Hiába, változik a világ, és vele együtt változunk mi is; már jó néhány szempontból másképp gondolunk az autógyártók kínálatára, mint korábban. Persze sokak ejtenek könnyet a szerintük "puhányabb harcosként" érkező új BMW M5 miatt, azonban elkeseredésre nincs ok, hiszen az automata egységgel is minden bizonnyal komoly ellenfél lesz az F10-es 5-ös sorozat gyári sportváltozata.
Tegnapi záróára közelében ingadozik a BUX gyér, 3,4 milliárd forintos forgalom mellett. Az érdektelenség övezte piacon egyik blue chip sem mutat 0,5%-nál nagyobb elmozdulást. A régiós börzék...
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője
A beruházó tervei szerint augusztus 20-án nyitnák meg a nagyközönség előtt a Duna-parti közraktáraknál épült CET-et. Márton Imre, a Porto Investment ügyvezető igazgatója az MTI-nek pénteken azt...
Lengyelországban tavaly rekordot döntött a vállalatalapítás: 167 ezer új céget jegyeztek be, 4,5 százalékkal többet, mint a megelőző évben - számolt be pénteken a Parkiet című napilap.
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló...
Tavaly 88 millió forint bírságot szedett be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi ügyekben - közölte Siklósi Máté, a felügyelet ügyvezető igazgatója pénteken a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
Véget ért a Király uralkodása: a Billboard slágerlistáján a daloló tinik letaszították trónjáról Presleyt. Hivatalossá vált, hogy több dal került fel a Billboard százas slágerlistájára a Glee - Sztárok leszünk! című sorozat betétdalaiból, mint amennyivel eddig Elvis tartotta a rekordot
Négyéves börtönbüntetést kapott egy fehérorosz ellenzéki, amiért betörte a minszki parlament ablakát a decemberi elnökellenes tüntetések alatt. A tárgyalás nem volt nyilvános, és a férfi ügyvédjét is felfüggesztették. Az Egyesült Államok elítélte a bírósági döntést, amellyel emberi jogi szervezetek szerint az embereket akarják elrettenteni az ellenzéki szerveződésektől.
A Fidesz szerint nem elfogadhatóak az MSZP alkotmányozásra vonatkozó feltételei, mert a lényeg veszne el - mondta az alkotmánykoncepciót előkészítő parlamenti eseti bizottság fideszes alelnöke a Duna Televízióban. Gulyás Gergely úgy vélte, hogy akár egyetértés is kialakulhatna a Fidesz és az ellenzék egy része között.
Úrasztali terítőket, címeres poharakat és kelyheket, könyveket, szablyahüvelyeket és még sok már személyes tárgyat láthatnak az érdeklődők február 18-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban a Bethlen családot bemutató kiállításon- mondta a Független Hírügynökségnek Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma igazgatója.
Tavaly 88 millió forint bírságot szedett be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi ügyekben - közölte Siklósi Máté, a felügyelet ügyvezető igazgatója pénteken egy...
A régi lakók egy része elmenekült, sokan pedig mennének, amióta az együttélés szabályaira fittyet hányó, úgynevezett fészekrakós családok költöztek a miskolci Avas-lakótelepen található házakba. A kapcsolókat, a vezetékeket már régen lelopták, az ajtók sem kilinccsel záródnak már, az áramot a lépcsőházból vételezik, vizelet és ürülék mindenfelé, éjszaka dajdajozás és néha késelésig fajuló…
A magyar médiatörvény nem volt kifogástalan, több ponton is módosítani kell, de utána "az első betűjétől az utolsóig" megfelel majd az uniós normáknak és értékeknek - mondta Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő
774 millió forintos büntetést szabott ki a Pécsi Közlekedési Zrt.-re a Nemzeti Adó- és Vámhivatal áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt.
Február végéig biztosan marad a téli időjárás - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a hideg nappalok és fagyos éjszakák mellett azonban számottevő csapadék nem lesz a hétvégén.
New York - Az amerikaiaknak durván a fele a mai napig nem hiszi, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások egyszerűen a gonosz Oszama bin Laden rovására írandók.
Tököl - Zonga egy két év körüli németjuhász-keverék kutya, akit a Szomorú Szív Állatmentő Szolgálat vett pártfogásába. A kutya Tökölön kóborolt sérült lábbal. A jobb mellső lába csak lógott.
