Hamarosan dönthet a kormány az Audi és az Opel magyarországi beruházásainak támogatásáról - Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár egyelőre nem említett konkrét összeget. A két cég összesen 2600 munkahelyet hoz létre - de az államtitkár már annak is örülni fog, ha az autógyárak beszállítóinak 15-20%-a magyar cég lesz
A rendőrség felhívja a hozzátartozók figyelmét, hogy nem lehet tovább zavarni a börtönök környékén élők nyugalmát, a hozzátartozók pedig keveslik azt a havonta egy órát, amit börtönben lévő rokonaikkal tölthetnek.
Az államadósság növekedése nem mindig baj, ezért nem feltétlenül jó, ha annak plafonját az uniós országok alkotmányban rögzítik - vélekedik Lámfalussy Sándor. Az euró atyjaként ismert közgazdász a Heti Válasznak adott interjút.
Vissza kellene hozni az energetikába az állami tulajdont, mert Nagy-Britannia mellett Magyarország az egyetlen az Európai Unióban, ahol az államnak csak szabályozóként van hatása az energiapiacra – fejtette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a csütörtöki napon eleget tett az állam felé még fennálló, kamatokkal terhelt, mindösszesen 22.912.448 forintos tartozás visszafizetésének.
A magyar médiatörvény további felülvizsgálatát sürgeti az Európai Parlament (EP) egy csütörtökön elfogadott határozat szerint. A határozatot a szocialista, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakció közösen kezdeményezte, de megszavazta azt - a Fideszt is magában foglaló, legnagyobb frakcióval rendelkező - néppárt néhány képviselője is.
According to European Union Legislation, some medicinal plants will be requalified as medicine come April, meaning that they can no longer be sold as-is.
Városüzemeltetési gyakorlatokról tartott megbeszélést Tarlós István és Sten Nordin, Stockholm polgármestere a franciaországi Cannes-ban megrendezett MIPIM ingatlankiállításon – közölte Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Bár a Red Bull versenyzői határozottan cáfolják, Nick Heidfeld mégis úgy gondolja, hogy az energiaital-gyárosok nem fedték fel még valós erejüket, és ezzel egészen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig várnak, ahol komoly meglepetést okoznak majd.
Városüzemeltetési gyakorlatokról tartott megbeszélést Tarlós István és Sten Nordin, Stockholm polgármestere a franciaországi Cannes-ban megrendezett MIPIM ingatlankiállításon - közölte Szűcs Somlyó...
A CBA növelte forgalmát tavaly: a hálózat összforgalma 555 milliárd forint volt, 2009-hez képest 7,5 milliárd forinttal magasabb - közölte a CBA Kereskedelmi Kft. csütörtökön....
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...
A MIPIM második napját a Polgármesterek Napjának keresztelték a szervezők. A városatyák mellett reflektorfénybe került több főváros is, melyek közül csak kiragadott példa a 2012-es Olimpia helyszíne...
Japán pólós erősíti a pécsi vízilabdacsapatot. Naganuma Acusi nevezetesség a városban: a felbukkanása olyan, mintha egy magyar kapna helyet a felkelő nap országának szumócsapatában.
A párizsi École des Mines de Paris nevű intézmény felmérése szerint a legjobb felsőoktatási intézményeket bemutató rangsor első helyén a Harvard, a dobogó második-harmadik fokán pedig két tokiói egyetem áll. A listát az alapján készítik el minden évben, hogy melyik egyetemről kerülnek ki a világ legnagyobb vállalatainak csúcsvezetői - írja az eduline.hu.
Arn Gréta az első fordulóban kiesett a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, miután az első játszma végén feladta a mérkőzést az olasz Sandra Errani ellen. Szávaynak sem sikerült párosban.
A bizonyítékok hatására mind a kilenc terhére rótt bankrablást elismerte az a sorozatrabló, aki szerdáról csütörtökre virradóra jelentkezett önként a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - mondta el budapesti, Tóth Tamás rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese.
A Szigetet Európa legjobb öt fesztiválja közé sorolta a The Independent című brit napilap online szerkesztőségének szakírója. A szerző Európa legnagyobb szabadtéri könnyűzenei rendezvényének nevezi a Szigetet, ahol lenyűgöző környezetben zajlanak a programok egy héten keresztül, éjjel-nappal - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a fesztivál szervezői.
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...
