Az ellenzéki párt szerint iskolaátadási hullámot indítottak el azok a tavalyi jogszabályváltozások, amelyek következtében az önkormányzatok jól járnak, ha lemondanak oktatási intézményeikről valamely történelmi egyház javára.
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a Soros Fundnak a Fővárosi Ítélőtábla határozatát megtámadó keresetét, azaz az alap nem kapja vissza a korábban befizetett közel 500 millió forint büntetést. Az alap...
A három méter hosszú Leonerasaurus taquetrensis lehet az összekötő kapocs a korai növényevő dinoszauruszok, valamint a későbbi, nagytestű szauropodák között
Az ÁKK Zrt. mandátumot adott a BNP Paribas, a Citi és a Deutsche Bank pénzintézeteknek egy amerikai dollárban denominált benchmark kötvénykibocsátásnak a Magyar Köztársaság részére történő...
Budapest – A főváros XIV. kerületében állampolgári bejelentés alapján találtak rá a Budapesti Állatmentők egy összevert kisvizslára. Az alig 5 hónapos kutya súlyos sérüléseket szenvedett, lehet hogy a pokoli kaland a lábába kerül.
Csökkenteni kell Európában az államadósságot, és munkahelyeket kell teremteni, bármi áron – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Idegklinikára szállították kedden azt az erősen ittas férfit, aki megtámadta a mentősöket, majd a segítségül hívott rendőrökkel agresszívan viselkedett Pécsett. A férfi körözés alatt állt.
Pénteken kezdődik a romagyilkosságok tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A 6 halálos áldozatot követelő, romák elleni támadások ügyére Miszori László bíró öt tagú tanácsa 34 tárgyalási napot jelölt ki. Így lehetséges, hogy a 9 helyszínt érintő, 6 halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat utolsó nyári tárgyalási napján, július közepén ítélet is születik.
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) piacbefolyásoló magatartás miatt hozott határozata ellen.
A délelőtti kimagasló kereslet és csökkenő hozamok után a délutáni nem-kompetitív aukciókon még további 23 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az ÁKK. A délelőtti intenzív kereslet...
Mikor hagy cserben a kocsid, mennyit kell ráköltened szervizeléskor? - fontos kérdés lehet használt, vagy új gépjármű vásárlásakor. Olvasd végig az 5 legmegbízhatatlanabb autómárka listáját....
Nem vesz igénybe kettős költségtérítést önkormányzati, illetve parlamenti tisztsége után Székesfehérvár polgármestere, és alpolgármestere. Az egyenlito.blog.hu-n megjelent állítás pontatlan információn alapul - tudatta közleményben az önkormányzat kommunikációs központja.
A vegyes makroadatok megjelenését követően a határidős indexek nem mutattak jelentős mozgást. A Dow futures 64 pontos a Nasdaq futures 19 pontos az S&P futures 7 pontos emelkedést mutat. Az indexek...
Folytatta erősödését a forint a csütörtök déli órákban, az euróval szembeni jegyzések a 268-as szintet is áttörték. A hazai fizetőeszköz először a sikeres kötvényaukciók után vett újabb lendületet,...
Több mint ötszörös túljegyzés nyomán jelentős hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél több, összesen 65 milliárd forintnyi 3-, 5 és 10 éves államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a minden második csütörtökön rendezett aukcióján.
Pert vesztett a Soros Fund a PSZÁF-fal szemben Budapest, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) piacbefolyásoló magatartás miatt hozott határozata ellen.
Több százan tiltakoztak Pécsett a közalkalmazottak cafeteria-juttatásának megvonása, illetve az oktatási intézmények átszervezése miatt. Az önkormányzat szerint egyértelműen politikai akcióról volt szó, hiszen a cafeteria-juttatás ellehetetlenítése a Bajnai-kormány nevéhez fűződik.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet Szerepváltozások 2011 című tanulmánykötetének egyik, 2007-ben végzett kutatásából kitűnik, hogy sajátos és sajnálatos emancipálódás ment végbe a fiatal lányok és fiúk körében a tiltott és legális szerek fogyasztói magatartása terén.
Több mint száz ember vesztette életét rendőrségi tűz miatt szerdán a dél-szíriai Daraa városban - közölték csütörtökön szemtanúk és emberi jogi aktivisták. "Biztos, hogy több mint száz halott van, és a városnak egy hétre is szüksége lesz, hogy eltemesse a mártírjait" - mondta az AFP-nek Ayman al-Asswad, a térségben dolgozó aktivista.
A múlt héten ismertette a Budapest Értéktőzsde a legutóbbi BUX-felülvizsgálat eredményét, az indexbe két új papír, a CIG Pannónia és az Orco kerül majd be. A befektetők feltehetik a kérdést, hogy...
Raffael Sándor elsőrendű vádlott pólóján - amelyet a gyilkosság éjszakáján viselt - Marian Cozmának a vérét azonosították; erről az igazságügyi genetikai szakértő beszélt a Veszprém Megyei Bíróságon a csütörtöki tárgyaláson.
Baltával és kővel vett elégtételt két novajidányi férfi vélt vagy valós sérelmeikért egy teherautó sofőrjén. A járművet teljesen tönkretették, a támadók egyike még fiatalkorú.
Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsát ki csütörtökön tízéves és harmincéves lejáratra, ezt jelentette a Reuters IFR Investor Service.
Hosszú idő óta sokan keresték az Intimissimi üzleteiben a kifejezetten a Nagy Napra készülő fehérneműket. A hölgyek kérésére idén március 21-én debütált az Intimissimi menyasszonyi kollekciója!
Sendai - Három munkást kellett kórházba szállítani csütörtökön a fukusimai erőműből, a meg nem nevezett férfiakat súlyos sugárfertőzéssel kezelik egy elkülönített kórteremben.
Az igéző kék szemű James Franco a főiskolán állt először színpadra egy dráma kurzuson, kíséreltképpen, hogy megbirkózzon a lámpalázzal. Pedig kisfiú kora óta készül a pályára. Még a fogszabályzót is bevállalta, mert szerinte borzalmas kapafogai voltak.
Pittsburgh - 21 év együttélés után, igazi öreg házaspárként vett búcsút egymástól a Pittsburgh-i állatkert két legidősebb oroszlánja. Mikor Shiba, aki több, mint két évtizede osztotta meg ketrecét és életét párjával, érezte, hogy Juma ideje hamarosan lejár, szerető gonddal járta körül, hozzábújt, nyalogatta, és próbálta enyhíteni szenvedéseit.
Az Orosz Műkorcsolya Szövetség közlése szerint Moszkva kapta meg az idei műkorcsolya-világbajnokság rendezési jogát, miután az eredetileg március végére tervezett eseménynek a földrengés és szökőár sújtotta Japán nem tudott otthont adni.
A friss diplomások annak ellenére részesítik előnyben a magas fizetést egy meghirdetett állás esetében, hogy többségében felkészületlenül, és tapasztalatlanul jelennek meg az állásinterjúkon - mondta el a HVG Állásbörzén Jakab Dávid, a DCT Magyarország Kft. értékesítési vezetője. A március 24-25-én megrendezett börzén több mint 150 kiállító várta az érdeklődőket, akik akár online is kereshetnek…
Gyilkosság áldozata lett az a két nő, akinek a holttestét egy csecsemő mellett találták meg tegnap este egy fóti családi házban. A Híradó úgy tudja, hogy a tettes agyonverte áldozatait.