Nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti munkájában az MSZP, de minden parlamenten kívüli eszközt kihasznál, hogy bemutassa koncepcióját - tudta meg a Népszabadság
A szakmai szervezetek támogatják az új felsőoktatási törvény alapelveit rögzítő dokumentumot. Ez szakítana a hallgatóalapú finanszírozási rendszerrel, és olyat vezetne be, mely versenyre ösztönözné a hazai intézményeket - írja a Magyar Nemzet
A jelek szerint a II. kerület továbbra is elutasítja a budai villamosvonalak összekapcsolását. Ezért egyeztetést kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központ vezetője és a főpolgármester-helyettes a kerületi polgármesterrel. Több milliárd forint uniós pénzt használnának fel a beruházáshoz, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség március végéig adott határidőt a megállapodásra. Vitézy Dávid az…
Omár Szulejmán egyiptomi alelnök lapfőszerkesztőkkel beszélgetve kijelentette, hogy a kairói Tahrír téren zajló tüntetések "nem viselhetők el a végtelenségig", a válságnak mihamarabb be kell fejeződnie. Szó sincs a hatalom végéről, és Hoszni Mubarak elnök nem most rögtön fog távozni. Joe Biden amerikai alelnök viszont "azonnali, jelentős, békés és törvényes" hatalmi átmenetre szólította fel…
Az NBA mai játéknapján a Miami Heat LeBron James vezetésével nyert az Indiana Pacers ellen. Kulcsjátékosának sérülése óta döcög a Los Angeles Clippers gépezete, ezúttal az Orlando verte meg.
Bódi Sylvi még december elején Amerikába utazott egy fotósorozat kedvéért, de a munka elvégzése után nem jött vissza Magyarországra. A Bors hosszas nyomozás után San Franciscóban érte utol a modellt.
A Dunaferr-rel 2000-ben bajnokságot nyerő Salamon Miklós és Lengyel Ferenc felesége is azt állítja, a focisták bántalmazzák őket. Problémájukkal azonban rendre falakba ütköznek.
A jelenlegi emlékmű csúf arculcsapása a forradalomnak és mártírjainak. Sokkal inkább emlékeztet a november 4. utáni lerohanásra és a véres megtorlásra - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Wittner Mária. A napilap ugyanis arról számol be, hogy 56-os szervezetek a vaskefének csúfolt emlékművet saját költségükön lebontatnák és helyébe új, méltó mementót emelnének
Rihanna ártatlan tiniként tört be a zeneiparba és mára igazi vadóc szexszimbólummá vált. Sorozatunk harmadik részéből kiderül, nagy szerelme miért verte össze.
A Fedél Nélkül című utcalap munkatársainak 33 darab, a Hobo Blues Band búcsúkoncertjére szóló ajándékjegyet adott át Földes László, Hobo - olvasható a kultura.hu-n.
A nagybefektetőkkel továbbra is tartja a kapcsolatot, és viszi a befektetéspolitikai ügyeket is Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkára, aki uniós feladatai miatt az operatív ügyeket ideiglenesen átadta helyettesének
A mohácsi busójárás és a miskolci kocsonyafesztivál kölcsönös részvétellel igyekszik erősíteni egymást. Március harmadikától nyolcadikáig tart 2011-ben a Mohácsot leginkább jellemző fesztivál, a busójárás, a miskolci kocsonyafesztivált pedig február 18-a és 20-a között rendezik meg.
Az amerikaiak több mint fele úgy gondolja, hogy Barack Obama elnöknek jövőre nem sikerül újraválasztatnia magát, pedig teljesítményét több mint egy éve nem értékelték olyan magasra, mint most - derül ki a CNN és az Opinion Research Corporation közvélemény-kutató cég kedden nyilvánosságra hozott közös felméréséből.
Lezárult az egykori Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet által végzett belső vizsgálat, amelyből kiderült: kétszázhat rokkantosítási eljárásból huszonnyolc esetben állítottak ki hamis diagnózist az egri orvosok – értesült a Magyar Nemzet. A szociális államtitkárság szerint azok a doktorok, akik pénzért készítik el a szakvéleményt a rokkantnyugdíjról, évente legalább harminc...
Folytatódik Fábry Sándor és dr. Magyar György adok-kapokja. A sztárügyvéd elment ugyan az Esti Showder forgatására, ám a vágott anyagot már nem engedi adásba.
