Múlt héten még bizonytalan volt Naoto Kan japán miniszterelnök politikai jövője. Támogatottsága jelentősen visszaesett, külügyminisztere lemondani kényszerült, és bizonytalan volt az 1,1 billió dolláros éves költségvetés kiadási oldalának finanszírozása is. Ekkor jött pénteken Japán történetének legnagyobb földrengése és cunamija, amely számítások szerint legalább 1300 emberéletet követelt.
Ismét a közgyűlés elé terjeszti a fővárosi kórházak integrációját célzó javaslatait Szentes Tamás, az ágazatért felelős főpolgármester-helyettes - írja a Népszava szombaton.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke megerősítette, hogy az anyaegyesület szeretné visszaszerezni a labdarúgócsapatot működtető zrt.-t, valamint az Albert Stadiont és a hozzá kapcsolódó létesítmények tulajdonjogát.
A legnagyobb japán szigetet 2,5 méterrel tolta odébb a rengés. Eddig háromezer embert hoztak ki a romok alól, de a mentést nehezítik az utórengések, melyekből már harminc volt, köztük egy 7-es erősségű.
Néhány hete izomrángásaim vannak. Úgy kezdődött, hogy rángatózott az ajkam, aztán egyik napról a másikra abbahagyta és szinte egyidejűleg elkezdtek rángani az izmaim, a testem legkülönbözőbb pontjain. Mi lehet ez? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Rámarkolt a brit árnyék-pénzügyminiszter fenekére egy 83 éves nyugdíjas, miközben az ellenzéki politikus épp nyugdíjasoknak beszélt egy közösségi házban. Bár Ed Balls alaposan meglepődött a „hátsó szándékon”, végül ő adott puszit a néninek.
Az új alkotmány elnevezése Magyarország alaptörvénye lesz - mondta Szájer József, a nemzeti konzultáció vezetője egy szombati háttérbeszélgetésen. A politikus arról is beszélt, hogy a szövegezéskor nyelvújítói tevékenységet is folytattak: a klónozásból például egyedmásolás lett, az etnikai kisebbségből pedig velünk élő nemzetiség.
32 darab 40 tonnás teherautóval megkezdték az M43-as autópálya Móra Ferencről elnevezett tiszai hídjának terhelési próbáját. A szakemberek azt vizsgálják, mennyit mozog a híd szerkezete a terhelésre, a megengedett elhajlás legfeljebb 15-20 centiméter.
Barta Nóra a hatodik helyen végzett, Gondos Flóra pedig tizedik lett a nők szombati 3 méteres versenyében a torinói mű- és toronyugró Európa-bajnokságon.
Az EU célja a stabil, sikeres és demokratikus szomszédság délen és keleten egyaránt, ezért az unió nem lehet pusztán szemlélője a déli szomszédság eseményeinek - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
A mostanság botladozó címvédő Bayern München hazai pályán hatgólos győzelmet aratott a Hamburg felett a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, senki nem adhatja az emberiségnek azt az értéket, ami a magyarság, csak mi - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Borsod megyei Putnokon szombaton, a turulszobor avatásán.
Meglepően halvány alakítást nyújt a mókakirály a legendás vígjáték Adam Sandler-es stílusban modernizált változatában. Jennifer Aniston viszont olyan dögös, mint a nála húsz évvel fiatalabb fürdőruhamodell
A nukleáris biztonsággal foglalkozó japán ügynökség a nullától hétig mérő skálán négyes fokozatúnak minősítette a pénteki, 8,9-es földrengés okozta robbanást a Fukusima 1 atomerőműben. Így hivatalosan "helyi következménnyel járó nukleáris reaktor baleset" történt szombaton Japánban.
Timo Glock vakbélműtéten esett át, de ez sem szegte kedvét a Forma 1-es pilótának, aki az őt meglátogató újságíróknak vicces sztorikat mesélt, többek között, hogy egyszer bepisilt versenyzés közben.
A filozófuspályázatok vizsgálata kapcsán Heller Ágnes terjedelmes írását közölte a Le Monde. A mértékadó liberális francia napilap bevezetője szerint "Orbán Viktor magyar kormánya szisztematikusan támadja azokat az értelmiségieket, akik bírálják nacionalista politikáját és a véleményszabadság megsértését".