2011. február 6. vasárnap

febr. 6
14:05
Sikeres csapatjáték vagy vesztett meccs (Gondola)
A Fidesz–KDNP fölényes győzelme után a nemzetpolitikában bekövetkezett változások az erdélyi pártéletbe begyűrűztek.
febr. 6
14:12
Orbán a megszorításokról is beszél majd? (Alternatív Energia)
"Bár a Fidesz és a kormány is igyekezett rendre kiemelni, hogy Magyarországon 2010-ben alapvető és "forradalmi" változások mentek végbe, ez csak részben állja meg a helyét, illetve nem feltétlenül úgy, ahogyan azt a hatalmon lévők szeretnék" - értékelte az elmúlt évet Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője. Orbán Viktor hétfőn mondja el véleményét az elmúlt hónapokról.
febr. 6
14:12
Már több mint egy millióan otthon nélkül (Kripto Akadémia)
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már legalább 14 ember halt meg a Srí Lankán pusztító áradásokban - közölték vasárnap helyi tisztségviselők. A monszunesők okozta áradások miatt már több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
febr. 6
14:14
Mentőautót lopott volna a tolvaj (Alternatív Energia)
Egy, a budapesti, Markó utcai mentőállomásra éppen beérkező mentőautó személyzete akadályozta meg, hogy ellopjanak egy rohamkocsit az állomás udvaráról az éjszaka. A tolvaj a nyitott kapun jutott be az épületbe.
febr. 6
14:15
Orbánt faggatják a neten (Blikk)
Budapest - Megrohanta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalát a közösségi portál tábora.
febr. 6
14:21
Nehéz helyzetben a művész mozik (HírTV)
Nehéz helyzetbe kerültek a művész mozik, mert a korábban nekik járó negyedéves normatív támogatás folyósítását felfüggesztette a Magyar Mozgókép Közalapítvány. A rétegigényt kielégítő filmszínházak többsége a csőd szélére került.
febr. 6
14:21
II. Erzsébet megindítónak találta A király beszéde című filmet (Gondola)
II. Erzsébet még a bemutató előtt látta, és jóváhagyásáról biztosította A király beszéde című sikerfilmet, amelynek készítői szerint a brit uralkodó megindítónak találta az édesapjáról, VI
febr. 6
14:21
Újabb érdeklődő van a Malévra? (Portfolio)
Az eddigi két jelölt mellett már egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt - nyilatkozta Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztési tárca vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Fellegi...
febr. 6
14:21
Csaló, trükköző utazási irodák: vége a dalnak? (Pénzcentrum)
A napokban teljes körű vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter, hogy kiderüljön, hány utazási iroda végez engedély nélküli utaztatást. Ha a vizsgálat eredménye indokolja, akár a jogszabályok is módosításra kerülnek....
febr. 6
14:21
WikiLeaks: új információk 9/11-ről (ATV)
Egy újabb WikiLeaks dokumentum egy 2010. február 8-ai táviratot mutat be, amelyet az Egyesült Államok katari nagykövetségéről küldtek a 9/11-es merénylettel kapcsolatban.
febr. 6
14:23
Elűzték a telet a farsangi felvonuláson (HírTV)
A hagyományokhoz híven hétvégén rendezték meg Kaposváron a Dorottya-napokat. A rendezvény apropóját Csokonai Vitéz Mihály vígeposza adja.
febr. 6
14:23
Oszkó Péter visszavág (ATV)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter blogbejegyzésében azt közölte, a független nyilvánosságot és a jogot felhasználva mutatja be a következő napokban, hogy hiányosan és megvágottan közzétett dokumentumok alapján igyekeznek őt hamis gyanúba keverni a Sukoró-ügyben.
febr. 6
14:27
Pavljucsenkónak elege lett a Tottenhamből, torkig van a kispaddal (Sport365)
A Spurs orosz támadójánál betelt a pohár, a Szpartak Moszkvától érkező csatár a nyáron biztosan klubot vált.
