Ebben az influenzaszezonban 71-en haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében a múlt hét végéig Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)szerdán az MTI-vel
Czene Attila sportért felelős államtitkár megállapodott Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökével: a jövőben a legteljesebb módon együttműködnek, hogy ezzel is elősegítsék a sportág körüli mielőbbi nyugalmat - szögezték le közös állásfoglalásukban a felek.
Április elejétől kilenc tagintézményét szereli fel digitális táblákkal a Perfekt Szakközép- és Szakiskola, az órák végén a diákok ettől kezdve e-mailben is megkaphatják a táblára írtakat.
A Maserati, a Fiat Csoport legkisebb márkája sem tud sokáig a felszínen maradni a manapság zajló kiélezett piaci versenyben, ha nem képesek valami újjal és népszerűvel előrukkolni. Ezt a tényt az olaszok korábban felismerték, így most a hírek már három új modelljükről szólnak.
Elhunyt szerdán Elizabeth Taylor kétszeres Oscar-díjas színésznő, a huszadik század egyik legnagyobb hollywoodi filmcsillaga, olyan klasszikussá vált filmek szereplője, mint a Kleopátra és a Macska a forró bádogtetőn.
Ebben az influenzaszezonban 71-en haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében a múlt hét végéig Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)szerdán az MTI-vel.
Előfordul, hogy az egóm és én heroikus küzdelmet folytatunk egymás ellen. Olyasmi ez, mint mikor Xéna egyedül harcol a sötét erők ellen az ősi Görögországban. Persze neki könnyű, mert mindig nyer, mivel egy pillanat alatt (ráadásul egy ujjal) képes elzárni az ellenség agyába hömpölygő vér útját! A nüansznyi gond csupán az, hogy a problémák azonnali kiiktatására nekem nincsenek ilyen kifejlett…
Figyelmeztetető sztrájkot tartottak és demonstráltak a Malév pilóták és a légiutas-kísérők a több pihenőidőért szerdán délelőtt, de délben folytatódtak a tárgyalások a szakszervezetek és a légitársasá...
Az innovációs alap terhére vállalt 2010. és 2011. évi mintegy 50 milliárd forint kötelezettség pénzügyi fedezetéből hiányzik 13 milliárd forint - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) küldöttgyűlésén.
Bízik a magyar jégkorong-válogatott jó hazai világbajnoki szereplésében Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki egyben az április 17. és 23. közötti budapesti torna fővédnöke.
Ifj. Tóth János kemény küzdelemre számít a jövő hét végén rajtoló rali-ob-n. A hétszeres abszolút bajnok pilóta Peugeot-ja alapos átalakításon esett át.
Az FBI szerint Natalie Portman is azon amerikai hírességek közé tartozik, akiknek feltörték az e-mail-fiókját és az okostelefonját, és többek között privát fotókat loptak le róluk.
Közel a megállapodás Kevin McCabe-bel, a labdarúgócsapatot működtető FTC Zrt. tulajdonosával az együttes átvételéről - derült ki Kubatov Gábornak, a Ferencvárosi TC elnökének egy szerdai nyilatkozatából.
Egy Los Angeles-i kórházban, 79 éves korában elhunyt Elizabeth Taylor. Halálos ágya mellett voltak gyermekei - áll a család által kiadott közleményben.
Életének 79. évében elhunyt Elizabeth Taylor, világhírű amerikai színésznő. A gyereksztárból lett dívát egy Los Angeles-i kórházban érte a halál, a szíve mondta fel a szolgálatot.
A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében a svájci alap 15,2 millió svájci frank (több mint 3 milliárd forint) kockázati tőkével támogatja a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) – közölte Svájc budapesti nagykövetsége az MTI-vel.
Több mint 800 millió forintos tartozását hónapok óta nem rendezi a Pest Megyei Önkormányzat, de a jelenleg megbízott vállalkozókat kifizetik – állítja a HunGast Kft. ügyvezetője.
A jeruzsálemi központi buszpályaudvar mellett robbantottak fel egy repeszekkel megrakott hátizsákot szerda délután. A pokolgépes támadásban legalább 50-en megsérültek, sokak állapota válságos, egy ember már biztosan életét vesztette.
Váratlanul megbetegedett Philippe Jaroussky, ezért le kellett mondania budapesti fellépését, így csütörtökön Vivaldi: Orlando furioso című művében Max Emanuel Cencict láthatja Ruggiero szerepében a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége.
Az Ernst & Young új felmérése szerint annak ellenére, hogy a bankok a válságot követően komoly erőfeszítéseket tettek az ügyfelek bizalmának visszahódítására, a fejlett piacok bankszektora jelentős bizalmi válságot tapasztalt meg
David Bowie soha nem csinált titkot bevállalós életmódjából és biszexualitásából, ám egy most elkészült életrajzi könyv szerint, még vadabb életvitelt folytatott, mint arról eddig vallott.
A kritikusok nem értik, miért ül be valaki egy moziba, hogy megnézzen egy szélesvásznú lövöldözős játékot, de ettől még a nép zabálja A Föld inváziója – Csata: Los Angelest
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) nyilvánosságra hozta azt az ítéletet, amellyel az akkor 22 éves Schmitt Pált négy hónapnyi, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre marasztalták 1964-ben. Foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetés és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás miatt kapta a büntetést.
Hatalmas robbanás történt szerdán a jeruzsálemi központi autóbusz-pályaudvar közelében. Több mentőautó érkezett a helyszínre. Információk szerint legalább 25-en megsérültek. A kormányfő elhalasztotta moszkvai utazását.
Budapest - Egyetlen napon három gyermek, illetve fiatal kapott új vesét a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján: Bence (7), Dávid (14) és Jusztina (17).
A kétszeres Oscar-díjas színésznő, Elizabeth Taylor hetvenkilenc évesen hunyt el a Cedars-Sinai kórházban, ahol szívbetegségét kezelték. Szűk családi és baráti körben még a héten megtartják temetését.
Hungary has a proud heritage when it comes to ceramic manufacture, with arguably two of the world's best companies based in Hungary, namely Herend and Zsolnay. However, there is dissent brewing in the Zsolnay Company as workers say that their wages are low and they can barely get by.
Emlékmérkőzésen fogadja szombaton 15 órakor a lengyel Górnik Zabrzét az Újpest labdarúgócsapata, a találkozó jegybevételét Szusza Ferenc szobrának felállítására fordítják.
Ebben az influenzaszezonban 71-en haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében a múlt hét végéig Magyarországon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Februárban 16,9 százalékkal 250 ezerre csökkent az újlakás értékesítések száma az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az elemzői konszenzus 288 ezer volt. Az Egyesült...
Az észak-afrikai zavargások, illetve a japán katasztrófa is jól mutatja, hogy sajnos bármikor történhet olyan politikai, gazdasági vagy természeti esemény, amelynek hatására a részvény- és nyersanyagpiacok jelentős ingadozást produkálnak. Vannak, akik úgy vélik, a nemesfémek lehetnek az utóbbi idők politikai válságainak és természeti katasztrófáinak nyertesei. Az arany és az ezüst mellett pedig a…
Három előadó, három szempont: Kiss Álmos Péter nem lát nagy valószínűséget arra, hogy az érintett országok bármelyikében is parlamenti demokrácia jönne létre, Wagner Péter szerint számítani lehetett az eseményekre, Csicsmann László szerint azonban a térség legfontosabb államában, Egyiptomban a rezsim még meg sem dőlt.