Hazánk vezető flottakezelő vállalata, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi tevékenységének irányítását 2011. márciustól Pesti Tímea, a sok éves kereskedelmi és vállalatvezetői tapasztalatra visszatekintő szakember látja el.
Mások mellett a Pulp, az Interpol, Gogol Bordello, a Chemical Brothers, a Skunk Anansie, a Hurts, a Judas Priest, a Motörhead és az AfroCubism is fellép az idei Sziget fesztiválon; a két szabadtéri nagyszínpaddal bővülő rendezvényt idén augusztus 10. és 15. között tartják.
Hivatali kocsijában lőtték agyon fegyveresek a pakisztáni kisebbségi minisztert. A keresztény politikus, Shabaz Bhatti korábban az istenkáromlásról szóló törvény megváltoztatását követelte, mert szerinte az kirekesztő az ország kisebbségeire nézve.
Vizsgálatot indítanak Szaif al-Iszlám Kadhafi doktori disszertációja ügyében - írja az afriport.hu a tekintélyes London School of Economics bejelentésére hivatkozva. Kadhafi második fiát apja politikai örökösének tekintették.
Az elmúlt három napban egyértelműen a kormány új reformcsomagja körül forgott minden. A kedd délelőtti bejelentések nem okoztak nagy meglepetést az előzetesen kiszivárgott információkhoz képest,...
A CITROËN DS4, a DS-modellcsalád második tagja 2011 második negyedévében csatlakozik a Citroën kínálatához. A Genfi Autószalon arra teremt alkalmat az új modellnek, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. A DS modellcsalád filozófiájához hűen határozott megoldások jellemzik stílus, érzéki benyomások, felépítés és kifinomultság tekintetében egyaránt. A magas építésű, ötajtós, de kupé jellegű új…
Rákóczifalva – Rejtélyes körülmények között tűnt el, de felbukkanása is legalább akkora talány! Mint arról a Blikk beszámolt, Gorannak, a több százezer forint értékű ausztrál pásztorkutyának február 22-én veszett nyoma.
Nagy port kavart a hír a minap, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso minden követ megmozgatott azért, hogy közös McLarenes évük során Lewis Hamilton sorsa rosszra forduljon. Vajon volt hozzá joga?
Rendeletet alkotott a kormány az otthonszülés szabályairól - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülésen után az MTI-vel. Nagy Anna elmondta: a jogszabály mindaddig megengedi a szülés helyszínév...
A 2012-ben életbelépő új alkotmányban 50 százalékban maximálnák a GDP-arányos államadósság mértékét. A kormányzati tervek viszont arról szólnak, a ciklus végére 65 százalék körülire csökkentik az államadósságot. Az alkotmány előkészítésben részt vevő Gulyás Gergely fideszes politikus azt mondta, átmeneti szabályok lesznek az 50 százalék eléréséig.
Tunéziában kiszabadult az összes politikai fogoly - jelentette be szerdán Szamir ben Omar ügyvéd, a politikai foglyokat segítő nemzetközi szövetség főtitkára.
Megszületett szerdán az a kormányrendelet, amely a jövőben az otthonszülést szabályozná - mondta el a Független Hírügynökségnek a kormányülés után a kormányszóvivő.
Kína reményei szerint még az idén sikerül megvalósítani, hogy a kínai, illetve a Kínával kereskedő exportőrök és importőrök határon átmenő üzleteiket jüanban bonyolíthassák.
Az államadósság elleni küzdelem jegyében hirdette meg tegnap a Széll Kálmán nevét viselő közép távú költségvetési kiigazító és reformprogramját a kormány, amelynek bevezetőjében az államadósság...
Erőteljes robbanás rázta meg szerda délután a kelet-líbiai Brega városát, ahol a Moammer Kadhafi vezetőhöz hűséges kormányerők ellentámadást folytatnak a kormányellenes lázadók ellen. Az ellenzékiek légicsapásokat kértek az ENSZ-től.
Az erőteljes magyarországi cukor-áremelkedést elsősorban a világpiaci ármozgásokkal - az élelmiszerárak általános emelkedésével -, illetve egyes országok termelésben bekövetkezett struktúraváltásával magyarázzák a szakértők.
Az amerikai Energia Információs Ügynökség jelentése szerint múlt héten 0,4 millió hordóval csökkentek a nyersolaj, 3,6 millió hordóval a benzin és 0,8 millió hordóval a dízelt és fűtőolajat...
