2011. február 11. péntek

febr. 11
10:09
Gál 100 millióért búcsút inthet az előzetesnek, Hagyó maradhat (HírTV)
100 millió forint óvadék ellenében megszűnhet az erzsébetvárosi ingatlanpanamában érintett Gál György előzetes letartóztatása – értesült az MNO. A lap úgy tudja, a Fővárosi Ítélőtábla kedden hozta meg döntését.
febr. 11
10:09
Kövér: örömmel átadjuk tapasztalatainkat a következő elnükségi triónak (Gondola)
Magyarország kész a félév alatt szerzett tapasztalatait átadni a következő elnökségi triónak, mivel nemcsak a spanyol-belga-magyar hármas tagjai, hanem az egymást követő csoportok közötti együttműködésre is szükség van - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben
febr. 11
10:09
Cigarettával bélelték egy kisteherautó ajtaját (Blikk)
febr. 11
10:09
Itt a Nokia várva várt bejelentése (5.) (Portfolio)
Percekkel ezelőtt közzétette a Nokia új stratégiáját, amit hetek óta feszült figyelemmel vártak a befektetők. A cég menedzsmentjében történnek változások, de a vállalat működési struktúrája sem marad...
febr. 11
10:09
Bérkiegészítés a közszférában: 264 ezren jogosultak rá (Pénzcentrum)
A kormány tavaly év végén döntött úgy, hogy 22 milliárd forintot szánnak az idén a kompenzációra, miután elismerték, a közszférában dolgozók között is lesznek vesztesei az új adórendszernek....
febr. 11
10:09
„Megdöbbentően” sok látogatója volt a pécsi EKF-programoknak (ATV)
Talán soha nem ért ennyire össze város és polgársága, mint 2010-ben Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. A tavaly lezajlott programsorozatoknak több, mint 900 ezer látogatója volt, a városba látogatók mintegy egyharmada külföldről érkezett. Pécs szerepvállalását a többség egyértelmű sikerként értékeli, a város vezetése pedig igyekszik a jövőben is kiaknázni a 2010-ben elért eredményeket és…
febr. 11
10:09
Tanulmányként már a Juke-nak állít konkurenst a Renault (Auto Pult)
Az általunk már több ízben is tesztelt Nissan Juke alaposan felforgatja az elérhető árú különlegességek piacát, amely sikerre a Renault is áhítozik. Az ennek jegyében fogant Captur a DeZir koncepció filozófiáját emeli új magasságokba.
febr. 11
10:11
Így lesznek az utolsókból elsők (Portfolio)
Tegnapi záróértéke közelében nyitott a BUX, jelenleg pedig 0,8%-os emelkedést mutat, mellyel a legjobban teljesít egész Európában. A vezető részvények mindegyik felfelé mozdult, korrigálva az elmúlt...
febr. 11
10:12
Zwack - csökkenő árbevétel, csökkenő profit az első háromnegyed évben (ProfitLine)
A nettó árbevétel 18,1 százalékkal 10,49 milliárd forintra, az adózott nyereség pedig 20,8 százalékkal 1,91 milliárd forintra csökkent a Zwack Unicum Nyrt. üzleti évének első háromnegyed évében - közölte a társaság a BÉT honlapján közzétett nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentésben.
febr. 11
10:13
Kiújult a piacok pesszimizmusa (Portfolio)
Újra Egyiptommal foglalkoznak a piaci szereplők, Mubarak elnök a tüntetők várakozása ellenére nem mondott le, így a mai napon (ami Egyiptomban a hétvége első napja) az eddigieknél is nagyobb...
febr. 11
10:14
Mindössze 0,1 százalékkal csökkent a spanyol GDP 2010-ben (ProfitLine)
Spanyolország hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal csökkent tavaly az ország statisztikai intézetének nem végleges adata szerint, a hivatalos várakozás borúlátóbb volt, 0,3 százalékos visszaesésről szólt. A 2009-es évben a spanyol gazdaság 3,7 százalékkal csökkent.
