2011. március 10. csütörtök

márc. 10
19:15
A CAS heteken belül dönt Mészáros és Polekszics ügyében (Agroinform)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság heteken belül dönt az UEFA által eltiltott Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics fellebbezéséről.
márc. 10
19:18
Évek telhetnek el, mire teljesen rendbe jön Kubica (Sport365)
A Renault csapatorvosa, Riccardo Ceccarelli elmondta, hogy a lengyel versenyző teljes felépülése hónapokat, de akár éveket vehet igénybe.
márc. 10
19:20
Buzánszky: „az Aranycsapat által ismerték meg a magyarokat” (Sport365)
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás futballistája megtisztelőnek tartja, hogy volt csapattársával, Grosics Gyulával együtt megkapja a Nemzet Sportolója címet.
márc. 10
19:21
CBA increases its turnover in 2010 (hirado.hu)
The supermarket chain' turnover for 2009 was 555 billion forints, up 7.5 billion on the year before.
márc. 10
19:22
Liuzzi: Nem vagyok sz.r! - Nyilatkozat (Sport365)
Vitantonio Liuzzi, a Hispania F1 Racing Team olasz versenyzője elmondta, nem azért csatlakozott a spanyol istállóhoz, hogy a Formula-1-ben maradjon, ám szerinte a HRT egy igenis jó és fejlődőképes csapat.
márc. 10
19:23
Kiéhezve érkeztek a torkos vendégek az éttermekbe (+videó) (hirado.hu)
Idén 1200 étterem és vendéglátóhely várta a torkoskodó vendégeket.
márc. 10
19:24
Gyurcsány ocsmányságot lát (+videó) (HírTV)
Küzdenek, amíg az „önkényuralom fideszes bandáját” el nem távolítják - fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Táncsics Alapítvány rendezvényén. A volt kormányfő gazemberségnek nevezte, hogy Magyarország nevét megváltoztatják.
márc. 10
19:24
Döntés lesz Mészáros és Poleksic ügyében (Metropol)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a csütörtöki meghallgatás után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic fellebbezéséről.
márc. 10
19:25
Orbán: regarding the Constitution, our work has only just begun (hirado.hu)
The Hungarian Prime Minister wants to be satisfied once the entire process regarding the Constitution is completed.
márc. 10
19:26
Többször megerőszakolta élettársa segítségével (HírTV)
Erőszakos közösülés miatt nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a kaposvári bíróság csütörtökön azt a 38 éves férfit, aki a múlt év nyarán lakásában megerőszakolt és órákon át fogva tartott egy 24 éves nőt; az erőszakot elkövető férfit segítő 34 éves élettársa három és fél év börtönbüntetést kapott.
márc. 10
19:27
Nyílt levelet írtak Orbánnak a fegyveresek (ATV)
Nyílt levélben kérik Orbán Viktortól miniszterelnöktől a fegyveres testületek érdekvédelmi szervezetei, hogy a szolgálati nyugdíj rendszerének változásai ne érintsék azokat, akik jelenleg is szolgálatot teljesítenek. Az ezután felszerelőkkel kapcsolatban pedig tárgyalnának.
márc. 10
19:27
Schmitt: csapatjáték az uniós elnökség (hirado.hu)
A magyar elnökség munkáját értékelve a köztársasági elnök hangsúlyozta, az eredeti célkitűzésekről elterelték a figyelmet a közel-keleti események.
márc. 10
19:39
Érdemes-e hallgatni a netes sportgenetikai tesztekre? (Infostart)
Az interneten rendelhető sportgenetikai tesztek kockázataira figyelmeztetnek szakemberek egy rangos amerikai orvosi folyóiratban. A Journal of the American Medical Association című szaklap közöl kommentárt gyerekorvos szerzőktől, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a genetikai tesztek önmagukban nem alkalmasak annak megállapítására, hogy melyik gyerekből lesz élsportoló. Nem javasolják azt sem,…
márc. 10
19:39
Amerikai hírszerzés: Kadhafi felülkerekedhet (hirado.hu)
Az amerikai hírszerzés szerint Kadhafi hívei jobban felszereltek, mint a felkelők, így hosszabb távon felülkerekedhetnek rajtuk.
márc. 10
19:41
Flashmob takes over the Allee shopping mall in Budapest - video (hirado.hu)
Shoppers in the Allée Shopping Mall in Budapest were surprised on Tuesday night when a flashmob descended on the food court.
márc. 10
19:42
Több tucat milliárdot rejteget (HírTV)
A líbiai vezető több tucat milliárd dollár készpénzt rejteget Tripoliban, ami annak ellenére, hogy külföldön befagyasztották javait, képessé teszi a felkelők elleni harcra – idézett csütörtökön a The New York Times (NYT) című lap amerikai és más titkosszolgálati forrásokat.
márc. 10
19:42
Nem lesz elnöki rendszer Magyarországon (Metropol)
Megtárgyalta és elfogadta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség a kormánypárti képviselőcsoport alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet. A családi választójog, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatban élénk vita alakult ki.
