További 15, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programhoz (NKFP) kapcsolódó pályázatot vizsgál az elszámoltatásért felelős kormánybiztos. Budai Gyulát arról kérdeztük, kíván-e vizsgálódni a 168 Óra című hetilap múlt heti számában említett támogatások ügyében.
Szudán elismeri a déli országrész függetlenségét. Ali Oszman Taha alelnök az előzetes végeredmény bejelentését követően kijelentette, Kartúm nem vitatja az emberek döntését, egyetért azzal.
Floridában egy szövetségi bíró alkotmányellenesnek ítélte Barack Obama egészségügyi reformjának bevezetését. Ez az eddigi legsúlyosabb kihívás a tavaly elfogadott egészségügyi törvény ellen. A vita várhatóan az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé kerül.
A nemzeti hírügynökség vezetője szerint áprilistól ingyenesek lesznek a híreik és a képeik, s talán az MTI rögzítette mozgóképek és a hanganyagok is azok lehetnek. Mindez 700.800 millió forintos bevételkiesést jelent, de Belénessy Csaba úgy véli: az intézmény hatékonysága elsősorban nem azon mérhető, hogy mennyi bevétele van, hanem hogy hány emberhez jutnak el a hírei
Budapest - Teljesen összeomlott Szíj Melinda (41). A Megasztár 5. közönségkedvence a kedd reggeli Mokkában egyszerűen képtelen volt válaszolni Demcsák Zsuzsa és Vujity Tvrtko kérdéseire, csak pityergett és hümmögött maga elé.
Legkevesebb 14-en haltak meg az India északi részén lévő Uttar Pradesh államban kedden, amikor egy zsúfolt vonat tetején utazva nekicsapódtak egy hídnak. A hatóságok közlése szerint az áldozatok egy rendőrségi toborzásról tértek haza.
Találd meg kertedbe illő tökéletes műalkotást, mely megfelel úgy költségvetésben, mint stílusban, és a rendelkezésre álló területbe is beleillik. Cikkünkben bemutatunk néhány szempontot, amely segítségül szolgálhat egy kert megtervezésekor!
Számtalan oka lehet annak, ha a kellemetlen hasmenéssel kell megküzdenünk. Mitől alakulhat ki, mit ajánlatos ilyenkor enni, inni, mikor kell orvoshoz fordulni?
Akár napokon belül újratárgyalhatja az államnyelv-törvényt a pozsonyi törvényhozás, amely idén tegnap ült össze először. A honatyák ugyanis azokat a törvényeket tűzik napirendre elsőként, amelyeket nem írt alá Ivan Gasparovic köztársasági elnök.
Bízom a főpolgármester úr tapasztalatában és bölcsességében, hogy jó gazdaként nem szabadulni akar a kórházaktól, hanem jól szeretné működtetni azokat - fogalmazott a Magyar hírlapnak adott interjújában a fővárosi kormányhivatal vezetője
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök sorsa attól függ, hogy a hadsereg ki mellé áll - mondta az InfoRádióban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense. Horváth Attila biztonsági szakértő arról is beszélt, hogy Európának közvetlenül nem kell attól tartania, hogy megnő a terrorfenyegetettség az észak-afrikai események miatt.
Kállay-Saunders Andrással akarja leélni az életét Tolvai Renáta. Olvasóink kérdéseire válaszolva eloszlatta a kétségeket: őszinték az érzelmeik. Párja az eljegyzést fontolgatja.
Február 11-étől megtalálhatók a világhálón az Új Széchenyi Terv pályázatainak adatlapjai, melyek a korábbi 30-40 helyett csak 8 oldalasak lesznek - írja a Magyar Nemzet
Közérdekű adatnak minősül-e, hogy a hazai nyugdíjkasszák mennyit költöttek önreklámra - ez ügyben soron kívüli vizsgálatot ígér az adatvédelmi biztos - írja a Magyar Nemzet
Egy kétgyerekes francia férfi pert indított kedden a brit gyógyszeripari óriás, a GlaxoSmithKline ellen. A nantes-i bíróságon azt állította, hogy a cég gyógyszerétől, amelyet Parkinson-kórjára kapott, vonzódni kezdett a férfiakhoz és szerencsejáték-függő lett. Az 51 éves férfi 450 ezer euró kártérítést követel a vállalattól.
