A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent a kormányhatározat a korábban bejelentett, 250 milliárd forintos stabilitási tartalékról. A határozat tételesen megszabja, pontosan melyik minisztériumnak, hivatalnak, hatóságnak, állami alapnak mekkora összeget kell zárolnia. A Munkaerőpiaci Alapot már most megkurtítják
Közismert, hogy a mozgás pozitív hatással van a szervezetre és a közérzetre egyaránt. A szabadtéri sportok további előnyeit friss kutatások is igazolták, de fontos a kitartás és a rendszeresség.
Bár úgy tűnt, az adóhatóság nem nagyon tud mit kezdeni Győzikével és a tartozásával, a showman megelégelte, hogy folyton megtalálják emiatt. Mindent kifizetett!
Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának meghosszabbítására tett javaslatot a Központi Nyomozó Főügyészség a napokban - közölte a Magyar Nemzettel Fazekas Géza szóvivő. A napilap szombati száma ...
Szívritmus-szabályozót ültettek a világhírű olasz karmester, Riccardo Muti szervezetébe, miután kiderült, hogy szívritmuszavar miatt ájult el a Chicagói Szimfonikus Zenekar múlt heti próbáján. A Northwestern Memorial kórház kardiológusai szerint a beültetett pacemaker a jövőben megakadályozza majd a hasonló baleseteket.
KAIRÓ — Lemondott elnökségéről tegnap Hoszni Mubarak. Az egyiptomi elnök a kormányellenes tüntetések tizennyolcadik napján jelentette ezt be. Egy nappal korábban már menekülőre fogta, családjával elhagyta fényűző palotáját, amelyet tüntetők ezrei vettek korábban körül.
Az egyiptomi hadsereg szombaton megkezdte az úttorlaszok, drótkerítések elbontását a Hoszni Mubarak elnök hatalmát megdöntő népfelkelés központjának tekintett kairói Tahrír téren.
Egyesek a végrehajtó megtévesztéséért, mások parkolóhelyért vagy éppen szociális juttatásokért jelentkeznek be fiktív lakcímekre. Tapasztalatok szerint az „állakók” száma az utóbbi években folyamatosan emelkedett – számol be a Magyar Nemzet.
A 250 milliárd forintos stabilitási alapból 191 milliárd forint forrása már ismert: a Magyar Közlöny pénteki számában közli az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló...
A Manchester United legendája úgy fogalmazott, ha kikapnak a városi derbin, akkor inkább egy egész hétig az utcára sem merészkedik, nehogy a rivális drukkerek az orra alá dörgöljék a kudarcot.
Holtan találtak egy idős nőt szombat reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rakamazon. Az elsődleges adatok szerint a 76 éves, egyedül lakó asszony bűncselekmény áldozata lett, erre utalnak a nyomok.
Az NHL mai játéknapja sem telt el tömegverekedés nélkül. A New York Islanders – Pittsburgh Penguins mérkőzésen 346 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők, nem mellesleg 12 gól született.
Egy nemrég a Journal of Agricultural and Food Chemistry című szaklapban megjelent kutatási anyag szerint a vegánok a szervezetükben lévő B12-vitamin és omega-3 zsírsav hiány miatt kevésbé veszélyeztetettek a szívbetegségek szempontjából.
Potyogtak a gólok az NHL legutóbbi játéknapján a New York Islanders uniondale-i pályáján, ahol a hazai nézők nagy örömére az egy tucatból kilencet is a Szigetlakók jegyeztek, s csak hármat a vendég Pittsburgh Penguins hokisai.
A madárfészekpáfrányt (Asplenium nidus) nagy, sötét középerű, hullámos szélű, lándzsa alakú levelek jellemzik. Jó búvóhelyek a kártevők számára. Ezért aztán ki is használják...
Közel négyszeres létszámbővítés, kiterjesztett hatáskör és különleges védelem az ott dolgozóknak. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazza az a terv, amelyet a Belügyminisztérium készített a maffiaellenes központ néven is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) fejlesztéséről – tudta meg a Magyar Nemzet.
Németország, Brazília, India és Japán bejelentette, hogy folytatják a közös nyomásgyakorlást az ENSZ Biztonsági Tanácsára, hogy a testület vegyen fel új állandó tagokat a soraiba. A négy ország (G4) külügyminiszterei pénteken az ENSZ New York-i székházában találkoztak pénteken, hogy elindítsák ezzel kapcsolatos idei kampányukat.
A mostani részvénypiaci rali, talán túlságosan is csendes a fejlett piacokon vélhetik egyesek. A Dow az idei évben már 6,2%-ot emelkedett, miközben a VIX volatilitást jelző indexe 3 éve nem látott...