márc. 10
19:44
Utca viseli Mansfeld Péter nevét Csepelen (Metropol)
Mostantól Mansfeld Péter utcának hívják Budapest XXI. kerületében, Csepelen az eddigi Bajáki Ferenc utcát.
márc. 10
19:45
Óriási hibára figyelmeztet a neves befektető! (Portfolio)
A magyar származású milliárdos hedge fund guru szerint az, ha a republikánusoknak sikerül átverniük a törvényhozáson kiadáscsökkentő terveiket, megtörné az amerikai gazdaság növekedését, visszavetné...
márc. 10
19:51
Körmenden lesz a Magyar Kupa döntője (Agroinform)
A kosárlabda-szövetség megerősítette, hogy Körmenden lesz a női Magyar Kupa négyes döntője.
márc. 10
19:51
NFL: Új szerződéséről tárgyal a liga egyik legjobb elkapója (Sport365)
Larry Fitzgerald az Arizona Cardinals és a liga egyik legjobb elkapója új szerződéséről tárgyal a klub vezetőivel. A játékos jelenlegi megállapodása jövőre lejár és, ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor elhagyja a csapatot.
márc. 10
19:53
Szétesőben az FC Tatabánya: a szponzor után a vezetőedző is távozott (Sport365)
Herédi Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a tatabányai labdarúgócsapattól, miután a múlt héten az Enternet-FC Tatabánya résztulajdonosa az Esti Reklám Kft. bejelentette, hogy kiszáll az együttes finanszírozásából.
márc. 10
19:57
A KDNP elégedett az alkotmánytervezettel (hirado.hu)
Harrach Péter frakcióvezető szerint értékcentrikus alkotmánytervezet született, ami mögött hiteles ember- és társadalomkép van.
márc. 10
20:00
Részeg férfi miatt áll a vonatközlekedés (HírTV)
Könnyebb sérüléseket szenvedett csupán az a részeg férfi, akit elsodort a vonat csütörtök kora este, Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között.
márc. 10
20:00
Alaptörvény lesz az új alkotmány neve, a vitás kérdésekről később döntenek (Alternatív Energia)
Megtárgyalta és elfogadta az új alkotmány beterjesztett szövegjavaslatát a Fidesz-KDNP együttes csütörtöki frakcióülésén. Felhatalmazták a két frakcióvezetőt, hogy március 14-én délelőtt benyújtsa az Országgyűlésnek ezt a szövegszerű javaslatot, amelyhez módosító indítványokat tesznek majd a kormánypárti képviselők - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a frakcióülés után.
márc. 10
20:02
Nem változik a médiatörvény az EP elmarasztalása után (Alternatív Energia)
Nem tervezi a médiatörvény további változtatását a kormány azután, hogy az Európai Parlament állásfoglalásban marasztalta el Magyarországot. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint boszorkányüldözés folyik.
márc. 10
20:09
Meghalt Ranschburg Jenő (BorsOnline)
Egy kicsit mindenkinek az apukája volt dr. Ranschburg Jenő, aki csütörtökön délután megdöbbentő hirtelenséggel meghalt. Értesülések szerint a neves gyermekpszichológus és a pszichológiai tudományok kandidátusa egy gyors lefolyású betegség nyomán került kórházba vasárnap, s a gondos orvosi kezelés ellenére csütörtökön örökre búcsút intett.
márc. 10
20:09
Terrorveszélytől féltik Orbán Viktort? (Blikk)
Budapest - Mindenre elszánt terroristák fenyegethetik Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Schmitt Pál köztársasági elnököt.
márc. 10
20:09
Éden Ádám, a magabiztos bróker (Joy)
Ádám egy hosszú kapcsolat után az életre szóló kalandért érkezett Kolumbiába. Neked bejön a taktikázása?
márc. 10
20:09
Kirjakosz hibája miatt került hátrányba a Liverpool (Agroinform)
A Braga-Liverpool találkozón a hazaiak 11-eshez jutottak az első félidőben a görög Kirjakosz buktatta Mossorót a büntetőterületen belül. Alan pedig értékesítette a megadott büntetőrúgást.
márc. 10
20:11
Lemond a dalai láma (BorsOnline)
A tibeti buddhisták szellemi vezetője, a dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje, hogy átengedje a tisztséget egy „szabadon választott” vezetőnek.
márc. 10
20:11
Kaposvár-Dunaferr döntő lesz a férfiaknál (Agroinform)
A Dunaferr után a Kaposvár biztosította helyét a férfi fináléban a röplabda Magyar Kupa Debrecenben zajló négyes döntőjében.
márc. 10
20:13
Szoros meccsen nyert a Pécs (Agroinform)
A házigazda Pécs szoros csatában nyert a Kecskemét ellen a férfi kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén.
márc. 10
20:15
Meghalt Ranschburg Jenő (Infostart)
75 esztendős korában csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa. Mint lánya, Ranschburg Edit elmondta: a népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője vasárnap került kórházba, ahol csütörtökön délután hunyt el.
