A budapesti Centrál Színház után jövő szombaton már Miskolcon, márciusban a fővárosi Nemzeti Színházban, áprilisban pedig Kecskeméten is elindul a 90 decibel Projekt. A kezdeményezés célja, hogy jeltolmácsok segítségével akadálymentessé tegye a színházi előadásokat a siketek és nagyothallók számára.
Az év utolsó hónapjában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 4,6 százalékkal csökkent, a nettó reálbérek 3,8 százalékkal estek vissza. Eközben a rendszeres bruttó keresetek 3...
Rablógyilkosság áldozata lett egy idős férfi péntek hajnalban, a Békés megyei Gyomaendrődön. A rendőrséget az egyik támadó édesanyja értesítette a történtekről.
Az Új Széchenyi Terv energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője pénteken a Tető, Falak, Homlokzatok, Épületenergetika szakkiállítás keretében rendezett panel rehabilitációs konferencián
A 2009-es csökkenés után 2010-re jelentős emelkedést regisztráltak az ázsiai irodapiacon. Míg a bérleti díjak Hongkongban 51%-al növekedtek, Rio de Janeiro az egy négyzetlábra eső bérleti díjban...
A Putyin-kormány nemrégiben azt ígérte, hogy a következő három év alatt öt százalékra csökkenti az éves inflációt. A moszkvai Gazdaságfejlesztési Minisztérium most kiadott jelentése szerint azonban...
Nem lesz kötelező belépni a magánynyugdíjalapokba Csehországban; az általános forgalmi adó 20 százalékra emelkedik; az állam 3 százalékkal alacsonyabb járulékot fog elvenni az emberek fizetéséből, s több pénz marad a cégeknél - lényegében ezek a legfontosabb elemei a csehországi nyugdíjrendszer reformjának, amelyekben péntekre virradóra egyezett meg a hárompárti kormánykoalíció.
A hatalmához makacsul ragaszkodó bukott elefántcsontparti elnök, Laurent Gbagbo bejelentette, hogy átveszi az ellenőrzést több külföldi bank helyi leányvállalata fölött.
Januárban a brit kiskereskedelmi értékesítés 1,9 százalékkal emelkedett a felülvizsgált decemberi 1,4 százalékos csökkenést követően - közölte a brit statisztikai hivatal. Ilyen mértékű bővülésre 2010. februárja óta nem volt példa.
A Fidesz szerint egyértelműen az akkori ellenzék elleni politikai támadások lehetővé tétele miatt titkosították a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült jegyzőkönyveket
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és kabinetfőnökére tett terhelő vallomást a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.
A jármű és a vagyonbiztosítások területén próbálkoznak leggyakrabban a biztosítási csalók. Megrendezett balesetek, megrendelt autólopások a gépjármű biztosításoknál, megrendezett lakástüzek, betöréseknél pedig a kárérték felnagyítása okozhat gondot a biztosítótársaságok szakembereinek.
Megkezdődött az edelényi kastély homlokzatát takaró állványzat bontása, így hamarosan látni lehet, hogy az épület visszakapja eredeti, 18. századból való barack, tört fehér és szürke színeit. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára összesen csaknem 2,2 milliárd forint pályázati támogatást fordít a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Borsod-…
A Magyar Turizmus Zrt. New York-i külképviselete is részt vett a 2011. február 12-13. között megrendezett "12th Annual Washington D.C. International Food and Wine Festival"-on....
Megdöbbent a hamburgeradón az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége. A szervezet szerint az új teher a fogyasztás visszaesését és az élelmiszeripar versenyképességének csökkenését okozhatja - azaz végső soron munkahelyek kerülhetnek veszélybe.
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai Zsigmond, miután Schmitt Pál köztársasági elnök kinevezte a Költségvetési Tanács (KT) tagjává.
A Fidesz azért nem fogadja el az MSZP alkotmányozásra vonatkozó feltételeit, mert azok mentén nem jöhetne létre az új alaptörvény, tehát "csak a lényeg veszne el"
Összesen 36 afgán menekültet találtak a határrendészek csütörtökön este, a nagylaki határátkelőnél. A bolgár kamion Németországa tartott, ez lett volna a menekültek célállomása is.
