2011. március 13. vasárnap

márc. 13
19:24
Több mint félmillió embert evakuáltak eddig Japánban (Kripto Akadémia)
Mintegy 590 ezer embert evakuáltak a japán hatóságok eddig a pénteki földrengés és szökőár pusztítása óta - közölte vasárnap az ENSZ illetékes irodája. "Nagyjából 380 ezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni a földrengés és a cunami elől, őket 2050 evakuációs központban helyezték el.
márc. 13
19:24
Japán - A jegybank kész megfékezni a jen erősödését (ProfitLine)
A jen erősödött pénteken a dollárral szemben a biztosítók és japán vállalatok várható kár-helyreállítási és kárrendezési igényei miatt.
márc. 13
19:33
Gitározott az unatkozó képviselő a parlamentben - videóval (BorsOnline)
Még a konzervatív brit parlament képviselői is előszeretettel szórakoztatják magukat, különösen, ha épp unalmas felszólalókat kell hallgatniuk. Az egyik képviselő a figyelem helyett inkább a jegyzetein léggitározott.
márc. 13
19:33
Emberhátrányban nyert a jubiláló Vasas (Agroinform)
Az angyalföldiek az első félidő közepétől emberhátrányban játszottak, de az Újpest így is nehezen jutott el helyzetek kidolgozásáig, és sorozatban második vereségét szenvedte el.
márc. 13
19:39
Már látható a Naprendszer legszebb bolygója (Infostart)
Vasárnap este már látható a Naprendszer legszebb bolygója, a gyűrűs Szaturnusz.
márc. 13
19:39
Százmilliárd dollárt is elvihetett a japán földrengés (hirado.hu)
Egy amerikai kockázatelemző cég szerint akár 35 milliárd dollár is lehet a földrengés után kifizetendő kárösszeg. Ehhez jönnek még a szőkőár okozta károk, és az atomenergetikai szükséghelyzet, az esetleges utólagos káresemények, és a termelés visszaesésé. A végösszeg meghaladhatja a százmilliárdot.
márc. 13
19:42
Mérgesgázokkal lőttek a tömegbe? (HírTV)
A kormány ellen tüntető tömegbe lőtt a rendőrség a jemeni fővárosban, Szanaában. A demonstrálók szerint a rendőrség mérgesgázokat kever a könnygázlövedékekbe.
márc. 13
19:42
Gyöngyöspata - Civil szervezetek fordultak a belügyminiszterhez (Alternatív Energia)
Közös levélben fordult vasárnap a belügyminiszterhez a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda. A civil szervezetek arra kérik Pintér Sándort, hogy haladéktalanul utasítsa a rendőrséget arra, hogy a jogbiztonság helyreállítása és a megfélemlített roma lakosok védelme érdekében tegyen eleget törvényben meghatározott feladatainak a…
márc. 13
19:45
Benzinkrízis Japánban, korlátozást vezettek be + videó (ATV)
Hét magyart még keresnek, velük együtt 73 honfitársunk tartózkodik Japánban, a többiekkel sikerült felvenni a kapcsolatot.
márc. 13
19:51
Hajnal-gólpassz, Stuttgart-győzelem (Agroinform)
Vezetett ugyan a St. Pauli, de többek közt a magyar válogatott középpályás gólpasszának is köszönhetően fordítottak a Svábok.
márc. 13
19:54
ÉLŐ: Vasas-Híd - Újpest FC 1-0, VÉGE (Sport365)
A Monicomp Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén a Vasas-Híd az Újpest FC csapatát fogadta. Élő szöveges tudósítás.
márc. 13
19:56
Eb-résztvevő a Mocsai-csapat! (Sport365)
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő évi, szerbiai Európa-bajnokságra, miután a selejtező 4. fordulójában 29-26-ra nyert vasárnap a macedón csapat ellen Veszprémben.
márc. 13
19:57
Gyakoribbak lettek a súlyos földrengések? (Infostart)
Nem lettek gyakoribbak a súlyos földrengések a világon, az utóbbi időszakban többek közt Új-Zélandon, Chilében és a napokban Japánban tapasztalt katasztrófák sorozata puszta véletlen a német geológiai kutatóintézet (GFZ) szerint.
márc. 13
19:58
Videó - Dzsudzsák-gól, PSV-döntetlen (Sport365)
Dzsudzsák Balázs ismét gólt szerzett a PSV Eindhovenben, amely a 90. percig vezetett, végül döntetlent játszott a Nijmegen otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.
márc. 13
20:00
Hét magyart keresnek Japánban (Infostart)
Hét magyart keres jelenleg a tokiói magyar követség Japánban - közölte Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője vasárnap este.
márc. 13
20:00
Szakemberek vagy börtönlakók? - Keresztmetszet (videó) (HírTV)
Mit eredményezhet a tankötelezettség leszállítása?