márc. 10
20:15
Mobile phone rates set to fall, for the phone companies (hirado.hu)
Mobile phone termination rates should fall within the next two years, according to the National Communications and Media Authority.
márc. 10
20:17
Kiderült, mire vágynak a tengeri rákok (Infostart)
A tengeri élőlények közül csupán egy maréknyiról ismert, hogy van hallása. Ezek a tengeri emlősök, teknősök, halak és néhány garnéla. Egy brit kutatásból most kiderült, hogy számos más rákfaj előtt sem ismeretlen a hangok világa, sőt, azok alapján választják ki lakóhelyüket.
márc. 10
20:17
Fülnyomat alapján kapták el a betörőket (hirado.hu)
Egy pápai lakásbetörés helyszínén a betört ajtón egy emberi fülkagyló lenyomatát rögzítették a bűnügyi technikusok - írja a police.hu.
márc. 10
20:18
Finszter Géza: olyan rendőrség kell, ahonnan senki nem akar nyugdíjba menni (Infostart)
Finszter Géza kriminológus szerint a fegyveres testületeknél a kedvezményes nyugdíjazás megszüntetésekor különbséget kell tenni a pályakezdőkre és a nyugdíjazás előtt állókra vonatkozó szabályok között. A probléma valódi megoldása azonban egy olyan testület lehetne, amelyből nem is akarnának idő előtt nyugdíjba menni a közalkalmazottak.
márc. 10
20:18
Tüzet nyitottak a szaúdi tüntetőkre - azonnal drágulni kezdett az olaj (Infostart)
A szaúdi rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre Katifban - jelentette az AP amerikai hírügynökség. A hírre azonnal drágulni kezdett az olaj. Ugyancsak Szaúd-Arábiában ünnepélyes nyilatkozatban ígérték meg a Perzsa(Arab)-öböl menti olajmonarchiák, hogy megvédik egymást minden fenyegetéssel szemben.
márc. 10
20:18
Humánerőforrás-katasztrófát is okozhat (+videó) (HírTV)
Tovább nőhet 2011-ben az orvoselvándorlás - az orvosi kamara elnöke szerint, és ez akár humánerőforrás-katasztrófát is okozhat az ágazatban. Éger István abban az országgyűlési határozati javaslatban bízik, amely a kormánnyal belátható időn belül kidolgoztatná a bérrendezés első lépéseit.
márc. 10
20:18
Gyász! Meghalt Ranschburg Jenő (Blikk)
Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus – írta a Klubrádió honlapja.
márc. 10
20:18
Jogi eljárást indít egy brit Magyarország ellen (Metropol)
Kártérítés céljából jogi eljárást készül indítani Nagy-Britannia és Magyarország ellen egy brit állampolgár, akit - üzlettársával együtt - néhány hónapig fogva tartottak Magyarországon.
márc. 10
20:18
Android minden mennyiségben (Metropol)
Harmadik alkalommal rendezték meg a Telenor Android workshopját.
márc. 10
20:18
Meghalt Ranschburg Jenő (Alternatív Energia)
Meghalt Ranschburg Jenő gyermekpszichológus - értesült a Klubrádió. Információi szerint a neves szakembert egy gyors lefolyású betegség nyomán kórházba vitték vasárnap, ám csütörtök délután elhunyt. Ranschburg Jenő 76 éves volt.
márc. 10
20:19
Kenyeres Bálint filmterve a cannes-i filmfesztivál programjába került (hirado.hu)
Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) című filmterve meghívást kapott a 64. cannes-i filmfesztivál Atelier nevű válogatásába.
márc. 10
20:20
Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása a magyar médiatörvényről (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalását a magyar médiatörvényről olvasható lentebb.
márc. 10
20:21
Meghalt Ranschburg Jenő gyermekpszichológus (ATV)
Meghalt Ranschburg Jenő gyermekpszichológus - értesült a Klubrádió.
márc. 10
20:24
Röplabda Magyar Kupa – Meglepetés nélkül, Kaposvár - Dunaferr döntő (Sport365)
A Dunaferr után csütörtökön a Kaposvár biztosította helyét a férfi fináléban a röplabda Magyar Kupa Debrecenben zajló négyes döntőjében.
márc. 10
20:26
Ártatlanságát bizonygatta Mészáros és Poleksic is (Sport365)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mai meghallgatása után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic fellebbezéséről.
márc. 10
20:36
Hogyan segíti az Európai Bankhatóság a fogyasztókat? (Infostart)
Az Európai Bankhatóság közvetve segíti majd a fogyasztókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Farkas Ádám, a szervezet felügyeleti tanácsának megválasztott főigazgatója. Ha a szervezet évekkel korábban megalakul, akkor a világgazdasági válság jóval kevésbé érintette volna érzékenyen az Európai Uniót - érzékeltette a hatóság szerepét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egykori…

Keresés