Néhány kihulló hajszál miatt nincs ok az aggodalomra, teljesen természetes folyamat. Kóros hajhullás esetén azonban naponta 100-nál több hajszálat vesztünk el.
Görbicz Anita szerint szükség lenne rá a válogatottban, nem csak védekezésben, támadásban is. A női kézilabda-válogatott többi, az ügyben megszólaló tagja viszont felettébb diplomatikusan, már-már suttogva mondta el korábban véleményét Hornyák Ágnessel kapcsolatban. Mire fel ez a visszafogottság? Egyáltalán létezik Hornyák-ügy? – tette fel a kérdést az MNO Mátéfi Eszter szövetségi kapitányna...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nincs oka felrúgni a kormánykoalíciós megállapodást, mert az működőképes - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Marosvásárhelyen
A világ legnagyobb internet rádiós cége, a Pandora Media tőzsdére készül, az elsődleges részvénykibocsátás (IPO) során a vállalat 100 millió dollárnyi tőkét szándékozik bevonni - írja a Bloomberg. ...
Tíz napjuk van a tárcáknak arra, hogy összeállítsák a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tételesen megszabja a minisztériumoknak, állami alapoknak, hogy költségvetéseikben mekkora összeget kell zárolniuk, illetve azt mennyivel kell csökkenteniük.
Üdvözölte a rendszert legyőző "fiatalok forradalmát" szombaton az egyiptomi állami sajtó, amely korábban általában töretlenül kiállt Hoszni Mubarak volt államfő mellett.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot rendelt el az Észtország-Bulgária (2-2) barátságos mérkőzés ügyében, amelyen magyar bírói hármas működött közre, miután felmerült, hogy játékvezetői manipuláció történhetett.
Szívritmus-szabályozót ültettek a világhírű olasz karmester, Riccardo Muti szervezetébe, miután kiderült, hogy szívritmuszavar miatt ájult el a Chicagói Szimfonikus Zenekar múlt heti próbáján.
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol.
Három éven belül egymillió előfizetőt szeretne elérni és a mobil utazási piac kiemelkedő szereplőjévé akar válni a GPS City Guide Kft. a Pocket Guide elnevezésű alkalmazásával, amely mobilon elérhető GPS alapú "hangséta-szolgáltatást" kínál.
Éles lőfegyvert találtak a rendőrök egy férfinál a keceli buszpályaudvaron. A házkutatás során további pisztolyok, éles lőszerek és egy gépkarabélytár került elő a férfi lakásáról – értesült a HavariaPress.
Új főigazgatókat nevezhetnek ki tíz állami egészségügyi intézet élére. A nemzeti erőforrás miniszter a Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában tetté közzé a pályázatokat
Több ezer fiatal gyűlt össze szombat délelőtt a jemeni fővárosban, hogy Ali Abdallah Szaleh államfő lemondását követeljék - jelentette az AFP Szanaából. "Mubarak után Alin a sor" - mondta a tiltakozók egyike, utalva Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteki távozására. Mubarak lemondását már péntek este több ezer jemeni ünnepelte az utcákon és a szanaai al-Tahrír téren.
Jemenben ismét ezrek vonultak az utcákra az elnök lemondását követelve, Algírban pedig csaknem harmincezer rendőrt helyeztek szolgálatba szombatra, hogy megakadályozzák az egyiptomi mintán szerveződő tüntetéseket.
Új főigazgatókat nevezhetnek ki tíz állami egészségügyi intézet élére. A nemzeti erőforrás miniszter a Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában tetté közzé a pályázatokat.
Felsővezeték-szakadás miatt jelentős késésekre kell számítani szombaton kora délután a Miskolc-Nyíregyháza vonalon. Az utasokat két szakaszon is pótlóbuszok szállítják, így a menetidő jelenleg 40-60 perccel hosszabb az érintett vonalon.
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol.
Dokumentumok cáfolják a moszkvai ingatlanpanamában gyanúsítottak védekezését. A Magyar Nemzet birtokába jutott iratok szerint az oroszoknak nem volt sem elővásárlási, sem vevőkijelölési joguk.
A kötelező áramátvételi rendszer (kát) - ami a végfelhasználók által megfizetett támogatás - célja a hatályos villamosenergia törvény szerint: a környezet és a természet védelme, a felhasználók ellátása, a primer energiamegtakarítás, aminek érdekében elő kell segíteni a megújuló energiaforrás, a hulladék, mint energiaforrás, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia felhasználását.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot rendelt el az Észtország-Bulgária (2-2) barátságos mérkőzés ügyében, amelyen magyar bírói hármas működött közre, miután felmerült, hogy játékvezetői manipuláció történhetett.