febr. 6
14:30
Kalózokat fogott az indiai haditengerészet (Kripto Akadémia)
Az indiai haditengerészet egységei elfogtak egy nagy kalózhajót vasárnap India délnyugati partjainál, és több mint ötven embert vettek őrizetbe - közölte az indiai védelmi minisztérium. A hajó fedélzetén talált emberek között túszok is vannak, de pontos számot egyelőre nem lehet tudni. Az állítólagos kalózokat Mumbai városába szállítják.
febr. 6
14:39
Öt halott a romániai bányarobbanásban (HírTV)
Romániában öten meghaltak, amikor robbanás történt egy Zsil-völgyi lignitbányában. Egy mérnök és négy villanyszerelő dolgozott 400 méter mélyen, amikor az első detonáció történt. Ezután egy tizenöt fős mentőcsapat ereszkedett le a tárnába, hogy felhozták a holttesteket, de újabb robbanás következett be.
febr. 6
14:39
Újra összetűztek a thaiföldi és kambodzsai katonák (Gondola)
Újra összetűztek egymással a thaiföldi és kambodzsai katonák a két ország vitatott határvonalánál vasárnap, egy nappal az után, hogy a két ország tűzszüneti megállapodást kötött
febr. 6
14:39
"Szerettelek benneteket" Túladagolta magát a magyar műsorvezető (ATV)
Homeopátiás készítményeket vett be.
febr. 6
14:41
Eddig húszezren kértek magyar állampolgárságot (HírTV)
Mintegy húszezren kérelmeztek magyar állampolgárságot az elmúlt 5 hétben az egyszerűsített honosítás lehetőségével élve - a miniszteri biztos tájékoztatása szerint.
febr. 6
14:42
Menekítik a pénzt a feltörekvő piacokról (Privátbankár)
Három éve nem tapasztalt mértékű befektetői tőkekivonás kezdődött a múlt héten a feltörekvő piaci térségre szakosodott részvényalapokból, miután erősödtek a gazdaság instabilitással kapcsolatos félelmek
febr. 6
14:42
Likvid az egyiptomi bankrendszer - de ezt el is hihetjük? (ProfitLine)
Az egyiptomi gazdaság át fogja vészelni a zavargások okozta válságot, a bankszektornak pedig nincsenek likviditási problémái - jelentette ki a központi bank elnöke azt megelőzően, hogy egy hét szünet után vasárnap ismét kinyitottak a bankok.
febr. 6
14:44
Egyiptom: újra kinyitottak a bankok (Privátbankár)
Az egyiptomi gazdaság át fogja vészelni a zavargások okozta válságot, a bankszektornak pedig nincsenek likviditási problémái. Ezt a központi bank elnöke jelentette ki azt megelőzően, hogy egy hét szün...
febr. 6
14:51
Fásy Ádám: Mindenből a legjobbat (Blikk)
febr. 6
14:53
Megúszta a karambolt a képviselő (Blikk)
Székesfehérvár - Súlyos baleset részese volt Cser-Palkovics András (36) fideszes országgyűlési képviselő, Székesfehérvár polgármestere.
febr. 6
14:55
Mit ígérnek a csillagok a héten? (Blikk)
febr. 6
14:57
Elég, ha az apukák csak játszanak a gyerekkel (Infostart)
Az édesapák jobban teszik, ha a gyerekkel játszanak, és az anyákra hagyják a gyereknevelés többi részét - derült ki egy amerikai kutatásból, amely szerint ha az apák túl nagy szerepet vállalnak a gyereknevelésben, az vitákhoz vezethet.
febr. 6
14:57
Az MSZP szerint teljessé vált a különadók áthárítása (Infostart)
Az MSZP szerint a lakossági villamos energia árának februári 5 százalékos emelésével teljessé vált a különadók áthárítása.
febr. 6
14:57
Iránban megkezdődött a kémkedéssel vádolt amerikaiak pere (Infostart)
Iránban a nyilvánosság teljes kizárásával kezdődött meg a kémkedéssel vádolt, másfél éve letartóztatott három amerikai állampolgár bírósági eljárása. A zárt tárgyalást a teheráni forradalmi bíróság rendelte el, és azon nem lehet jelen a svájci nagykövet sem, aki az Egyesült Államok érdekeit képviseli Iránban.
