A négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia -, valamint Németország továbbra is aktívan be kíván kapcsolódni az Európai Unió keleti partnerségi programjába, s érdekük, hogy politikailag befolyásolják ezt a folyamatot - erősítették meg közös nyilatkozatukban az érintett országok külügyminiszterei, akik csütörtökön Pozsonyban találkoztak.
Hatvanezren választották a hagyományos papíralapú, míg 78 ezren az e-felvételi rendszerén történő jelentkezést a 2011 szeptemberében induló képzésekre történő jelentkezések feldolgozásának jelenlegi állapota szerint - mondta el Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke március 3-án. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján legfeljebb 147 ezer érvényesen benyújtott jelentkezésre számít a…
Az idén 15. évfordulóját ünneplő ukrán déli-sarki "Vernadszkij Akadémikus" kutatóállomáson nyitott ivóban 2 dollárért kapható egy kupica vodka. Az itt állomásozó sarkkutatók azzal tűnnek ki kutatótársaik közül, hogy nemcsak saját maguknak készítenek vodkát, hanem a turistáknak is mérnek ki belőle, szó szerinti értelmezést adva ezzel a sarki bár fogalmának.
Nagyobb médiaportfólió elérését és kényelmesebb ügyintézést ígér a közmédiumokat tömörítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) értékesítési feladatait ellátni hivatott, most létrejött Sales House. Az összes közszolgálati platformot egy cégen belül kínáló Sales House négy televízió, hét rádió, nyolc újmédiás és két print felületet értékesít, emellett a közmédiumok…
Amíg tavaly decemberben és az idén januárban stagnált, addig februárban nagyot ugrott a felszámolási eljárás alá vont vállalkozások száma - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
"Nagyon éberen" figyeljük az inflációs folyamatokat, a kockázatok felfelé mutatnak - jelentette ki a ma délutáni kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Jean-Claude Trichet, az Európai Központi...
Dr. Iván László, a a Fidesz országgyűlési képviselője, az országgyűlés nyugdíj és idősügyi albizottságának elnöke a Zala Megyei Idősügyi Tanács által szervezett előadáson elmondta, hogy megmarad a nők 40 év jogosultsági idő utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, és a felröppenő hírekkel ellentétben nem szűnik meg a nyugdíjasok utazási kedvezménye sem. A szakértő elárulta, hogy létezik hazánkban…
Mint minden modell esetében, a Peugeot 308 életében is eljött a pillanat, amikor az autónak a plasztikai sebészhez kellett folyamodnia a kötelező ráncfelvarrási műveletekért. Az idei Genfi Autószalonon élőben is szemügyre vehettük a 2011-es változatot, amely az e-HDi verzióban 100 g/km alatti emissziót képes felmutatni, ezzel pedig belép a kategória legtakarékosabb típusainak klubjába.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 20.000 fővel 368.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 388.000 főről, ilyen alacsony szinten értéket utoljára 2008 májusában mértek. Az előzetes elemzői várakozások 394.000 főre történő emelkedéssel számoltak.
A februári kamatmeghatározó ülés óta napvilágot látott információk nem indokolták az irányadó ráta változtatását - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamaetmeghatározó...
A kitörési kísérletet követően a 10600 körüli támaszára esett vissza a sapnyol részvényindex, az Ibex 35. Az elmúlt héten megpróbált innen felkapaszkodni, de nem jutott el az ellenállásig és két nap alatt keményen visszaütötték az indexet. (Solar Capital)
El tudom képzelni, hogy csökkenni fog a táppénz összege - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Széll Kálmán Tervben megfogalmazottak szerint...
A tengerentúli határidős indexek közel 1%-os pluszokban várják a piacok nyitását. A DOW futures 80 pontos, a Nasdaq futures19 pontos, az S&P futures 12 pontos emelkedést mutat. A ma délután fél...
A kormány és a város polgármestere is hozzájárult ahhoz, hogy a jövő évi londoni játékok után a West Ham United labdarúgóklub használhassa majd az Olimpiai Stadiont.
A devizakereskedelmet bonyolító nemzetközi nagybankok a pénzügyi szabályozási rendszer körvonalainak tisztázódásáig elhalasztották a kizárólag bankok közötti új, zárt devizakereskedelmi rendszer üzembe helyezését.
