Az állami cégeknél olyan feszített a bérgazdálkodás, hogy nem mindenhol fér majd bele az OÉT-n elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési ajánlás - írja a Népszabadság....
Szükségállapotot hirdetett John Key miniszterelnök Új-Zélandon, ahol a friss adatok szerint legkevesebb 75 ember vesztette életét és több mint háromszázan tűntek el a keddi, 6,3-es erősségű földrengésben. Az egész országra érvényes szükségállapotról azután döntöttek, hogy a földmozgás által sújtott Christchurch város hatóságai kedden már rendkívüli állapotot hirdettek a térségben. A miniszterelnök…
Helyreállt a rend Líbia legtöbb nagyvárosában - közölte kedd éjszaka a tripoli parlament elnöke, hozzátéve, hogy a biztonsági erők „visszaszerezték pozícióikat”. Mohamed Zwei, az Általános Népi Kongresszus vezetője arról is beszámolt, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek feladata a Moammer Kadhafi elleni, nyolc napja tartó felkelés körülményeinek kivizsgálása lesz.
Húsz éve, 1991-ben született meg Polcz Alaine közreműködésével a Magyar Hospice Alapítvány, mely céljainak megfelelően a rákbe tegek számára elviselhetővé és emberhez méltóvá teszi életük utolsó szakaszát.
A Dél-Ausztrália hűvösebb részein előforduló illatos boroszlán egy olyan növény, mely illatával hívja fel magára a kertészek figyelmét. A boroszlánnak 50 különböző fajtája ismert az egész világon – néhány közülük lombhullató, míg másak örökzöldek.
A főbb sorokon a várakozásoknál gyengébb negyedik negyedéves eredményszámokat tett közzé ma reggeli gyorsjelentésében az OMV. A tisztított üzemi eredmény 12, míg a nettó profit 24%-kal maradt el a...
A kor előrehaladtával hallásunk – csakúgy, mint a többi érzékszervünk – sajnos fokozatosan romlani kezd. Napjainkban azonban egyre inkább jellemző az, hogy a hallás romlása már a fiatalabb korosztályt is érinti.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. Közölte, hogy ez a...
Januárban a japán export mindössze 1,4 százalékkal emelkedett, ami több, mint egy éve a legkisebb mértékű bővülés. Ennek köszönhetően a szigetország az elmúlt 22 hónapban az első kereskedelmi deficitjét volt kénytelen elkönyvelni.
A líbiai feszültségek miatt a vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike 1,4 százalék feletti mínuszban zárta a tegnapi kereskedést. A Nasdaq 2,74 százalékot veszített értékéből. Késő délután az...
Az elsősorban az irodapiacon működő Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. működésének második évében, 2010-ben 66,7 millió forint adózott nyereséget ért el, míg 2009-ben 24 ezer forint veszteséggel zárta az évet - jelentette a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. (MTI) Közölte, hogy...
Az FC Barcelonát és a Real Madridot nem lehet legyőzni az ajándékboltokban sem. A 2009-2010-es idényben ez a két klub adta el a legtöbb ajándéktárgyat.
Mínuszokat mutat az ázsiai tőzsdék többsége. Az amerikai piacok méretes zakóját követően 0,8%-kal zárt lejjebb a japán Nikkei, míg a sanghaji börze 0,2%-ot veszített az értékéből. A hongkongi Hang...
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével kapcsolatban
Drágult a parlamenti büfé december óta, ám még így is alig haladja meg egy piaci talponálló árszínvonalát. Mit mennyiért esznek a képviselők? És mit kapnának ezért a pénzért egy pesti lacikonyhában?
A Budapesti Közlekedési Központ új szintet hozna létre a fővárosi parkolási rendszerben, a szervezet végezné a parkolás-szervezést. A többi között erről is beszélt Vitézy Dávid vezérigazgató az Indexnek adott interjúban.
Januárban összesen 64 millió forintnyi végkielégítés-adót fizettek be a valaha elbocsátott, felmondott, szabadságot megváltó közszolgálati alkalmazottak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Az angol és német nyelvterület sajtóját szemlézve úgy tűnik, a HR-esek egyik legfontosabb feladata a stressz kezelése. Nagy-Britanniában és Németországban egyre nő a stressz szintje. Az USA vállalatai az öngondoskodás támogatásán és az egészségügyi reform kommunikálásán dolgoznak.
Miután Vlagyimir Putyin orosz kormányfő sajtótitkára bejelentette, hogy a rendvédelmi szerveknek kell megvizsgálniuk, jogszerű volt-e az az üzlet, amelynek végén Magyarország moszkvai kereskedelmi kirendeltsége az orosz állam tulajdonába jutott, akár az Egyesült Államokban is eljárás indulhat a tranzakció kapcsán – írja a Magyar Nemzet.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. (MTI) Közölte,...