márc. 13
20:02
Nyakon szúrás lett a játék vége (HírTV)
Súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett vasárnap egy 11 éves gyermek Isaszegen, mert játszópajtása véletlenül nyakon szúrta - közölte a rendőrség.
márc. 13
20:09
Atomrakétára vadásznak a gyerekek (BorsOnline)
Veszélyérzetet és a harc ízét kedvelő fiatalok jelentkezhetnek a mogyoródi military táborba. A tinik egy elképzelt harci helyzetet játszanak el: egy szupertitkos rakétát kell visszaszerezniük.
márc. 13
20:09
Dzsudzsák menetrendszerű gólja a NEC ellen (Agroinform)
Dzsudzsák Balázs 15. bajnoki gólja is kellett a PSV idegenbeli döntetlenjéhez (2-2) a NEC ellen.
márc. 13
20:11
Győzött a Man. City, a Uniteddel mérkőzik a döntőért (Agroinform)
Sovány, 1-0-ás győzelemmel, de bejutott a Manchester City az FA-kupa elődöntőjébe miután Micah Richards fejesével legyőzte a másodosztályú Readinget a vasárnapi negyeddöntőn.
márc. 13
20:15
Öt magyart keresnek Japánban (Fotógalériával) (hirado.hu)
Szinte mindent a földdel tett egyenlővé a földrengés és az azt követő monumentális erejű szökőár Japánban. A földrengés epicentruma közelében meghaladhatja a tízezret a halálos áldozatok száma.
márc. 13
20:18
Nincs engedmény a méznél (HírTV)
Nem enged a zéró toleranciából a méznél a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért elutasította a Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének petícióját.
márc. 13
20:18
Százmilliárd dollárnál is több a kár (Metropol)
A Japánt sújtó földrengés, szökőár és az atomenergetikai szükséghelyzet összesített kárösszege több lehet százmilliárd dollárnál is. Hét magyart még keres a tokiói magyar követség Japánban.
márc. 13
20:18
Tíz emberrel győzött a Vasas (Metropol)
Majdnem egy órán át emberhátrányban futballozva nyert a Vasas a vendég Újpest ellen a labdarúgó Monicomp Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A 100 éve alapított angyalföldi klub így győzelemmel ünnepelte centenáriumát.
márc. 13
20:18
Játék közben nyakon szúrta társát egy gyerek Isaszegen (Metropol)
Súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett vasárnap egy 11 éves gyermek Isaszegen, mert játszópajtása véletlenül nyakon szúrta.
márc. 13
20:21
Lángolt az ország + videó (ATV)
Vasárnap több mint 500 esetben riasztották a tűzoltókat szabadtéri tüzekhez.
márc. 13
20:27
Ennyit fialt a nyugdíjpénzed (Blikk)
Nem sok szerencsével forgatták a magánnyugdíjpénztárak a majd 3,1 millió tag pénzét, legalábbis a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint. A 13 éves reálhozam -0,21 százalék, vagyis a pénz kevesebbet fialt, mint amekkora az infláció volt
márc. 13
20:27
Újra győzött Vadóczcal az Osasuna (Sport365)
Ismét nyert az Osasuna, Vadócz Krisztán csapata. A gárda ezúttal hazai pályán 3-1-re győzött a Racing Santander ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 13
20:27
Lassú kezdés után kiütéses győri siker (Agroinform)
A Győr továbbra is százszázalékos a női kézilabda BL középdöntőjében, mivel 36-23-ra nyert a Dinamo Volgográd ellen.
márc. 13
20:29
Videó - Hajnal gólpassza, stuttgarti és Leverkusen-siker (Sport365)
Hajnal Tamás gólpasszt adott, csapata, a VfB Stuttgart pedig hátrányból fordítva nyert 2-1-re a St. Pauli otthonában a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
márc. 13
20:31
Ilyen a jó szövetség: az MLS két másik városban is új stadiont építene (Sport365)
Az MLS biztosa Don Garber elmondta, hogy a liga Bostonban és Washingtonban is új stadiont szeretne építtetni. Az MLS segítségével épült fel a Sporting Kansas City új otthonát.
márc. 13
20:36
Menetelnek a győri kézis lányok (Metropol)
A már biztos elődöntős Győr továbbra is százszázalékos a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, mivel vasárnap 36-23-ra nyert a vendég orosz Dinamo Volgográd ellen. Az eddig hibátlan Győr az első helyért harcolt, míg a Volgográdnak már elszálltak az elődöntős reményei.
márc. 13
20:36
Szocialista polgármestert választottak Nógrádszakálon (Metropol)
Három jelölt közül a szocialista Radvánszky Judit nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nógrád megyei Nógrádszakálon. A 491 választásra jogosult nógrádszakáli lakos közül 257-en vettek részt a választáson, öten érvénytelenül szavaztak.