febr. 11
10:15
Videó - A bugyit is letépték egymásról a fürdőruhás Super Bowl döntőjében (Sport365)
Lejátszották a női fürdőruhás amerikai-futball-bajnokság döntőjét, a Lingerie Bowlt. Egyértelműen látványsportágról van szó, a hölgyek ugyan vállvédőt és sisakot viselnek, azonban az egésznek inkább show jellege van.
febr. 11
10:15
Lemaire 600. győzelme (Agroinform)
Ilja Kovalcsuk, a New Jersey Devils orosz sztárjátékosa 24 másodperccel a hosszabbítás vége előtt talált be, így csapata 2-1-re nyert a Toronto Maple Leafs otthonában az NHL legutóbbi játéknapján.
febr. 11
10:15
Fals londoni pletyka terjed a ma déli bejelentésről (Portfolio)
Ma zárul a Fidesz háromnapos kihelyezett frakcióülése, és az előzetes tájékoztatás szerint Lázár János frakcióvezető és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője délben számol be a történtekről. A...
febr. 11
10:16
Devizapiac: paritás közelében az USD/CAD árfolyam (ProfitLine)
A paritás alatti sávban van jelenleg egyensúlyi állapotban a két észak-amerikai deviza árfolyama. Jól látható, hogy az idei évben határozottan visszanyomták a jegyzést az 1.00-ás szintről, míg lent 0.9840 közelében erős támasszal segítik.(Solar Capital)
febr. 11
10:17
Hamilton álom gázsit kap csapatától (Sport365)
Az MLB-ben szereplő Texas Rangers bejelentette, hogy új megállapodást kötött egyik legjobb játékosával Josh Hamiltonnal, aki az előző szezonban World Seriesbe vezette a csapatot.
febr. 11
10:17
Még mindig kerüli a Richtert a Merrill (Portfolio)
Bár a Richter 2010-es számai megfeleltek a Merrill várakozásainak, a menedzsment 2011-es tervei kiábrándítóan hatottak. Az elemző fenntartja 32 000 forintos célárát és a alulteljesítés ajánlását a...
febr. 11
10:21
Egyre több adót fizetünk bankkártyával (HR Portál)
Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt, tavaly már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók - tudta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az MTI.
febr. 11
10:24
Szabadtéri sportok pozitív hatásai (WebBeteg)
Közismert, hogy a mozgás pozitív hatással van a szervezetre és a közérzetre egyaránt. A szabadtéri sportok további előnyeit friss kutatások is igazolták, dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom sportorvosa pedig a kitartásra és a rendszerességre hívta fel a figyelmet.
febr. 11
10:27
Február 15-ig kell jelentkezni az érettségi vizsgákra (HírTV)
A középiskolásoknak és a középiskolai jogviszonnyal nem rendelkezőknek is egyaránt február 15-ig kell beadniuk jelentkezésüket a 2011. évi május-júniusi érettségi vizsgákra, akár közép- vagy emelt szinten kívánnak érettségit tenni - tájékoztatta az Edupresst az Oktatási Hivatal (OH). Az első írásbeli érettségi vizsgák május 2-án kezdődnek, és május 23-ig tartanak, az emelt szintű szóbeli vizsgák…
febr. 11
10:27
Botrány Moszkvában is a magyar kereskedelmi kirendeltség épülete körül (Gondola)
Moszkvában is botrány tört ki a magyar kereskedelmi kirendeltség épületének adásvétele körül: a Vedomosztyi című üzleti lap értesülése szerint a regionális fejlesztési minisztérium hétszer annyiért vette meg az épületet, mint amennyiért azt a magyar fél eladta, de az továbbra sem világos, hogy kitől
febr. 11
10:27
Itt a Nokia várva várt bejelentése! (Portfolio)
Ma reggel közzétette a Nokia új stratégiáját, amit hetek óta feszült figyelemmel vártak a befektetők. A cég menedzsmentjében történnek változások, de a vállalat működési struktúrája sem marad...
febr. 11
10:27
Lelép a rendező, megelégelte a magyar showman trágár beszólásait (ATV)
Még csak bocsánatot sem kért.