A világ vezetői egymás után üdvözölték Hoszni Mubarak péntek délutáni lemondásának hírét, kiemelve, hogy a nép erejének történelmi győzelme megnyitja az utat a demokrácia felé. A vezető politikusok egyben mind gratuláltak a tüntetőknek, akik kitartása nyomán három évtizednyi uralom után távozott az államfő a hatalomból.
Szabadon mozoghat Kulcsár Attila – a Fővárosi Bíróság jogerősen megszüntette a volt bróker lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem veszi saját ténykedése kritikájának, ha a jövőben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is vizsgálódhat a magánnyugdíjpénztáraknál – nyilatkozta Binder István, a PSZÁF szóvivője a Duna Televízióban. A Közbeszéd című műsorról készült összefoglalót pénteken juttatta el az MTI-nek a televíziós csatorna.
Múlt hónapban tartóztatták le Seattle Mariners egyik legjobb játékosát Milton Bradleyt, aki ellen családon belüli erőszak a vád, emiatt hosszú évekre leültethetik.
A címvédő és első helyen kiemelt svéd Robin Söderling egy simább, majd egy küzdelmesebb játszmában nyert a hatodikként rangsorolt orosz Mihail Juzsnyij ellen a tavalyi finálé "ismétlésében".
Mubarak nem ért célba: 1981-ben mondott első televíziós beszédében megígérte, hogy nem fog olyasmibe, amit nem tud véghezvinni, nem rejti el az igazságot az emberek elől, és nem fogja eltűrni a rendetlenséget. A pálya végétől néhány hónap választotta el, most azonban lehet, hogy száműzetésbe kell vonulnia, és az is kérdés, hogy mi lesz a milliárdos vagyonának és a világ számos országában…
Negyedikként a harmadik helyen kiemelt észt Kaia Kanepi csatlakozott az elődöntősök társaságához a párizsi női tenisztornán, miután péntek este nyert a nyolcadiknak rangsorolt Dominika Cibulkova ellen.
A döntnökökön múlik, hogy a Márai-program idén milyen jelleget ölt: a könyvkiadók szabadulása lesz-e a tehertételtől, vagy pedig az érdemtelenül raktárba szorult könyvek eljuttatása az olvasókhoz – írja a Magyar Nemzet.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nem igaz, hogy nem volt teljesíthető a 2010-es hiánycél, a Fidesz-kormány intézkedései rontottak a helyzeten.
Megvan az új sisak,az új ruha és jelen van a régi tehetség és a tapasztalat. Eljött Nick Heidfeld nagy napja, ugyanis a mai, Jerezi teszten dől el, ő helyettesíti e idén a sérült Kubicát.
A Microsoft keresője, a Bing tovább erősödött januárban a Google rovására az internetes keresőprogramok piacán – közölte a comScore online piackutató. Bár a Google továbbra is uralja a piacot, de részesedése egy százalékponttal visszaesett a decemberi adatokhoz képest, míg a Bing ugyanennyivel tudta növelni erejét.
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol.
Elfogatóparancsot adott ki egy terrorizmus-ellenes pakisztáni bíróság szombaton Pervez Musarraf korábbi miniszterelnök ellen az egykori kormányfő, Benazir Bhutto elleni merénylettel összefüggésben – közölte Csaudry Zulfiqar ügyész az AFP-vel. Mint mondta, február 19-én kell Musarrafnak megjelennie a bíróság előtt.
Egy pakisztáni bíróság szombaton elfogatóparancsot adott ki Pervez Musarraf egykori államfő ellen Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő meggyilkolása ügyében - közölte az ügyészség
Elfogatóparancsot adott ki egy terrorizmus-ellenes pakisztáni bíróság szombaton Pervez Musarraf korábbi miniszterelnök ellen az egykori kormányfő, Benazir Bhutto elleni merénylettel összefüggésben - közölte Csaudry Zulfiqar ügyész az AFP-vel. Mint mondta, február 19-én kell Musarrafnak megjelennie a bíróság előtt.
Egymillió forint értékben loptak el kétszáz forintos érméket egy tapolcai lakásból. A besurranó tolvajnak nem lesz egyszerű dolga a beváltással, hiszen az ötezer darab érmét ötvenesével tudja beváltani....
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol
Jövő keddig, február 15-ig kell nyilvántartásba vételüket kérniük azoknak a vállalkozóknak, akik már 2011. április 20-val szeretnék a kereskedelemi gázolaj jövedéki adóját visszaigényelni. A Ne...
Pozitív irányú változásokat indított el a világgazdaságban és a tőzsdéken az egyiptomi elnök lemondása; Hoszni Mubarak távozása, a békés hatalomátadás hírére tízhetes mélypontra esett az olajár, nyereségbe fordultak a kezdetben visszaeséssel induló amerikai tőzsdemutatók és erősödött a dollár.