A brit munka- és nyugdíjügyi miniszter bejelentette, hogy ezentúl csak a valóban rászorulók kapnak segélyt, csökkentik a külföldi vendégmunkások számát, szigorúbban ellenőrzik a betegszabadságolást és a leszázalékolást - adja hírül az InfoRádió.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kijelölte az idei adóellenőrzések főbb szempontjait és ismertette, melyik szektor mire számíthat. A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések irányai a vendéglátás, egyéb személyi szolgáltatás, reklám, piackutatás és a munkaerőpiaci szolgáltatás szektorokat érinthetik
Az akkori jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság elnöke azt mondta: a jegyzőkönyv eddig mindössze azért volt titkos, hogy az MSZP eltitkolhassa saját felelősségét. Szükségállapot kihirdetésén is gondolkoztak 2006 őszén a rendészeti minisztériumban - derült ki az akkori eseményekről készült értékelő jegyzőkönyvekből.
A kedvezőtlen időjárás miatt ideiglenesen szünetel a Devecser térségében összegyűjtött, vörösiszappal szennyezett anyagok beszállítása a kijelölt tározókba - közölte pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szállítás várhatóan hétfőn indulhat újra.
A kínai központi bank 50 bázisponttal megemelte pénteken a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát február 24-i hatállyal - értesült az MTI. Az infláció lehűtése, illetve a bankok hitelezési akt...
A külön juttatásoktól megtisztított decemberi béremelkedés a versenyszférában változatlanul 3 százalék volt, a bónuszokat viszont januárban fizették ki - mondták a KSH pénteken nyilvánosságra hozott k...
A külön juttatásoktól megtisztított decemberi béremelkedés a versenyszférában változatlanul 3 százalék volt, a bónuszokat viszont januárban fizették ki - mondták a KSH pénteken nyilvánosságra hozott kereseti adatait kommentálva az MTI által megkérdezett elemzők.
Az adóhatóság az idén is mindent vizsgál, amit eddig, emellett számos új feladatot is kaptak a revizorok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)idei ellenőrzési irányelvei szerint. Vagyonosodási vizsgálatból az eddiginél kevesebbet - 800-1.000 darabot - terveznek, s csak akkor kerül rá sor, ha egyéb vizsgálat során felmerül az indokoltsága.
Lassan feledésbe merül a tavalyi, dél-afrikai világbajnokság, Franciaországban viszont azóta sem nyugszanak a kedélyek. A rossz szereplésnek és a csapat körüli botránynak még mindig van visszhangja.
A mozikban nagy sikerrel futó Fekete hattyú című filmben Nina a Hattyúk tava balettelőadásra készülve anyja hatására olyannyira átszellemül, hogy saját bőrét kezdi tépdesni, és azt képzeli, hogy szárnyai nőttek.
Az arab világon átsöprő forradalmi hangulat ostromolja Bahreint, ahol a tankoké az utca, Líbiát, ahol emberi jogi szervezetek szerint már 24 halottja van a tüntetéseknek, és Jement. Itt a tüntetések 8. napjára már 5 főre emelkedett az áldozatok száma.
A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnökét, Járai Zsigmondot nevezte ki pénteken a köztársasági elnök a Költségvetési Tanács tagjának. Járai költségvetési tanácsi munkája mellett ellátja korábbi megbízatásait, így az MNB felügyelőbizottsági elnöki funkciót is.
Újabb gyanúsítottat fogott el a rendőrség a február 11-én, Rakamazon történt gyilkosság ügyében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei településen aznap egy idős asszonyt öltek meg és raboltak ki. A rendőrség nem sokkal később elfogott egy, a gyilkossággal gyanúsítható, 27 éves helybeli nőt. A megyei rendőrök most arról tájékoztattak, hogy csütörtökön újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe, egy 21 éves,…
Szabálysértési őrizetbe vette a rendőrség azt a két embert, akik kiabálva követeltek segélyt Baktalórántházán, a szociális központban. Az ügyben rendzavarás miatt indított eljárást a Baktalórántházi Rendőrőrs.
Stabilizálták a siófoki zsilip előtt lévő jeget, a szerkezet nem károsodott. Csütörtök éjszaka óriási jégtömbök úsztak a zsilip felé, félő volt, hogy kárt tesznek benne. A korábbinak a felére csökkentették a vízeresztést, 22 köbméter vizet engednek a tóból másodpercenként jelenleg. A március óta tartó apasztást lehet, hogy hétfőn befejezik.
Schmitt Pál köztársasági elnök Járai Zsigmond volt jegybankelnököt nevezi ki ma a Költségvetési Tanács (KT) hiányzó, harmadik tagjának - írja az MTI. 10:25: A Magyar Nemzeti Bank Felügyelő...
Egyre kifinomultabb sajtó távoltartási szabályokat léptetnek érvénybe az országházban. A házvezetés januárban visszavonta az állandó belépők egy részét, a fotósokat pedig a karzatra száműzték.