Agyhártyagyulladás ellen oltanak be csütörtökön és pénteken körmendi szakközépiskolásokat és gimnazistákat. Az elmúlt időszakban ugyanis több megbetegedés történt, legutóbb szombaton került kórházba egy fiatal lány.
Százhalombatta - Máris lekörözte nagynénjét Szarka Adrienn (19). A ferencvárosiak kézilabdázója hamarabb kapott meghívót a válogatottba, mint Szarka Éva (43), aki bajnok és kupagyőztes lett a zöld-fehérekkel, s 12-szer a nemzeti csapatban is szerepelt.
A japán sajtó ritkán közöl fotót tetemekről, és a képek elsősorban a katasztrófa nagyságát ábrázolják. A fotóriporterek szerint nem akarnak pánikot kelteni.
Az MSZP ismét felszólítja a kormányt, hogy ismertesse: hogyan akarja visszamenőlegesen is kártalanítani azokat, akik január óta - az adóváltozások miatt - kevesebbet keresnek. Az ellenzéki párt szerint a kormány csak akkor cselekszik gyorsan, ha a saját érdekéről van szó.
Hat nap alatt 12-re nőtt a politikai szabadságért és a korrupció, valamint Basar Asszád elnök baath pártjának uralma ellen folyó tüntetések következtében meggyilkolt civilek száma. A hatóságok szerint fegyveres bandára nyitottak tüzet.
Optimista hangulat uralkodott az FHB Jelzálogbank idei első jelzáloglevél aukcióján, amelynek eredményei azt mutatják, hogy a hosszabb lejáratra is van kereslet.
Eldőlt, hogy a Győr április 9-én idegenben, 17-én pedig hazai környezetben lép pályára a spanyol Itxako Navarra ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Uli Hoeness a Bayern München elnöke bejelentette, hogy nagyon közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak Jupp Heynckesszel, így a Bayer Leverkusen edzője lehet a bajor klubb új trénere.
Csütörtökön, hogy két éve hunyt el ifjabb Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója. A volánosok egykori játékostársuk emléke előtt tisztelegnének az újabb, immár 12. bajnoki aranyérmük megszerzésével.
A napokban röppentek fel a hírek, miszerint Renée Zellweger és Bradley Cooper szakított, és bár a két színész ezt hivatalosan még nem erősítette meg, mindkettőjüket egyedül kapták lencsevégre.
Magyarország – Jól állnak a magyar férfiak a péniszméretek nemzetközi összehasonlításában! A targetmap.com internetes oldalra feltöltött összehasonlító térkép adataiból kiderül, hogy – amennyiben az adatok helytállóak – a világ népességének java része irigykedve tekinthet a magyar hímek adottságaira.
Bernie Ecclestone valószínűleg nem lesz jelen a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, mert New Yorkban tárgyal majd helyi tisztviselőkkel egy Staten Island-en rendezendő futamról.
Egy börtöntűz megfékezését, és az épületben rekedt rabok kiszabadítását gyakorolták a katasztrófavédelem, a rendőrség és a büntetés-végrehajtás szakemberei Sopronkőhidán. A szituáció szerint a fogva tartottak munkahelyén kaptak lángra a berendezések, emiatt egy teljes körletet kellett kiüríteni.
Kilenc hónapig tesztelhetnek a budapestiek egy új autóbuszt, az egyik uniós projekt keretében. Az EU-konform járműnek öt ajtaja van, és a csuklós busz két részének illesztése fényáteresztő anyagból készült.
Harcképtelenné vált a líbiai légierő, a szövetségesek megsemmisítették, így most már szabadon repülhetnek az észak-afrikai ország egész légterében és intézhetnek támadást szárazföldi csapatok ellen bárhol, ahol azok az ártatlan polgári lakosságot fenyegetik - közölte egy magas rangú brit parancsnok szerdán
Házi őrizetből szökött veszélyes bűnözőt fogtak el a rendőrök kedden Kerepesen. A férfit 22 rendbeli - köztük több fegyveresen elkövetett - rablással vádolják.
Kutatók és elemzők véleménye megoszlik arról, Magyarország helyesen döntött-e, hogy nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához - tudósít az MTI. A versenyképességi paktumról...
