendezik április 3. és 8. között az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének (UNFCCC) jövőjével foglalkozó első évközi ülésszakot, amelyen szó lesz többek között a fejlődő országoknak nyújtandó pénzügyi támogatásokról, és az országok a nemzetközi klímapolitikai intézményrendszerrel kapcsolatos elképzeléseiket is…
Moszkva – Mélyponton Putyin népszerűsége. Ha az orosz miniszterelnök mostanában indulna a választásokon, a válaszolók 70 százaléka ellene szavazna – ez derült ki az orosz parlamenten kívüli ellenzék felmérése során.
Bírósági tárgyalás keretein belül próbálják eldönteni a kérdést, hogy volt-e viszonya Silvio Berlusconinak a kiskorú Rubyval? Az olasz miniszterelnök ügyvédei tanúként szólítottak néhány igen illusztris személyt is.
Április elejétől változnak a vasúti menetrendek, főleg a Budapest-Miskolc és a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza viszonylatokban. A MÁV beépítette az utasok észrevételeit is
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma szerdán hozott első fokú bírósági ítélete szerint nem volt megfelelő Góczi Istvánnak, az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft. ügyvezetőjének az a meghatalmazása, amelynek birtokában 2009 tavaszán eladta az akkor a ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings tulajdonában lévő Emfeszt a svájci bejegyzésű RosGas AG-nak.
A kormányhivatalok és a kormányablakok úgy tűnik, eddig kiállták a próbát – jelentette ki Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Tatabányán, miután látogatást tett a helyi kormányablakban.
Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a magyar EU-elnökség az ember középpontba állításával kívánja elérni fő programcélját, a pénzügyi-gazdasági válságból való kilábalást – állapította meg Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Brüsszelben, az EP fogyatékosságügyi frakcióközi munkacsoportjának ülésén.
A gazdálkodók további anyagi támogatásáról döntött a kormány szerdai ülésén – közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A kormány döntött arról is, hogy Széchenyi-pihenőkártya néven belföldi pihenésre és egészségvédelemre használható kafetériát bocsát ki.
Az OTP Bank Nyrt. megbízást adott kétszázmillió eurós szindikált hitel szervezésére a nemzetközi bankpiac rangos szereplőinek - közölte a legnagyobb magyarországi bank szerdán az MTI-vel.
Több mint 70 szurkolót vett őrizetbe a tallinni rendőrség kedden este az Észtország-Szerbia (1-1) labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn bekövetkezett rendbontás nyomán.
Az orrnyálkahártya receptorairól a szagot bonyolult idegi folyamat útján kerülnek az agy szaglóközpontjába, amelynek elemző munkája után dönthetjük el, hogy például egy étel ehető-e vagy sem. Egy amerikai kutatócsoport négy éve tartó vizsgálata szerint még ma is sokkal jobban működik ez az érzékszervünk, mint gondolnánk.
Egyiptomban szerdán nyilvánosságra hozták az ideiglenes alkotmányt, amely szerint a saría marad az ország törvényalkotásának fő forrása, de pártok nem alakulhatnak vallási alapon.
Aszaló - Börtönbe kell vonulnia az aszalói önkormányzat képviselőjének, H. Barnabásnak (54)! A férfit gyerekek megrontása miatt ítélték el három év négy hónap börtönre. A férfi, a vád szerint, 2009-ben három kislányt (5, 9 és 11 évesek) molesztált.
A szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában szereplő Wöller Gergő és a 120 kg-os Ligeti Dániel is vigaszágra jutott, majd ott megnyerte mérkőzését, így mindketten bronzéremért léphetnek szőnyegre a dortmundi birkózó Európa-bajnokság szerdai napján.
Először tárgyalt a most készülő új egyházi törvényről Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára a négy történelmi egyház vezetőjével szerdán Budapesten.
A szabadság és a jólét csak akkor ér valamit, ha megszűnik az emberek kiszolgáltatottsága – mondta Deutsch Tamás a Fidesz megalapításának 23. évfordulóján szerdán a budapesti Bibó István Szakkollégiumban.
