A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Melbourne-ben elárulta, célja, hogy megszerezze nyolcadik világbajnoki címét a Forma-1-ben, ám csapata egyelőre még csak az első győzelem megszerzésére koncentrálhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,47 pontos emelkedéssel, 22.471,72 ponton nyitott csütörtökön. Ez a szerdai záró értékéhez képest 0,22 százalékos erősödést jelent. A portugál kormányf...
Először kerültek nyilvánosságra fotók azokról a munkásokról, akik közel két hete próbálják megakadályozni a fukusimai erőműben a nukleáris katasztrófát. Bár védőfelszerelésben dolgoznak, szinte biztos, hogy a sugárzás jelentősen károsítja az egészségüket.
Várhatóan csütörtök délután hirdet ítéletet a bíróság Geréb Ágnes ügyében. A szülész-nőgyógyász és négy társa ellen tavaly június óta zajlik büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon.
Alacsony keresetükre panaszkodnak, és juttatásaik megvonásától tartanak a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dolgozói - adta hírül az Új Dunántúli Napló szerdán. A vállalat vezetése hallani sem akar a bérkompenzációról.
Az Arizona Cardinals privát edzésre hívta az NFL 2011-es szezon játékosbörzéjének lehetséges első választottját Blaine Gabbert. A draftot április hónap végén rendezik meg.
Pénteken nem lesz általános sztrájk a Malévnál, mert a szakszervezetek és a munkaadó abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat - írja a Népszava.
A portugál ellenzéki pártok egyesítették erőiket a parlamentben és szerdán leszavazták a kisebbségben kormányzó szocialista kormány új megszorító csomagját. A tegnapi fejleményekkel Portugália közelebb került ahhoz, hogy a súlyos adósságproblémájának rendezése érdekében külső segítséget vegyen igénybe.
A megsérült fukusimai atomerőmű legkevesebb két dolgozóját kórházba szállították, mivel radioaktív sugárzásnak voltak kitéve. A Kyodo japán hírügynökség szerint a mentésben segédkező két munkást helyi idő szerint csütörtök délután vitték kórházba. Az AFP francia hírügynökség ugyanakkor a japán nukleáris biztonságért felelős ügynökségre hivatkozva azt írta, hogy három dolgozó került kórházba a…
Háromnapos fesztivált rendeznek március 24. és 27. között Budapesten a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából. A Tűzoltó utcában, a Tündérgyár kulturális befogadó tér környékén koncertekkel, filmvetítésekkel, lengyel ételkülönlegességekkel, kiállítással és egy bringás nappal is várják a vendégeket.
Újabb üzletek elnyerésével tovább erősítette pozícióját a Rába Futómű Kft. az európai tehergépjármű piacon. A Scania céggel kötött megállapodás révén jelentősen bővül a szállítási terjedelem, mindez...
A képeken látható Mazda az MX-5 GT névre hallgat, és mellesleg a 2011-es Britcar MSA British Endurance Championship egyik résztvevője. A versenyben olyan márkákkal kell majd felvennie a versenyt, mint az Aston Martin, a Porsche, a Lotus vagy a BMW.
Sztrájk miatt elmaradhat a jövő hétvégi forduló több mérkőzése is a spanyol labdarúgás élvonalában. A profi liga (LFP) ilyen lépést már február eleji döntésével kilátásba helyezett, s most - a Primera División - a szervezet elnöke, José Luis Astiazarán megismételte határozatuk változatlan érvényességét.
Mérsékeltebb emelkedéssel zárták a részvénypiacok a tegnapi kereskedést. Ezúttal a hazai index kilógott a sorból, ugyanis a nemzetközi trenddel ellentétesen mozgott és közel fél százalékot veszített az értékéből. (Solar Capital)
Lehet, hogy Izland lesz az Európai Unió 29. tagországa? Egy éve kezdődtek a tárgyalások az EU és a szigetország között. Az Európai Parlament képviselői igen optimisták, ám a halászat kényes...
Közel két és fél százalékot esett a cukor árfolyama a tegnapi napon. Néhány napja már tesztelte az árfolyam a 25.68-as támaszt, amely akkor jól teljesített és megtartotta a jegyzést. (Solar Capital)
A BMW komolyan gondolja, hogy már rövidtávon is képes lesz a személyi mobilitás reformját végrehajtani. A Sixt autókölcsönzővel kötött megállapodás ennek az eszköze. A DriveNow szolgáltatás nem más,...
Romániai sajtóértesülések szerint leállítja kolozsvári regionális Szolgáltató Központjának kialakítását a holland székhelyű ING. Mint ismeretes, Kolozsváron végezték volna a magyarországi ING...
Hajtóvadászatot indított a rendőrség annak érdekében, hogy kézre kerítsék a 34 éves Palády Tibort, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy 39 éves nőt és annak 76 éves édesanyját. A helyszínről kórházba vittek egy csecsemőt.
Az Európai Bizottság által megálmodott, a külföldön terjeszkedni kívánó hazai cégeknek is előnyös egységes adóalap tényleges bevezetését számos részletkérdés teszi bizonytalanná
Szombattól látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett XXIX. Magyar Sajtófotó Kiállítás; az esztendő legjobb sajtófotóit felvonultató rendezvény kísérőtárlata idén a World Press Photo pályázat eddigi magyar díjazottait mutatja be – közölte az intézmény.
A Battonya külterületén lévő tanyán a brutális állatkínzók több jószágot is bántottak, volt olyan disznó, amelyiknek úgy vágták le a sonkáját, hogy az állat még élt.