Március 4-én, pénteken veszi kezdetét az európai bankok újabb stressztesztje - közölte az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA). Az érintett bankok névsorát március 18-án hozzák nyilvánosságra, az...
Az Európai Unió célja az, hogy valamennyi állampolgára részesüljön a széles sáv és a digitális társadalom előnyeiből, ezért a terv az, hogy 2020-ig mindenütt elérhető legyen a gyors internet - mondta ...
A hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala vizsgálatot indít Moammer Kadhafi líbiai vezető és belső köre ellen emberiesség elleni bűntettek gyanújával. A vizsgálat néhány személy ellen irányul, köztük Kadhafi fiai ellen. Az ENSZ becslése szerint legalább ezer ember halt meg az elmúlt hetekben a líbiai ellenzék elleni akciókban, de helyi szervezetek szerint a valós szám…
Huszonöt százalékkal több húszas éveiben járó japán fiatal vetett véget az életének a munkanélküliség okozta kilátástalanság miatt tavaly, miközben a szigetországban elkövetett öngyilkosságok aránya kilenc éve nem látott mélységbe esett vissza.
A nyálkahalakat hagyományosan a gerincesek közé sorolják, mivel csontos koponyájuk van, ám nincsenek állkapcsaik, és a csontos gerinc helyett rugalmas gerinchúrral rendelkeznek
A hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala vizsgálatot indít Moamer Kadafi líbiai vezető és belső köre ellen emberiesség elleni bűntettek gyanújával - jelentette be szerdán a bíróság ügyésze. A vizsgálat "néhány személy" ellen irányul, köztük Kadafi fiai ellen. Az ENSZ becslése szerint legalább ezer ember halt meg az elmúlt hetekben a líbiai ellenzék elleni akciókban, de…
A februári kamatmeghatározó ülés óta napvilágot látott információk nem indokolták az irányadó ráta változtatását - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatmeghatározó ülést...
Jól kezdte a 2011-es évet a WestLog DC, hiszen a modern logisztikai és elosztóközpont 11,500 nm raktárterületre vonatkozó bérleti szerződést írt alá a Foxconn CNSBG-vel, a hálózati kommunikációs...
Aretha Franklin még mindig nem árulta el rajongóinak miféle kórban szenvedett tavaly decemberben. Az énekesnő már jól van , ám nem kíván nyilatkozni rejtélyes betegségéről.
Magyar érdekeltségű "alsóházi rangadóval" folytatódik a német labdarúgó-bajnokság: a Hajnal Tamást is foglalkoztató, a Bundesligában 17., utolsó előtti helyen álló Stuttgart a 10. pozíciót elfoglaló Schalkét látja vendégül szombat délután.
Felszökött az euró árfolyama a főbb devizákkal szemben azt követően, hogy az EKB kamatdöntő ülését követő pénzpolitikai tájékoztatón Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a "fokozódó inflációs veszély mi...
Az Oktatási Hivatal becslése szerint 140 ezer és 147 ezer között várható az idén a felsőoktatási intézményekbe beadott kérelmek száma - közölte a hivatal elnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A ponthatárokat július 21-én határozzák meg.
Újabb szerződések miatt tesz feljelentést Zugló polgármestere, a volt elszámoltatási kormánybiztos. A Zuglói Lapok írása szerint a Papcsák Ferenc által indított vizsgálat az informatikai beszerzéseknél tárt fel visszaélésgyanús ügyeket.
Ismeretlen férfi gyilkolja a hattyúkat az angliai Somersetben. A helyiek gyűjtést szerveztek, hogy minél előbb megtalálják a madarakat légpuskával pusztító barbárt.
Felszökött az euró árfolyama a főbb devizákkal szemben azt követően, hogy az EKB kamatdöntő ülését követő pénzpolitikai tájékoztatón Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a "fokozódó inflációs veszély miatt szükséges éberséget" említve egy előrehozott kamatemelésre következtetni engedő kijelentést tett.
Több, elsősorban az unióval összefüggő területen szorgalmaz szorosabb együttműködést a magyar és a román parlament között az a szándéknyilatkozat, amelyet csütörtöki találkozóján írt alá Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Roberta Anastase, a román képviselőház elnöke.