A Debrecen hazai pályán kikapott a Kecskeméttől a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján. A két csapat játékosai a harmadik negyedben összeverekedtek.
Pécsett a közelmúltban megvont béren kívüli juttatások miatt demonstráltak közalkalmazottak a városháza előtt. A tíz szakszervezet által aláírt petícióban azt követelik, hogy a dolgozók legalább a tavalyi 80 ezer forintos szinten kapják meg az éves béren kívüli juttatást, és biztosítsák számukra a bankszámla-vezetési költségeik fedezetét.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén több ponton megváltoztatta Budapest parkolási rendeletét, és módosította a CET-épületegyüttes bérbeadási eljárásáról szóló szabályzatot is. A jövőben is a főpolgármester dönthet majd a BKV-megállók elnevezéséről, a szolgálaton kívüli hivatásos rendőrök pedig továbbra sem utazhatnak térítésmentesen a közlekedési vállalat járművein. A közgyűlés úgy döntött, hogy…
Már nemcsak a fukusimai erőmű környékén, hanem a japán fővárosban is sugárszennyezett az ivóvíz. A hatóságok figyelmeztették Tokió lakóit, hogy a gyerekek nem ihatnak a vízből -jelentette Tokióból az MTI Hírcentrum tudósítója.
Kakucs — Már édesapaként ül versenyautóba az idei ralifutamokon ifjabb Tóth János (42). A hétszeres abszolút bajnok pilóta kislánya, Zsófia Krisztina február 12-én látta meg a napvilágot.
Az utolsó pillanatban fékezte meg a szövetséges légierő, hogy Kadhafi tömeges pusztítást végezhessen Bengáziban – jelentette az MTI Hírcentrum tudósítója a helyszínről.
Nyolchónapos felmondási idővel szerződést bont a főváros a budapesti hajléktalan-ellátásban részt vevő civil szervezetekkel. Az önkormányzat új közszolgáltatási szerződést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal köt majd - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület ellenzéki képviselői nem támogatták az előterjesztést.
A szerda késő délutáni órákban tovább folytatódott a forint erősödése: az euróval szemben egyre közelebb kerül a 269-es szint, miközben a svájci frank ellenében 210 alá süllyedtek a jegyzések. A...
Magyarországon uniós összehasonlításban sem fejlett a tőkepiac, a vállalati kötvénypiac szerepe pedig elhanyagolható, a vállalatok hitelhez jutásának megkönnyítésére megoldást az állami garanciaprogramok jelenthetnek. Ilyeneket a magyar bankrendszer eddig is aktívan használt, sőt jelenleg szinte teljes egészében kihasználja a költségvetés által adott kereteket. Ezt mutatja az a tény, hogy a kis-…
A Debrecen hazai pályán kikapott a Kecskeméttől a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján. A két csapat játékosai a harmadik negyedben összeverekedtek.
Képviselői felszólalásokkal folytatódott az alkotmányjavaslatok általános vitája az Országgyűlésben. Határozati javaslatot fogalmazott meg az MSZP a szociális válsághelyzet megoldására. Líbiában átmeneti kormányt alakítanak a felkelők
Jeruzsálemben egy halottja és - a legutóbbi hírek szerint - 35 sebesültje van a buszpályaudvaron elkövetett merényletnek. A hatóságok szerint négyen életveszélyes állapotban vannak. A bombát egy őrizetlenül hagyott csomagba helyezték a támadók. A terrorakcióval vélhetően palesztin fegyveresek bosszulták meg az izraeli hadsereg több halálos áldozatot követelő gázai támadásait.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 23-án megtartott, 12. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 6 (hat), 7 (hét), 12 (tizenkettő), 17 (tizenhét), 24 (huszonnégy), 29 (huszonkilenc), 30 (harminc)
A NATO továbbra sem jutott megállapodásra a líbiai katonai akció irányításának átvételéről az Egyesült Államoktól. A tagállamok már harmadik napja egyeztetnek a témáról.
Egy ország akkor mondhatja igazán barátjának a másikat, ha a politikai színtéren túl működik az úgynevezett „társadalmi diplomácia”, az önkormányzati, a kulturális, az oktatási és a szakmai együttműködés – jelentette ki Schmitt Pál szerdán Poznanban, a magyar-lengyel barátság napjának megnyitóján elmondott ünnepi beszédében.
Nem érdekelték az amerikai befektetőket a kedvezőtlen hírek a szerdai kereskedésben, miután mindhárom vezető tőzsdeindex pluszban tudott zárni. A portugál megszorító csomag parlamenti leszavazásának...