febr. 11
10:29
Több mint 4,3 milliárdért kelt el (HírTV)
13,4 millió fontért, vagyis több mint 4,3 milliárd forintért kelt el Londonban a Sotheby's csütörtök esti aukcióján Salvador Dalí egy festménye. Az 1929-ben alkotott „Paul Eluard portréja” című képet egy telefonon licitáló vevő vette meg. Korábban soha ennyit nem adtak szürrealista festményért.
febr. 11
10:29
Bugár: márciusban újra benyújtják az állampolgársági törvény módosítását (Gondola)
Bugár Béla szerint a szlovák parlament márciusban tűzi újra napirendjére az állampolgársági törvény módosítását
febr. 11
10:29
Gyengébben teljesíthetett év végén a magyar gazdaság (Portfolio)
A tavalyi év utolsó negyedéves GDP-teljesítményében tükröződik az ipar csalódást keltő decemberi teljesítménye - a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők többsége a rossz adat miatt némileg...
febr. 11
10:29
Stratégiai partnerséget köt a Nokia és a Microsoft (ATV)
A finn cég okostelefonjain Windows fog futni.
febr. 11
10:30
Gyurcsány-blog- Ajánlat a Fidesznek alkotmányozásra (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében felhívja a kormánytöbbséget, hogy állítsa vissza azt az általa megváltoztatott szabályt, miszerint az alkotmány koncepciójának elfogadásához a parlamenti képviselők nyolcvan százalékának támogatása kell.
febr. 11
10:31
„Az áron aluli értékesítés önmagában nem bűncselekmény” (HírTV)
Horváthné Fekszi Márta ügyvédje szerint az áron aluli értékesítés önmagában nem bűncselekmény. Papp Gábor a Hír Televízió Rájátszás című műsorában közölte: csak akkor lehet büntetést kiróni, ha az áron aluli értékesítés mellett a vagyonkezelési kötelezettség megszegésének gyanúja is felmerül.
febr. 11
10:31
Botrány Moszkvában is! Hétszeres áron kelt el a képviselet (Gondola)
Moszkvában is botrány tört ki a magyar kereskedelmi kirendeltség épületének adásvétele körül.
febr. 11
10:36
Brutálisan drágulhat a baromfihús (Infostart)
Akár 25 százalékkal is emelkedhet a baromfihús ára, mert a búza- és kukoricahiány miatt az egekbe szöktek a takarmányárak - mondta az InfoRádiónak a Baromfi Terméktanács elnöke. Bárány László hozzátette: komoly visszaesést okozhat a fogyasztásban az áremelkedés. A baromfitenyésztők forráshoz juttatásának lehetőségével próbál segíteni a Vidékfejlesztési Minisztérium.
febr. 11
10:45
Teherautó és személygépkocsi ütközött a tükörjégen (Infostart)
Egy teherautó és egy személykocsi ütközött össze péntek délelőtt a 8101-es úton; a balesetnek egy sérültje van, az érintett útszakaszt tükörjég borítja, a forgalmat elterelik - közölte a rendőrség.
febr. 11
10:45
Válságban a Nokia? (HírTV)
Széleskörű stratégiai partnerséget köt a Nokia a Microsofttal - jelentették be pénteken. Az egyezség értelmében a finn cég okostelefonjai ezentúl Windows operációs rendszereket használnának majd.
febr. 11
10:45
Ahmadinezsád: a Közel-Kelet hamarosan megszabadul az USA-tól és Izraeltől (Gondola)
A Közel-Kelet hamarosan megszabadul az Egyesült Államoktól és Izraeltől - jelentette ki pénteken Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád, és szólt a tunéziai és az egyiptomi népfelkelésről is
febr. 11
10:45
Temetőben szabadult meg kislányától egy anya (Blikk)
A temetőben, a sírok között szabadult meg két és fél éves kislányától egy 23 éves nő Galaţi megyében. A zokogó kicsit egy férfi találta meg - írja a Manna.ro.
febr. 11
10:45
Március 1-jén ül össze a Befektetői Tanács (ProfitLine)
Csak a reformcsomagról szóló kormánydöntés után, március 1-jén ül össze ismét a Befektetői Tanács (BT) - tudta meg a Világgazdaság.