Még délután 5 óra előtt elhagyta a fogdát az a fiatal autós, aki hat embert gázolt el hétfőn Budapesten - jelentette e Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.
A Zalaegerszeg hazai környezetben 3-0-ra nyert a Vasas ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.
Egy új rendelet értelmében több szempontból és több vélemény alapján értékelik a háziorvosokat áprilistól. Az eddigi havi 100 millió helyett 250 millió forintot osztanak szét a jól teljesítő családorvosok között.
Az interneten kínálta eladásra a munkahelyéről ellopott mintegy nyolcmillió forint értékű alkatrészt egy szabadegyházi férfi; lopás miatt indítottak ellene eljárást közölte a rendőrség szerdán.
Kirúgták az általa alapított bankból az ország nyugdíjtörvényének megsértése miatt a Nobel-békedíjas közgazdászt, Mohamed Junuszt - adta hírül több bangladesi médium.
Kiengedik szerdán az őrizetből azt a fiatalt autóst, aki hétfő délután járókelők közé hajtott Budapesten. A sofőr hat embert ütött el, közülük hárman a kórházban meghaltak. A férfi ellen kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását is, ám az ügyészség ezt nem indítványozta.
Vizsgálatot indítanak Szaif al-Iszlám Kadhafi doktori disszertációja ügyében - írja az afriport.hu, a tekintélyes London School of Economics bejelentésére hivatkozva. Kadhafi második fiát apja politikai örökösének tekintették.
Az e-könyvek árának rögzítésével kapcsolatos gyanú miatt indított vizsgálatot számos európai kiadóvállalat ellen kedden az Európai Bizottság. Erről Amelia Torres, Joaquín Almunia, a bizottság versenypolitikai biztosának szóvivője számolt be. Mint elmondta, nem nevezik meg az érintett kiadókat, illetve országokat, mivel még csak a vizsgálat kezdetén tartanak. Egyelőre senkit sem vádolnak, és senki…
Szabadlábon védekezhet szerdától az a férfi, aki az általa vezetett furgonnal hat embert gázolt el hétfőn egy budapesti buszmegállóban - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A baleset következtében hárman életüket vesztették.
Egy 36 éves férfit gyanúsít a rendőrség az egy évvel ezelőtti, debreceni kettős gyilkossággal. A Nyíl utcában albérletben lakó férfi előbb egy 75 éves asszonyt, majd 66 éves főbérlőjét ölte meg. Mindkét gyilkosságot beismerte.
A 2012-ben életbelépő új alkotmányban 50 százalékban maximálnák a GDP-arányos államadósság mértékét. A kormányzati tervek viszont arról szólnak, a ciklus végére 65 százalék körülire csökkentik az...
Szegedre a tavasz bohócokkal, vadállatokkal és akrobatákkal együtt érkezik, hiszen a világhírű Eötvös család cirkusza látogat el a csongrádi metropoliszba, március 11-én. Vadnyugati show, látogatás Avatar földjén, világhírű elefántok - csak néhány különlegesség a vándorcirkusz műsorából....
Egy 21 éves koszovói férfi tüzet nyitott egy amerikai katonákat szállító buszra. A buszvezető és egy katona meghalt, két katona pedig súlyosan megsebesült. Egyelőre nem tudni, hogy hányan tartózkodtak a buszon.
A BP olajkatasztrófája óta eltelt tíz hónap alatt az off-shore tevékenységek felügyeletével megbízott hatóság első ízben adott ki engedélyt mélytengeri fúrásra a Mexikói-öbölben. A BOEMRE...
Prukner László együttese tegnap ugyan 2-1-re legyőzte a Balaton-parti együttest, azonban az őszi idegenbeli 3-1-es kudarcnak köszönhetően így is búcsúzott a Magyar Kupa idei kiírásától.
Jelentős dollárgyengülés volt ma megfigyelhető főként az euróval szemben, miközben a forint határozott erősödést mutatott a tegnapi 1% körüli gyengülés után. Ezek miatt a dollárral szemben kiváló...
A Montreal Canadiens, cseh védője Jaroslav Spacek súlyos sérülést szenvedett a Carolina Hurricanes elleni mérkőzésen. A játékos sérült térdét, már meg is műtötték és előreláthatólag 4-6 hetet kell, majd kihagynia.