Emelkedő indexekkel zártak szerdán a főbb ázsiai tőzsdeindexek a javuló világgazdasági kilátásoknak és az egyiptomi zavargások miatti aggodalmak enyhülésének köszönthetően.
Az amerikai piacok erősödését követi a BUX a szerdai nyitásban, az üzletkötők az árfolyamok kismértékű emelkedésére számítanak a kereskedés kezdetén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemző...
Az RFV tegnap közzétette a február 22-i rendkívüli közgyűlésére vonatkozó határozati javaslatokat. Eszerint amennyiben a közgyűlés ezt megszavazza (márpedig a tulajdonosi viszonyok alapján ennek van...
A Premier League 25. fordulójában a Manchester United, a Chelsea és z Arsenal is nyerni tudott. A három élcsapat meccsein összesen 13 gól született. Íme.
Igencsak visszatértek a bikák a parkettre, és jelentős emelkedést produkáltak a vezető indexek. Az új csúcsok megerősítették az emelkedő trendet, így növelték a valószínűségét a pozitív folytatásnak....
Tavaly novemberben az előzetes adatokkal megegyező mértékű egyenleggel, és egyben minden idők legnagyobb többletével zárt a külkereskedelmi mérleg. A 651,5 millió eurós szufficit mellett az export is...
Olasz médiaértesülés szerint a Juventus annak ellenére szeretné megszerezni Dzsudzsák Balázst, hogy a magyar középpályás 2015-ig szóló szerződést írt alá a PSV Eindhovennel.
Zugló megtelt: az eddig átadott új lakások közül nyolcszáz üresen áll, az önkormányzat pedig a jövőben megálljt parancsol a zöldnek mondott városrészben lakóparkokat és plázákat építtető befektetőknek – derült ki a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén. A képviselők a kerületi szabályozási terv – várhatóan az év végéig tartó – átdolgozásáig változtatási tilalmat rendeltek el,...
Az épületenergetika területén dolgozó neves hazai és nemzetközi cégek összefogásával, elsőként Sopronban nyitott meg az Energia Pont, melyet rövidesen az ország számos pontján újabbak követnek majd.
A kedden elért háromhavi csúcsa, illetve a fontos 270-es szint közelében kezdte a napot ma reggel a forint, majd a továbbra is pozitív hangulatban sikerült azt áttörnie, így új háromhavi csúcsra ért....
Egy fiatal lány életét a helyszínen életét vesztette abban a balesetben, ami szerda hajnalban történt Debrecen és Hajdúsámson közö9tt, a 471-es főúton.
Ismét címlapra került a Dubajban épülő „World – Világ” elnevezésű projekt. A világ térképét kirajzoló mesterséges tengeri szigetcsoport ugyanis a beruházó egyik partnere szerint süllyed.
Budapest főpolgármestere és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) intézkedésének megfelelően a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szakemberei a 2011. január 29-ei földrengést követő napon megkezdték a...
A pikkelysömör és a metabolikus szindróma elemeinek összefüggéseit vizsgálták egy nemrégiben megjelent tanulmányban. Az elhízás, a magas vérnyomás, a koleszterinszint, és a cukorbetegség szempontjából elemezték a betegek állapotát, és érdekes eredmények születtek.
Nagy lendülettel kezdte a mai napot is a BUX, az index nem sokkal nyitás után már 1,1%-os pluszban tartózkodik. A pozitív amerikai és ázsiai zárásokat követően az európai tőzsdék is emelkedéssel...
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság végleges adatai szerint 102 019 magánnyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni. A Napi Gazdaság szerint elméletileg akár éles harc is indulhat a minimum taglétszám el nem érése miatt pénztár nélkül maradókért, de ennek valószínűleg gátat szab az elszámolható költségek igen csekély szintje....
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a tervezettnél egy nappal későbbre halasztották Karim Rashid New York-i sztárdizájner budapesti látogatását; a művész csütörtökön 16 órakor tart előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
2010. január-novemberben a kivitel volumene 17, a behozatalé 16%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentésében.
A szakmai gyakorlat kérdésében furcsa helyzetben vannak a diákok. Törvény írja elő, hogy minden hallgatónak szakmai gyakorlatra kell mennie, de közel sincs annyi hely, hogy ezt megtehetnék. Akinek mégis sikerül, annak legtöbbször a munkahelyi és az iskolai elfoglaltságainak összeegyeztetése jelenti a legnagyobb gondot, olyannyira, hogy emiatt hátránynak is érezheti a gyakornokoskodást - derül ki a…
Az elmúlt évek recessziója, a 2009-es évben végigfutó elbocsátási hullám hatalmas versenyt generált az álláskeresők között. Az új körülmények új stratégiát kívánnak meg a munkakeresés során. A portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményből kiderül, mennyire rugalmas a magyar munkavállaló.