Másfél milliárd forintos hiánnyal és mintegy 100 álláshely megszüntetésével számol idén a Baranya Megyei Önkormányzat, amelynek költségvetését csütörtökön fogadta el a közgyűlés - írja a Magyar Nemzet.
Philip Jang, a kínai Huawei globális igazgatója ma 75, műszaki területen tanuló diák magyarországi támogatását jelenti be, a Népszabadság információi alapján azonban a következő hetekben a mai...
Az RFV Igazgatósága arról döntött, hogy 2011. tavaszán bevezeti a vállalat részvényeit a lengyel tőzsdére. Az egyelőre technikai jellegű bevezetés párhuzamos kereskedésként (dual listing) kerül...
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt hívta vissza a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó - írta szerdán a heol.hu A honla...
A köztársasági elnök szerdán Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztet az Alkotmányozásról. Schmitt Pál a későbbiekben szélesebb körben is elmondja elképzeléseit.
A 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása nem a 2010. évi folyamatokhoz kapcsolódik - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak adott válaszában Banai Péter Benő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) online sajtótájékoztatóján. A tárca helyettes államtitkára kiemelte azt is, hogy a kormány elkötelezett a 2011. évi államháztartási hiánycél tartásában és az idei évre 110 milliárd forintos…
Áprilisban nyitja meg kapuit a volt Hírlapkiadó Vállalat székháza és a Szikra Nyomda egykori helyén felépült Europeum a Blaha Lujza téren, újabb 5 ezer négyzetméter bolttal gazdagítva a kínálatot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,37 százalékos gyengülést jelent. A fő nyugat-európai értéktőzsdék visszaeséssel kezdtek, habár az esés részben elmaradt az előrejelzésektől.
2010 számos változást hozott a lakáshitelezésben, ám a még mindig magas munkanélküliség továbbra is inkább kivárásra készteti az ügyfeleket. Árva András, a CIB Bank lakossági üzletágának üzletfejlesztési vezetője a lakáspiacról és a hitelezésről is beszél a Metropol olvasóinak.
Villamossal ütközött egy gázpalackokat szállító kisteherautó Miskolcon az Újgyőri főtér közelében, szerdán reggel fél nyolc körül – közölte a rendőrség.
Szükségállapotot hirdetett John Key miniszterelnök Új-Zélandon, ahol a friss adatok szerint legkevesebb 75 ember vesztette életét és több mint háromszázan tűntek el a keddi, 6,3-es erősségű földrengésben. Az egész országra érvényes szükségállapotról azután döntöttek, hogy a földmozgás által sújtott Christchurch város hatóságai kedden már rendkívüli állapotot hirdettek a térségben.
Emelkedő árbevételről és stabil finanszírozási helyzetről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében az Appeninn. A vállalat véleménye szerint a nemzetközi ingatlanpiacon már az élénkülés jelei...
A Renault Koleos nem számít újkeletű látványnak a hazai utakon, hiszen már évek óta közöttünk jár, ám valahogy mégis meghúzta magát a látókörünk perifériáján. Most azonban, hogy a forgalmazó egymillió forint kedvezménnyel kínálja a dél-koreai gyárból kikerülő hobbiterepjárót, érdemes rá fokozott figyelemmel tekinteni, hiszen így még kora ellenére is egészen erős ajánlatnak számít.
Tavaly decemberben sem nőtt a kiskereskedelmi forgalom: az értékesítés volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 1,7 százalékkal, 2010 egészében 2,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, az előző hónaphoz képest pedig a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az eladások 0,7 százalékkal mérséklődtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)…
Megkaphatja az országos minősítését Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök platformja - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja: az MSZP hétvégi választmányi ülésén döntenek a tagozatok és platformok minősítéséről.
A tegnapi jelentős amerikai részvénypiaci esés után a hangulat óvatos javulás figyelhető meg az ázsiai piacokon, illetve a határidős európai és amerikai indexeken, noha a Közel-Keletről, elsősorban...
Tavaly 20.823 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek 17.353-as száma, 39 százalékos csökkenést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült.
Az uniós vezetőknek készen kell állniuk, hogy szükség esetén újratárgyalják a görög mentőcsomag feltételeit, növelve ezzel az euróba vetett bizalmat - nyilatkozta Angela Merkel, német kancellár. ...
Az elhízott férfiaknak a szívinfarktus okozta halálozás kockázatával kell szembenézniük, akkor is, ha más tényező nem áll fenn – olvasható a Heart február 15-i számában.