A portál az Associated Press hírügynökség híre alapján tette közzé az eseményt. Repülős Gizi - vagy ahogy a külföldi portálok angolul emlegetik: Flying Gizi - megjelent a nemzetközi porondon, mivel egyebek mellett lengyel és német portálok, illetve az angol nyelvű kínai China Daily, de még a CBS News is és az ausztrál Herald Sun is foglalkoztak az esetével kedden.
Az új "bolognai" rendszerben végzett alapszakos hallgatók fele továbbtanul a diplomázás után, de ők kevesebbet keresnek és nem is annyira elégedettek annyira
Brutális kegyetlenséggel verte agyon húsz évvel fiatalabb élettársát az ózdi Csipkés Zoltán, akit ezért a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, a férfit legkorábban harminc év múlva helyezhetik feltételesen szabadlábra.
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság dolgozói egyesülete a médiatörvény és a médiaalkotmány írott sajtót hátrányosan érintő rendelkezései miatt.
Kábellopás miatt nem működik a biztosítóberendezés a Kőbánya-felső állomáson, ezért a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalakon átlagosan 20-25 percet késhetnek a vonatok .
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság a médiatörvény miatt - olvasható a lap címoldalán. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy megszületett egyezség az új felsőoktatási törvényről.
Vádat emeltek egy 70 éves orosz nő ellen a távol-keleti Murmanszkban, mert az orosz hatóságok szerint meg akarta öletni volt szeretőjét. A bejelentés szerint az idős asszony bosszút akart állni 32 éves férfin, aki elhagyta őt.
A Los Angeles-i fellebbviteli bíróság kedden engedélyt adott arra, hogy tévékamerák is jelen legyenek Michael Jackson orvosának tárgyalásán. Michael E. Pastor bíró arról is határozott, hogy a korábbi döntéshez képest négy nappal előbb, március 24-én kezdődjön a per, amely várhatóan hat hétig fog tartani.
A Fővárosi Ítélőtábla a múlt pénteken döntött az erzsébetvárosi ingatlanpanamában bűnszervezetben elkövetett csalással és vesztegetéssel vádolt Gál György egykori SZDSZ-es kerületi képviselő óvadéki indítványáról – értesült a Magyar Nemzet.
Saját költségükön vállalnák az 1956 szellemiségét ápoló szervezetek a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára 2006-ban állított városligeti emlékmű lebontását - olvasható a szerdai Magyar ...
A gyerekeimnek ártottam – mondta szomorúan Bakács Tibor kedd reggel az éterben. A kritikus a barátjának is meggyónta tettét. Vágvölgyi B. András pillanatnyi elmezavarral magyarázza az egykori megazsűritag lopását.
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság dolgozói egyesülete a médiatörvény és a médiaalkotmány írott sajtót hátrányosan érintő rendelkezései miatt
Baleset áldozata lett a kis unokánk – állította a Borsnak a vasárnap a győri kórházban elhunyt másfél éves devecseri kisfiú, Tamás nagymamája. A rendőrség szerint bántalmazták.
Számszerűen a legtöbben a 31-35 évesek közül (24.057-en), a legkevesebben pedig a legfeljebb 20 éves pénztártagok közül (396-an) döntöttek úgy, hogy a magán-nyugdíjrendszerben maradnak.
A pénzügyi szakemberek szerint jelentősen visszaesett a gazdasági fellendülés, s mindössze 32 százalékuk lát esélyt a javulásra - derül ki az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) felméréséből.
A szórakozóhelyekre vonatkozó, betartható és életszerű szabályok kidolgozását sürgeti az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért. A buliszervezőket, klub- tulajdonosokat tömörítő szervezet szerint a razziák megölik Budapest éjszakai életét, amely az elmúlt években komoly bevételt hozott az országnak.
A Morgan Stanley és az Óbudai Egyetem február 8-án tartották a Neumann János Informatikai Karon újonnan létrehozott virtualizációs labor megnyitóját. A labor része a két intézmény együttműködésének, melynek célja a gyakorlati üzleti tapasztalatok és a magasszintű felsőoktatás ötvözése - olvasható a a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. és az Óbudai Egyetem által közösen kiadott…
A szocialista pártelnök szerint Orbán Viktor évértékelő beszédéből csak az ország hiányzott, az hangulatelőkészítés volt a bevezetendő megszorító intézkedésekhez
Az Obama-kormány a következő hat évben 53 milliárd dollárt kíván költeni egy országos, nagysebességű vasúti hálózat fejlesztésére - jelentette be kedden Joe Biden amerikai alelnök.