A Jobbik szerint már több mint ezren írták alá azt a kérdőívet a 2800 lelkes Gyöngyöspatán, amelyben a helyiek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület további járőrözését támogatják a településen.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatótanács 2011. március 16-i ülésén döntött a Társaság 100%-os tulajdonában álló Visonka Zrt. Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetésének és ezzel összefüggésben a Zrt. eddigi zártkörű működési formájának nyilvánosan működő részvénytársasági formára változtatásának szándékáról - olvasható a BÉT honlapján.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A KEG bejelentette, hogy a társaság Igazgatótanácsa 2011. március 16-i ülésén döntött a Társaság 100%-os tulajdonában álló Visonka Zrt. BÉT-re történő bevezetésének és ezzel összefüggésben a Zrt....
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Kádár Tamás úr 2011. április végével közös megegyezéssel távozik a posztjáról - olvasható a BÉT honlapján.
Kétség sem férhetett a Real Madrid győzelméhez és továbbjutásához a Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben. A királyi gárda Marcelo, Benzema és Di María találataival 3-0-ra legyőzte a francia együttest, egyúttal megtörte a vele szemben fennálló átkát, s hét év után bejutott a legjobb nyolc közé. A nap másik találkozóján, a Chelsea−Köbenhavn mérkőzésen nem esett gól, így az angol csapat ...
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta szintjéhez a svájci jegybank (SNB), vagyis a 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt (0,25%-os célérték...
Az econet.hu kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group ügyvezetője, Kádár Tamás 2011. április végével közös megegyezéssel távozik a posztjáról. Az EMG új ügyvezetőjének kiválasztása folyamatban...
A tegnapi záróértékénél erősebben kezdett a pesti parkett, de a nyitást követő percekben már néhány tized százalékkal a negatív tartományba került az index. A vezető részvények vegyesen teljesítenek....
A mostanihoz hasonló balesetek miatt már többször temették a nukleáris ipart, de az végül mindig képes volt a felszínen maradni. A fukusimaihoz fogható mértékű, ilyen sok reaktort egyszerre érintő...
Az alkotmányozási folyamat politikai vetületeiről tartott előadást Schöpflin György (Fidesz) európai parlamenti (EP) képviselő szerda este a Párizsi Magyar Intézetben.
Elhunyt Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő - erősítette meg a Független Hírügynökség kérdésére a város humánpolitikáért felelős tanácsnoka. A politikus Budapestről tartott hazafelé, amikor az M3-as autópályán összeütközött a sztrádára szemben felhajtó autóval. A balesetben elhunyt a politikus gépkocsivezetője is.
Nyereséges évet zárt a Lufthansa, a teljes 2010-es évben 1,13 milliárd eurós nettó eredményre tett szert, ami jelentős javulást jelent 2009-hez képest, amikor még veszteséges volt a vállalat. A...
Egy mezőőr megtalálta azt a német juhászkutyát, mely megharapott az arcán egy 9 éves kislányt a Csongrád megyei Domaszéken. A kutyát állatorvosi karanténba helyezték, megfigyelés alatt tartják, gazdáját továbbra is keresik.
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta szintjéhez a svájci jegybank (SNB), vagyis a 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt (0,25%-os célérték...
Két fiatal megölésével gyanúsítja a rendőrség azt a két öcsödi férfit, akik áldozataik holttestét elégették. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak a terhükre rótt cselekményekkel kapcsolatban már beismerő vallomást tettek, igaz, csak részben ismerték el a bűncselekményeket – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
Az EU energiaügyi biztosa szerint Európának fel kell hagynia az atomenergia-termeléssel. Günther Oettinger az EP környezetvédelmi bizottsága előtt ismertette a nukleáris erőművek biztonsági...
A munkáltatókra és az általuk foglalkoztatottakra kiterjedő rendelet értelmében a naptár szerinti munkarendtől eltérve március 19-én, szombaton pihenőnap helyett munkanap lesz. A megváltozott munk...