febr. 11
10:45
Kiütötték a kislánnyal ütköző motoros négy fogát (ATV)
Újabb gyanúsítottak a csongrádi ügyben.
febr. 11
10:47
Vérbe fagyva hevert lakásában (HírTV)
A jelek szerint meggyilkolták azt a férfit, akinek holttestét egy kispesti panellakásban találták meg csütörtök este. Az áldozat már napok óta hevert lakásában.
febr. 11
10:47
Enyhén erősödött a forint az euróhoz képest (ProfitLine)
Enyhén erősödött a forint az euróhoz képest, míg a svájci frankhoz képest kissé gyengült pénteken délelőttre; az eurót 272,39 forinton, a svájci frankot pedig 207,22 forinton jegyezték 10 órakor a bankközi devizapiacon.
febr. 11
10:47
Tombol az influenza Szabolcsban, ketten meghaltak (ATV)
A betegek között sok a gyerek.
febr. 11
10:48
Videó - Kubica csodával határos módon menekült meg a haláltól (Sport365)
Elkészült a Robert Kubica ralibalesetét elemző videóanimáció, amelynek alapján kijelenthető, hogy a lengyel Forma 1-es pilóta életben maradása valóságos csoda.
febr. 11
10:49
Mínuszban a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban álltak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken a kereskedés kezdete után egy órával, de a veszteségük jelentősen csökkent nyitáshoz képest.
febr. 11
10:49
"Fontos bejelentést tesz" az egyiptomi hadsereg (ATV)
Az ellenzék minden eddiginél nagyobb tüntetést szervez péntekre.
febr. 11
10:51
Hadsereg őrzi a piramisokat, féltik az egyiptomi kincseket (ATV)
Az újonnan kinevezett műemlékeket felügyelő miniszter beszámolt arról, hogy vasárnap megkezdődött a fosztogatók által megrongált egyiptomi műtárgyak helyreállítása.
febr. 11
10:53
Videó: 5 másodperc alatt két ziccert hibázott David Villa (ATV)
Így is megnyerték a meccset a spanyolok.
febr. 11
10:54
Rekordáron kelt el Salvador Dali egy festménye (Spa Trend Online)
13,4 millió fontért, vagyis több mint 4,3 milliárd forintért kelt el Londonban a Sotheby's csütörtök esti aukcióján Salvador Dali egy festménye. Az 1929-ben alkotott "Paul Eluard portréja" című képet egy telefonon licitáló vevő vette meg. Korábban soha ennyit nem adtak szürrealista festményért.
febr. 11
10:54
Az autóipar csak a jól képzetteknek ad munkát (HR Portál)
Szakértő szerint a gazdasági vagy műszaki szakemberek biztosan találnak majd munkát. Az autóipar segíthet, de itt csak magasan vagy jól képzett munkaerő foglalkoztatható, ezért kulcskérdés, hogy a szakképzést és a felsőoktatást ilyen irányba tereljük - hívja fel a figyelmet a kamarai elnök a Magyar Rádió műsorában.
febr. 11
11:00
Földrengés: akár egymilliárd is lehet a kár (Privátbankár)
A biztosító társaságokhoz február 10-ig összesen 8481 földrengéssel kapcsolatos kárbejelentés érkezett, amelyek összértéke elérheti akár az egymilliárd forintot is
febr. 11
11:03
Márciusban már szavazhat az országgyűlés a semmisségi javaslatról (Infostart)
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki ülésén Balsai Istvánnak "a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról" szóló törvényjavaslatát, amely semmisnek tekintené azokat az ítéleteket, amelyek alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte.
febr. 11
11:03
Diákotthon épült Egerben az SNI-s gyerekek számára (HírTV)
Kollégiumot adtak át az egri Arany János Általános és Szakiskola sajátos nevelésű igényű (SNI) diákjai számára február 10-én. A tanulás- és magatartászavaros gyermekekkel 20 éves korukig foglalkozó intézmény 195 milliós uniós támogatásból fedezte a délutáni és esti foglalkozásoknak lehetőséget adó, modern informatikai eszközöket biztosító, akadálymentesített diákotthon létrehozását.

Keresés