Az Európai Unió 2012-es költségvetésének általános körvonalait vázolta fel Francesca Balzani olasz szocialista EP-képviselő jelentése, amelyről szerdán vitáztak, csütörtökön pedig szavaznak Brüsszelben. Az állásfoglalás-tervezet szerint az EU 2020 stratégia céljainak elérésére elégséges forrásokat kell biztosítani, valamint a tagállamok és az uniós költségvetések jobb koordinálására van szükség.
Termelésleállás fenyegeti a Toyota amerikai gyárait, a japán autógyártó közölte, hogy már elérte azt a pontot, hogy az alkatrészek hiánya miatt valahol le kell állítani a termelést - írja a CNBC. ...
Ingatlanok tulajdonjoga forog a családtagok között. A tavaly augusztus óta érvényben lévő, egyenesági rokon esetén illetékmentes ingatlanajándékozást megengedő, jogszabályt sokan kihasználták, többen vissza is éltek a lehetősséggel....
Az ellenzék régi-, új- és nemzetiszocialistákból áll, a "gazdagok kormánya" egy hiteltelen brand, a képviselők átláthatóan keressenek egymilliót, és viták is dúlnak a kormánypártokon belül - interjú Lázár Jánossal, a Fidesz-frakció vezetőjével.
Kis elbizonytalanodást követően tegnapi záróértéke fölé erősödött a BUX. A hazai benchmark továbbra is kis forgalom mellett 0,3%-kal emelkedik. A vezető részvények mindegyike a pozitív tartományban...
A 2011-es idényben sokkal inkább a versenyben nyújtott teljesítményen, mintsem az időmérőn múlik majd egy jó eredmény – véli a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg, aki biztos benne, az új szabályoknak hála jóval több előzést láthatunk majd.
A tavalyi évben óvatosan, de megindult a mozgás a hazai munkaerőpiacon: a cégek növelték dolgozói létszámukat, elsősorban a kölcsönzött állomány bővítésével. Ez a tendencia látszódik a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. frissen közzétett pénzügyi adataiból is - olvasható sajtóközleményükben.
Legyen bor, búza, békesség, de legalább"likviditás", azaz bőven folyó pénz és könnyű átjárás értékpapírok és készpénz között: ez a pénzszűkében vergődő világgazdaság imádsága idestova három-négy éve. Kérdés, ki, miből, mikor és mire teremthet likviditást, amikor a bankok nem szívesen adnak hitelt sem borra, sem búzára?
Rombolni könnyebb, mint építeni, ez utóbbi hosszabb folyamat a gazdasági kormányzásban is - mondja Demján Sándor. A nagyvállalkozó a Széll Kálmán-tervről beszélt az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Újabb üzletek elnyerésével tovább erősítette pozícióját a győri Rába Futómű Kft. az európai tehergépjármű piacon. A Scania céggel kötött megállapodás révén jelentősen bővül a szállítási terjedelem, mindez az európai növekedés egyik meghatározó tényezője lehet a jövőben - olvasható a Rába sajtóközleményében.
Ítélet születhet a Balla Irma-ügyben a Debreceni Ítélőtáblán. A debreceni fideszes önkormányzati képviselőnőt 2007 húsvétján ölték meg lakásában. A gyilkossággal az ügyészség az áldozat fiát vádolta meg, S. Sándort az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 12 év fegyházra ítélte.
A vezető indexek gyengülésével indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A FTSE-100, a londoni tőzsde vezető mutatója és a frankfurti DAX index egyformán 0,1 százalékos, a CAC-40 párizsi mutató 0,5 százalékos gyengüléssel nyitott. A portugál kormányfő lemondása utáni első napon a lisszaboni PSI 20 index és a madridi IBEX 35 is csökkenéssel kezdett, mindkét mutató 1…
Munka közben sugárfertőzést szenvedett három szakember Fukusima egyes számú atomerőművében csütörtökön, amelynek 1-es reaktorblokkjának vezénylőtermében részlegesen sikerült helyreállítani az áramellátást.
305 millió forint bevételt akart eltitkolni egy Pest megyei éttermet üzemeltető vállalkozás úgy, hogy a pénztárgép adatait illegálisan elektronikai megoldással meghamisították. Az újabb ügy megerősíti a NAV eddigi tapasztalatait, hogy egyes vendéglátósok ma már nem a nyugtaadást próbálják elkerülni, hanem szoftverekkel trükköznek.
Várhatóan holnap jelenti be a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa Románia készenléti hitelkeretének hetedik, egyben záró felülvizsgálata eredményét és jóváhagyását. A korábbi felülvizsgálatok során...
Spanyolország március 10-ei leminősítése után az ország bankszektora is sorra került: 30 bank esetében döntött ma leminősítésről a Moody’s Investors Service, mondván, az ország leminősítése...
Orrszívóra minden kisgyermekes családban szükség van. A gyermekek gyakran náthásak, és ilyenkor bizony ugyanúgy felgyűlik az orrváladék, mint a későbbi életkorokban. Csakhogy orrot fújni még nem tudnak...
Mára alig marad 900 példány az egykor igavonóként használt tenyészménből. Bár őshonossá nyilvánították, egyre kevésbé van rájuk szükség, a fajt a kihalás fenyegeti. Az erdőművelés jelenti számukra a túlélést.
A tulajdonosi összefonódások miatt ugyan ismét napirendre került a két romániai tőzsde fúziója, a nagyszebeni börze részvényesei továbbra is az erdélyi piac pozíciójának megerősítésére koncentrálnak...
Bele szeretne férni a nadrágjába? Táplálkozáskor figyeljen a szénhidrátokra! – tanácsolja Jacqueline Wolf, a Harvard Orvosi Egyetem tanára, egyben az Útmutató az egészséges gyomorhoz nőknek című könyv szerzője.