2010-ben novemberig a kivitel volumene 17, a behozatalé 16 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a KSH. Az időszakban az export értéke 18 083 milliárd forint (65,7 milliárd euró), az importé 16 685 milliárd forint (60,6 milliárd euró) volt, így a kivitel forintértéke meghaladta, a behozatalé azonban még nem érte el a két évvel korábbi, válság előtti szintet.
A hazai vállalkozások, közintézmények, önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények számára 2011-ben 1100 milliárd forint megpályázható uniós forrás áll rendelkezésre. A pályázati lehetőségekkel kapcsolatos tájékozatlanság sokszor akadálya lehet egy támogatási összeg elnyerésének.
Várhatóan ma tárgyalja a kormány a szórakozóhelyek működéséről szóló új jogszabálytervezet. Ennek részleteit csak azután ismertetik, hogy a kabinet megtárgyalta az előterjesztést.
A közalkalmazotti törvény módosítása munkaügyi szempontból is leegyszerűsíti a vezetőcseréket: ha február 28-ig a főváros meghirdeti a kórházfőigazgatói állásokat, a meglévő vezetői megbízások indoklás nélkül felbonthatók. A Népszabadság értesülései szerint szinte valamennyi fővárosi kórház főigazgatóját menesztik.
Májusra tűzték ki a meghallgatást a Zentai-ügy újabb fellebbezésében - írta szerdán a The West Australian, amely szerint a kétnapos meghallgatáson az ausztrál kormány illetékesei érvelhetnek majd amellett, hogy miért ellenzik a Zentai Károly kiadatását megtiltó határozatot. A 89 éves magyar származású férfi ügyében január elején nyújtott be fellebbezést az ausztrál belügyminiszter, aki így…
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a pakisztáni Pesavar egy zsúfolt piacterén, megölve kilenc embert - közölték szerda reggel a helyi hatóságok. A beszámolók szerint a bomba egy rendőrállomás közelében robbant fel, megrongálva több közeli üzletet és parkoló járművet.
A dunavecsei férfi és felesége az otthonukban együtt nevelték a nő 1996-ban született kisfiát és 2001-ben született közös lányukat két gyerekkel a férfi fajtalankodott, illetve a kislányával közösült is
Még az idén elkészül az újszegedi inkubátorház, a mintegy 200 millió forintos, száz iroda kialakítását tervező beruházás befejezése októberre várható - közölte a beruházást végző Marengo Kft. szerdán az MTI-vel.
A 2009. április 19-én rendezett Vasas–Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzésen is manipulált eredmény született, míg az öt nappal későbbi Újpest–Honvéd találkozót 20 ezer euróért manipulálták.
A tavalyi év első 11 hónapjában a kivitel volumene 17, a behozatalé 16 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 19, az importé 17 százalékkal bővült; euróban ez a növekedés 21, illetve 19 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg többlete 1398 milliárd forintot (5093 millió eurót) tett ki, 428 milliárd forinttal (1656 millió euróval) többet,…
Az egyiptomi tüntetések kapcsán egyre több szó esik az olajár emelkedésről. Bár az elmúlt néhány napban valóban emelkedett a kőolaj világpiaci ára, ez azonban elsősorban a megnövekedett bizonytalanság miatt van, hiszen a nyersanyag-lelőhelyek továbbra is elérhetőek - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Javuló nemzetközi befektetői hangulatot tükröz az euró árfolyama, tovább erősödik a forint: az eurót 269,50 forinton jegyezték szerdán délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 27...
Komoly sikerrel zárult a keddi nap az S&P 500-as index számára. 2008 után ismét visszatért az 1300-as tartományba a részvényindex egy erős emelkedő napot követően. (Solar Capital)
Évtizedek óta nem látott méretű, 3200 kilométer szélességű, összefüggő hóviharzóna vonult át kedden az Egyesült Államokon. Országszerte zárva maradtak az iskolák és a közhivatalok, a repülőtereken kempingágyakon várakoznak a veszteglő utasok.
Ma tette közzé az OTP ukrán leánybankja az ukrán számviteli szabályok szerinti negyedik negyedéves számait. A betétállomány az év utolsó három hónapja során növekedést mutatott, a hitelportfólión...
Magyarország második legnagyobb forgalmú Tesco áruházának bővítési munkálatai kezdődtek meg 2010. január 10-én, Budapest XIII. kerületében, a Váci úton....
Egyelőre csak Amerikában, de reméljük, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere nemzetközivé terebélyesedik és Jockey Ewing - természetesen szinkronizált változatban - ismét a magyar lakosság életének részévé tud válni. Hajrá Jockey, hajrá magyarok!