márc. 13
20:36
A Fidesz öt nap alatt alkotmányozna - Mire kellett a kérdőív? (Alternatív Energia)
Szakértők szerint nagyon súlyos hibák találhatók az új alkotmány normaszövegében, s abban is egyet értettek, hogy kérdéses, a választók mennyire érzik majd magukénak. A tervezetet ugyanis a héten hozták nyilvánosságra, de hétfőn már a parlament elé kerül, húsvétkor pedig már alá is írhatja a köztársasági elnök. Az is egyértelművé vált, hogy a Fidesz nem várta meg az egymilliárdért kiküldött…
márc. 13
20:45
Nyert az éllovas Lille (Agroinform)
Az éllovas Lille egy góllal legyőzte a vendég Valenciennes együttesét a francia labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 13
20:47
Biztató Ferencváros-vereség a negyeddöntő odavágóján (Agroinform)
A Ferencváros egy góllal kikapott vasárnap Toulonban, a női kézilabda KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén.
márc. 13
20:51
Kövér: frakción belüli vita az alkotmányról (hirado.hu)
A házelnök azt a lehetőséget támogatja, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, saját képviselőket delegálhassanak a magyar törvényhozásba. Sok, az új alkotmányban rendezendő kérdésről azonban még a Fidesz-frakcióban is vitáznak.
márc. 13
20:54
Beckham feladja álmait (Infostart)
Feladja amerikai álmait, és hazaköltözik Angliába a hamarosan újabb taggal gyarapodó Beckham család.
márc. 13
20:54
Leégett 20 hektár nádas Szigligeten (Metropol)
Húsz hektárnyi nádas és 15 ezer nádkéve égett el abban a tűzben, amely vasárnap délután keletkezett a Balaton északi partján, Szigliget határában. Személyi sérülés nem történt.
márc. 13
21:00
Emberhátrányban is jobb volt a Vasas az Újpestnél (Sport365)
Majdnem egy órán át emberhátrányban futballozva nyert a Vasas a vendég Újpest ellen a labdarúgó Monicomp Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A 100 éve alapított angyalföldi klub így győzelemmel ünnepelte centenáriumát.
márc. 13
21:02
Női kézilabda BL - Tovább menetel a Győr (Sport365)
A már biztos elődöntős Győr továbbra is százszázalékos a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, mivel vasárnap 36-23-ra nyert a vendég orosz Dinamo Volgográd ellen.
márc. 13
21:03
Japán - Elmozdultak a japán partok és a Föld forgástengelye (ProfitLine)
Becslések szerint 2,4 méterrel elmozdultak a Japánt megrázó földrengés miatt az ázsiai ország fő szigetének partjai, és megváltozott a Föld forgástengelye is.
márc. 13
21:03
Pontokat hullajtott a Villarreal (Agroinform)
Giuseppe Rossi révén az első félóra végén megszerezte a vezetést a Sárga Tengeralattjáró, de elkényelmeskedte az előnyt, a hosszabbításban egy vitatható büntetővel kiegyenlített a Gijón.
márc. 13
21:09
Húsz hektár égett le Szigligeten (hirado.hu)
Feltehetőn gyújtogatás okozta azt a tüzet Szigligetnél, melynek során 20 hektár nádas égett le. Személyis sérülés nem történt.
márc. 13
21:12
Éles lőszerrel támadtak a jemeni tüntetőkre (Metropol)
Éles lőszerrel és könnygázgránátokkal támadt Jemen fővárosában, Szanaában a rendőrség vasárnap a tüntetőkre, legalább száz embert megsebesítve a helyi egyetem közelében.
márc. 13
21:27
Nyakon szúrta pajtását egy isaszegi kisgyerek (hirado.hu)
Egy 7-8 éves kisgyermek sasliksütővel dobálózva véletlenül eltalálta 11 éves társa nyakát. A fiút súlyos állapotban szállították kórházba, ahol összevarrták a sebét.
márc. 13
21:29
Éles klőszerrel lőttek a jemeni tüntetőkre (hirado.hu)
Háztetőkről nyitottak tüzet a Szanaában tüntetőkre. Legalább százan megsebesültek, ketten súlyosan.
márc. 13
21:39
111 éves lenne minden idők egyik legjobb magyar edzője (Agroinform)
Guttmann Béla a legkevesebbet Magyarországon dolgozott, a világ labdarúgására azonban óriási hatást gyakorolt.
márc. 13
21:45
Pokorni: nem lesz tandíj (hirado.hu)
Nincs olyan terv a kormány asztalán, miszerint ismét bevezetnék a tandíjat - jelentette kli a Fidesz szakpolitikusa, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha kivezetik a költségtérítéses rendszert, finanszírozhatatlan lesz a felsőoktatás.
márc. 13
21:48
Japánban a 10 ezret is meghaladhatja a katasztrófa halálos áldozatainak száma - a nap hírei (Infostart)
A Fidesz szerint az eladósodással szemben is védelmed ad az új alkotmánytervezet. Valódi kompenzációt sürget az MSZP az egykulcsos adórendszerrel összefüggésben.

Keresés