A tavalyi rekord külkereskedelmi többletet a német gazdasági fellendülés nyomán jelentősen élénkülő export generálta - elemzők a többlet csökkenésére számítanak
Háromszáz halott, fosztogatás, gyújtogatás, összecsapások - az elszánt magyar turistát nem riasztja el az egyiptomi káosz. Miközben a legtöbb ország a polgárai kimenekítésén iparkodik, több száz honfitársunk sütteti a hasát a forrongó országban.
Arra egyelőre nem számítunk, hogy az árfolyam a közeljövőben tartósan képes lenne 270 alatt lehorgonyozni, erre fundamentálisan akkor lenne reális esély, ha a február második felében bejelentendő...
A szerdai napot is emelkedéssel kezdték a vezető nyugat európai indexek köszönhetően a jó hangulatú ázsiai zárásoknak. A londoni index már a 6000 pontos határt is áttörte és jelenleg 0,8%-os...
Elébe ment a tüntetéseknek a jemeni elnök, és szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti azt az alkotmánymódosítási eljárást, amely lehetővé tette volna számára, hogy élete végéig betölthesse tisztségét. „Nemet mondok az öröklődő tisztségre, nemet mondok az élethosszig tartó elnökségre” - fogalmazott a parlament rendkívüli ülésén felszólaló Ali Abdullah Szaleh, akinek jelenlegi elnöki cik...
A tavalyi rekord külkereskedelmi többletet a német gazdasági fellendülés nyomán jelentősen élénkülő export generálta, és bár az MTI által megkérdezett elemzők a többlet csökkenésére számítanak az idén, a várt 4,5 milliárd euró körüli aktívum így is jelentős.
A XVI-XVII. századi mindennapok világát idézik fel február 3-án a Magyar Nemzeti Múzeumban. A „Reneszánsz Hallványtár” - Zenélő hétköznapok a török kori Magyarországon című előadást Várkonyi Gábor és Csörsz Rumen István tartja, ingyenes, de regisztrációhoz kötött a belépés.
Roger Vinson miami szövetségi bíró hétfői ítéletében minősítette alkotmányellenesnek az Obamacare-t. Az adminisztráció szerint a bíró túlterjeszkedett hatáskörén; számos politikus üdvözli a döntést; az utolsó szót minden bizonnyal a Legfelsőbb Bíróság mondja ki.
Záhonynál már 5 kilométer hosszú a kamionsor, jelenleg 21 óra a várakozási idő Ukrajna felé a kilépő oldalon. A személyforgalomban nincs fennakadás - közölte a Független Hírügynökséggel szerdán Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A megyei vöröskereszt teát oszt a mínusz 10-15 fokos hidegben.
Rendszeres Olvasóim címlapfotó híján is gyanakodnának, hogy itt valami turpisság van, hiszen húsételről ritkán írok, pláne effajta specialitásról... A kép azonban a többiek számára is sejteni engedi, hogy vélhetően valami püspökkenyér-féleségről lesz szó. A fotókon ráadásul látszanak a sütőformában kapott bordaívek, azaz az őzgerinc. Rejtély megoldva, azaz: püspökfalat őzgerinccel. :)
Kalifornia, Nevada, New Jersey, Oregon és Washington után Illinois a hatodik állam, ahol legális az egyneműek élettársi viszonya. Ennek alapján a meleg és leszbikus párokat ugyanazok az állami kedvezmények illetik meg alanyi jogon, mint a tradicionálisan egybekelteket.
Fogamzásgátló tabletta váltása történhet valamilyen probléma miatt, mely leggyakrabban a közti vérzés, libidócsökkenés, migrén, emlőfeszülés, rossz közérzet, súlynövekedés vagy időközben kiderült betegség esetén. A fogamzásgátló tabletták széles palettája elérhető ma már.
Inkább rövid és középtávú megtakarításban gondolkodik a magyar lakosság, ezért a nyugdíj célra is felhasználható megtakarítások közül a rugalmasabb és rövidebb futamidejű tartós befektetési számlát (TBSZ) részesíti előnyben a nyugdíj előtakarékossági számlával (NYESZ) szemben
Larry Hagman nyogodtan elhúzhatta az alkudozást, hiszen pontosan tudta: Jockey nélkül nincs Dallas. A szappanopera felújításában a 79 éves színész a régi "családtagokkal" együtt tér vissza
Tűz volt november végén a szlovákiai Mohi (Mochovce) atomerőműben, de akkor a hatóságok nem tájékoztatták róla a közvéleményt - közölte az Aktualne.sk szlovákiai hírportál szerdán.
Ma délután fél háromkor Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Országházban. A Portfolio.hu úgy tudja, hogy az esemény témája a nyugdíjrendszer lesz. A sajtótájéjkoztatót kiemelt...
Megújult a PSZÁF hitel- és lízingtermék választó programja, február 1-jétől a gépjármű lízingtermék, valamint lakáscélú finanszírozás mellett valamennyi ingatlan célú (például üdülő) finanszírozási konstrukció is megtalálható benne - tette közzé a felügyelet a honlapján....
A fekete színnek van valami megmagyarázhatatlan vonzereje, s ez különösen igaz, amennyiben autókról beszélünk. A Porsche limitált kiadású modelljein pedig a fényt elnyelő típusok olyan letisztult eleganciát sugároznak, ami miatt minden hátrányról elfeledkezünk, s ha az esztétikai élmény mellé egyediség, kiváló felszereltség és jó ár/érték arány társul, akkor bizony hevesebbé válik a sportautókért…
Az egyiptomiak elküldték üzenetüket, követeléseik meghallgattattak, és ideje, hogy most segítsenek normalizálni a helyzetet Egyiptomban - közölte egy katonai szóvivő az állami televízióban, egyértelmű felhívásként arra, hogy a tüntetők távozzanak az utcákról. Az emberek azonban ma már kilencedik napja gyülekeznek Kairó központjában.
Megvizsgálja az adatvédelmi ombudsman, hogy közérdekű adatnak minősül-e: mennyit költöttek reklámra a magánnyugdíjpénztárak a tagok befizetéseiből - mivel az ügy több millió embert érint - írja a Magyar Nemzet.
Záhonynál már 5 kilométer hosszú a kamionsor, jelenleg 21 óra a várakozási idő Ukrajna felé a kilépő oldalon. A személyforgalomban nincs fennakadás - közölte szerdán Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy ember meghalt és legalább tíz megsérült szerda reggel Csehország déli részén, Vodnany közelében, amikor összeütközött egy személyszállító és egy tehervonat - közölte a cseh vasúttársaság szóvivője.
Háromszorosára emelkedett az elmúlt héten az influenzaszerű tünetekkel orvosnál jelentkezők száma Borsod-Abaúj-Zemplénben; a 20 százalékos lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy a 4. héten a megyében körülbelül 1300 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
A 2010-es esztendőben a Las Vegas-i Strip szórakoztató negyed kaszinói 2,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelhettek el, ami egyébként javulás a megelőző esztendőhöz képest, állítja az állami Szerencsejáték-ellenőrző Hivatal.