febr. 6
14:57
Súlyos sérüléseket szenvedett Robert Kubica (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Robert Kubica lengyel Forma-1-es autóversenyzőt, aki egy vasárnapi ralliversenyen szenvedett balesetet Olaszországban - jelentette az ANSA olasz hírügynökség. Mitfárere sérülések nélkül megúszta a balesetet.
febr. 6
14:57
Vitézy: pénzügyi segítségre és szigorú bérpolitikára van szüksége a BKV-nak (Gondola)
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt, mivel a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében nincsenek már milliárdos tartalékok
febr. 6
14:59
Izraelben beismerte bűnösségét egy kémnő (Infostart)
Izraelben beismerte bűnösségét a bíróság előtt az a fiatal izraeli nő, aki évekkel ezelőtt sorkatonaként titkos katonai dokumentumokat szolgáltatott ki egy újságírónak.
febr. 6
15:00
Kubica karját talán amputálni kell (Sport365)
Raliversenyen szenvedett súlyos sérüléseket a Forma-1-es lengyel pilóta, Robert Kubica, akinek itáliai médiahírek szerint több helyütt eltörött a lába, s elveszítheti egyik karját.
febr. 6
15:03
Gyermekünk szókincsének fejlődése (WebBeteg)
A gyermekek fejlődése születésüktől kezdődően összetett folyamat, amely részben a mozgásfejlődésből(ezen belül is a nagy- és a finom mozgások fejlődéséből), a nyelvi, a kognitív (gondolkodásmódbeli) és a pszichoszociális fejlődésből áll.
febr. 6
15:05
Terhességi fájdalmak - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Az egész lágyékom és ínszalagom fáj. Néha olyan, mintha a vénuszdombom is égne. Ez a probléma főképp járás közben, illetve az éjjeli alvás (fordulás) közben nagyon fájdalmas. Jelenleg a terhességem 24. hetében vagyok. Összefügghet ez a dolog a boka és lábfej duzzanattal? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
febr. 6
15:06
Elegük lett az egyiptomiaknak a tüntetésekből? (Kripto Akadémia)
Bár Kairó főterét továbbra is több ezer kormányellenes tüntető foglalta el vasárnap, lassan kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba az egyiptomi fővárosban - jelentette az AFP francia hírügynökség. A város utcáin újra megjelentek a rendőrök, kinyitott több bank és közlekedési dugók alakultak ki.
febr. 6
15:15
Számottevően nem javult a levegő minősége Miskolcon (Infostart)
Számottevően nem javult a levegő minősége Miskolcon, a szmogriadó tájékoztatási fokozatát továbbra is fenntartják. A városban tegnap rendelték el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, miután a város két automata mérőállomása közül a Búza téren a szálló por koncentrációja meghaladta a riasztási, a Lavotta utcán pedig a tájékoztatási küszöbértéket.
febr. 6
15:15
Oszkó: Hiányos dokumentumok alapján igyekeznek gyanúba keverni (Infostart)
Blogbejegyzésében azt írta: a következő napokban bemutatja ennek bizonyítékait. Oszkó Péter úgy fogalmazott: mindig is vállalta a személyes felelősséget döntéseiért és tetteiért, és mivel tisztességgel végezte a munkáját, így nem tart semmiféle kérdőre vonástól.
febr. 6
15:15
Évekbe telhet míg a Nagy-korallzátony magához tér (Infostart)
Szakértők szerint évekbe telhet míg az Ausztrália északkeleti partja előtt húzódó Nagy-korallzátony kiheveri az elmúlt hetek viharkárait. A területre a múlt hónapban hatalmas esőzések zúdultak, majd a héten a Yasi névre keresztelt hurrikán söpört végig rajta.