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában nemrégiben kijelentette, az Ausztrál Nagydíj ugyanolyan fontos a királykategória számára, mint a monacói.
A japán részvénypiacok rendkívüli mozgása a befektetők megugró aktivitását is előidézte. A japán piaci indexek alakulására fogadó tőzsdén kereskedett alapokban a forgalom megtízszereződött,...
Az elsodort épületek és a kavargó árvizek csak a kezdeti veszélyt jelentik a földrengés sújtotta Japánban. A földrengések, cunamik és egyéb természeti katasztrófák gyakran járnak életveszélyes betegségek kialakulásával, melyet általában a szennyezett víz fogyasztása okoz.
Két hónapos eltiltással sújtottak egy bolgár játékvezetőt, mert nem vette észre, hogy az egyik játékos lefejelte ellenfelét a Litex - Pirin Blagoevgrad labdarúgó mérkőzésen.
A szervezők az esőzések miatt kénytelenek voltak törölni a csütörtöki női és férfi szuper-óriásműlesiklást a svájci Lenzerheidében zajló alpesi sí Világkupa-döntőn.
A japánt sújtó földrengés következtében rekord közeli szintre erősödő frank is szerepet játszott abban, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) a mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az eddigi 0,25 százalékos kamatszintjén. A döntés megfelelt az előzetes várakozásokkal.
Péntektől vasárnapig a losaili pályán kerül sor a gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitó versenyére, a Katari Nagydíjra, amelyen nem indul Talmácsi Gábor, s így - amire hosszú ideje nem volt példa - magyar versenyző nélkül rendezik meg vb-t.
Elsodort egy nőt a vonat Orosházán egy vasúti átjárónál. A vonat vezetője látta, hogy a 65 éves asszony rossz helyen áll, de hiába dudált és vészfékezett, már nem tudott megállni.
Paul di Resta, a Force India skót versenyzője továbbra is bízik abban, hogy a Formula-1 új világbajnoka lehet. Bár tisztában van azzal a ténnyel, hogy régi riválisai Hamilton és Vettel már világbajnokok, ám szerinte most rajta a sor.
Már reggel a maximális kapacitás közelébe ért az áramszolgáltatás, a fukusimai atomerőműben történt robbanások miatt nagyon visszaesett az áramtermelés a szigetországban.
Meghalt az a tibeti szerzetes, aki a szecsuani Aba megyében felgyújtotta magát - közölte a helyi kormányzat szóvivője a Hszinhua hírügynökséggel csütörtökön.
Az MSZP továbbra is arra szólítja fel Szijjártó Pétert, hogy fizesse vissza "a jövedelme és a „mezei” államtitkárok juttatása közötti, havi egymillió forintos különbözetet, amelyet továbbra is fölmarkol minden hónap elején.
Még vizsgálja a rendőrség, hogy meddig ment a forgalommal szemben az M3-as autópályán az az autó, amely a sztráda 42-es kilométerében összeütközött a püspökladányi polgármester kocsijával. Az is lehetséges, hogy több mint 10 kilométert tett meg így.
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta szintjéhez a svájci jegybank (SNB), vagyis a 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt (0,25%-os célérték...
Az Erste Bank ma mutatja be új, lakásfelújítási kölcsönprogramját, ami csak alacsony jövedelműek számára érhető el. A cél, hogy tömegesen biztosítsanak lehetőséget a tisztes otthon megteremtésére azok számára, akik kiesnek minden más, piaci hitelezésből....
Az elmúlt nyolc évben rendszer épült a rablásra - állítja a humorista, aki nem érti, a Zuschlag-ügyben miért nem vádolták meg Mesterházy Attilát és Gyurcsány Ferencet.
A január végi, magyarországi földrengés óta több mint 15 ezer kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, a társaságok eddig közel 1 milliárd forintot fizettek ki a károkra - tette közzé a Magyar...