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai Zsigmond, miután Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács tagjává nevezte ki a Sándor palotában
Sportolóknak szánt teljesítménynövelő szerek birtoklása és terjesztése miatt hét embert tartóztatott le a spanyol rendőrség - közölte pénteken a katalán rendőrség szóvivője. Az akcióban a tiltott szernek minősített EPO-t és clenbuterolt is lefoglaltak.
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...
Valamivel több mint 3 kilogramm kokaint találtak a Nemzeti nyomozó Iroda (NNI) nyomozói egy török származású férfinál egy I. kerületi lakásban tartott házkutatás során. A gyanúsított, Y. Mustafa feltehetően árulta a kábítószert, az ehhez használatos eszközök is előkerültek a rendőrségi akció során.
Donald Tusk lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök társházigazdája lesz az Európai Unió keleti partnerségi politikájáról tartandó csúcstalálkozónak - közölte újságírókkal Györkös Péter nagykövet, a brüsszeli állandó magyar EU-képviselet vezetője
Érezhetően növekszik az érdeklődő ügyfelek száma a Tigáz budapesti irodájában, miután a héten megérkeztek az első számlák az eredetileg az Emfesszel szerződött fogyasztókhoz - mondta az InfoRádiónak a társaság ügyfélszolgálati vezetője. Postás Péter hozzátette: ők részletesebb számlát bocsátanak ki, mint a másik szolgáltató, és ez okozhat félreértéseket.
Nem bánta meg a Mercedes, hogy új gyáregységét Kecskemétre hozta, az első magyar "Merci" 2012 elején gördülhet le a szalagról. A régióban több mint 10 ezer embernek adnak munkát
Több mint 30 éves csúcsra emelkedett pénteken az ezüst ára: egy uncia a nemesfémből 31,95 dollárt ért Frankfurtban, és ez 1980 márciusa óta a legmagasabb jegyzés.
Mint ismeretes az IPM magazin munkatársai 2009. decemberében és 2010. márciusában az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű, mérgező arzént, sőt az egyikben higanyt is találtak.
A Húscéhet alkotó belföldi kis- és közepes húsipari vállalkozások szeretnék kihasználni meglévő kapacitástöbbletüket, ennek érdekében együttműködést ajánlanak a termelőknek és a kereskedőknek is, így növelve a magyar húsipari termékek kínálatát.
Bár tegnap felröppent a hír, hogy esetleg Baumgartner Zsolt ülhet a Forma 1-es Hispania Racing Team még szabad autójába, ma az olasz Vitantonio Lizzi teszteli a gépet.
Párizsban üléseznek a G20-ak pénzügyi vezetői. A kétnapos csúcstalálkozó fő témái között a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálása, a magas élelmiszer- és nyersanyagárak elleni küzdelem, a korrupció elleni harc, illetve a globális egyensúlyi és árfolyam-politika szerepel.
Saját fiait veszélyeztette a gyújtogató Csengerben. A gyanú szerint benzint locsolt szét a házuk egyik szobájában, meggyújtotta, majd elment otthonról, miközben tudta, hogy az emeleten van két fia. Szerencsére nem sérültek meg, a lángokat a tűzoltók fékezték meg, az apát beutalták a pszichiátriára.
Nyolc ember - közte egy rendőr - vesztette életét pénteken a kelet-afganisztáni Khost városban, amikor öngyilkos merénylő robbantott fel egy gépkocsit egy rendőrőrsnél - közölte a helyi rendőrség, hozzátéve, hogy a támadásban mintegy harminc ember megsebesült.
A mobilplatformok rövid történetének kétségtelenül egyik legfontosabb mérföldköve az Apple eheti bejelentése az új előfizetési rendszerről, ami minden korábbinál világosabban jelzi, hogy az iOs...
Csak a teherautók után kell majd kilométer-alapú, használatarányos útdíjat fizetni az autópályákon 2013-tól - mondta az infrastruktúráért felelős államtitkár a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.
A hozzátartozók jelentették fel a Veszprémi Büntetés-végrehajtási intézetet a február 10-én, már a kórházban meghalt, H1N1 influenza vírussal fertőzött férfi ügyében. Az ügyben a Győri Katonai Ügyészség "halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége" gyanújával rendelt el nyomozást, ismeretlen büntetés-végrehajtási alkalmazott ellen. Az elhunyt férfi egyébként…