Huszonhét áruházlánc karácsonyi akciós tevékenységét, valamint az általános kereskedelmi feltételekre vonatkozó jogszabályi előírások megtartását vizsgálta a Nemzeti fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Ennek során összesen 414 áruházban, illetve üzletben történt ellenőrzés, melynek során minden másodikban tapasztaltak jogsértő tevékenységet. A jogsértések miatt összesen közel 31 millió forintos…
Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokat korábban felügyelő volt miniszter és Tóth Károly volt MSZP-s országgyűlési képviselő nem ismerte el bűnösségét a szerdán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Az ügyészség a két szocialista politikus mellett Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és Herényi Károlyt, az MDF egykori frakcióvezetőjét is vádolja személyes adattal…
A Tárki friss kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi politikai párt előtt, ugyanakkor előnye tavaly év vége óta folyamatosan olvad. A Nézőpont szerint Orbán népszerűsége is csökkent
Az áldozatvédelem ma már nemcsak nemzeti kérdés, hanem uniós is, hiszen a szabad mozgás lehetőségével együtt jár a bűnözők szabad mozgásának, a bűncselekmények áramlásának lehetősége is – mondta Navracsics Tibor az Áldozatvédelem az Európai Unióban: merre tovább? című budapesti konferencián szerdán.
Magyarország — Tényleg itt van a tavasz, hiszen már a gólyáink is jönnek haza Afrikából! A Gemenci erdőben élő fekete gólyák közül az első 7-8 pár már meg is érkezett. A madarak teljes magabiztossággal foglalták el korábbi fészkeiket a fákon.
A Tárki friss kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi politikai párt előtt, ugyanakkor előnye tavaly év vége óta folyamatosan olvad.
Több tonna bontott autóalkatrészre bukkantak a rendőrök a napokban Pécsett. Az egyenruhások lakossági bejelentés után ellenőriztek egy műhelyt. A helyszíni szemle napokig tartott, a rendőrök 15, egykor nagyértékű kocsit foglaltak le.
Március 25-én eszeveszett rockabilly koncert a Prison Banddel a Rocktogonban (Mozsár utca 9.). A hazai sittes jampik péntek este 9-től kezdenek, a belépő ezer forintra rúg.
Mediátor közreműködésével 20 milliárd forintot ajánlott a Holcim a miskolci cementgyárnak, de utóbbi vonakodik azt elfogadni. A vitának leépítés lehet a vége
Az LMP szerint az egykulcsos adó bevezetése hatalmas lyukat ütött a költségvetés bevételi oldalán. Scheiring Gábor úgy véli: ezt a kormány is elismerte.
Az idén növekszik a világ búzatermése az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének első idei becslése szerint, de az ellátási feszültségek továbbra is fennmaradnak, mert a termelés nem tud lépést...
Kétmilliárd forintos beruházással, kínai befektetéssel napelemeket és napkollektorokat gyártó üzem épül Berettyóújfaluban, ahol az ősztől háromszázan, 2013-tól pedig várhatóan ezren dolgoznak majd - mondta el Galló Ferenc vállalkozó, a kínai-magyar Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek.
Az idén növekszik a világ búzatermése az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének első idei becslése szerint, de az ellátási feszültségek továbbra is fennmaradnak, mert a termelés nem tud lépést tartani a kereslet bővülésével. Ezért az árak további szélsőséges ingadozására lehet számítani.
Arn Gréta bántóan sima vereséget szenvedett a kínai Peng Shuai-től a Miamiban zajló 4,5 millió dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
Fiona Butler 18 éves volt, amikor akkori szerelme elkészítette róla 1976-ban az alanti fotót. A világ legnépszerűbb posztere lett a képből, a lány személyét azóta is homály fedte, a fotós tavaly elhunyt.
Egy ország akkor mondhatja igazán barátjának a másikat, ha a politikai színtéren túl működik az úgynevezett "társadalmi diplomácia", az önkormányzati, a kulturális, az oktatási és a szakmai együttműködés - jelentette ki Schmitt Pál szerdán Poznanban, a magyar-lengyel barátság napjának megnyitóján elmondott ünnepi beszédében.
Mint minden kis ország szövetsége, a magyar (MLSZ) is jól jár azzal, hogy az európai konföderáció (UEFA) központilag értékesíti a labdarúgó vb- és Eb-selejtezők közvetítési jogait - mondta szerdán Berzi Sándor, az MLSZ nemzetközi igazgatója.
A népegészségügy az egészségügy más területeihez hasonlóan mély válságban van, ezért teljes megújulásra szorul – közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szerdán Hódmezővásárhelyen rendezett konferencián.