A kormány hosszabb távon megtartaná azokat a részvénycsomagokat, amelyek a nyugdíjpénztári vagyon részeként, az Államadósság Kezelő Központhoz kerülnek - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában elmondta: az egyik lehetséges megoldás, hogy kiemelt vagyonelemként az Államadósság Kezelő Központnál tartják ezeket a paketteket.
„Az volt a tervünk, hogy embereket gyilkoljunk” - jelentette ki Jeremy Morclock tizedes, aki szerdán bűnösnek vallotta magát afgán civilek megölésében a washingtoni Lewis-McChord bázison megtartott hadbírósági tárgyalás első napján.
According to the National Public Health Service (ÁNTSZ), the nationwide epidemic has ended. However, there are still many people suffering from this brutal flu in Pest and Fejér Counties.
Aljakszandr Lukasenka államfő kihívójának útlevelét korábban bevonta a fehérorosz titkosrendőrség. Alesz Mihalevics az őrizetbe vételtől tartva Csehországba menekült, ahol politikai menedéket kapott.
Felelősségre vonják az egyiptomi hatóságok Hoszni Mubarak volt elnököt és belügyminiszterét. Az új egyiptomi vezetés a tüntetések véres megtorlásáért indít eljárást.
A szerda késő este megjelent híradások szerint a portugál parlament nem szavazta meg a kisebbségi kormány megszorítócsomagját. Jose Socrates miniszterelnök korábban már közölte, hogy amennyiben nem...
A spanyol labdarúgó szövetség (RFEF) szerda este bejelentette, hogy a televíziós jogokkal kapcsolatos vita miatt elhalasztják a Primera División következő fordulóját.
Az Albacomp sima vereséget szenvedett Körmenden, míg a Szolnok otthon verte meg a Zalaegerszeget, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán.
A Ferencváros második csapata Pölöskei Péter 90. szerzett góljával nyert a Budapest Honvéd második együttese ellen a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának negyedik fordulójából elhalasztott mérkőzésén.
Életének 91. évében elhunyt Vágó Tibor újságíró. Tagja volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének, valamint a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának. Végső búcsúztatását szűk családi és baráti körben tartják.
A portugál parlament szerda este nem fogadta el az újabb megszorításokat. Ugyanakkor az IMF bejelentette: Portugália nem kért a valutaalaptól pénzügyi segítséget.
Elutasította egy amerikai bíróság a digitális könyvkiadási jogokról több éve tárgyaló szerzők, kiadók és a Google Inc. között létrejött 125 millió dolláros (24,6 milliárd forintos) egyezséget. A döntést azzal indokolták, hogy a megállapodás túlzottan nagy versenyelőnyhöz juttatná az informatikai óriásvállalatot.
Miután megsemmisítették a líbiai légvédelmet, a koalíciós erők új célpontok után kutatnak. A brit The Telegraph napilap úgy tudja, az egyik ilyen lehet a Moamer Kadhafi legkisebb fia, a moszkvai katonai akadémián végzett Kamisz által irányított 32. hadseregdandár. A rettegett alakulat a líbiai katonaság elit egysége.
A szerda késő este megjelent híradások szerint a portugál parlament nem szavazta meg a kisebbségi kormány megszorítócsomagját. Jose Socrates miniszterelnök korábban már közölte, hogy amennyiben nem...
"Az volt a tervünk, hogy embereket gyilkoljunk" - jelentette ki Jeremy Morclock tizedes, aki szerdán bűnösnek vallotta magát három fegyvertelen afgán civil megölésében a washingtoni Lewis-McChord bázison megtartott hadbírósági tárgyalás első napján
A Debrecen hazai pályán kikapott a Kecskeméttől a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján. A két csapat játékosai a harmadik negyedben összeverekedtek.
A szerda késő este megjelent híradások szerint a portugál parlament nem szavazta meg a kisebbségi kormány megszorítócsomagját. Jose Socrates miniszterelnök korábban már közölte, hogy amennyiben nem...
Kevesebb mint egy nap alatt kétszer annyian töltötték le a Firefox 4 böngészőt, mint a múlt héten az Internet Explorer 9-es változatát - derül ki a Mozilla Alapítvány számlálójából.
A mérkőzés előtt a hazai és a vendégszurkolók mécseseket gyújtottak a két évvel ezelőtt elhunyt ifj. Ocskay Gábor emlékére a válogatott játékosról elnevezett csarnok előtt álló kopjafánál.
Miután a játékos-szakszervezet március 11-én feloszlatta magát, így a belegyezésük nélkül változtathat a szabályokon a liga, amit meg is tett, ugyanis 30 helyett, mostantól 35 yardról kell elvégezni a kickoffot.