A nyáron a Balaton környékén zsúfolttá váló utak, és az M7-es elkészültével megváltozott közlekedési igények miatt indulhat új kompjárat Badacsony és Fonyód - mondta az InfoRádiónak a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
Soha ilyen léptékű, radikális integrációs váltás lehetősége még nem volt az unió történetében, mint most - mondta Fóris György, a Bruxinfó elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában a közös gazdaságpolitikára utalva. Azt mondta, a gazdasági válság előtt is terítéken volt már a téma, de a recesszió felgyorsította a bevezetést.
Több ezer fiatal gyűlt össze szombat délelőtt a jemeni fővárosban, hogy Ali Abdallah Szaleh államfő lemondását követeljék - jelentette az AFP Szanaából. „Mubarak után Alin a sor” – mondta a tiltakozók egyike, utalva Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteki távozására. Mubarak lemondását már péntek este több ezer jemeni ünnepelte az utcákon és a szanaai al-Tahrír téren.
Megvezették az önkormányzatot – „offshore lovagok” csapolják a ferencvárosi parkolóautomatákat. Hiába nyomná a féket a főváros, a kerület inkább padlóig nyomja a gázt. A fideszes polgármester üresben. Célpontban az Üllői úti pálmafák és a meghonosított „baloldali közlekedés”.
A két nagyon kívül is van élet a spanyol élvonalban, a 8. Atlético Madrid a 4. Valenciát fogadja, az öt forduló óta veretlen, legutóbbi négy meccsét 10-1-es gólkülönbséggel nyerő, a tabellán már 5. Athletic Bilbao hétfőn Mallorcára utazik.
A hatóságok szombaton lerövidítették a kijárási tilalom időtartamát Kairóban, hatálya ezentúl éjféltől reggel hat óráig tart majd - közölték az állami televízióban.
Csökkent az olaj ára a világpiacon az egyiptomi elnök lemondása hírére, a hatalomátadás ugyanis mérsékelte a Szuezi csatorna lezárására vonatkozó befektetői félelmeket.
Emelkedéssel nyugtázták az egyiptomi elnök lemondását a nyugat-európai értéktőzsdék: a pénteki zárásra mindhárom vezető mutató a nyereségzónába került.
Három ember – közte két rendőr – életét vesztette és 26-an megsebesültek, amikor támadást intéztek egy rendőri épület ellen az afganisztáni Kandahárban – közölték szombaton a helyi hatóságok. Zalmai Ayubi, a város kormányzójának szóvivője szerint az erőszakban kilenc gyerek is megsebesült.
Egyedül a szavazatszám megsokszorozása lehet a célja annak a felvetésnek, amely a Fidesz-KDNP siófoki frakcióülésén merült fel - állítja Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint aggályos az aktív választójog ilyen jellegű módosítása.
Az első helyen kiemelt spanyol Nicolas Almagro és a negyedikként rangsorolt ukrán Alekszandr Dolgopolov vívja a döntőt a brazíliai Costa do Sauipe-on zajló, 470.200 dollár összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
A Marca értesülései szerint az Arsenal visszautasít minden olyan ajánlatot, ami kevesebb, mint 65 millió euró. A lap szerint Fabregas eddig ezért nem hagyta el Londont.
85 fős létszámcsökkentésről döntött a Csongrád Megyei Közgyűlés az önkormányzat pénzügyi helyzete miatt. Főként üres álláshelyek, illetve nyugdíjas dolgozók munkaviszonya szűnik meg az önkormányzat által fenntartott oktatási, kulturális és szociális intézményeknél.
Több mint tíz napja keresnek egy 6 éves svájci ikerpárt. A kislányokat apjuk rabolta el, és a feltevések szerint megölte őket, mielőtt magával is végzett volna. A lányokat több mint tíz napja keresik az alpesi állam, illetve Olaszország és Franciaország hatóságai, ám a svájci rendőrség pénteken azt közölte, hogy az apa búcsúlevelet írt a lányok anyjának, amelyben elárulta, hogy megölte a…
Megpróbált kirabolni egy kisboltot egy fiatalember szombat reggel, Szombathelyen. A boltvezető ráförmedt a támadóra, majd egy köteg újsággal ütötte, míg el nem szaladt – értesült a HavariaPress.