Bizonyítottság hiányában első fokon felmentette szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Kállai Csabát, a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumi elnökét. A magát országos fővajdának tartó férfit azzal vádolták, hogy állami és uniós támogatások ígéretével rávett embereket, hogy vajdák legyenek.
Színész, rendező, költő, pop- rock zenész, dalszerző és dalszövegíró, improvizáiciós színpadi játékok szerzője- szereplője. Ez állhatna Kálloy Molnár Péter neve után, ha hozzávetőlegesen fel szeretnénk sorolni, mi mindennel foglalkozik és mi minden foglalkoztatja. Amivel viszont országos hírnevet szerzett, az a Beugró című fáradhatatlanul sikeres műsor.
Csütörtökön folytatódik a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt Stohl András pere, akár ítélet is születhet.
Néhány hónapon belül kézhez kapják a diplomájukat a most végző egyetemisták. Épp ebben az időszakban, június végén nő meg a sor a munkanélküli hivatalokban is. Adunk néhány tippet, amivel elkerülheted a fölösleges köröket....
A megnövekedett takarmányárak és más kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt tartott figyelemfelhívó demonstrációt a Magyar Sertéstartók Szövetsége szerdán Budapesten. A Vidékfejlesztési Minisztérium azt hangsúlyozta: folyamatosan egyeztetnek a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel a sertéságazat stabilizálása érdekében.
Az az állat, amelyik a zord időket átalussza, tovább él: bécsi kutatók kiderítették, hogy az emlősök túlélési esélye nemcsak téli álmuk alatt jóval nagyobb, mint aktívan töltött hónapjaikban, hanem egész élettartamukra vetítve is előnyt élveznek az ugyanakkora, de egész évben aktív állatokkal szemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,13 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 23.035,71 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A címvédő Debrecen jutott be elsőként a labdarúgó Ligakupa döntőjébe, miután idegenbeli 2-0-ás sikerét követően a szerdai visszavágón gólnélküli döntetlent játszott a vendég Haladással.
A China Open első fordulójában kiesett a címvédő Mark J. Williams, így nem jutott a legjobb 16 közé. Szintén búcsúzott a viadaltól a háromszoros világbajnok Ronnie O'Sullivan.
A tulajdon védelméhez való jog az alkotmányban nem hoz újat, ez már szerepel a büntető törvénykönyvben - mondta a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti János a tényleges életfogytiglan bevezetésével nem ért egyet.
A magyar alkotmánytervezet a közös európai hagyományokon és értékeken, az emberi méltóság és szabadságjogok tiszteletén, a demokrácia és jogállamiság elvein alapul – állapította meg szerdai közleményében Joseph Daul, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának elnöke.
Budafokon jód-131-es izotóp volt a levegőben, de alig kimutatható mértékű, így az emberek egészségét egyáltalán nem veszélyeztette - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatója.
Növelné az amerikai energiatermelést és mérsékelné az ország olajimport függőségét Barack Obama amerikai elnök. Az országnak ennek érdekében hosszú távú tervet kell kidolgozni, hogy elérhessék a...
Akárcsak tavaly, idén is a Debrecen és a Paks játssza a Ligakupa döntőjét, miután Kis Károly csapata 2-1-re legyőzte a ZTE-t a második mérkőzésen is, így 4-2-es összesítéssel jutott a fináléba.
A nem teljesített ígéretek, az elmulasztott lehetőségek és a rossz döntések időszakának nevezte Mesterházy Attila az elmúlt 10-12 hónapot Szegeden. Az MSZP részországgyűlésén ezúttal is részt vett Gyurcsány Ferenc, aki a pártelnökkel közösen szólalt fel a rendezvényen, amire az utóbbi időkben nem volt példa.
Magyarország csak a harmadik kalapba kapott besorolást a sanghaji vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának csoportsorsolásán. Kemény Dénes együttese az alapszakaszban így biztosan nem játszik Brazíliával, Németországgal és Ausztráliával.
A Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. az állami költségtámogatás csökkenése ellenére sem foglalkoztat kevesebb fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű munkavállalót - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztálya szerdán, az MTI-vel.