Három férfit helyeztek előzetes letartóztatásba uzsora bűncselekmény, zsarolás, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt Miskolcon csütörtökön. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai az elmúlt fél évben összesen 11 helyi uzsorást juttattak rács mögé.
Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a bajorok új márkája, a BMW i nem csak az elektromos autók gyártásáért felelős leányvállalat lesz, de a cég egyben az intelligens járműrendszerek közúti alkalmazásainak szolgáltatója is kíván lenni, így a legmodernebb technológia vélhetően már könnyen megszokható és kezelhető formában kerülhet a felhasználókhoz.
Miközben a nemzetközi befektetői hangulat igencsak borongós, a forint ma is szokatlanul stabil képet mutat az euróval szemben, a jegyzések a 273-as szinthez "tapadtak". Eközben a lengyel zloty és a...
Junrey Balawingmesure 56 centiméter magas. Hamarosan elhódíthatja a világ legkisebb emberének járó címet, és bekerülhet a rekordok könyvébe, hacsak meg nem nő 18. születésnapjáig.
Budapest ‒ Begolyóztak a Beugró szereplői. Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter, Bereczeny Csaba és Novák Péter ugyanis súlygolyós edzéssel, a kettlebellel készül az improvizációs műsor tavaszi évadjára.
Nehéz helyzetbe sodródott a tatabányai labdarúgás, a főszponzor kiszállt, ezzel elveszítette költségvetése közel 60%-át az Enternet-FC Tatabánya. Herédi Attila vezetőedző lemondott közben, a csapatot pedig az önkormányzat fogja tovább működtetni, a játékosok egyelőre várakozó állásponton vannak, P. Nagy László lesz újra a vezetőedző.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint az államháztartási és közigazgatási reform kapcsán rendezni kellene az érdekképviseletek és a gazdasági kamarák helyzetét, jogállását.
Gyengülő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai tőzsdéken.A nemzetközi befektetői hangulaton már az ázsiai és az európai kereskedési periódusban rontott a váratlanul nagy februári kínai külkereskedelmi deficit híre.
Valószínűleg felvásárlással hamarosan piacra lép Horvátországban is a Tesco kiskereskedelmi lánc, amely praktikusan Magyarországról láthatja el üzleteit - nyilatkozta a horvát kereskedelmi szövetség elnöke csütörtökön.
Ritka, de nem egyedülálló az Európai Unió történetében, hogy egy tagállamot bíráló állásfoglalást fogadnak el - nekünk az új médiatörvény kellett mindehhez
Éjjel feladta magát az a 36 éves férfi, aki 2008 óta kilenc budapesti bankot rabolt ki. A férfi lakásán fegyverarzenált foglaltak le a rendőrök, a bankrabló beismerő vallomást tett.
Az új alkotmány bevezetőjének több pontját bírálta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Lövétei István szerint a Nemzeti Hitvallás sok szempontból egyoldalú, csak a magyarokat szólítja meg, de a kisebbségeket nem. Egy hitvallásban utalni kellene rá, hogy az állam befogadja a nem magyar nemzetiségű, de magyar állampolgárságú embereket vagy szereti azokat, akik itt élnek - tette hozzá..
A kormány úgy döntött, tizenkettőről tizenháromra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két legendás labdarúgója egyszerre részesülhessen a kitüntetésben - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nagyböjti katekézist, azaz hitoktatást tart a budapesti Szent István-bazilikában a húsvét előtti negyvennapos előkészületi időszak, a nagyböjt vasárnapjain az esti szentmisék után; az első alkalom ezen a hétvégén lesz – közölte Snell György, a bazilika plébánosa csütörtökön az MTI-vel.
A Tatabányai Városi Ügyészség megszüntette a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság két civil alkalmazottja ellen. Álláspontja szerint nem bizonyítható, hogy a gépjárművekkel foglalkozó munkatársaknak közük volt Telegdi Zsolt motoros járőr szolgálat közbeni halálos balesetéhez.
Az orosz kormányfő minden követ megmozgatott. Világhírességeket Sharon Stone-t, Monica Beluccit, Ornella Mutit is meghívta. Az összeénekelt pénznek mégis lába kélt.
A hírügynökségek harctéri jelentései szerint kivonultak a líbiai felkelők csütörtök délután a stratégiailag fontos Rász-el-Unúból, amely az előretolt állásuk volt a főváros felé.
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...