Akár örvendezni is lehetne azon, hogy Szőcs Géza kulturális államtitkár megtisztelte a filmes szakmát és eljött a kritikusok díjátadó ünnepségére. Eddig ugyanis a kormány részéről nem mutatkozott sok hajlandóság, hogy akár válaszoljanak a filmszakma (a szövetség) kérdéseire.
Éva–Gigi párbajra tippelnek a villalakók hozzátartozói. A barátok szerint a kiválasztáskor is összefognak a rivális csapatok. A cél: az ellenfél meggyengítése.
Nyolcéves, de még egyetlen falat étel vagy ital sem ment le Attila torkán. Születése óta undorodik minden tápláléktól, ezért édesanyja kétóránként egy szondán keresztül eteti.
A Bibliotheque Pascal tetszett legjobban a filmkritikusoknak a tavalyi filmtermésből, főszereplője, Török-Illyés Orsolya is megkapta az elismerést, Kocsis Ágnes rendezőként vitte el a pálmát a nemzetközi porondon már fényes pályát befutott Pál Adriennel.
Megjelent George Michael legendás Faith című albumának újrahangszerelt változata. George Michael 1987-ben készítette el debütáló, Faith című albumát, melyre az egész popvilág felfigyelt.
A Szépművészeti Múzeum és az AEGON Magyarország február 19-én debütáló Láss csodát című új, gyermekeknek és szüleiknek szóló művészeti sorozatában újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épít.
Aljas vádnak tartja Battonya polgármestere, miszerint korlátozná a helyi szerb és román általános iskolákba felvehető gyermekek létszámát. Karsai József szerint a nemzetiségi iskolákban "egészséges" osztálylétszámot kellene kialakítani úgy, hogy a magyar intézmények érdekei se sérüljenek
Könyökölnek, támaszkodnak, beszélgetnek állampolgárokkal, mobiltelefonon beszélnek és ásítanak - megesik ez rendőrökkel is, egy rejtett kamerás felvétellel negatív példaként állították be ezen tevékenységet végzőket az állomány előtt - írja a Népszava
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mérsékléssel a benzin átlagára 359-360 forintra, a gázolajé pedig 357 f...
Mindig is a csúcsra vágyott és gátlástalanul tört előre, Milla Jovovich kemény és nyers személyisége miatt lett sztár. A harmadik részben nem mindennapi tinikoráról olvashatnak.
A keddi mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban a javulás ellenére nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán kora hajnalban.
A fiatalkori munkanélküliség régóta "időzített bomba" volt az észak-afrikai térségben, most pedig felrobbant, ez vezetett az egyiptomi kormányellenes tüntetésekhez és a tunéziai elnök elűzéséhez - mondta Dominque Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden.
Japán múlt heti, S&P általi leminősítése ismét reflektorfénybe helyezte a hazai jenhiteleseket, egyúttal jó apropóval szolgál arra, hogy megválaszoljuk a kérdést, a más devizanemben eladósodottakhoz...
Kairó fővárosában egymillióan gyűltek össze Mubarak államfő távozását követelve. A hadsereg nem támad a tüntetőkre azok után, hogy az összecsapások 300-nál is több áldozatot követeltek.
Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
Késelés történt kedden késő este a főváros X. kerületében, a Hős utca egyik családi házában; az eldurvult vita során hárman sebesültek meg, köztük egy férfi életveszélyesen.
Decemberben nem változott az euróövezetben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta novemberhez képest: 10 százalékot tett ki az Eurostat kedden ismertetett adatai szerint.
Még az önkormányzati választás előtti utolsó pillanatokban is százmilliós tanácsadói szerződésekre írt ki pályázatot a volt SZDSZ-es Demszky Gábor vezette városháza. A Stop.hu tegnap ezt a Tarlós István (Fidesz–KDNP) által vezetett önkormányzat nyakába akarta varrni. A főpolgármester a Magyar Nemzettel közölte: még októberben letiltotta a tanácsadói szerződéseket, és egy fillért nem fizetnek...
Több országgyűlési képviselő is ritkaságnak számító tárgyakat gyűjt: három honatyának is van motorcsónakja, több tucat képviselőnek van saját több ezer kötetes könyvtára, de van aki volt miniszterelnökök leveleit gyűjti - derül ki a kedden nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokból.