Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) visszahívta a Magyar Légimentő Kft. ügyvezető igazgatóját, Túri Pétert és egyidejűleg Temesvári Pétert bízta meg a gazdasági társaság ügyvezetői teendőinek ellátásával.
A TÁRKI februári pártpreferencia-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is jelentősen népszerűbb minden más politikai pártnál, ugyanakkor támogatottsága november óta folyamatosan olvad és ez a csökkenő tendencia februárban is folytatódik.
Veszély fenyegeti a korallzátonyokat, 2050-ig teljesen el is tűnhetnek, ha sürgősen nem tesznek valamit a „tenger őserdeiért” – állítja a World Resources Institute (WRI) nevű szervezet.
Ne vegyenek át oktatási, illetve szociális intézményeket - erre kéri gyülekezeteit, egyházmegyéit a Magyarországi Református Egyház (MRE), miután az elmúlt időszakban az önkormányzatok tömegesen keresték meg ilyen kérésekkel. Az egyház zsinati tanácsa szerdai ülésén határozatot hozott a moratóriumról - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az MRE kommunikációs szolgálata.
A német kormány kész kampányolni a koalíciós képviselők kérése mellett, nevezetesen, hogy a 2013-ban bevezetendő Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretei között ne lehessen bajba jutott euróövezeti államok kötvényeit vásárolni - közölte Christoph Steegmans, német kormányszóvivő szerdán.
Megtartotta első ülését az új összetételű Költségvetési Tanács, a megbeszélést Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács köztársasági elnök által kinevezett vezetője hívta össze - számolt be az MTI. ...
Elfogadta a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló törvénytervezetet, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után.
A környezet megóvása és az energiatakarékosság ösztönzése a célja a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) által közösen szervezett Kapcsold ki! II kampányának.
Az adóhatósági dolgozók szakszervezetének elnöke szerint a fizetéstől is függ, hogy valaki korrupt lesz-e vagy sem. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese is sérelmezi a korrupció visszaszorítását szolgáló megbízhatósági vizsgálat általános bevezetését.
Nem közölték vele, miért hívták vissza a Magyar Légimentő Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról - ezt mondta a Független Hírügynökségnek szerda este Túri Péter. A távozó vezető szerint az OMSZ főigazgatója szerda délután közölte vele, hogy felmentik, de indoklást nem kapott. Az utolsó munkanapja csütörtökön lesz. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi állhat visszahívása hátterében, Túri Péter azt…
A hasonló fejlettségű országok adataival összehasonlítva megállapítható, hogy Magyarországon kiemelkedően magas volt az utóbbi években a GDP-arányos adóterhelés, magasabb az EU 27 illetve régió átlagánál is. Az elmúlt időszak adórendszer-átalakításai ugyanakkor lényegesen javítottak az adózási helyzeten Magyarországon - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium összefoglaló írása. Az adóelvonás…
Gyengült a forint szerda estére a bankközi devizapiacon valamennyi fontosabb devizával szemben, mert délután az euró gyengülésnek indult a legfőbb "befektetési menedék" devizákkal, a svájci frankkal és a japán jennel szemben. Ezzel párhuzamosan a forint, a zloty és a cseh korona gyengülni kezdett.
A Paks hazai környezetben gólnélküli döntetlent játszott a bajnokságban listavezető Videotonnal a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének szerdai visszavágóján, így Kis Károly együttese az idegenben elért 1-1-nek köszönhetően bejutott a legjobb négy közé.
Vádemelési javaslattal lezárt a Nemzeti Nyomozó Iroda egy 315 milliós csalási ügyet. A nyomozás még tavaly év elején indult, amikor kiderült, hogy a gyanúsított 2007-től 2009 őszéig pénzügyi tanácsadónak adta ki magát és ügyfeleit 20-50 százalékos hozammal kecsegtetve százezreket vett át. Olyan befektető is akadt, aki 13 millió forintot adott a csalónak.
Becslések szerint idén is több százezer honfitársunk indult síelni vagy tervez síelést a következő hetekben. A síelés azonban nemcsak örömöt, hanem komoly veszélyeket is rejt. A K&H Biztosító adataiból kiderül, hogy síeléskor történt balesetek miatt a téli szezonban teljesített utasbiztosítási kárkifizetéseknél látványosan megnő az egészségügyi költségek aránya. Ezért akár utazási irodán keresztül…
2008 szeptembere óta először 110 dollár fölé emelkedett az Európában mérvadó Brent típusú kőolaj árfolyama magyar idő szerint szerdán délután öt körül, a WTI áprilisi határidős árfolyama pedig hét...
Az NFL-ben szereplő Denver Broncos szerződést hosszabbított Champ Baileyvel, aki az elkövetkezendő négy éviben is a csapatott fogja erősíteni. Négy játékos, pedig franchise taget kapott.
Egyre duzzad a botrány és nő a feszültség Washington és Iszlámábád között egy rejtélyes amerikai miatt, aki januárban Lahorban zavaros körülmények között agyonlőtt két pakisztánit.
Tíz magyar bankot jelölt ki szerdán a PSZÁF, melyeken keresztül kedvezményes mértékű, 10%-os adózás mellett 2011 végéig hazahozhatják offshore vagyonukat a pénzüket külföldi társaságokban tartó...
Egy góllal ugyan kikapott a Sevillától a Porto, de mégis a portugál csapat jutott tovább az Európa-Ligában. A legjobb tizenhat között a CSZKA Moszkva ellen játszik.
Különleges lehetőséget kapott a ValóVilág szerkesztőitől Gigi és Jerzy. Bár a villa szerelmespárja korábban egyszer már elvonulhatott egy luxusszállodába, most ismét megengedték nekik, hogy kettesben legyenek.
Vincenzo Montella győzelemmel debütált az AS Roma kispadján, miután a hétfőn kinevezett tréner csapata egygólos sikert aratott Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójából elhalasztott, és szerdán bepótolt mérkőzésén.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter benyújtotta a parlamentnek szerdán a médiatörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Navracsics Tibor indítványa az Európai Bizottsággal lezajlott egyeztetés alapján, négy kérdéskörre kitérve ajánlja módosítani a médiaalkotmányként, illetve médiatörvényként emlegetett két jogszabály több pontját.
Moamer Kadhafi líbiai vezető személyesen rendelte el az 1988-ban a skóciai Lockerbie-nél lezuhant utasszállító felrobbantását – ezt nyilatkozta Musztafa Abdeldzsalid korábbi líbiai igazságügyi miniszter a svéd Expressen című lap honlapján szerdán megjelent interjúban. A miniszter hétfőn mondott le, így tiltakozva az észak-afrikai országban a felkelők ellen alkalmazott erőszak ellen. A volt k...
Megtartotta első ülését az új összetételű Költségvetési Tanács, a megbeszélést Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács köztársasági elnök által kinevezett vezetője hívta össze. Az ülésen részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Viszonylag jól indult az Európai Unióban 2008-ban bevezetett kis- és középvállalkozói intézkedéscsomag végrehajtása a tagországokban, ezzel együtt még további erőfeszítéseket kell tenni az ágazat támogatása érdekében, különös tekintettel az elmúlt évek gazdasági válsága miatt keletkezett új körülményekre - állapította meg szerdán az Európai Bizottság.
Egy amerikai tanulmány szerint háromszor nagyobb az esélye a megbetegedésnek azoknál a kisgyerekeknél, akiknek anyukájuk dolgozik. Az Észak-Karolinai Egyetemről Melinda Sandler Morrill volt az, aki az elmúlt húsz év azon kutatásait nézte át, amelyekben a szülőket kérdezték életkörülményeikről és gyerekeik egészségéről. Az összesített adatokból kiderült, hogy azok a kisgyerekek, akiknek anyukájuk…
Már a Neander-völgyi ember is cicomázta magát: madártollakkal igyekezett csinosítani az öltözékét negyvennégyezer évvel ezelőtt - állítja egy olasz kutató.
Két mérkőzést játszottak ma este a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A címvédő Inter a Bayern Münchent, az Olympique Marseille a Manchester Unitedet fogadta. Mindössze egy gól esett, az is a milánói meccs utolsó percében: Julio Cesar hibája után Mario Gomez a Bayernnek szerzett győzelmet.
Magyarország - az Európai Unió soros elnökeként - határozati javaslatot terjesztett szerdán az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé a súlyos líbiai helyzet ügyében
A hétfői kereskedési szünnap és a keddi pánikszerű hangulat után szerdán már második napja mutatnak jelentősebb esést az amerikai részvényindexek. A nap főszereplője ugyanakkor a líbiai feszültségek...