febr. 6
15:15
A magyar közönséget nem lehet átverni (+képriport) (HírTV)
Ugyan kis ország vagyunk, ám ehhez képest ismertek az artistáink. A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a Magyar Nemzet Online-nak elmondta: 121 éve van hazánkban cirkusz, amit az egész világ ismer. Kristof István szerint a magyar közönséget nem lehet átverni, felismerik a jó és közepes produkciót is. Úgy tűnik, hogy manapság még mindig a légtornászok a legkedveltebbek. De vannak megoldásra váró…
febr. 6
15:15
Az MSZP a kisebbségi bizottság összehívását kezdeményezi Vona nyilatkozatai miatt (Gondola)
Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának azonnali összehívását, Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyíltan rasszista és antiszemita nyilatkozatai miatt - közölte Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel
febr. 6
15:15
Átvizsgálja a Kehi a pénztárak vagyongazdálkodását (ProfitLine)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) át fogja világítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, megvizsgálja, hogy a vagyonkezelés a jó gazda gondosságával történt-e, és ellenőrzi a vagyonátadás, -átvétel folyamatát - jelentette be Selmeczi Gabriella vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 6
15:17
Vitézy Dávid: a kormány pénzügyi segítségére és szigorú bérpolitikára van szüksége a BKV-nak (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint a kormány pénzügyi segítségére és szigorú bérpolitikára van szüksége a BKV-nak. Vitézy Dávid elmondta: a közlekedési társaság idei költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, miközben a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében nincsenek már milliárdos tartalékok.
febr. 6
15:17
Egyiptom: a nagykövet azt mondta, nem tudnak bajba jutott magyarokról (Infostart)
Egyiptomban tárgyalások kezdődtek a hatalommegosztásról a politikai élet főszereplői között. A nemzeti dialógusnak nevezett párbeszédre az ország újonnan kinevezett alelnöke, Omar Szuleimán tett javaslatot. A politikus találkozott a hivatalosan betiltott, de működő és nagy erőt képviselő iszlám szervezet, a Muzulmán Testvériség képviselőivel is.
febr. 6
15:17
Lassan visszatér az élet a megszokott kerékvágásba (HírTV)
Bár Kairó főterét továbbra is több ezer kormányellenes tüntető foglalta el vasárnap, lassan kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba az egyiptomi fővárosba. A város utcáin újra megjelentek a rendőrök, kinyitott több bank és közlekedési dugók alakultak ki.
febr. 6
15:17
Tűzvész egy franciaországi romatelepen: egy halott, két sérült (Gondola)
Egy ember meghalt és két tűzoltó könnyebben megsérült abban a tűzben, amely a Párizshoz közeli Ivry-sur-Seine romatelepén vasárnap hajnalban pusztított - erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című párizsi napilap internetes oldalának az értesülését
febr. 6
15:19
Újra összecsaptak egymással a thaiföldi és a kambodzsai katonák (Infostart)
Újra összecsaptak egymással a thaiföldi és a kambodzsai katonák a két ország vitatott határvonalánál, egy nappal az után, hogy létrejött a tűzszüneti megállapodás. Pénteken kétórás tüzérségi párbajt vívott egymással a két hadsereg a mindkét ország által magáénak követelt hindu templom közelében.
febr. 6
15:24
Megkezdődtek a tárgyalások az ellenzék és a kormány között (Kripto Akadémia)
A frissen kinevezett egyiptomi alelnök vasárnap találkozott az ellenzéki csoportokkal, köztük a Muszlim Testvériséggel - közölte a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség. Közben az amerikai külügyminiszter óvatosan, de üdvözölte, hogy a Muszlim Testvériség részt vesz a megbeszéléseken.
febr. 6
15:33
Egyre dagad a francia külügyminiszter körüli polémia tunéziai útja miatt (Infostart)
Tovább dagadt vasárnap a francia külügyminiszter szilveszteri tunéziai pihenése miatt kirobbant vita: az ellenzék most már a diplomáciai tárca vezetőjének magyarázatai miatt követeli a miniszter lemondását.
febr. 6
15:33
Egyre dagad a francia külügyminiszter körüli polémia tunéziai útja miatt (Gondola)
Tovább dagadt vasárnap a francia külügyminiszter szilveszteri tunéziai pihenése miatt kirobbant vita: az ellenzék most már a diplomáciai tárca vezetőjének magyarázatai miatt követeli a miniszter lemondását
febr. 6
15:33
Egyszerre tudta meg: gyereket vár és rákos (Blikk)
febr. 6
15:33
Vitézy: A kormány pénzére van szüksége a BKV-nak (ATV)
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt, mivel a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében nincsenek már milliárdos tartalékok. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában azt mondta, szigorúbb bérpolitikára és a finanszírozási…

Keresés